Emlékezet: Nagybaczoni Nagy Vilmos Baconban

2004. június 3., csütörtök, Archívum 2003–2007

A Nagy családi összejövetel
Nagybaconban Nagybaczoni Nagy Vilmos születésének 120. évfordulója alkalmából a Kós Károly tervei alapján épített református imaházban szervezett tudományos ülésszakon bennünk, a sodró idők idősebb generációjához tartozókban az a felemelő érzés áramlott, amit a ?70-es évek elején az ugyancsak erdővidéki évfordulós körútjainkon érezhettünk. Akkor Szabó T. Attilával, Imreh Istvánnal, Egyed Ákossal, Benkő Samuval, Faragó Józseffel, Antal Árpáddal és több társukkal egyetemben különféle évfordulós alkalmakra építve sorra jártuk a háromszéki településeket, és tudományos ismeretterjesztés ürügyén zsúfolt kultúrotthonokban tartott rendezvényeken ,,mondtuk a magunkét, mint akit még nem vertek szájon?. Ezeken az összejöveteleken minden alkalommal szobortartású asszonyok és férfiak seregei templomi gyülekezetre emlékeztető tartással és érzelmekkel vettek részt. Ilyenkor Benedek Elek, Kriza János, Benkő József, Bölöni Farkas Sándor és a többiek kerültek a tudományos ismeretterjesztés terülj-terülj, asztalkám!-jára mindaddig, amíg buzgólkodásunkat le nem intette a hatalom.
Sokan voltunk. Erdővidék sokféle, de a magyarság dolgában mégis egységes gondolkodású nagy emberéről beszéltünk.
Emlékező névsorolvasásaink nem lehettek teljesek, hiányoztak olyan formátumú és akkora nagyságok, mint Nagybaczoni Nagy Vilmos, akinek az emlékével akkor Romániában még reménytelen volt előhozakodni. Pedig Magyarországon a történelem(írás) rapszodikus sodrásában néhány háborús emlékirat, visszaemlékezés már megjelenhetett, köztük Nagybaczoni Nagy Vilmos Végzetes esztendők címû kötete is. Előbb közvetlenül a háború után, 1947-ben adták ki (Magvető), később, bővített második, átdolgozott kiadásban 1986-ban (Gondolat) olvashatták. Volt köztünk, aki már az első kiadáshoz hozzájutott, és incselkedtünk is azzal a gondolattal, hogy a szülőföldön is ,,kellene tenni valamit? a ,,leghumánusabb magyar honvédelmi miniszter? emlékének őrzéséért. Ehhez az ,,ideológiai alapozást? is elképzeltük, hisz Nagy Vilmos dr. Petru Groza miniszterelnök osztálytársa és jó barátja volt a szászsebesi Kuún Kocsárd Gimnáziumban. Később - Nagy Vilmos kegyvesztett korában -, az 50 éves érettségi találkozón és az ekkori erdélyi körúton Groza Péter vendége volt, de az a néhány esztendő, amikor itthon még tenni lehetett ezt-azt az efféle ügyekben, hamar elszállt.
Nagyjából harminc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a mostani nagybaconi Nagybaczoni-ünnepségre sor kerülhessen. Az ünnepelthez méltó emlékállítással - Bodó Levente szobrászmûvész Kós-épületre helyezett dombormûve figyelemre méltó alkotás - az ünnepi mûsorfolyam és a rendezvény más mozzanatai emlékezetesek, a tudományos ülésszak minden előadása témaérzékeny és hiánypótló, kötetbe kérezkedően fontosra sikeredett. Nagybaczoni Nagy Vilmos és a rendezvény emberi arca egymást kiegészítő élményt nyújtott, ebben viszont rendkívüli szerepe volt egyik lányának, Nagy Károlynénak megnyerő személyisége, a rokonság egy részének - köztük Vilmos unokájának -, és elmondhatjuk, hogy szegről-végről rokonnak bizonyult a jelen lévő egész sereglet.
A családi hangulat bensőségességének sejtetésére választunk egy, a mostanihoz egyben-másban hasonlatos nagybaconi hangulatú, már meg nem ismételhető epizódot az ünnepelt emlékiratából.
Sylvester Lajos
Végzetes esztendők
Ha most visszagondolok ezekre a napokra és azokra az érzelmekre, melyek engem és véleményem szerint minden igaz magyar szívét akkor eltöltötték, önkéntelenül is felmerül bennem az a gondolat, hogy lehetséges-e az, amire fel kell készülnünk, hogy mi, székelyek ismét a román uralmat kell elismernünk magunk felett. Igaz ugyan, hogy a román miniszterelnök, Groza Péter egyik kolozsvári beszédében kijelentette, hogy ő életével és becsületével kezeskedik: Erdélyben senkinek nem lehet bántódása azért, mert magyar! Ezek nagyon szép szavak, melyek reményt keltenek, és ezt Groza Péter komolyan is gondolja, de ki kezeskedik arról, hogy utódai nem kezdik-e elölről, talán más eszközökkel az elnyomás és erőszakos elrománosítás politikáját, amely a múltban ezer és ezer magyarnak nyomott vándorbotot a kezébe?
A nagyhatalmak döntése egész Erdélyt ismét Romániának juttatta. Újra megjutalmazták Romániát, amely tevékenyebb és értékesebb kiszolgálója volt a német érdekeknek, mint Magyarország. A románok megkapták annak jutalmát, hogy idejekorán kiléptek a német szövetségből, és korábbi szövetségesük ellen fordultak.
Utam szülőfalumon, Parajdon át vezetett. Kimentem a parajdi temetőbe, hogy felkeressem édesapám sírját, melyet 1905-ben láttam utoljára. Akkor még állott a sírkő. Emlékszem, hogy még mint fiatal hadnagy, Hirsch Hugó orvostanhallgató barátom társaságában jártam itt. Hosszasan elmerengtem a múlton, és eszembe jutott, hogy milyen különös is az, hogy az ember az édesapjára nem is emlékszik, és csak a sírhantjához zarándokolhat el. Különös: az embert semmi emlék nem köti ahhoz, akinek vérét, életét mintegy tovább viszi, tovább folytatja. Nem emlékezem - bármennyire is szeretném - édesapámra, hiszen kétéves koromban vesztettem el őt, és a kétéves gyermek emlékei között még nem rögzítődhet meg a szerető apa képe.
A régi sírlátogatás óta néhány évtized telt el. S most hiába mentem a temetőbe, hiába kutattam végig azokat a helyeket, ahol sejtettem a sírt. Az eltelt harminc esztendő alatt a temető teljesen elvadult. Benőtte a bozót, és sem a sírkövet, sem a rajta volt rózsabokrot nem lehetett megtalálni. Lejövet megkértem a csendőrparancsnokot, próbálja megkerestetni a sírt, és ha megtalálják, értesítsenek, hogy rendbe hozathassam.
A hold már magasan állott, amikor végre Nagybaconba értem. Le sem tudom írni azt az örömet, amivel Nagy Elek sógoromék fogadtak a paplakban. Megöleltük és megcsókoltuk egymást, és bizony nem szégyellem bevallani, hogy megeredtek könnyeim. 1918. augusztus óta, 22 éve nem láttuk egymást. Akkor még vezérkari százados voltam. Fiatal ember. Most pedig már deresedő fejû, öreg katona. Bizony nagy idő telt el, és sok mindenen mentünk keresztül az elmúlt 22 év során. Beszélgetve ott ültünk a petróleumlámpa meghitt világánál, amikor egyszer csak egy székely asszony jön és azt mondja: ,,Várják a tábornok urat az emberek! Még diadalkaput is állítottak a községháza elé!? Oda kellett mennünk, nem hagyhattuk várakozni a székely atyafiakat. Ott volt a falu apraja-nagyja, mindenki, aki tudomást szerzett érkezésemről. Elsőnek sógorom, Nagy Elek református esperes beszélt, majd Pataky Ferenc községi főjegyző. Utána még sokan. Újra csak könnybe lábadt a szemem, ahogy sorra kezet szorítottam a felém tóduló emberekkel, s amint egyre-másra szegezték nekem a kérdést: ,,Emlékszik-e még rám, százados úr?? Tudja, százados úr, mi ott laktunk a Felszegben.? Megható volt ez a közvetlenség és szeretet. Az elmúlt 22 év folyamán sokan itthagyták ezt a földi világot, elköltöztek az ősökhöz a jobbik hazába. Sokan felcseperedtek az akkor gyermekkorban levők közül. Az ifjúság, az úgynevezett ,,legénykék? meglett, családos emberekké nőttek, s én magam megöregedtem. Szép volt ez a viszontlátás. Szép volt visszagondolni az itt eltöltött boldog napokra: az ifjúságra!
Másnap vasárnapra virradtunk. Megható és szívbe markoló volt, amikor felbúgott az orgona. Ott állottam az ajtótól jobbra, az első ,,borított székben? éppen úgy, mint hajdanán, és most ugyanolyan hévvel énekeltem: ,,Tebenned bíztunk eleitől fogva!? Hívő székely gazdák és asszonyok énekelték mellettem a zsoltárt, s én úgy éreztem, mintha az örök szép dallam szárnyára vett volna, hogy magával ragadjon a végtelenbe.
Még most is könnyek szöknek a szemembe, amikor erre a megható istentiszteletre gondolok. Hálatelt szívvel köszönöm meg a jó Istennek, hogy ezt a napot megérnem engedte, és visszatérhettem oda, ahol gyermekkorom és ifjúságom legszebb idejét töltöttem, és ahol örök hûséget esküdtem szeretett feleségemnek.
Másnap reggel Sepsiszentgyörgyre és Kézdivásárhelyre látogattam, hogy ott szemlét tartsak a csapatok felett. A délutáni órákban érkeztünk vissza Nagybaconba. Amikor Hatod felől a faluhoz közeledtünk, már látni lehetett, hogy a falu felső végén nagy tömeg vár. Diadalkapu volt ott. A falu fiatalsága fogadott nagy örvendezve. Innen együtt haladtunk a tömeggel a paplak felé. Minden arcon ott ragyogott a büszke öröm: vérünkből való vér, székely ember az erdélyi magyar hadsereg vezetője!
Csíkszeredából Gyergyószentmiklóson át mentem vissza Marosvásárhelyre. Útközben találkoztam a lovas hadosztály alakulataival, melyek már megkapták a parancsot a hazavonulásra. Ekkor láttam, hogy a nyergek feltörték a lovaikat, és a huszárok gyalog, mivel a lovak nem voltak lovagolhatók, kantárszáron voltak kénytelenek vezetni állataikat. Érdekes folytatása lett ennek a szemlének. Marosvásárhelyre való megérkezésem után kaptam meg a gyorshadtest parancsnokának, Miklós Béla tábornoknak azt a jelentését és javaslatát, hogy a lovas hadosztály ne menetelve kerüljön vissza békeállomáshelyére, hanem a vezérkar főnöke engedélyezze a vasúti szállítást. A hadtestparancsnok javaslatát helyesnek tartva, engedélyt kértem a vezérkar főnökétől a vasúti szállításra. Még azt fûztem hozzá a kérelemhez, hogy addig is, míg a vezérkar főnökének döntése megérkezik, a hadosztálynak pihenőt engedélyeztem, mert a hadosztály lóállományának állapota ezt megköveteli.
Erre a jelentésemre a vezérkar főnöke elutasító és nyers választ küldött, amelyből az látszott, hogy az emberek kímélésének szempontját teljesen mellőzve, ütni akart egyet a hadsereg-parancsnokságon, illetve rajtam. Werth válaszában többek között azzal is érvelt, hogy a hadsereg-parancsnokság istápolja a lazaságot. Kifogásolta, hogy ilyen javaslatot egyáltalában elébe terjesztek.
Marosvásárhelyen november 1-ig maradtunk. Akkor átköltöztünk Kolozsvárra, a hadsereg-parancsnokság jövendő állomáshelyére. Az I. hadsereg-parancsnokságnak 1941. november 1-jével Kolozsvár lett az állomáshelye. Ideiglenesen a New York Szállóban szálltam meg, utána átköltöztem dr. Vitályosékhoz, akiknek rokoni körében laktam addig, amíg Kolozsváron megfelelő lakást nem tudtam bérelni és Szolnokról az átköltöztetést nem tudtam lebonyolítani. El kell mondjak egy véleményem szerint jelentős dolgot, melyet azért említek meg, mert ebből is látható, hogy mi, katonai vezetők, nem állottunk ellenséges indulattal a románokkal szemben. ?ket mi egyenjogú állampolgároknak tekintettük.
Néhány nappal a hadsereg-parancsnokságnak Kolozsvárra történt áthelyezése után azt a kívánságomat közöltem a vezérkari főnökömmel, hogy meg akarom ismerni a helyi polgári és egyházi vezetőket, és néhány szóval vázolni előttük azokat az elveket, melyeket addig is érvényesíteni kívánok, amíg a közigazgatás katonai vezetés alatt áll. Erre a megbeszélésre meghívtam a román görögkeleti és görög katolikus püspököket, valamint a polgári közigazgatás vezetőit, akik Kolozsvárról nem távoztak el akkor, amikor mi Kolozsvárra bevonultunk. A megbeszélésen rámutattam arra: azzal, hogy Erdély északi része visszatért Magyarországhoz, senkit bántódás vagy üldöztetés nem érhet. Mi a békét és a megértést hozzuk, és azt akarom, hogy senki se érezze magát üldözöttnek vagy jogaiban megrövidítettnek. Előttem román, szász, német, zsidó és magyar egyenlő. Fajiságáért senkit hátrányos helyzetbe jutni nem engedek. Éljen mindenki bátran szabad életet. Csak azt az egyet kérem mindenkitől, hogy tartsa be az állam törvényeit.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép