28.
A lovassport olimpiai bajnokai
Év Díjlovaglás egyéni csapat Díjugratás csapat Lovastusa csapat
egyéni egyéni
1912 Bonde (SVÉ) 15 - - - Nordlander (SVÉ) 46,59 SVÉ 139,06
1920 Lundblad (SVÉ) 279,29 - - - Mörner (SVÉ) 1775,0 SVÉ 5057,50
1924 Linder (SVÉ) 276,4 - - - Van Zijp (HOL) 1976,0 HOL 5297,50
1928 Von Langen (NÉ) 237,42 NÉ 669,7 - - de Mortagnes (HOL) 1969,82 HOL 5865,6819
1932 Lesage (FR) 343,75 FR 2818 Nishi (JAP) 8 - de Mortanges1813,83 EÁ 5038,08
1936 Pollay (NÉ) 1760,0 NÉ 5074 - - Stubbendorff (NÉ) 37,70 NÉ -676,65
1948 Moser (SVÁ) 492,5 FR 1269 M. Cortés (MEX) -6 MEX 34 Chevalier (FR) +4 EÁ -161,50
1952 Cyr (SVÉ) 561,0 SVÉ 1597 d?Oriola (FR) -8 NBR -40 Von Blixen (SVÉ) -28,33 SVÉ -221,94
1956 Cyr 860,0 SVÉ 2475 Winkler (NÉ) -4 NÉ -40 Kastenman (SVÉ) -66,53 NBR -355,48
1960 Filatov (SZU) 2144,0 - D?Inzeo (OL) -12 NÉ -46 Morgan (AU) +7,15 AU -129,18
1964 Chammartin (SVÁ) 1504 NÉ 2558 d?Oriola -9 NÉ -68 Checcoli (OL) +64,40 OL +85,80
1968 Kizimov (SZU) 1572 NÉ 2699 Steinkraus (EÁ) ?4 KA -102 Guyon (FR) -38,86 NBR -175,93
1972 Linsenhoff (NÉ) 1229 SZU 5095 Mancinelli (PL) -8 NÉ -32 Meade (NBR) 57,73 NBR 95,53
1976 Stückelberger (SVÉ) 1486 NÉ 5155 Schockemöhle (NÉ) 0 FR -40 Coffin (EÁ) -114.99 EÁ -441,0
1980 Theurer (AUT) 1370 SZU 4383 Kowalczyk (LEN) 8 SZU -20 Roman (OL) 108,6 SZU 457,0
1984 Klinke (NÉ) 1504 NÉ 4955 Fargis (EÁ) 0 EÁ -12 Todd (ÚZ) 51,60 EÁ 186,0
1988 Uphoff (NÉ) 1521 NÉ 4302 Durrand (FR)1,25 NÉ -17 Todd 42,60 NÉ 225,95
1992 Uphoff 1626 NÉ 5224 Beerbaun (NÉ) 0 HOL -12 Ryan (AU) 70,0 AU 288,60
1996 Werth (NÉ) 235,09 NÉ 5553 Kirchhof (NÉ) 0 NÉ 1,75 Tait (ÚZ) 56,80 AU 203,8
2000 van Grunsven (HOL) 239,1 NÉ 5632 Dubbeldam (HOL) 0 NÉ 12,0 O?Connor (EÁ) 54,32 AU 201,3
Elfelejtett lovasszámok bajnokai:
nehéz vadászugratás: 1936: Haase (NÉ), csapat: NÉ
vadászugratás: 1920: Lequio (OL), csapat: SVÉ, 1928: Ventura (CSZ), csapat: SPA
nehéz díjugratás: 1912: Cariou (FR), csapat: SVÉ, 1924: Demuseus (SVÉ), csapat: SVÉ
mûlovaglás: 1920: Bouckaert (BEL).
A lovassport olimpiai éremtáblázata
Németország 33 18 21
Svédország 17 8 13
Franciaország 10 11 8
Egyesült Államok 9 17 15
Hollandia 8 9 2
Olaszország 6 8 7
Szovjetunió 6 5 4
Ausztrália 6 2 2
Nagy-Britannia 5 8 9
Svájc 4 10 7
Új-Zéland 3-2-4, Mexikó 2-1-4, Lengyelország 1-3-2, Belgium 1-1-5, Kanada 1-1-2, Ausztria 1-1-1, Spanyolország 1-1-0, Japán, Csehszlovákia 1-0-0, Dánia 0-4-1, Chile 0-2-0, Románia 0-1-1, Norvégia, Argentína, Bulgária 0-1-0, Portugália 0-0-3, Brazília 0-0-2, Magyarország, Szaúd-Arábia 0-0-1.
TORNA
Kínai szabadalom. Huang Ti császár gyógytornagyakorlata az i. e. 2698-as esztendőből való. A XII. században Yo Fei tábornok rendszerezte ,,napi nyolc üdvös gyakorlat?címmel. Következtek az ókori görögök, akik a testnevelést rendszerbe foglalták és rendszeresen végezték. Az igazi térhódításra a XVII. és XVIII. században került sor, amikor bevezették tantárgyként az iskolákban. Természetesen, gondolunk itt a Basedow-intézet dessaui iskolájára, ahol 1776-ban bevezették a rendszeres tornaoktatást, ahonnan az út a schnepfentalli nevelőintézetbe vezetett, ahol adott pillanatban Guts-Muts tevékenykedett, aki az ókor gimnasztikájának tanulmányozása közben eljutott a tornagyakorlatok három rendszeréhez? Ezt a rendszert fejlesztette tovább a dán Nachtegal Franz, majd tanítványa, Ling Hjalmar, aki megalapozta az északi népek racionális gimnasztikai rendszerét? Egymást követték a rendszerek - német, svéd? -, valamennyinek összecsengett a célja az egész ember tökéletesítésében.
Hosszú utat tett meg a torna, míg eljutott a mai formáihoz (e formák gyökerei jól követhetőek a térben és időben megtett úton). Na de ez már egy más írás tárgya. Most pedig folytassuk onnan, hogy akárcsak az atlétika, a torna is minden sportág alapja, fontos, nélkülözhetetlen kiegészítője. Szállóigévé vált: futás nélkül nincs sport, és minden sportot gimnasztikával kezdünk.
A versenytorna - szertorna, ha így érthetőbb -, melynek szerei a korlát, a nyújtó, a ló, a gyûrû, a gerenda, a felemás korlát, a talaj, szerepelt már az első újkori olimpiák mûsorán.
Athénban (1896) a német tornászok uralták a mezőnyt. Legeredményesebbnek Carl Schumann bizonyult három aranyérmével (ugrás, korlát csapat és nyújtó csapat), őt a svájci Louis Zutter követte, aki lólengésben nyert bajnoki címet, ugrásban és korlátón pedig ezüstérmet vehetett át.
Párizs következett. Tárt karokkal várta a tornászokat, és olyannyira tárt karokkal, hogy egyetlen versenyszámba tizenhat gyakorlatot sûrített. Azt már szinte mondani sem kell, hogy módosították a versenyszabályzatot, franciásították? Így aztán csak logikus, hogy a dobogó mindhárom fokára francia tornász állt.
St. Louis (1904) átbillent a ló másik oldalára, a sportág versenyszámait a párizsi egyről tizenkettőre (hét egyéni és öt csapat) emelte. A sok-sok lehetségesből az amerikai tornászok tíz bajnoki címet szereztek - Anton Heida egymaga négyet és egy ezüstérmet. Az európaiaknak mindössze két aranyérem jutott. Érdekes, hogy az osztrák Julius Lenhartot az amerikaiak is nyilvántartották csapatuk összeállításában.
London (1908) visszafogta a tornászok lendületét, mindössze két összetett tornaszámot tûzött a játékok mûsorára. Egyéniban az olasz Alberto Braglia csillogott-villogott, csapatban pedig a svédek diadalmaskodtak. Londonban tornaszámként kezelték a kötélhúzást, s ezt az ,,olimpiai számot? az angolok nyerték.
Stockholmban is maradt mint olimpiai versenyszám a kötélhúzás, hiszen meggyőződése volt minden svédnek, hogy a vikingek változatlanul erősebbek, mint az angolszászok. Nem tévedtek. A torna egyéni számában viszont az olasz Alberto Braglia megvédte négy évvel korábban szerzett bajnoki címét - s így ő lett az első tornász, aki tulajdonképpen ismételni tudott -, a svéd rendszerû csapatversenyben pedig olasz, svéd és norvég győzelmeket ünnepelhetett a közönség.
1920-ban Antwerpenben az angolok visszahódították a kötélhúzás bajnoki címét, tornában pedig az olaszok kétszer, a dánok és a svédek egyszer-egyszer léphettek a dobogó legmagasabb fokára.
Antwerpen után megmozdult a Nemzetközi Tornaszövetség, s átgondolta, módosította versenyszabályait. Előírta a kötelező gyakorlatokat. A második párizsi olimpián (1924) már ezen az ,,új vágányon? futtatta a tornászokat. Kilenc szám került mûsorra. A legeredményesebb éremgyûjtőnek a jugoszláv Leon Stukelj bizonyult, aki az egyéni összetett aranyérme mellé megszerezte a nyújtó bajnoki címét és aranyát is.
Amszterdamban (1928) lépett még egyet előre a tornasport, megnyitotta az olimpiai játékok kapuit a tornászlányok előtt. Igaz, egyelőre csak a csapatversenyen gyönyörködtették a nézőket bájaikkal, kecsességükkel s nem utolsósorban szépségükkel. A férfiak vetélkedőjén a svájciak remekeltek, a nyolc lehetségesből öt számot megnyertek.
Az első Los Angeles-i olimpián (1932) az amerikai-olasz különverseny tette izgalmassá a tornaviadalt. Még akkor is, ha az amerikaiak éltek a lehetőséggel, és egy sajátos pontozási rendszerrel rukkoltak elő, melynek köszönhetően végül is öt aranyérmet nyertek az olaszok négy aranyával szemben. Az amerikai-olasz vagy versenyben kétszer magyar győzelmet is ünnepelhetett az egyébként nagyon lelkesedő közönség - mindkétszer Pelle Istvánnak szólt a tapsvihar. A derék magyar megnyerte az első ízben kiírt mûszabadgyakorlatot (lényegében a talajt) és a lólengést, emlékeztetve a kint élőket, hogy a magyar lovas nemzet. S hogy ne csak aranysárga legyen körülötte a világ, korláton szerzett egy ezüstérmet, s ezt a bravúrt megismételte az egyéni összetettben is (ezt már csak zárójelben mondjuk el, miután elrontotta az ugrását). Közel, nagyon közel állt Pelle István az egyéni összetett aranyérméhez. Az lett volna ám az igazi?
Berlinben (1936) hat német aranyérem - Frey Konrad és Schwarzmann Alfréd két-két számot nyert - késztette eksztázisba a ,,szupereket?. S itt hadd mondjuk el, több mint húszezer néző szurkolta végig a tornaversenyeket.
1948-ban, a második londoni olimpián újra magyar győzelmet ünnepelhetett a nézősereg. Pataki Ferenc mûszabadgyakorlatáért járó aranyérmet varázsolta még szebbé, még ragyogóbbá az Isten, áldd meg a magyart. A tornaversenyek külön érdekessége volt, hogy lólengésben három finn állhatott a dobogó legmagasabb fokára: Altonen Paavo, Huhtanen Veikko, Savolainen Heikki.
(folytatjuk)
Helsinkiben egy új éra vette kezdetét azzal, hogy bemutatkoztak a szovjet tornászok, és újra a szerek közé léptek a nők, na de utóbbit most hagyjuk, mert a női torna megér egy külön misét. A szovjetek pedig jöttek, láttak s győztek. Egyéni összetettben Viktor Csukarin, csapatban a szovjet válogatott diadalmaskodott, ráadásul megnyertek három szerenkénti döntőt is, a fennmaradt három szer aranyain a svájciak és a svédek osztoztak, na nem testvériesen, doxáék két aranyat, a vikingek egyet vittek haza.
Melbourne-ben egy új tornanagyhatalom, Japán jelentkezett. Ki is alakult egy szovjet-japán külön versenyfutás. Egyelőre Csukarin és a szovjet válogatott megvédte Helsinkiben szerzett bajnoki címét, de érezni lehetett a szerek közül kisugárzó küzdelem hevéből, hogy négy év múlva másként lesz. Így is történt, Rómában ugyanis japán megnyerte a csapatversenyt, az oroszok pedig Borisz Sahlin révén az egyéni összetett aranyát vitték el. Sahlin sikerét hadd egészítsük ki azzal, hogy aranyérmes lett lólengésben, ugrásban és korláton is.
Tokióban, japán földön egyet billent a mérleg serpenyője. Mind az egyéni összetettben, mind a csapatversenyen japán győzelmet ünnepelt a felkelő nap országa és a szerenkénti döntők végén is háromszor csendülhetett fel a japán himnusz. Az erőviszonyok nem változtak Mexikóvárosban sem. Egyéni összetettben Sawao Kato (győzni tudott talajon is), csapatban japán, gyûrûn, korláton és nyújtón pedig Nakayama Akinori aratott osztatlan sikert. És nem változtak az erőviszonyok Münchenben sem, itt Sawao Kato és a japán válogatott is megvédte bajnoki címét , a szerenkénti döntőkben viszont már nem volt egyeduralom. A japánok és a szovjetek között feltûnt új arcok előre jelezték a közeledő őrségváltást. Ezzel viszont még várni kellett, hiszen Montrealban folytatódott a szovjet-japán párviadal, s a szerenkénti döntőkön is csak Magyar Zoltánnak sikerült ,,közbeszólnia? a lólengésben. Az őrségváltás lényegében Moszkávan következett be. Itt még a dobogó közelébe sem igen kerültek a japánok, nemhogy a dobogóra. A szovjetek arattak, Magyar Zoli pedig megvédte bajnoki címét, s aztán búcsúzott.
Áros Károly