Kultúra: Egy új költő Moldvából

2004. május 29., szombat, Archívum 2003–2007

Mert mi köze lehet Johófiú Jankónak a csángó népmesehősnek a Dunakorzóhoz?
És mégis, ilyen furcsa ez a világ. Mindkettőnek helye van a nap alatt, és akad lélek, amelyben megfér ez a kettősség: elfoglalják maguk helyét és békésen egymásba oldódnak a megfelelő gyûjtőfogalom alatt. Aki hazátlannak született, akit még a Kárpátok óvó-védő karja sem védett, annak a haza mindenhol fellelhető: népmesében, köztereken, ismerős szempárokban és legfőképpen a nyelvben, az őrizett és visszahódított kincsben.
Iancu Laura versei* ennek a titkos kincsnek és a Magyarfaluból Csíkszeredán át Budapestre vezető fizikai és szellemi peregrinációnak a gyümölcsei. Hivalkodás és pátosz nélkül, természetességgel vallanak arról, ami minden emberi teremtményben közös: az egyediségről és egyedülvalóságról. Sztoikus, bölcs belenyugvás és meleg, nőies szeretet árad e versekből; néha átüt rajtuk a moldvai verőfény, és néha megdiderget a Duna-part hûvöse.
György Attila

1978-ban születtem a moldvai Magyarfaluban. 1992 második születésem esztendeje: Csíkszeredába kerültem. Azóta másképp történnek a más dolgok. A közös keresztet olykor egyedül vontatom. A legsúlyosabb szálka benne a múlt. A jövő egy remélt töviskorona, amit talán ha fölállítanak a Hegyen: fejemre akasztanak. Budapest a tudomány hona nekem. Szolgálója voltam és maradtam a pedagógia, a kommunikáció, a teológia és a néprajzbölcseletnek.
,,Mert szóra bírtam az igazságot,
És látván, szemem megvakult.
Én sose emberrel vívtam,
Az ellenfelem Isten volt.?
(Bûnben)
Iancu Laura versei:

Keleti magyar

Arcokon honol az évszázados
Elveszés,
Isten a jobb keze.
Rímelő sejtek, szabályok üveges
Ellenállása, csupa félelem minden tette.
Nem kérdi, miért engedi,
De füstben sírja Isten tetteinek
Magasztos ostorát.
Testén virágzó
Hangok, kiáltozás.
Serényen dalolnak templomfalak verejtékben.
Morzsolja fals imáját,
Úgy múlik el világossága, nem jut
Eszébe, kinek fia.
Lelkét követi csupán, tudja:
Nem örök e föld, a nagyok előbb hallanak,
S hogy merre mehettem - nem szólnak.

Emlékben hősködve,
Tárulkozó egekre feszülve
Világot emeltem az ég könnyeiből,
Láttam, a felhők föllázadt imák,
S támad kiszáradt
Ajkakon forrás, mielőtt a szárazság
Tûzbe lobbanna.
Aztán elvesztem.
Valahol örökké vagyunk,
Mint a kövek hûsége.
Fölemelt, talpán léptet kelet.
Nem tudok magamról,
De engem ismernek.

Színtelen angyalok

Mert minden régiben
Valami egészen új halál
És a térdkoptató templomok
Ablakain az idő pora
Lassú halállal sürget a pillanatok
Némaság-fogságába
Egyszerû szavak temetője a jelen
És összeesett sóhajtásokban
Hangzanak fel az új betûk
Néma gyermekei
Végtag nélküli
Meztelen akaratok
Becsaptak emberek
Színtelen angyalok
* Megjelent a Hargita Kiadóhivatal gondozásában, Ferenczes István szerkesz­tésében
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép