
Vannak falvak Háromszéken is, amelyek még a hírhedt falurombolási terv előtt halálra voltak ítélve. A falurombolás ördögi tervét - mint tudjuk - végül elfújta a rendszerváltás szele, ám a megyésítéskor nevüktől megfosztott települések némelyike ma sem nyerte vissza önálló státusát. Az 1968-ban Rétyhez csatolt Komolló lakói ma is hivatalosan rétyi állandó lakhellyel rendelkeznek, az egykor különálló falu neve csak utcaként szerepel az okmányokban. Eme igazságtalanság ellensúlyozására nemrég először tartottak falunapot, amelynek keretében három és fél évtizedes hiány után ismét van falutáblája az alsó-háromszéki településnek.
A szél is másképp fúj
Ahogy átjövünk a kőhídon, mindjárt másképp fúj a szél - hallani sokszor a mondást. De Dombora Mihály helybeli nyugdíjas egyenesen a Rétytől való különbözőséget fogalmazta meg: ,,Itt más szelek fújnak, mint Rétyen, mert itt becsületes emberek vannak, dolgoznak becsületesen, egyik a másra nem károg jobbra-balra. Itt mindenki végezte a dolgát, de mindenki ügyelt az övére. Igaz, ez inkább így volt, mára megváltozott??
Komollón a Réttyel való kényszerû ,,házasság? évtizedeiben még nagyobb jelentőséget kaptak a hasonló vélekedések. Mert az 1968-as megyésítéskor az alig több mint háromszáz lelket számláló falut nem csak a községközponthoz csatolták, mint közel száz társát Háromszék-szerte, hanem önálló települési státusát megszüntetve, törölték a térképekről - hogy Balla Barna helyi tiszteletes megfogalmazásával éljünk. Az egyházi rendbe viszont még a ,,községesítők? sem tudtak beleszólni, így maradhatott meg a túlnyomó többségben református vallású közösség külön egyházközségként.
Balla Barna tiszteletes alig három esztendeje Keresztvárról kérte áthelyezését Komollóra. Az egyházközséggel, a közösséggel, a településsel való találkozás, ismerekedés első pillanataira emlékezve mesélte el, ekkor tudta meg, hogy Komolló hivatalosan csak egy utcája Rétynek.
- Kissé kényelmetlenül éreztem magam utcai lelkészként - vallja be most -, talán ezért vágtam, vágtunk bele abba, hogy előbb-utóbb falutábla legyen. Úgy éreztem, hogy annak a közösségnek, amely éppen az összetartásával nagyon hamar befogadott, és arra ösztönzött, hogy én is komollóinak érezzem magam, meg kell adni azt, hogy ne csak ők lássák saját magukat komollóiként, hanem a világ is láthassa így őket. De ne úgy, mint egy elveszett egykori falut, hanem úgy, mint egy fejlődni képes települést és közösséget, amelyet akaratán kívül fosztottak meg az önállóságtól.
Mire épülhet az önállóság?
A május közepén tartott első falunapok már-már családias hangulatában arra kerestük a választ, hogy milyen lehetőségeket rejteget egy ilyen kis székely közösségnek a viszonylagos önállóság. Hiszen az évtizedekkel ezelőtt eltûnt falutábla visszaállítása szimbolikus jelentésén túl aligha oldja meg a megélhetés égető gondjait. Bizonyára nem véletlen, hogy a rétyi Kováts András Fúvószenekar ritmusára menetelő táblaavatók között már megfogalmazódott: vajon a ,,buletint? is ki kell cserélni? (Mert az ugye utánajárással, költséggel jár.)
A komollóiaknak nem kedvezett túlságosan a földek visszaszolgáltatása, az idősebbek állítása szerint Szépmezőn, a Rétyi Nyírben több száz hektár ,,veszett oda?, vagyis nem került vissza egykori tulajdonosuk birtokába. Ez egy korábban is jobbára hagyományos állattenyésztésből élő közösségnek bizony súlyos veszteség. Pedig túlzás nélkül minden portára jut legalább egy tehén, ha a csordába járó 140 jószágot egyenlően osztjuk el.
- A legeslegnagyobb probléma, hogy inkább állattartással foglalkoznak itt az emberek, a növénytermesztés ennek egy kiegészítése - mondja Már Dénes presbiter. - A megtermelt javakat feletetik, mert bizony kell a tejpénz. Járnak még munkába, állami munkahelyeken dolgoznak, vannak ügyeskedő emberek, minden, de most is, én merem mondani, hetven százaléka a falunak inkább a tejpénzből él. S ezért nagy baj, hogy nincs elég legelő. A kettő között vergődik mindenki, s ettől vannak a háborúk, ugye a faluközösség megbomlik. Ezért gondoltuk, hogy egy ilyen alkalom legyen, hátha az emberek többet találkoznak, jobban találkoznak, jobban meg fogják érteni egyik a mást, s fogják is segíteni?
Az összetartásról persze megoszlanak a vélemények. Ugyan nehezen állnak kötélnek őszinte véleményt mondani, Benkő Kálmánt mégis sikerült megszólaltatnunk:
- Komolló egy jó kicsi falu volt, nagyon rendes itt a környéken. De volt. Lehet, hogy lesz is belőle valami, de most egy kicsit el vagyunk romolva, mint ahogy mindenfelé. Egyszerû szóval kell mondanom: vannak, akik túl okosnak tartják magukat, és valójában a legnagyobb buták. Arra gondolok, hogy itt, Komollón egy olyan népesség élt valamikor, hogy egymáson mindig segítettek. De most már kihalóban van, aztán hogy helyrejön-e majd a jövőben, ezt én nem tudom, ezt nehéz elmondani?
- Mikor változott meg?
- Hát kérem szépen, mondhatom azt, hogy ez még a kollektívidőben megvolt, még segítették az emberek jobban egymást, mint most. Mert most már lett ez a gyermek, szülő, testvér közötti hercehurca, semmi dologért képesek vagyunk sok mindenre.
Nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember
Balla Barna tiszteletes idézte így egyik anyaországi vendégét. S ezzel mintegy sejtette, hogy egy gazdasági potenciállal nem rendelkező, ráadásul hagyományos értékeiből az utóbbi évtizedekben sokat veszített faluközösségnek milyen kitörési pontjai lehetnek.
- Lelkésznek lenni azt jelenti, hogy mozgatni a közösséget. Korántsem negatív értelemben, de a közösség mindig teher. Kisebb terhet mozgatni, s inkább hosszabb távon gondolkodva sokkal könnyebb, sokkal hálásabb feladat, mint hatalmas közösségeket kimozdítani. Komollónak az a jellegzetessége, hogy kis település, de az is lehet, hogy nagy család. Sokkal könnyebben mozdulnak az emberek a jóra, egymás segítségére, még akkor is, ha ebből egy kicsit veszítettünk az elmúlt évtized során. Itt egy esztendő alatt én magam megismertem mindenkit, tudom mindenkiről akár még a rokonságát is, akkor a réges-régen itt élők nálam sokszor jobban ismerhetik egymást. Én hiszem, hogy a közös érdek, a közös megélhetés össze tud még kapcsolni. Volt itt egy kedves ember, Bicskének a polgármestere, aki azt mondta, hogy nincsen lehetetlen, csak tehetetlen ember. Ha Komolló lakossága nem tudja megvalósítani azt, hogy önállósága a maga javára váljék, akkor meg sem érdemli, ha viszont meg tudja tenni, akkor megérdemli. Én meg vagyok győződve, hogy Komollónak van jövője. Ez a piac, mint olyan, egy mondvacsinált dolog. Abban a pillanatban, amikor kezdjük levédeni a dolgot, amikor például a magyarok levédik a pálinkát, amikor vitába keveredik Magyarország Szlovákiával a tokaji bor neve miatt, akkor épp arról van szó, hogy a közösségek - legyen az tokaji borkultúra, vagy legyen éppenséggel komollói lelkület - megvédik és megmutatják saját értékeiket. Csak annyit kell tenni, hogy körülhatárolják azt, mi az övék, ami jellegzetes, s azokból az értékekből táplálkozzanak.
Negyedével nőtt a falu
Az értékek ,,piacosításának? gondolata szülte Komolló első falunapját, amely a szimbolikus táblaavató mellett alkalmat adott az itt lakóknak, az innen elszármazottaknak, de a vendégeknek is, hogy ,,feltérképezzék? az összetartozás erejében rejlő lehetőségeket. Ritkán adódik meg kívülállónak, hogy ilyen bensőséges nosztalgiázásba csöppenjen, mint amilyenné a közös fényképnézési program vált. A tiszteletes megbízásából ugyanis korábban fiatalok járták a falut, régi családi ereklyék után kutatva. Így kerülhetett elő százesztendős fénykép is, de a két világégés közötti időszak, a magyar világbéli vagy éppen a cséplést, a híres focicsapatot megörökítő. A közösségkovácsoló események fotóit nézegetve - a számítógépek korában nem nehéz nagyítva kivetíteni - olyan közös emlékezés indult el, ami egy csapásra a régi összetartás erejével fogta egybe a jelen lévő komollóiakat. Igaz, csupán néhány óra erejéig hatott a titkos áfium, de ma még felmérhetetlen, hogy milyen hatással. Mint ahogy Sántha Attila Székely szótárának bemutatója is olyan párbeszéddé alakult, amelyben nem szerző és olvasó, hanem az élő és a szótárba szedett nyelv kezdett ,,feleselni? egymásnak.
Egy héttel később pedig megtörtént az első ,,értékfelmutatás?. A kis falu létszáma ugyanis egynegyedével lett több, amikor 64 budapesti zarándokot fogadtak egy hétvégére. Bár sok komollói gazda bizonyára hasznosabbnak látta volna, ha visszakapott területe nőtt volna ennyivel, a pünkösdi búcsú alkalmával egyelőre csupán ,,haszontalan? vendégek érkeztek Komollóra. A Gilyén Péter fiatal informatikus által jobbára kisközösségi internetes levelezőlisták útján toborzott csapatot 24 komollói család látta vendégül, és különösen ígéretesre sikerült az első együttlét. A vendégeket pénteken helyi szokás szerint kürtőskaláccsal és köményes pálinkával fogadták, és a szállás mellett a búcsúra Kerestély Ernő személyében alkalmi ,,idegenvezetőt? is biztosítottak számukra. A zarándokút és a somlyói virrasztás után volt még idő és energia Csernátonba látogatni, majd hazatérve a komollóiak szekeres túrát szerveztek a Rétyi Nyírbe (amit egyébként a falusiak Komollói Nyírnek neveznek, ugyanis szerintük a terület valamikor a falu határához tartozott), és a budapestiek a hagyományos gazdálkodás világába is betekinthettek.
A régóta nem tapasztalt nagy vendégjárásnak a tervek szerint folytatása is lesz, a szervezők folyamatos kapcsolattartást, újabb csoportok ,,megfertőzését? kívánják elérni, a helyiek pedig azt, hogy az első alkalom sokszor megismétlődjék, korántse maradjon csupán ,,pünkösdi faluturizmus?. Ami bizony a kitekintésen túl kis jövedelmet is hoz a vendégfogadóknak.
Falu szüli a várost
Ilyen jövőképet építgetve felbecsülhetetlen értékûek lehetnek a hely jellegzetességei. Az innen elszármazott Dimény János bácsi, aki évtizedekig szervezte a falu kulturális és sportéletét, nemes egyszerûséggel úgy tartja, hogy ,,a komollói emberre az emberség jellemző, a komollói ember becsületes, tisztességes, munkaszerető, fajtáját nagyon szerető, megbecsülő ember, és küszködik is érte?.
De nem csak az idősebbek érzik és értik a falu ,,szavát?. Már Dénes presbiter szerint a falunap elsősorban lelkiekben gyarapította a közösséget. ,,Ahogy én észrevettem, nem is tudom, hogyan fejezzem ki magam, olyan lendületet vettek az emberek most ezzel a táblaavatással? - fogalmazott. ,,Komolló mellett kuporog a mennykő - ez ismert szólás. Ha megtudták, hogy én komollói vagyok, akkor állandóan megérdezték, hogy tényleg kuporog a mennykő? S megkérdezték, a falu melyik feliben? - tette még hozzá a gondnok, s bizonyára arra gondolt, hogy a mennykő immár az innen elszármazott Bagoly Miklós szentgyörgyi vállalkozó által a falunak ajándékozott tábla mellé húzódik, hogy a gazdaembert ne riogassa.
A presbiter sok reményt fûz a haza-hazalátogató elszármazottak példamutatásához is. Hiszen néhány házat ugyan eladtak, de az üresen maradt bennvalókat a le- és elszármazottak inkább megtartották: ,,Ugye, a város közel van, s hazajárnak nagyon sokan. S olyan emberek járnak haza, akik ha látják, hogy megérdemeljük, még segíteni is tudnának rajtunk.?
A székelyföldi kis falvak jövője aligha jósolható meg. Komollón járva, a nehézségek, a sok gond és baj mellett mégis meghatározónak érzi a riporter Benkő Kálmán bácsi szavait:
- De egyet azért ne felejtsünk, egy mindig előttem volt: mindig falu szülte a várost. Ha falu nincs, város nyiksz, nem létezik. Valamirevaló ember csak faluról kerül ki. Most már bocsánat a kifejezésemért, mert én elhiszem, hogy a blokkok között is nőnek fel ilyen-olyan legények, leányok, s nem tudom, miféle. Ej, de az nem lát messze. Az későre lát messze. Erre mondtam, a falu szüli a várost, szülte és szüli most is a várost.
Ferencz Csaba