Székelyföld területi autonómiája az egész erdélyi magyarság és azon belül a székelység közös ügye, és azt kisajátítani vagy arra rátelepedni senkinek, sem pártnak, sem egyéb szerveződésnek nincs joga — szögezi le egy tegnap kiadott állásfoglalásban az EMNT.
A Toró T. Tibor alelnök által aláírt dokumentum szerint az SZNT és az RMDSZ között a székelyföldi önkormányzati vezetők nagygyűlése körül kialakult konfliktus aggodalomra ad okot, hiszen mindkét szervezet magának követeli a kezdeményezést. A nagygyűlés ötlete valóban az SZNT-től származik, és az EMNT képviselői javasolták megvitatását az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében, de ennek munkálataiban az SZNT sajnálatos módon nem vett részt; az RMDSZ, valamint a polgári-nemzeti oldal jelen lévő delegációinak azonban (június 25-én) sikerült megállapodniuk a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés megszervezésének időpontjában (2009. szeptember 5.), helyszínében (Székelyudvarhely) és a szervezéssel kapcsolatos további részletekben, többek között az SZNT kezdeményező szerepének elismerésében, továbbá az autonómiaigényt egyértelműen megfogalmazó Székelyföldi Memorandum kidolgozásában — emlékeztet az EMNT közleménye, kiemelve, hogy a tanács ezt a megállapodást tartja irányadónak.
Aggódnak a válság miatt
Egyre ijesztőbb a válság a román állampolgárok számára: az Insomar közvélemény-kutató intézet frissen végzett felmérésében a megkérdezettek 64 százaléka úgy véli, rossz irányba halad az ország, 43 százalékuk szerint fél év múlva a helyzet tovább romlik. A saját helyzetük megítélése kapcsán 34,5 százalékuk pesszimista. A válaszadók háromnegyede felelte azt, hogy a múlt évhez képest romlott a gazdasági helyzet, 20 százalékuk szerint nem változott, 2,7 százalékuk pedig javulást lát. A felmérést július 4. és 12. között végezték, 2416 személy megkérdezésével. 2 százalékos hibaaránnyal számolnak.
Átszerveznék a kormányt
Már az államelnök-választásokat megelőzően szükség lesz a kormány átszervezésére, de Emil Boc miniszterelnök határozza meg ennek pillanatát — jelentette ki Vasile Blaga, a D-LP főtitkára, miután a kormányfő a tavaly decemberben aláírt partnerségi egyezmény tiszteletben tartására szólította fel az SZDP-t, mivel az szerinte egyre inkább eltávolodik a nagykoalíció célkitűzéseitől és a kormányzás prioritásaitól.
A D-LP visszavág
Miután két demokrata-liberális politikus, Monica Iacob-Ridzi volt ifjúsági és sportminiszter, valamint Elena Udrea turisztikai tárcavezető parlamenti kivizsgálására is az SZDP támogatásával került sor, a D-LP a szociáldemokrata párt két kormánytagjának, Ecaterina Andronescu oktatásügyi és Nicolae Nemirschi környezetvédelmi miniszternek a lemondását követeli. A Nemirschit kivizsgáló bizottság demokrata-liberális tagjai szerint a környezetvédelmi miniszter hivatalbeli visszaélést követett el, mivel versenytárgyalás mellőzésével írt alá szerződéseket, és akár bűnvádi eljárás is indítható ellene a közérdek megsértéséért. A tanügyi tárca vezetőjét — az állások átszervezésére irányuló kezdeményezése miatt — az oktatási bizottság D-LP-s tagja menesztené.
Magyarázkodik a tanügyminiszter
Szó sincs a kinevezett tanárok menesztéséről, az intézkedés semmiképpen nem sújtja azokat a tanárokat, akiknek érvényes szerződésük van az oktatási tárcával — jelentette ki Ecaterina Andronescu, akinek pénteki körlevele — amelyben összesen húszezer alkalmazott elbocsátására szólította fel a tanfelügyelőket — zűrzavart keltett. ,,Úgy döntöttünk, hogy a kinevezések után üresen maradt állásokat szakképzett helyettesítők töltsék be. Arra kértem a tanfelügyelőket, hogy összesítsék az üresen maradt posztokat" — jelentette ki az oktatásügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy csupán a szakképzetlen oktatókat szeretné eltávolítani a rendszerből. Nem állt szándékomban a pánikkeltés, talán az oktatási szakszervezetek vezetőivel is meg kellett volna tárgyalni az intézkedést — így Andronescu, aki tegnap találkozott a társadalmi partnerekkel a helyzet tisztázása érdekében. Még elmondta, hogy tavaly 12 000 szakképzetlen alkalmazott oktatott, ami szerinte nem helyénvaló, mivel az oktatás színvonalát emelni kell.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.