Egy élet sok szálból szövődik, itt most a sepsiszentgyörgyi Berszán Mihály sorsának egyetlen szálát fejtjük fel. Nem hétköznapi a történet, akár a város parkjában található oroszlános emlékmû viszontagságos múltjának egy fejezetét is meg lehetne írni belőle.
Egy kis névelemzés
A család egyik ágon a szentgyörgyi gazdálkodók rétegéhez kapcsolódik, de a föld volt a másik eltartója is. Már amíg el nem fogyott az öröklés és felaprózódás rendjén.
Berszán bácsi hatvanhatodik évét tapossa, s édesapjára így emlékszik:
- 1938-ban születtem, akkor édesapám már 53 éves volt. Első felesége 18 évi házasság után meghalt, s akkor elvette a nála huszonkét évvel fiatalabb édesanyámat. Múltjában a legérdekesebb, hogy az első világháború előtt magyar rendőr volt hét éven át. A románok bejövetelekor nem esküdt fel román rendőrnek, de mint katonarészen levő, elment erdőőrnek itt, Szentgyörgyön, akkori szóval erdőpásztornak.
- Fölvették volna román rendőrnek? Volt példa az átvételre?
- Egy Sipos nevezetû felesküdt, és végig román rendőr volt, a bécsi döntésig. Mi történt vele? Akkor az ablakait béverték, és el kellett hogy meneküljön. Na, mi nagyon katonás és nagyon magyaros nevelést kaptunk. Nem szabadott akármit tenni, édesapám nagy fegyelmet tartott.
Fényképe kerül elő, az édesapa rendőregyenruhában, kitüntetésekkel. Ezeknek külön történetük van:
- Itt egy okmány, hogy viselheti ezt a kitüntetést: ,,Magyar királyi honvédelmi miniszter. Károly Csapatkereszt viseléséről való igényjogosultságról. Igazolom, hogy Berszán Mihály a vonatkozó alapszabályok értelmében a Károly Csapatkereszt viselésére igényjogosult. Nevezett az 1882. évben Fotosmartonos községben született, jelenlegi lakhelye Sepsiszentgyörgy és a volt cs. és kir. 2. Gyalogezred kötelékében teljesített szolgálatot. Kelt Budapesten, 1941. évi augusztus hó 19-én.?
- Szóval, magyar időben kérte, hogy ismét viselhesse az első világháborús kitüntetést. Visszavették rendőrnek?
- Nem, főerdészt csináltak belőle. Tudta, mit jelent magyar rendőrnek lenni, abban a korban azokat a követelményeket már nem vállalta. Egy másik papír szerint mint tartalékos szakaszvezetőnek szolgálataiért a ,,piros-fehér-zöld színû hadiérem szalagján viselendő, karddal és sisakkal díszített háborús emlékérem adományoztatott és annak viselésére jogosult?. Dátum szintén 1941, aláírás: ,,Országos Vitézi Szék mint a Háborús Emlékérem Irodája?. Itt egy lelkészi igazolás arról, hogy 1827-ben Angyaloson leégett az egyházi levéltár, ezért az eredetet csak addig tudják visszavezetni. Itt a házasságlevele, szülei: Berszán István, református, születési helye Fotos, menyasszonya Szabó Mária, református, születési helye Martonos, a házasság megköttetett 1879-ben. Másik bejegyzés szerint nagyapám szülei Angyaloson éltek, dédszüleim szintén, reformátusok voltak. Szóval, semmi közünk a szárazajtai Berszánokhoz. Sokat piszkálódtak velem emiatt. A név nem is román, tulajdonképpen örmény eredetû, pásztort jelent.
Berszán bácsit tehát izgatta eredetének kérdése, s oly szerencsés, hogy több nemzedékre vissza tudja vezetni származását. A szárazajtai Berszánok - Bârsanok szomorú szerepet játszottak a vérengzésbe torkolló 1944-es tragédiában. A fejtegetést én titkos örömmel hallgatom, már csak azért is, mert a név alapján a családot a mai többségi történészek minden további nélkül odasorolnák saját nemzetükhöz. Itt azonban sem apai, sem anyai ágon - előkerül a családfa, amit a sógorasszony állított össze nem is olyan régen - nem lehet kimutatni egyetlen nem székelyt sem, valamennyien reformátusok voltak négy-öt nemzedékre visszamenően, ezen az ágon Málnásra, Zalánra nyúlnak vissza a gyökerek, a nevek: Molnár, Szabó, Péter, Illyés, Tóth.
Az igazolványok kiváltásának prózai oka különben az, hogy ,,az altiszti fizetést akkor kaphatta meg?, ha igényjogosultságát a kitüntetések viselésére bizonyította.
Egy első világháborús történet:
- Mikor béjöttek a románok, nagyanyámék elmenekültek. A mai Irinyi János utcában laktak fenn, akkor Zsákutca volt a neve. Két nagybátyám a háborúban katona, nagyapám a többi öt gyerekkel itthon. Gyorsan összeszedték magukat, béfogtak, s az erdőn keresztül elmenekültek Bölönbe. Aztán mikor ott hallották, hogy az Oltnak a túlsó partjáról is jönnek a románok, megtértek. Itt a románok már benn voltak, mesélték, hogy az összes kicsi gyermeket egy házba, ahol egy terhes nő élt, összegyûjtötték, az asszonyok pedig, ki padláson, ki csûrbe, pincébe, mind elbújtak. A férfiak ugye odavoltak a háborúba. Így mesélte nagyanyám. Aztán helyreállt a rend.
Zászló a városházán
A helyreállott rend mindamellett különbözött a korábbitól. Berszán Mihály egy nagybátyjának története különösen tragikus:
- Az új hatóságok nem engedték a fonókat. A fiatalok pedig meg voltak szokva, összegyûltek egy-egy lányos háznál, vittek egy liter bort, énekelgettek, a lányok fontak, köttek, varrtak, kézimunkáztak. Nem engedte a román rendőrség, ezért kezdték hurcolni nagybátyámat. ? nem vetette magát alá ennek. Földmûves volt, a földjei kinn, Szépmezőn, a gidófalvi szélen, aztán itt, az árkosi és csíki utak között, amit A Hosszúnak neveznek, kaszálók pedig a Réten, a városi vízháztól lefelé. Több, négy-öt tagban természetesen. Sokat járt a lovakkal Berszán Péter József, róla van szó, mert édesanyám Péter lány, Péter József volt a nagyapám.
- De hogyan került szembe a román hatósággal?
- A fonók miatt verni kezdték őket. Nagybátyám nagy, kemény ember volt. Kezdték tiltani, hogy magyarul énekeljenek - erre ők még azért is! S mikor ütték, ő mint nyakas, kemény ember, amíg bírta, százegyig is visszaütött a román csendőröknek. Azok nem tûrték. Sok verést kaphatott. 1936-ban volt, mikor a magyar zászlót kitûzte a polgármesteri hivatalra. Bement egy üzletbe, nem adták mind a három színt. Erre külön vásárolta meg őket más-más boltokban, egy szabóval összevarratta, összecsombolyította, hazavitte, egy rudat csinált neki, s fel a városházára. Ott egy irodán az ablakot kinyitotta, s kitûzte. ,,Jaj, Jóska bácsi, mit csinál!?? Sok volt a magyar tisztviselő, mind kifuttak az irodából? Hány éves lehetett? Harmincnyolc. Két lánya már nagyocska volt. Letartóztatták, s megállapították, baj van a fejivel. Dicsőbe került az elmegyógyintézetbe. Ott fejezte be az életét, hordta az ápoltaknak az élelmet. Nyugodjék csendesen. A felesége egyik gyerekét nagyanyámra hagyta, a másikkal hazatért Szárazajtára, mert odavalósi volt.
- A család a betegséget a sok verésnek tulajdonította?
- Igen. De elzárva nem volt, csak örökké kellett fizetni. Zsarolták nagyanyámat, váltságdíjat kellett fizetni, hogy kiadják. Akkor kiadták.
A többi nagybácsira, nagynénire terelődik a szó. József testvére, Ferenc földmûves volt, az egyik anyai nagybácsi asztalos, a másik a szövőgyárban, majd a bútorgyárban dolgozott, egyik nagynéni a dohánygyárban. A másik a Veress-malom tulajdonosához ment férjhez, utóbbit megint sokat hurcolták, mert ,,nem állott bé a kollektívbe, ezért mindenüket elárverezték, lefoglalták, annyi adót róttak ki rájuk?. Édesanyai részről heten voltak testvérek, édesapai részről szintén. Akikről még nem volt szó: egyik vasutas lett (ma unokája református pap), másik tiszttartó, akadt köztük pásztor is.
Városi rendőrség, városi erdészet
A családi emlékezet keveset őrzött meg, de az nem lényegtelen értesülés. Idősb Berszán Mihály négy elemi után még négy osztályt végzett, azzal már jelentkezhetett rendőrnek. Katonaság után a fotosmartonosi legény még egy külön képzésen esett át, s lett városi rendőr Sepsiszentgyörgyön. Hányan? Azt mesélte, heten voltak összesen a városban az első világháború előtt. Később, román időben városi erdész lett, állami állás, erősíti most a fia. Mit is jelentett ez?
- A város erdőbirtokára ügyeltek fel, ami most is megvan. Fel a Görgőig és Előpatakig mindenre. Hárman voltak Pál bácsival és Varga Árpáddal. Az utolsó főnökük Vere? Traian a városházán, az erdészeti irodán. Román ember, de perfekt beszélt magyarul, felesége magyar asszony. Nem létezett külön székháza az erdészetnek, mint most. Feladata volt édesapámnak, vigyázzon, ne lopják az erdőt. Másik: ha valahol baksa- vagy ölfavágás volt, felügyeljen. A baksát nem vágták össze, mint az ölfát, de tûzifa volt az is. Aztán a területén levő összes forrást rendben kellett hogy tartsa. Főleg magyar időben. Most ha elmegyek kirándulni, sokszor mondom: édesapám ha meglátná, hogy néznek ki a források!?
Százéves szabadság, államosítás
- A magyar időre alig emlékszem, kicsi gyerek voltam még. Az iskolát a régi református iskolában kezdtem meg, három osztályt ott jártam, akkor államosították, jól emlékszem, a ?48-as szabadságharc századik évfordulóját a református iskolában még megtartottuk, a negyediket már az 1-es számú általános iskolában jártam. Föld? Volt valami, nagyapámnak öt hektárja, a hét gyereknek egyenként 72 ár jutott, azt mûveltük, még én is. Édesapám halála után édesanyám munkába állt a textilgyárban, s a földet akkor kellett béadja, mikor engem munkaszolgálatosnak vittek. Még ő kellett hogy kérést írjon: vegyék el a földjét, mert ő munkába jár, és nem tudja mûvelni - fogadják el! Szóval, elvették. Vagy az állásról kellett lemondani, vagy a földről, különben beállhatott volna vele a kollektívbe. Ez ?60-ban történt.
Magyar szellem
Berszán Mihály többször hangsúlyozza, őt édesapja, de nagyanyja is magyar szellemben nevelte fel. Hogy az miben állt volna? - érdemes firtatni, mert szerephez jut a továbbiakban.
- Édesapámnak volt vagy 30-40 könyve a Tolnai Világlapján és más ilyeneken kívül. Azokat édesanyám, mikor engem letartóztattak, szegény ijedtében elégette. Azokat édesapám sokszor elévette. Én nem volt, amit az enyémeknek később elévegyek. Na, ő elévette és azt mondta: ,,Ti tanuljátok, ahogy ott írja - mi ugye román történelmet tanultunk -, de arra ügyeljetek, hogy ez az igaz és a régi, ez a magyar történelem! Az ott Mihály vajda és ?tefan cel Mare - de ezek vagyunk mi!? Volt ott történelem, szépirodalom, a ?48-as forradalommal kapcsolatos dolgok szép kemény kötésben. Édesanyám tûzre vetette. Ennyi maradt meg - mutatja.
Ide másolom a címeket s pár egyéb adatot: ,,Szeresd a hazát. Olvasmányok fiúk és lányok részére. Számos képpel. Dolinai Gyula Hírlap és Könyvkiadó Vállalata. Budapest. Kecskemét utca 13. Budapest. Nagy Sándor Könyvnyomdájából.? A kiadás évét nem találom, de nyilvánvalóan a millennium éveiből való. ,,Képek a magyar nemzet történetéből. Ifjúsági színmûvek, királyok, fejedelemportrék, Kossuth Lajos, versek? A szabadság ébredése? Jókai Mór? Andrássy Gyula? A szabadságharc után?? Szép fényképek, gyönyörû díszkötés.
- Édesapán nagyon szerette Petőfi verseit, én is nagyon. Itt a kötet. Az előszót Endrődi Sándor írta, kelte 1908. december 31. Petőfi Sándor összes költeményei. Díszkötésben. Édesapám úgy ügyelt erre a könyvre. Már nagyobbak voltunk, de csak vigyázva nyúlhattunk hozzá. Ezek maradtak meg, ha édesanyám akkor megtalálja, ezeket is elégeti. 1957-ben meghalt édesapám, ?58 tavaszán engem letartóztattak. A többieknél megtalálták a könyveket, s a szülőket hibáztatták, azért égette el szegény édesanyám, ami a kezébe került.
- No de hogyan került ebbe a társaságba?
Visszakanyarodunk az iskolai évekhez.
- Az elemit elvégeztem, matekből mindig jó voltam, de nyelvérzékem nincsen, románul nem tudtam. A szövetkezeti iskolába felvételiztem, a számtan jól sikerült, a magyar is ment, de románból elvágtak. Oda nem lehetett romántudás nélkül már 1952-ben sem bejutni. Ott könyvelőket és kereskedőket képeztek. Közgazdasági egyetemre lehetett onnan menni. A katolikus templommal szemben volt. Na, akkor elmentem az egyetlen szakiskolába, a fémipariba, s kitanultam a lakatosságot. Két évet. Az iskola bentlakása a Csíki utca elején volt, akkor a mai tûzoltóság mellett a volt menházban az iskola, s a mûhelyek a múzeummal szemben a volt Horváth-féle mûhelyben. A tanítás magyarul folyt. Románul kellett tudni, de éppen csak, hogy ne bukjon meg az ember, átalengedtek egy ötössel. Bekerültem a textilgyárba mint lakatos. Aránylag hamar kiismertem magamat a mesterségben, már katonaság előtt kiugrottam, 18-19 évesen olyan kategóriába kerültem, hogy sokan katonaság után szerezték csak meg. Négyen voltunk az előkészítő részlegen, egy bérukkolt, kettő lebetegedett, egyedül maradtam. Amíg a tüdőgyulladásból s náthából mások kigyógyultak. Törekedtem, jó sorsomba soha belenyugvó nem voltam. Na de akkor történt meg a koszorúzás - s oda többet vissza nem vettek.
B. Kovács András
(folytatjuk)