33.
Sportjátékok
Anélkül, hogy bármilyen rangsorban, fontossági sorrendben gondolkodnánk, el kell mondanunk, hogy tömegmozgató jellegüknél fogva óriási népszerûségnek örvendenek mind a sportolók, mind a nézők körében. Az újkori olimpiák kedves színfoltjait képezik, és ezért mindenik sportjáték megér egy-egy külön fejezetet rövid történeti visszapillantásunkban.
Asztalitenisz
Születési éve után kutatva nem kell évszázadokra visszamennünk az idő alagútján. A XIX. században, amikor a derék angolok saját otthonukban is sportolni, játszani akartak, hatalmas ebédlőasztaluk kitûnő játékteret kínált a divatos szabadtéri játékuk, a tenisz teremváltozatához. Egyszerûen csak az ütőt kellett kisebbre cserélniük. A kis ütő egyszerû fából készült, s pergamennel borították. Valószínû, ebből a korszakból származik a pingpong megnevezés, mely lényegében a pergamenborítású ütők hangját utánozza.
Mint a tenisz leszármazottja, az asztalitenisz tehát Angliából indult világ körüli útjára, s Európán át jutott el egészen Indiáig, ahová a gyarmati katonák vitték. Az indiaiak szerint fordítva történt az eset: az angol gyarmati katonák vitték be a játékot a szigetországba. Hogy végül is mi az igazság, nehéz eldönteni, tény viszont, hogy a századvégi Angliában egymást követték az asztalitenisz-versenyek.
Ekkortájt egy bizonyos Gibbs nevû úriember celluloidlabdákat hozott Amerikából, s ezekkel cserélte fel a szigetországban divatos gumilabdákat. A véletlen játéka, hogy egy ilyen celluloidlabdás házi rangadót végignézett egy Jacques nevû sportszerkereskedő, s megsejtve az üzleti lehetőséget, hozzáfogott az ütők és az asztalok gyártásához. Az azonos méretû asztalok, parafával borított ütők nagyszerû szolgálatot tettek a sportág népszerûsítésében. A sûrûn rendezett versenyek mezőnyében ez idő tájt tûnt fel Mister Parker, becenevén Pingpong Parker, aki sorra nyerte a versenyeket, míg egy szép napon egy Good nevû játékos kedvét szegte. Történt ugyanis, hogy a verseny előtti napon Goodnak rettenetesen fájt a feje, s betért a közeli gyógyszertárba fejfájás elleni porért. Nagy pénzzel fizetett, s a visszajáró aprópénzt a patikus szemcsés gumilapra tette, mert úgy tapasztalta, hogy onnan könnyebb felszedegetni. Goodnak megtetszett a szemcsés gumilap, és kölcsönkérte, majd otthon az ütőjére ragasztotta. Ezzel az új borítású ütővel aztán Pingpong Parkert valósággal leradírozta az asztalról. Másnap megindult a hajsza a gumis ütőkért.
Good után egy újabb feltaláló, Decker lépett előtérbe szivaccsal borított ütőjével.
Különösebb forradalmat a szivacs sem hozott a játékba, de mert a győzelem érdekében mindent el kellett követni, fogásújítással próbálkoztak. Így született meg a tollszárfogás Európában, hogy aztán idők múltán ázsiai ütőfogásnak nevezzék el.
Teltek-múltak az évek, s újra előkerült a szivacs. 1952-ben a bombayi világbajnokságon bemutatkozó japánok szivaccsal borított ütőkkel álltak asztalhoz, és Satoh révén meg is nyerték a világbajnokságot. Satoh ütője óriási vihart kavart. A szivacs remekül csavarta, pörgette a labdát, ráadásul a belenyomódott celluloidlabdát nagy erővel lőtte ki - és hangtalanul. El is keresztelték ,,csendes méregnek?, s a japánok kivételével valamennyi nemzeti szövetség követelte a szivacsütő betiltását. Kerek hét esztendeig tombolt az ütő körüli vihar, míg a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség 1959-es dortmundi kongresszusa meghozta a határozatot. A szivacs szofttá szelídült. Az ütőről végleg eltûnt a pergamen, a parafa, a bőr, a gumi, s maradt a szoft. De ki tudja, meddig?
A játékszerek fejlődését követte a játéktechnika, a játékszabályok fejlődése. Ma csak a teljes erőbedobással játszott támadójáték visz fel a dobogó tetejére. A pici labda akár a 160 km/óra sebességet is eléri. Nincs helye a lazításnak. Ráadásul a mérkőzéseket négy nyert szettre játsszák, és 11 pontig (10-10 esetén kétpontos különbséget kell szerezni?), ezzel is mintha felgyorsítani akarnák az amúgy is felgyorsult játékot.
Az olimpiák küzdőterére csak 1988-ban léptek az asztaliteniszezők. Az ázsiaiak fölénye jellemezte a küzdelmet. Szöulban ugyanis a négy lehetségesből négy aranyérmet nyertek az ázsiaiak - kettőt a kínaiak, kettőt a házigazda dél-koreaiak. Ez a fölény négy esztendővel később annyival változott, hogy egy aranyérmet átengedtek az európaiaknak, egészen pontosan a svéd Waldnernek. Újabb négy év múlva aztán visszaállították az ázsiai hegemóniát, megtoldva egy szépségtapasszal, a kínai jelzővel. S itt mondjuk el mindjárt, hogy Teng Ja-ping nevû leányuk Barcelona után Atlantában is győzni tudott. Ezt a bravúrt még senkinek sem sikerült megismételnie.
Az asztalitenisz olimpiai szereplése lekéste a magyar asztalitenisz aranykorát. Így aztán csak a második ifjúságát élő Klampár Tibor mondhat magáénak egy negyedik helyet, a nagy Barna Viktor, Sidó Ferenc, Berczik Zoltán, Kóczián Éva? sajnos, nem lehetett ott az ötkarikás játékokon. Egyébként ezt mondhatják a románok is, hiszen Adelstein-Rozeanu Angelica, Zeller Ella, Golopenta Maria? - hogy csak néhány nevet említsünk - koruk nagy versenyzői közé tartoztak, olimpiai nyelven szólva éremesélyesek közé. Késői bánat?
Az asztalitenisz olimpiai bajnokai
Év Férfi egyes Páros Női egyes Páros
1988 Yoo Nam Kyu (DK) KÍ Jing Cseng (KÍ) DK
1992 Waldner (SVÉ) KÍ Teng Ja-ping (KÍ) KÍ
1996 Liu Kuo-liang (KÍ) KÍ Teng ja-ping KÍ
2000 Kung Ling-huj (KÍ) KÍ Vang Nan (KÍ) KÍ
Az asztalitenisz olimpiai éremtáblázata
Ország Férfi Női Összesített
Kína 6 3 2 7 7 2 13 10 4
Dél-Korea 1 1 5 1 - 4 2 1 9
Svédország 1 1 1 - - - 1 1 1
Jugoszlávia - 1 - - - 1 - 1 1
Franciaország - 1 1 - - - - 1 1
Németország - 1 1 - - - - 1 1
Tajvan - - - - 1 1 - 1 1
Észak-Korea - - - - - 2 - 1 2
Baseball
Az amerikai diákok közkedvelt játéka, valóságos alapsportja. A román ojnához, a magyar métához hasonlítható baseball szabályait 1839-ben egy Doubleday nevû katonatiszt alkotta meg, s 1845-ben New Yorkban már meg is alakult az első baseballklub. Negyedszázaddal később már profi szinten játszották.
A baseballt kilenctagú csapatok játsszák. Az egyik az ütő, a másik a fogadócsapat. Az ütőcsapatból mindig egy ember áll szemben a fogadócsapat kilenc játékosával. A dobó a négyzet alakú játéktér közepén lévő dobókörből (ebből nem szabad kilépnie) az ütőjátékos felé hajítja térd- és vállmagasság között a labdát. Ha az ütőjátékosnak sikerül a labdát ütőjével eltalálnia és visszaküldenie az ütőmezőből a mezőnybe, akkor futásjogot (run) nyer, és a pálya jobb felén elindulhat az négyzet alakú tér következő sarkában lévő 1. számú határpontig, s ha ezt elérte, mielőtt a fogadójátékosok oda juttatták volna a labdát, tovább szaladhat a 2. számú határpontig? És így tovább, míg végül visszaér a kiindulási helyre. Minden sikeres visszatérés egy pontot ér.
Néha megtörténik, hogy az ütőjátékos úgy eltalálja a labdát, hogy az nagyon messze elszáll - akár a stadionból is kirepülhet. Ilyenkor az ütőjátékos nyugodtan végigkocogja a sarkokat, egyetlen ütésre teljesíti feladatát, ez az úgynevezett hazafutás (home run). A cél, hogy minél több hazafutást gyûjtsenek, mert minden hazafutás egy pontot ér. A két világháború közötti időszak baseballcsillagáról, Rabe Ruthról jegyezték fel, hogy pályafutása alatt (1914-1935) 714 alkalommal hajtotta végre a home runt.
Az a játékos, akik három dobásból egyet sem tud elütni, vagy az elütött labdáját még leesés előtt elkapja az ellenfél (a fogadó csapat) valamelyik játékosa, kiesik.
Az ütők célja tehát a hazafutás, a fogadóké, hogy kipontozzák az ütőket.
Kilenc-kilenc védelem (inning) alkot egy teljes játszmát. Az a csapat győz, amely a legtöbb pontot összesíti, több home runt szalad.
És végül a felszerelésről: a fából készült gömbölyû ütő hossza 108 cm, legvastagabb felén 7 cm átmérőjû. A tömör labda súlya 142-149 gramm, átmérője 7,6-7,8 cm.
Mielőtt hivatalosan is felkerült az újkori olimpiák mûsorába, hétszer is bemutatkozott az ötkarikás játékokon - mind a hétszer mint bemutató sportág. Barcelonában (1992) aztán már olimpiai aranyéremért, bajnoki címért küzdöttek a csapatok. Az első két bajnoki címet a kubaiak szerezték meg, a sportágat szabadalmazó amerikaiak csak a harmadik nekifutásra tudtak a dobogó tetejére lépni.
A baseball olimpiai bajnokai
Év Ország
1992 Ku
1996 Ku
2000 EÁ
Éremtáblázata
Kuba 2 1 EÁ 1 - 1
Japán - 1 1
Tajvan - 1 Dél-Korea - - 1
Softball
A baseballhoz hasonlítható játék, és kizárólagosan csak nők játsszák, azaz nőknek rendeznek versenyt. Ezért is nevezik a női baseballnak. A labda nagyobb, mint a baseball-labda, és puhább, a határpontok (bázisok) közötti távolság rövidebb (18,3 m a 27,43 méterrel szemben).
Az olimpián 1996-ban jelent meg, az amerikai lányok győztek, majd négy esztendő múlva meg is védték bajnoki címüket.
A softball olimpiai bajnokai
Év Ország
1996 EÁ
2000 EÁ
Éremtáblázata
EÁ 2 - Kína - 1 Japám - 1 Ausztrália - - 2
Áros Károly
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.