A szervezők már felnyergeltek
Virágokkal díszített kerékpárok felvonulásával bővül a Debreceni Virágkarnevál idei programja, a szervezők az 1900-ban a cívisvárosban rendezett ,,kerékpárvirágcorso" újbóli megrendezésével augusztus 20-án a két keréken való közlekedést is népszerűsíteni kívánják.
Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere az eseményt bemutató sajtótájékoztatón, ahová a szervezők feldíszített kerékpárokon érkeztek, elmondta: a Tekerj a Virágkarneválra! című program apropóját egy 1900-ban készült archív fénykép előkerülése adta, amely virágokkal díszített kerékpárosok menetét örökítette meg. Az augusztus 20-án reggel fél nyolckor a Petőfi térről induló meneten a részvétel egyetlen feltétele, hogy virágokkal legyen díszítve a kétkerekű.
Az öt kilométeres felvonulás a Nagyerdei Stadionba érkezik, ahol kétszáz éves kerékpárok, velocipédek, tandemek, háromkerekűek bemutatója lesz látható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.