Hallgatom, nézem, olvasom a médiában hömpölygő mocskot, mert másképp nem tudom nevezni, és kérdem magamtól: mi történik? Hova lett a világ? Ide jutottunk? Hol itt a párbeszéd, a megegyezés, az összefogás? Ígéret ígéret hátán, szebbnél szebb, de mikor lesz ezekből kézzelfogható beteljesülés? Mert az elmúlt tizenannyi év alatt nem sok történt. Csodákra meg hiába várunk.
Gondolkodunk, emlékezünk, találgatunk, számba veszünk, értékelünk, kritizálunk, és egyszer csak ott állunk, sûrû fejvakargatás közepette, mint a székely, aki azon tanakodik, hogy újranősüljön-e vagy se, s mondja a komájának, hogy: ,,Nehéz döntés ez, komám, mert olyan, mint Bözse, még egy sem lesz, de amilyen vót, olyan biza nem kell.?
Nehéz eldönteni, hogy melyik kínálatból válasszunk és vásároljunk be az elkövetkező négy évre. Ám nem mindegy, milyen és mekkora árat fizetünk, mert ez nem olyan, mint a piaci alkudozás. Alkudozás? Vagy inkább megalkuvás? Egyesek már döntöttek, de sokan vagyunk még, ebben a késői pillanatban is, akik óvatosan közelítjük a témát. Ez is magyar, az is magyar, melyiket válasszuk? Kár energiát pazarolni arra, hogy azon spekuláljunk, mi lesz majd, ha? Elemezni kell azt, ami eddig történt, és aztán dönteni. Képzeljük csak el, nem volna-e szebb, ha a sokat vitatott aradi emlékmû (mert egyszer csak elkészül valahogy, annak ellenére, hogy az árat már megfizettük) árnyékában nemcsak a soványka nyugdíjukat számolgató nyugdíjasokat látnánk, hanem jövőiket tervezgető, lelkes fiatalokat is, akik nem arról vitáznak, hogy ki és melyik szegletébe a világnak irányítja szekere rúdját, hanem itthon akar és tud majd jövőt építeni? Nem lett volna-e szebb, ha a ,,visszatesszük-levesszük a zászlót? helyett valóban értékes és értelmes dolgokkal foglalkoztak volna az illetékesek? Nem lett volna-e szebb, ha az a bizonyos státustörvény meg magyar igazolvány valóban a hasznunkra lehetett volna? Nem lett volna-e egészségesebb, ha a mindent elsöprő milliárdos sepregetőmasina helyett, ami után mindig sepregetni kell (meg autót mosni), inkább az ivóvízhálózat és kanalizálás újult volna fel, még ha csak részben is? Nem volna-e szebb, ha a Hargita fenyőiből nem exportáru készülne, hanem lakások épülnének fiataljainknak? Nem volna-e szebb, ha?
És kérdem én, tudjuk-e valójában, hogy ki kit csap be, és milyen áron? Egyértelmû viszont az, hogy változtatni kell a mentalitáson, mégpedig gyökeresen. Miért kell fogvicsorgatva, körömszakadtáig kapaszkodni valamiben, ami eddig nem mûködött, és ilyen formában nem is fog? Miért nem lehet elfogadni a fiatalos szellemet, a más meglátást, az újat? Ígéretek vannak, most már tettekre is szükség van. Igazi tettekre.
Ezért hát ,,ébredj, város?, mert ,,váltunk?, ,,együtt? szabadon!?
Sántha B. Zsolt
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.