35.
Labdarúgás
Születési ideje, helye elvész a távoli múlt ködfátyolában, abban a korban, amikor az első labda elkészült, amikor játék közben még nem választották szét a kéz és a láb egyidejû használatát.
Az ókor ránk maradt emlékei között őriznek egy öt-hatezer éves egyiptomi labdát (egy fáraó sírjában találták), és a kínai legendák ,,tudósítanak? a labdarúgásról. Az egyik legenda szerint Huang Ti császár találta ki a labdarúgást, amelyet akkor csucsunak neveztek - a csu bőrből és szövetből készült labdát jelent -, azaz rúgólabdának, és a katonai kiképzésben alkalmazták. A csapatoknak a földbe szúrt két bot között kifeszített selyemanyag 30-40 cm átmérőjû lyukán kellett keresztülrúgniuk vagy -dobniuk a csut. Az a csapat szerezte meg a győzelmet, amely többször rúgott, illetve dobott lyukat.
A görögök episzkürosznak nevezték (említettük már a kézilabdánál, éppen csak azt nem mondtuk, hogy 15-15 tagú csapatok játszották) labdajátékukat, és szintén a katonai kiképzésben alkalmazták, a rómaiak harpastumnak, s ezt már mondanunk sem kell, a katonák játszották úgy, hogy igyekeztek a labdát az ellenfél záróvonalán (a rögbire emlékeztet) túljuttatni. A kitûnően edzett katonák (játékosok) az ellenfél kijátszása céljából bonyolult stratégiai mûveleteket hajtottak végre. Ez bizonyos hadrend (csapatfelállítás) kidolgozásához vezetett. A három támadó - center és két szárny - mögött lépcsőzetesen helyezkedett el az erősítés (a fedezet) és az utócsapat (a védelem). A római katonák nagy érdeme - természetesen sporttörténeti szempontból -, hogy magukkal vitték a labdát a háborúba is, hogy a harc szüneteiben játszhassanak. Így jutott el a játék Nyugat-Európa népeihez, akik aztán évszázadokon át ápolták, a franciák például soule néven? A legjobb ,,dajkának? kétségtelenül az angolok bizonyultak, mert nem csak megőrizték a játékot, hanem tovább is fejlesztették. A jól tájékozottak azt is tudni vélik, hogy a szigeteken már a IX. században lejátszották az Anglia-Skócia nemzetkőzi mérkőzést valahol Kildear Castle közelében (az angolok nyertek 3:2-re)? Fennmaradt egy dokumentum, amelyben London polgármestere, Nicholas Farndon betiltotta a játékot. Sőt, a derék angolok több más, a játék betiltását szorgalmazó rendeletet is felmutathatnak - egy a szomszédos városok küzdelmeire utal, egy 1577-ben kelt írás pedig a gól szót is használja -, de a lényeg az - és erre büszkék is -, hogy minél több tiltó rendelet jelent meg, annál több híve akadt a labdarúgásnak. 1617-ben aztán I. Jakab király, aki maga is szenvedélyesen hódolt a játéknak, feloldotta a tilalmat. Shakespeare a Tévedések vígjátéka címû mûvében arról ír, hogy kortársai bőrrel borított hólyaglabdákkal játszottak.
Amíg az angolok I. Jakab ,,engedélyére? vártak, a földteke túlsó oldalán a japánok gondtalanul, felszabadultan ,,minifociztak?, vagy ha így jobb, kispályáztak. A kémárinak nevezett játékot 14 m hosszú pályán, 22 cm átmérőjú labdával játszották. Nemcsak a pálya mérete, a játékosok száma (nyolc-nyolc egy csapatban) is arra vall, hogy a kémári a ma egyre népszerûbbé váló kispályás labdarúgás őse.
Na de térjünk vissza a nagy pályára és Európába, hiszen köztudott, hogy öreg kontinensünk a modern labdarúgás bölcsője. A brit szigeteken még mindig maratoni távon és tömegesen kergetik a labdát, a kontinens belsejében viszont már labdarúgótornákat rendeznek. Firenze piacterén minden esztendőben legalább egyszer a vidék kerületeinek különböző színû egyenruháit viselő csapatok a giuco del calcio tornán mérik össze tudásukat. A két egyenlő részre osztott piactéren 27-27 játékost felvonultató csapatok célja az ellenfél két oszlopa között átjuttatni a labdát. Minden sikeres kísérlet után helycsere következett. A góllövők kibontott, a kárvallottak összecsavart zászlókkal vonultak át a szemben levő térfélre, és helyezkedtek el megfelelő hadrendben a játék folytatására. Elöl tizenöten alkották a támadósort, mögöttük öt játékos képezte a fedezéket, hogy semlegesítsék az ellenfél támadásait. A fedezék mögött helyezkedett el a hátvédsor (négy játékossal), a legvégén pedig a végső védők (hárman).
Egy ilyen giuco del calcio tornát nézett végig az országából elûzött és olasz földre menekült angol király, II. Károly, akinek rendkívül megtetszett az ünnepélyes szervezés. Miután visszatért hazájába, s újra elfoglalta trónját, népszerûsíteni kezdte a Firenzében látottakat. De már meghatározott méretû játéktéren (120x80 m), meghatározott létszámú csapatokkal és az előírásoknak megfelelő labdával (levegővel töltött bőrlabda) játszottak. A pálya két végében az egy-egy méter távolságra beszúrt két cölöp közötti vonalat goalnak nevezték, és az számított találatnak, amikor a labda a gólvonalon átjutott. A találatokat a cölöpök (azaz kapuk) mögött álló, bárddal felfegyverzett egyén (azaz gólbíró) berovással jegyezte egy fába.
Volt már szabályos pálya, szabályos labda, eredményt jelző gólbíró, kialakulóban egyfajta szabály is? Így aztán sor kerülhetett II. Károly elnökletével az első - 1681-ben - futballmeccsre is a királyi udvar és d?Lbemarie herceg személyzete között. Sokak szerint ez a mérkőzés jelenti a korszerû labdarúgás kezdetét.
Vitatható, de az már nem, hogy fejlődésében döntő szerepet játszott iskolai sporttá való előléptetése. Angliában már a XVIII. században szinte valamennyi iskolában köztelező tantárgy a futball!
A nagy-nagy szenvedéllyel ûzött játék - amely még mindig nem tett különbséget a labda kézzel és lábbal való megjátszása között - erősen eldurvult. E durva játéknak akadtak ellenzői is, de ezek nem arra törekedtek, hogy tilalom alá vessék, mint egykor London polgármestere tette, hanem hogy szelídebbé változtassák. Első lépésük: megtiltották a mezőnyjátékosoknak a labda kézbevételét, s kidolgozták az új szabályt. Lényegében elválasztották a rögbit a futballtól.
Az új szabályon - ez már a labdarúgásról szólt - alapuló játék rövid idő alatt meghódította a nagy klubokat, 1863-ban megalakították az angol labdarúgó-szövetséget, a Football Associationt, amely 1871-ben kiírta az Angol Kupát - az első kupadöntőn: Wanderers-Royal Engineers 1:0 -, és 1872-ben megrendezte az első nemzetközi mérkőzést: Anglia-Skócia 0-0.
Az angolok példáját követve, a szigeten egymást követik a nemzeti szövetségek: 1873-ban a skót, 1875-ben a walesi, 1880-ban az ír szövetségnek állították ki a születési okmányát. A kontinensen elsőként a dánok hívták életre (1889) labdarúgó-szövetségüket, Dél-Amerikában az argentinek jártak az élen 1893-ban megalakított szövetségükkel, 1893. május 21-én pedig Párizsban a francia, belga, dán, holland, svájci és svéd labdarúgó-szövetségek, valamint a Madrid FC képviselői megalapították a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (Fédération Internationale de Football Association, röviden FIFA).
A labdarúgás 1900-ban mutatkozott be az olimpián, és mindjárt brit siker született. Négy esztendővel később a tengerentúlon, St. Louisban a kanadaiak diadalmaskodtak. Annyi sok év után is sokan ezt a két olimpiai labdarúgótornát amolyan bemutatónak tekintik, s az első hivatalos olimpiai tornának az 1908-ast tartják. A briteket ez nem zavarta, s hogy meggyőzzék a világot arról, hogy ők a legjobbak, hát ezt a hivatalos tornát is megnyerték, akárcsak a következőt Stockholmban? 1932-ben viszont nem tûzték mûsorra az olimpiai labdarúgótornát. 1936-tól elképzelhetetlen az olimpia a sportok királya, a labdarúgás nélkül.
A magyarok 1952-ben nyertek először olimpiai aranyérmet az éppen izmosodó aranycsapattal. Aztán még kétszer megismételték a bravúrt. Csak érdekességként említjük meg, hogy a dobogó legmagasabb foka felé vezető útjukon kétszer is - 1952 és 1964 - a román válogatottat is le kellett győzniük? A három aranyérem mellé még szereztek egy ezüst- és egy bronzérmet is.
Az olimpiákon szerepelt labdarúgók egy része a világ- és kontinensbajnokságokon is csodálatosat alkottak. Hogy csak a szívünkhöz közel állókat említsük: Grosics, Bozsik, Puskás, Kocsis, Hidegkuti, Czibor, Bene, Farkas, Albert, Pecsovszky, Jenei? De olimpiai versenyző volt Jasin, Rivera, Lato? is.
Menet közben a szabályzaton is változtattak, s ma csak a 21 éven aluli labdarúgók vehetnek részt az olimpiákon.
1996-tól a nők is megküzdhetnek a bajnoki címért. Az első aranyérmet az Egyesült Államok szerezte meg.
A labdarúgás olimpiai bajnokai
Év Férfiak Nők
1908 Nagy-Britannia 1912 Nagy-Britannia 1920 Belgium 1924 Uruguay 1928 Uruguay 1936 Olaszország 1948 Svédország 1952 Magyarország 1956 Szovjetunió 1960 Jugoszlávia 1964 Magyarország 1968 Magyarország 1972 Lengyelország 1976 Német DK 1980 Csehszlovákia 1984 Franciaország 1988 Szovjetunió 1992 Spanyolország 1996 Nigéria Egyesült Államok
2000 Kamerun Norvégia
Az olimpiák éremtáblázata
Magyarország 3 1 1
Szovjetunió 2 - 4
Uruguay 2 - Nagy-Britannia 2 - Jugoszlávia 1 4 1
Lengyelország 1 2 Spanyolország 1 2 Németország 1 1 3
Svédország 1 - 2
Norvégia 1 - 2
Egyesült Államok (női) 1 1 Belgium, Csehszlovákia, Franciaország, Nigéria, Kamerun 1-0-0, Dánia 0-3-1, Brazília 0-2-1, Argentína 0-2-0, Bulgária 0-1-1, Svájc, Ausztria, Kína (női) 0-1-0, Hollandia 0-0-3, Olaszország, Japán, Ghána, Chile 0-0-1.
Rögbi
Miután a labdajáték ,,honpolgári jogot nyert? a szigetországban, és előlépett az iskolai tantárgyak sorába, elindult a külön fejlődés útján. Azokban az iskolákban - Rugby, Malborough? -, ahol tágasabb tér és jó gyepszőnyeg állt a játékosok rendelkezésére, ott a labda kézzel való megjátszása került előnybe, ahol pedig keskeny játéktér fogadta a labdázókat - Charterhouse, Eton? -, ott a labda rúgása került előtérbe. E két irányzat eredményezte a labdajáték szétválását a football associationra és a rugby footballra.
A mai rögbi fejlődésének irányát egy úrdiák, William Webb Ellis szabta meg. Történt ugyanis, hogy 1823. november 1-jén az angliai Rugby városában Ellis játék közben, fittyet hányva az érvényben lévő szabályokra, kézbe vette a labdát, és futásnak eredt? A legendás Ellis emlékét egy tábla őrzi a városka egykori iskolaigazgatója kertjének kerítésén? Na de ez csak a kezdet, mert kellett még egy Thomas Hughes, a rugbyi csapat kapitánya, aki síkraszálljon a labda kézbevételéért; egy William Gilbert cipész, aki szabadalmazza a felfújható bőrlabdát; egy egységes játékszabály, az 1846. szeptember 7-én a Rugby városban megjelenő első szabálykönyv; egy felső fórum, az 187.??? január 26-án megalakított Rugby Football Union?
Minden-minden összejött, s 1908-ban a rögbi bemutatkozott az olimpiai játékokon. Az újabb mûsorra kerülésre 1924-ig kellett várni. De megérte, mondják a románok, hiszen meghozta a román sport első olimpiai érmét - bonz volt csak, de ez is aranyosan csillogott. A sportág nem nyerte el a rendezők és a NOB tetszését, mert azóta sem került többé a játékok mûsorába.
Olimpiai bajnokai:
1908: Ausztrálázsia
1924: Egyesült Államok
Éremtáblázata:
Ausztrálázsia 1 - Egyesült Államok 1 - Nagy-Britannia - 1 Franciaország - 1 Románia - - 1
Áros Károly