A Régió Rádiónak az MR-1 Kossuth Rádió segítségével készült Aranyemberek című sorozatában ma és pénteken 11.20-tól dr. Balla Györggyel készült beszélgetést hallhatnak. Az adást kedden és szombaton 16.20-kor ismétlik.
Megjelent
az Erdélyi Gazda júliusi száma. Több érdekes cikk található Gazda-érdekvédelem témában, ugyanakkor növényvédelemről, dísznövényekről, gyepgazdálkodásról, gépészetről, talajismeretről, méhészetről, állategészségügyről is találnak írásokat. A folyóirat beszámol a Kárpát-medencei agrársajtó első találkozójáról, a Gazdaasszony rovatból ötleteket lehet kipróbálni, mivel is lehet megtölteni a friss cukkinit, spárgatököt, uborkát. A lap második fele az Európai Gazda hetedik számát tartalmazza.
Művészeti tanfolyam
Szovátán augusztus 3. és 9. között megrendezik az Égigérő Művészeti Kurzust és Fesztivált a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Gazdag programmal várják a látogatókat, melyről a http://www.egigero.info/ vagy a http://www.szovata.ro/ honlapon tájékozódhatnak.
Röviden
Előadás. Magyarok a Kárpát-medencében: Még vagyunk ― mozaikképek a burgenlandi magyarok múltjából és jelenéből címmel a kovásznai városi művelődési ház nagytermében ma 18 órától nt. Gúthy László felsőőri lelkipásztor és Gúthy Lászlóné Horváth Emma etnográfus tart előadást.
Áramszünet. Sepsiszentgyörgyön ma 9―16 óráig a Templom, a Híd, a Dakó, a Konsza Samu, az Erege, a Május 1., a Daczó, a Voican, a Borvíz, a Vár és a Malomgát utcában, valamint a Kálvin téren, Martonoson ma és holnap 8—15 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
Útlezárás. A Visszatérés című film forgatási munkálatai miatt Vargyas község bejáratánál július 27―29. között napközben rövid időszakokra útlezárások várhatóak. Megértésüket köszönjük.
Szejkefürdői unitárius találkozó
Tízéves hagyománya van a szejkefürdői unitárius találkozóknak, melyeket minden év augusztus második szombatján tartanak Székelyudvarhely mellett. Tavaly ünnepelték a 440. éves Erélyi Unitárius Egyházat, idén augusztus 8-án kerül sor a találkozóra.
Kék fény
Egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit keresnek a rendőrök, miután az egyik bár pénztárából 350 lejt emelt el, majd eltűnt vele. A lopást kamera rögzítette, így csak idő kérdése a tettes kézre kerülése, aki tizenöt évig terjedő börtönbüntetést kaphat. * Bardocon 1000 lejre büntették és 16 köbméter fát koboztak el egy kereskedelmi egység adminisztrátorától, aki nem tudott iratokat felmutatni a meglevő faanyagról.
(Rendőrségi tájékoztató)
Székelyföld-szintű megemlékezés a Nyergestetőn
Augusztus 1-jén a 160 évvel ezelőtti, Tuzson János által vezetett hősi helytállásra, a nyergestetői csatára emlékezünk. Az évforduló alkalmából Hargita és Kovászna megye közös megemlékezést tart 15 órától a Nyergestetőn. A Kovászna Megyei Művelődési Központ autóbuszt indít a megemlékezés helyszínére, a szállítás költségeit a KMMK fedezi. Indulás Sepsiszentgyörgyről a Bod Péter Könyvtár elől 13.30 órakor, visszautazás a Nyergestetőről 17.30 órakor. Mivel a helyek száma korlátozott, a részvételi szándékot jelezzék július 30-ig naponta 9—16 óráig az alábbi elérhetőségeken: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kossuth Lajos út 10. szám; telefon: 0267 351 648; e-mail: office@cultcov.ro.
Pályázat
A Balassi Intézet pályázatot hirdet nem magyar állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára kutatói szakkollégiumi tevékenységben való részvételre és tudományos publikáció elkészítésére a 2009/2010-es tanév őszi szemeszterében. Pályázhat minden magát magyar nemzetiségűnek valló személy, aki a 2009/2010-es tanévben valamely magyarországi vagy más szomszédos állam felsőoktatási intézményében felsőoktatási tanulmányokat folytat. A pályázattal a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma és a Balassi Intézet a szülőföldi értelmiség képzését és utánpótlását, a résztvevők számára a szakmai publikálás lehetőségeit, tudományos életbe való beilleszkedését, illetve részvételét kívánja elősegíteni a kutatói szakkollégiumi képzésben részt vevő hallgatók anyagi és szakmai támogatása által. Az ösztöndíj-támogatás 8 hónapra (2009. október—2010. május) nyerhető el, összege — nyertes pályázatonként — 160 000 forint. Az ösztöndíjon kívül a nyertes pályázók számára a szakmai munkát kutatásvezetők segítik. A pályázatok beadásának határideje: 2009. szeptember 21. (beérkezési határidő). Pályázni augusztus 1-jétől az internetről letölthető pályázati adatlapon lehet. Bővebb információk a http://www.martonaron.hu/ honlapon.
Táborok
Kalibáskői táborok. Maradt még néhány hely a kalibáskői táborba, várják az érdeklődők jelentkezését a július 26.—augusztus 1. között szervezett angolnyelv-táborba haladóknak. Augusztus 2—8. között biciklistábor lesz 12—15 éves gyermekeknek, augusztus 16—22. között természetbúvár-tábort tartanak 7—12 éveseknek, augusztus 23—29. között kerül sor a népi mesterségek táborára 10—15 éveseknek, szeptember 6—12. között ismét románnyelv-tábor lesz, ezúttal óvodásoknak és kisiskolásoknak. Érdeklődni a 0744 778 519-es vagy a 0733 932 822-es telefonon lehet.
EMI-tábor. Gyergyószentmiklóson augusztus 5—9. között nyílik az V. EMI-tábor. Legalább tizenöt fős szervezett diákcsoportok tagjai a 70 lej helyett csak 55 lejt fizetnek. A csoportok közt a rendezvény egész ideje alatt különböző vetélkedők zajlanak, a tábor végén pedig a győztesek értékes díjakat vihetnek haza. A csoportok jelentkezését csütörtökig várják a nemeselod@yahoo.de e-mail címen, vagy a 0746 134 950-es telefonon. Információk: http://www.emitabor.hu/.
Állásbörze A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatalnál nyilvántartott állásajánlatok: egy-egy eladási igazgató (felsőfokú végzettség — ff.), építőmérnök polgári építkezésre, környezetvédelmi mérnök, menedzsment szakos közgazdász, közgazdász, pszichopedagógus, mester polgári építkezésre (szakképzett — szk.), kereskedelmi ügynök (középfokú végzettség — kf.), kereskedelmi tisztviselő (kf.), adatkezelő operátor (kf.), raktárnok (kf.), szakács, szárnyasgondozó, fűtésrendszer- és gázvezeték-szerelő (szk.), fürdőszobaberendezés- és gázvezeték-szerelő (szk.), hegesztő (szk.), gépész (szk.), karbantartó villanyszerelő (szk.), pék (szk.), fűtő (szk., ISCIR-engedéllyel), operátor számvezérlésű gépre (kf.), takarító, két-két mérnök (CFDP), báros (szk.), vakolókőműves (szk.), ács-restaurátor (szk.), vasrészeket szerelő (szk.), TIR-sofőr (szk.), három-három banki tanácsadó (felső- v. középfokú végzettség), szigetelő (szk.), négy-négy szakképzetlen munkás asztalosműhelybe és építkezésre, öt-öt általános orvosasszisztens (technikum), elárusító (szk.), tíz biztosítási tanácsadó (kf.), huszonnégy egyetemes asztalos (szk.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.