Köntzey József emlékezikRiport: Szabadságharcosok unokája

2004. július 7., szerda, Archívum 2003–2007

(folytatás tegnapi számunkból)
- Esztelnek múltjáról beszélgetve eljutottunk 1944-ig, az impériumváltásig. Hogyan ért véget a második világháború Felső-Háromszéken?
- Jött 1944, megalakították a székely határőrséget, akkor az 1924-25-béli fiatalokat behívták leventekatonáknak, az öregekkel pedig a székely határőrséget szervezték meg. Bizony akkor sok embert vittek el, és sok volt az áldozat is; hetvennégyen vannak Esztelnekről és Kurtapatakról, köztük két nő is, az egyiket gránát ölte meg, a másikat pedig egy orosz lőtte le. Biza a román átállás után, augusztus 23-a után már mindenki tudta, hogy közelednek az oroszok, mert most már nincs semmi akadály, jöhetnek a Kárpátokig. Hát jöttek is. De előzőleg, augusztus 23-tól szeptember 1-jéig az a bizonytalan idő - 18 éves fejjel leírogattam akkoriban -, féltünk, állandóan az utcán voltunk, itt-ott az emberek között, örökké valamit hallottunk, hol felkelt a remény, hol visszasüllyedt. Aztán augusztus 27-e után a Kishavasról lejöttek a magyar katonák, az a század, amely kellett volna hogy védje a határt, sokukkal találkoztunk, mentek el, mindent otthagytak. S akkor vonultak mások is le a Lóbércből, azok is elmenekültek. A kishavasiak elmondták, a tisztek otthagyták őket, s amikor nem volt parancs, elindultak.
- Ennél lehangolóbb látványt?
- Jaj, olyan rosszulesett nekünk. Tudja, mi bele voltunk nevelve ebbe a magyar szellembe, katonaszellembe is. Az a sok kétség az átállás után: mit csináljak, meneküljek, ne meneküljek? Egyszer én is felpakoltam a biciklire, s elindultam.
- Hova?
- Előre. Elhatároztam, hogy én is megyek a ruszkik előtt. Aztán a falu végén az egyik gyáros, akiről beszéltem, Benke Imre azt kérdezte: hova mész? Mondom, menekülni. Azt mondta: mész te haza ebben a helyben, hova mennél, gondoltad-e meg? S úgy a lelkemre beszélt, azt mondta, itthon ha egy pi­tyókát is, de eszel; ha elmész, s elfogy a pénzed, az élelmed, ki ad neked, hogy lesz, mint lesz? Aztán visszajöttem, s egy csomó érté­kesebb holmit, porcelánt, evőeszközöket s még mást is, ereszd, Józsi, elástam több helyen a kertben, úgyhogy azok szerencsésen meg­maradtak.
- A ruszkik jöttek először, vagy a románok?
- Ide román nem jött. Itt csak oroszok voltak végig. Legelőször a Lóbércen át, a Lassúágon keresztül ereszkedtek le szeptember 1-jére virradó éjszaka. Csomortánba hamarább mentek be, de néhány csendőr - nem kakastollas, hanem acélsisakos - kézigránáttal fogadta őket, sokan meghaltak, mások elfutottak. Aztán visszajöttek a faluba, jártak le s fel, szekereket s lovakat kerestek, majd elmentek, egyéb bajt nem csináltak. S akkor a németek fellőttek Nyujtódról a messzehordókkal néhány ágyúgolyót, három oda esett, ahol az oroszok megtelepedtek. Másodikán délben megindult a német támadás Bélafalva felől, délután a németek itt visszaszorították a falu felső részébe az oroszokat, s egy hétig itt alul voltak a németek, sokat harcoltak. Aztán az volt a nagyobb baj, hogy a németek civilben felmentek az orosz részre, s meglőttek vagy három nagyobb tisztet. Akkor a ruszkik másnap reggel mind elhajtották a férfiakat, fiatalokat, egész idős embereket, sebesülteket is vittek a hegyen keresztül Târgu Ocnára, onnan aztán Bákóba s Romanba. Az idősebbek egy része valahogy Romanban szabadult meg, de biza sokan nem jöttek haza.
- Mind esztelnekiek voltak?
- Mind, civilek a falu felső részéről. Német kevés volt, nekem azt mondták, huszonöten voltak, de sok orosz halott volt, hetvenvalahányat szedtek össze a kukoricásból. Amikor a front elvonult, kizavartak temetni a ruszkik, az volt a parancs, hogy a német katonákat ott, helyben temessük el, az oroszokat pedig be kell vinni a temetőbe. Hát egy ruszki bekerült a temetőbe, de hetvennél többen vannak eltemetve itt-ott a falu körül.
- A németek jobb harcosok voltak?
- Jobbak. Itt tulajdonképpen a háborúban két német halt meg, velük jó barátságban voltunk. Parancsnokuktól, egy főhadnagytól érdeklődtünk, mi a helyzet. Azt mondta, nincs semmi baj, amíg őket látjuk, addig ide ruszki nem jön. Ezt beszéltük 7-én délben, hogy aztán 8-án reggel arra ébredjünk, hogy éjjel az összes német elment, s jöttek az oroszok. Addig a falu aránylag keveset szenvedett, de aztán ezek a csellengő oroszok sokat raboltak, volt itt zabrálás bőven. Összeszedtek mindent, juhokat, disznókat, lovakat, amit csak el tudtak kapni, elvitték.
- Mit csináltak a juhokkal?
- Megették. Volt egy érdekes eset itt, Esztelnek s Nyujtód között: egy juhnyáj legelt, s jött egy AN2-es repülőgép. Leszállt a mezőn, kiszökdöstek a ruszkik, vagy tíz juhot lelőttek, felhányták a repülőgépre, és vitték. Jaj, miket csináltak itt is, Úristen!
- Mindent elvittek, ami értékesebb volt?
- Édesanyámnak a körömcipőjét mind nézegette az egyik, hogy talál-e neki. Nem talált, dobta el, a rádiót zsákba tették, elvitték, majd elejtették, elromlott. Akkor keresték a németeket a fiókokban, térdig jártunk mindenben, amit kihánytak. Borzasztó volt, mondom, a kicsi fiókokban is keresték a németeket?
- Amikor elmentek az oroszok, jöttek a román hivatalnokok?
- Visszajöttek, legelőször a csendőrök. Ide az került vissza, aki ?40-ben utoljára volt, egy rendes pasas. Akkor, novemberben, amikor a disznóságok jobban kezdődtek, össze akarták szedni a fiatalokat, hogy vigyék répaszedni s munkára, szerencsére itt, ezekben a felső falvakban nem tudták elvinni, mert elhúzódtak, s nem jelentkeztek. Aki hazahozta a puskáját, mind fel volt fegyverkezve, s el voltak szánva, ha jönnek, akkor felveszik a harcot. Innen nem tudták elvinni az embereket, de bizony Alsó-Háromszékről igen, s a répaszedés Földváron volt, a lágerben.
- Késő ősztől megkezdődött a román közigazgatás. Milyen volt?
- Novemberben ki kellett vonuljon a katonaság, a csendőrség, de a rendfenntartók magyarok voltak. Úgy hívtuk, Pila-hadsereg, mert a vezérük Pila István, egy gelencei erdei munkás volt. Valami összeköttetése volt az oroszokkal, s aztán hogy az oroszok elmentek, ő akkor megalakította rendfenntartó gárdáját, jópofa volt. Pila ,,marsall? jött, gyûjtötte össze a népet, s beszédeket tartott a faluban. Mindig úgy kezdte: a gyöngyvirágos idegen úristenit a sok reakciós fejeteknek, jól jegyezzétek meg, a Szovjetunióban két marsall van, Sztálin marsall és Pila marsall!? Aztán következő év márciusában, 1945-ben, amikor megalakult a Groza-kormány, jött a jólét nekünk is.
- ?44 és ?47 között nyugodtabb élet volt?
- Bizonytalanságban voltunk, de nem volt zaklatás, atrocitás itt, Felső-Háromszéken. Itt a lakosság is tiszta magyar volt, nem mertek disznólkodni. Még az volt szomorú, amikor 1947-ben a párizsi békét megtudtuk, addig még hol reméltünk, hol nem reméltünk. Éppen egyetemista voltam Kolozsváron, úgy el voltunk keseredve?
- Az esztelnekiek?
- Jaj, nehéz volt, nagy szomorúság volt a faluban.
- Ezt mindenki személyes csapásként élte meg a magyar diákok közül?
- Akiket én ismertem, azoknak szörnyû csapás volt. Hát, ezt is el kellett szenvednünk.
- Esztelneknél maradva: következtek az ötvenes, hatvanas évek. Mit jelentettek a falunak? Hogy éltek abban az időszakban?
- Negyvennégytől fellépett a kommunista párt, itt, a faluban is voltak kommunisták, akik rögtön nekiálltak, s szervezkedtek, de a jó nép nagy része visszahúzódott. Gyûlésekre hívták, ott duma dumát ért, de nem erősen vették be. A két szószóló - nagy kommunisták voltak - aztán megjárta: az egyik nagypénteken megette a bárányhúst, s másokkal is meg akarta etetni, de húsvét hétfőjén már halott volt. A másik is Bukarestet járta, a keresztet leverték az iskoláról, még a saját lakásáról is, s rövid idő után ő is lebetegedett, aztán meghalt. S ezeket aztán isteni figyelmeztetésnek vették az emberek, innentől egyáltalán nem húzódtak a kommunizmus felé. Aztán amikor ötvenhatban leverték a forradalmat, akkor megint nagy volt az elkeseredés, mélyen rányomta bélyegét az emberekre. 1956-ban Lécfalván voltam körzeti agronómus, ott ért az esemény. Egyetlen rádió volt a faluban, azt hallgattuk, s bíztunk, mindig az utolsó pillanatig bíztunk?
- Hogy gondolták, ha sikeres a forradalom ott, Budapesten, akkor az itteniekre nézve az mit jelent?
- Azt reméltük, esetleg revíziója lesz a határkérdésnek is.
- A párizsi békeszerződés után általános nézete volt a székely értelmiségieknek vagy akár a gazdaembernek, hogy lehet még egy más világ?
- Nagyon is bíztunk abban, hogy ez nem maradhat sokáig így, itt határkiigazítás lesz, de sajnos nem lett. Nagyon reménykedett a falusi nép, az értelmiségi. A jelenlegi apatársam 1948-ban megszökött a katonaságtól, abban bízott, úgyis hamar megváltozik a helyzet, s akkor nem kell petrozsényi bányában katonának lennie.
- Tehát az emberek lelkük mélyén nem tudták elfogadni a párizsi békeszerződést?
- Nem, egyáltalán nem fogadták el, s még ma sem igen fogadjuk el, ez a valóság, mert teljesen igazságtalan volt, és gazemberség alapján kerültünk oda, ahol vagyunk. Sajnos.
- Ötvenhat után volt-e valamiféle megtorlás a faluban?
- Akkor itt, a ferences zárdában volt vagy hatvanöt pap kényszerlakhelyen, akiket 1952-ben hoztak ide. Összegyûjtötték a szerzeteseket, s Szoboszlayék egy alkalommal itt voltak, tárgyaltak a barátokkal. Kitudódott, s azokkal, akikkel tárgyaltak, elvitték. Volt ott egy öreg atya, aki valamit hallott a beszélgetésből is, még megszidta a társait, ne foglalkozzanak ilyesmivel, mert ez itt veszéllyel jár, s ő csak azért, hogy nem jelentette, húsz évet kapott. Így a civil lakosság esetében nem volt megtorlás, annál jobban féltek az egyszerûbb emberek, nem is mertek nyilatkozni, bennük volt a félsz.
- Hogyan tájékozódtak az esztelnekiek?
- Két-három rádió volt a faluban, annak a hírei mentek ki, az emberek megbeszélték egymás között, és nagy volt az elkeseredés, amikor november 4-e után jöttek a hírek, hogy milyen nagy a bosszú és a megtorlás. Nem mertünk erről beszélgetni nagyobb nyilvánosság előtt, mert sosem tudtuk, ki a besugó, ki árul el?
- Voltak besugók a kommunizmus alatt?
- Voltak.
- S hozzájuk hogy viszonyult a falu népe?
- Kerültük őket.
- Hányan lehettek az elmúlt évtizedekben?
- A viselkedésük alapján háromról sejtem, hogy azok voltak.
- Hogy viselkedtek ezek az emberek, mi alapján váltak gyanússá?
- Az érdeklődéseik alapján. Akkor láttuk a szorosabb összeköttetést a szekuritátéval, hol itt látták őket valamelyik szekussal, hol amott.
- Milyen volt a falu élete 1956-tól 1989-ig, a diktatúra alatt?
- Esztelnek, sajnos, ezalatt elég rosszul s gyengén élt, mivel volt a beszolgáltatás s a kulák világ, ezek az utolsóig kiszedték az emberekből a vagyonkát, az élelmet. Tíz hektáron felüli birtokkal csak ketten voltak a faluban, itt többnyire három-négy holdas területek voltak. Vagy öt család került kuláklistára, de olyan is volt, hogy alig rendelkezett három hektár birtokkal, csak épp nem tetszett az akkori vezetőségnek, és rásózták a kuláklistára. Szörnyû volt. Azután jött a társas világ, szervezték a társas gazdaságokat, azokban is látszott, hogy nem ura földjének a paraszt. Aztán 1962-ben befejeződött a kollektivizálás, a falu teljes elkeseredésére, mert az embereknek be kellett szolgáltatniuk az állatkájukat, az igavonókat, mindent, földet, gépeket. Nagyon-nagyon gyenge kollektív volt az esztelneki, mondhatni, a megyében az utolsók között állott. Kevés és gyenge minőségû földje volt, és tőlünk is azt követelték, amit egy szentléleki vagy csernátoni földön gazdálkodótól, természetesen, azt nem lehetett teljesíteni. Aztán a második felében a társas időnek, mivel sok volt az erdei legelő s kaszáló, inkább az állattenyésztés fejlesztésére adtak utasítást. Nagyon gyenge volt itt a fizetés, s akkor jöttek aktivista urak, mondták, igen, mert nem dolgoznak, de azt nem ismerték el soha, hogy gazdálkodna a nép, de oda földalap is kell, mi voltunk örökké a hibásak, hogy nincs termés.
- Volt-e valamilyen sajátossága az esztelneki gazdálkodásnak?
- Még a kollektivizálás idején volt az első mérnök, egy szász ember, Zbîrcea bácsi, nagyon okos, ügyes öregúr, ő látta, hogy mi a helyzet, s kezdte bevezetni a fekete ribiszke termesztését, akkor divat volt a fekete ribiszke. Tudta, hogy itt, a vizes területeken a kosárfonó fûz, a csigolya jól megterem, és csigolyást is létesített. Csak sajnos az emberek akkor nem értették meg, és valósággal kicsúfolták az öreget, pedig hozott jövedelmet a kosárfonás is és a fekete ribiszke is. Máskülönben így van nálunk, sajnos, vannak olyan tudósok, akik minden újítást, minden jót előre lecsúfolnak, elveszik az ember kedvét. Például a kosárkötésnél is tanfolyamot indítottunk, hogy tanulják meg a falusiak, és ne hozzunk cigányokat kötni, hanem amit nekik fizetünk, az maradjon itt, a faluban. Mikor mentek a tanfolyamra, a másik a kapun belülről kiáltotta, hogy csigolyás cigány. Most is van egy néhány ember a faluban, aki mindig azt nézi, hogy akármit lebeszéljen. Semmi se jó nekik, s az ilyenek sokszor hangadók.
- Mikor kezdték a fekete ribiszkét meghonosítani?
- ?63-ban, ?64-ben. El is híresült aztán erről Esztelnek, 21 hektár fekete ribiszkésünk volt Esztelnek s Kurtapatak határában, terméketlen hegyoldalakon, nagyon jó termést értünk el. A borkészítést először Péter Jóska mérnök kezdte el, aztán én folytattam. Szigorúan a minőségre fektettük a fő hangsúlyt. Átlagban kilenc vagon bort tudtunk évente előállítani, itt palackoztuk hosszú nyakú üvegekbe, s címkéztük, Marosvásárhely volt a fő vásárlónk.
- De mára ennek se híre, se hamva. Miért számolták fel teljesen?
- Se híre, se hamva. Nekem az a véleményem, hogy a fekete ribiszke egy ideig slágertéma volt, csodákat reméltek tőle, külföld is sokat vett belőle, jövedelmező volt. A nyolcvanas évek elején nem a fekete ribiszke minőségére, hanem a mennyiségére ment rá a téesz, azt hitték, akármit el lehet adni. Az akkori elnöknek csak az kellett, minél több legyen, így lassan felszámolódott a ribiszkés, a területeket is visszaigényelték.
Kérdezett: Mózes László
(folytatjuk)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2004-07-07: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás