
1. A munkásosztály erkölcse
,,1959 szeptemberében váratlanul Vargyasra kerültem. Az ok- és az előtörténet - egyszerû: előző esztendőkben tanúsított renitens magatartásomért és konkrétan talán azért is, mert nem voltam hajlandó elítélni Szerémy tanársegédet Wiener elvtárs nyomatékos felszólítására sem? Szerémy szûk körben, bizalmas barátai között - vagy már akkor lehallgattak, vagy talán mégsem volt minden jelenlévő bizalmas barátja - állítólag azt találta mondani, hogy ?holnap tapsolni fogunk a saját akasztásunkon!?, utalva arra a gyûlésre, ami három napig tartott. Ez már a kolozsvári Bolyai-egyetem megszüntetése után volt, nálunk is teljes erővel, ?legmagasabb hőfokon? kezdődött meg az átalakítás, megjelent R?utu elvtárs is és Moghioro? elvtárs is, s mindent megtettek azért, hogy a jelenlévők közül senki ne érezze biztonságban magát?
Nos, arra az ülésre mondotta volna Szerémy, amit mondott. Wiener elvtárs, az egyetem fura ura engem is felszólított. Mivel már magasabb helyen elhatároztatott, hogy Szerémy sorsa eldőlt, ő is azok között lesz, akikkel példát fognak statuálni, hogy még jobban megfélemlítsék a többieket. Így ment ez akkoriban derûs hazánk egyetemein s másutt is, most nyújtották be az elvtársak a számlát egyeseknek az ötvenhatos magyar forradalom alatt tanúsított, nem megfelelő magatartásukért! ?Ítélje el, Nagy elvtárs!? - mondotta, s úgy nézett rám, olyan egyértelmûen, mint aki ezzel is sugallni akarja, hogy mit mind okoskodik, kisfiam, magának is vaj van a fején.
Én ezt az elítélést megtagadtam.
Ezért és más ?bûneimért? 1959. április 27-én kivágtak az egyetemről, pontosabban a VI. évről exmatrikuláltak?
Emlékszem, a sorsomat - és más kollégáim, barátaim sorsát is - eldöntő gyûlésen a szónok a következőket mondotta (az ilyesmit valahogy nem felejti el az ember!?): ?Tekintettel arra, hogy az élesedő osztályharc most ideológiai síkon folytatódik tovább, az igazi ellenség nem a kulák és nem is a volt gyáros. Az igazi ellenség, elvtársak, ott ül maguk között!? - mennydörögte, és rám mutatott. Igen, a marxista katedra nagy hatalmú főnökének szavai után már nem lehettek kétségeim. Ennek ellenére elmentem a rektorhoz, aki megvetően végigmért, s miután kifejtettem, hogy maholnap 26 esztendős vagyok, s ebből a 26-ból 19 esztendőt arra fordítottam, hogy orvos legyek, legyintett: ?Menjen le a bányavidékre dolgozni, elvtárs, és ott megtanulhatja bányászainktól a munkásosztály erkölcsét.??
2. Ellenpont
Ugorjunk a történetben: 1990 tavaszán, az első bányászdúlás után vagyunk. Részeg, őrjöngő ,,bányászok? vadásznak a főváros utcáin értelmiségiekre, betörnek az egyetemre, összetörik a számítógépeket, sáros csizmával tapodnak a könyveken? Később a Nemzeti Színház előtt tûnnek fel újra, a virággruppok körül szorgoskodnak. Mosolygó örökös elnökünk a Rai Uno érdeklődő riporterének kérdésére - ti. ,,mit is kerestek a bányászok Bukarestben?? - rájuk mutat, s elkezdi magyarázni, hogy a virággruppokat jöttek rendbe tenni?
Cinikus szavait a dörzsölt olasz tévések háttérképekkel látják el, itt látszik, hogy miket is cselekedtek az egyetemen, az utcákon, rettegésben tartva a fél várost?
Nos, tőlük kellett volna megtanulnia dr. Nagy Lajosnak ,,a munkásosztály erkölcsét?. (Természetesen, nem akarjuk közös nevezőre hozni a leitatott, Bukarestbe csalt, felhergelt tömeget azokkal a bizonyára derék, jóindulatú és rendes emberekkel, akik közé Nagy Lajos önhibáján kívül 1959 őszén került.)
Ettől még természetesen a kérdés kérdés maradt: mit, ugyan mit tanulhatott volna tőlük, miközben a köpeci bánya vargyasi részlegén számára kiutalt kis, kétszer kétméteres kamrácskában ellátta sebeiket, bekötötte karcolásaikat, horzsolásaikat?
Ne legyünk naivak. A vásárhelyi egyetem rektora a kor uralgó ars poeticáját fogalmazta meg; dívott akkortájt ugyanis az egyszerû munkásember kultusza, elég csak beleolvasni a korszak népszerû verseibe vagy uralgó regényeibe - A Legmagasabb hőfokon-ba, a Fiatal szívvel-be, a Viharostetőn-be, a Foggal és körömmel-be -, hogy lássuk, az írók - eléje menve az elvárásoknak - valósággal ,,istenítették? az egyszerû munkásembereket? Együtt jár mindez a párt iránymutató, értelmiségellenes vonalával is! Az értelmiségi akkortájt a korszak páriája volt. Már pusztán azért, ami - szégyellnie kellett volna magát?
Mindennek az elemzése messzire vezetne, tény az, hogy az ismétlődő, egymást leköröző bányászdúlások megmutatták, hogy a nép egyszerû fiainak a szívében továbbra is elevenen él az értelmiségellenes gyûlölködés, s Iliescu ,,udvarlása? a Nemzeti Színház előtt - a kertészkedő bányászokra mutatva - jelezte, hogy Románia elnökének ösztönei még a... régiek. (Elnézte, s mellékesen talán ,,természetes?-nek is tartotta mindazt, ami történt, ami megmutatta már az évtized elején azt is, hogy a nép legszerettebb fiának és akadémikus hitvesének a szitává lövésével s közeli munkatársaik menesztésével, részben bebörtönzésével ,,egyből? nem kezdődött el a szép új világ. Még eljöttek sorra az ,,eredeti demokrácia? forradalmas évadainak sokkoló eseményei.
Talán azért is, hogy továbbra se érezhesse senki biztonságban magát. Az értelmiségiek azért, mert vadásznak rájuk, és ez a vadászat bármikor megismétlődhet, a bányászok és más lumpenproletárok meg azért, mert lelkük mélyén nagyon is jól tudták, hogy tetteik nem maradhatnak megtorolatlanok, hogy a számlát egyszer mindenképpen benyújtják.
Iliescu és köre pedig megmutatta azt, hogy mennyire megtanulták a térséget évszázadokig uraló Habsburgoktól a leckét: ,,divide et impera?, azaz ,,oszd meg és uralkodj?!?
3. Bizalmas levelek
,,Hát így kerültem Vargyasra.
És kezdettem el leveleket írni volt tanársegédeimnek, professzoraimnak?
Először, ha jól emlékszem, Demeter Andrásnak, aki az élettanon volt tanársegéd. Kihangsúlyoztam, hogy naponta megyek át a hegyen a bányához, van időm tehát elgondolkodni elrontott életemen. Ha süt a nap és tiszta az idő, s messzire látni, derûsebben szemlélem én is a jövőmet, viszont ha beborul vagy esni kezd, akkor, hát szóval akkor nem látom éppen annyira derûsnek. S mindebben az a legelkeserítőbb, hogy én igenis orvos szeretnék lenni, hivatásomnak tekintem a gyógyítást, s részletesen beszámoltam neki, hogyan is telik egy-egy napom a bányászok között.
Legnagyobb meglepetésemre válaszolt. 1959. szeptember 3-án kelt, kézzel írott levelében többek között ezeket írja: ?Kedves Nagy Elvtárs! ?szintén bevallom, kissé meglepett levele, de ettől függetlenül nagy érdeklődéssel olvastam azt, és itt elöljáróban leszögezhetem, hogy nagy vonalakban egyet is értek annak a tartalmával. Leveléből az derül ki, hogy komolyan elgondolkodott múltján és jelenén (sajnos, egy kissé későn), és véleményem szerint kezdi megközelíteni a helyes állásfoglalást, úgy a saját, mint általában a szocialista értelmiség jelen és jövő feladatait illetően. Úgy látom leveléből, hogy tisztában van azzal is, hogy elég komolyan vétett nemcsak mint új típusú értelmiségi, hanem vétett saját szülei, volt osztálya (?), a dolgozó parasztság érdekei és nem utolsósorban saját érdekei ellen. Véleményem szerint azonban az még nem elég, hogy valaki csak belátja vagy egyszerûen megbánja a saját tévedéseit, hanem először is el kell ítélni azokat, másodszor dolgozni kell az elrontott dolgok helyrehozásáért. A helyzet pedig 1956 óta az volt, és mind a mai napig az, hogy amit maguk akkor elrontottak, a kárt, amit a diákság lelkületében, kritikai érettségük kiteljesedésében okoztak, azt a mások munkája igyekezett helyrehozni.?? (Az utóbbi mondat aláhúzva a gondos kézírással írott levélben - B. L.)
4. Néhány szempont
És Demeter tanársegéd levele ebben a hangnemben folytatódik, a vargyasi hajnalokon a hegyen átkelő ifjú orvosjelölt mégsem vesztheti el rögtön és teljesen a reményt, felcsillannak olyanféle megfogalmazások, hogy az akkori ötvenhatos hibákért nem egyedül a jövendőbeli dr. Nagy a felelős, de az is, hogy mindebben neki is megvan azért a maga része.
Könnyû lenne ma ironizálni ezzel a levéllel.
Teljesebb megértéséhez s a korszak megközelítéséhez tudni kell azonban a következőket: a tanársegéd nem kis kockázatot vállalt egyáltalán azzal, hogy válaszolt egy, az egyetemről politikai okokból eltávolított tanítványa levelére. Bizonyára tudta - hajaj, az erdélyi pragmatizmus -, hogy szigorúan magánlevelét nemcsak ő maga olvassa el*, mielőtt borítékba tenné, és nem is csak a válaszát reménykedve váró címzett a messzi Vargyason, a ,,számûzetésben?, ahol épp a munkásosztály élcsapatától, a romániai proletariátus vezető gárdájától, a bányászoktól igyekszik eltanulni a szocialista erkölcsöt, amelyről mi ma, 2004 nyarán aligha tudnánk megfogalmazni főbb vonalakban, miben is állott; akkor viszont olyan evidencia volt, amin nem illett és nem is kellett hosszasan töprengeni, pláne megfogalmazni. Alkalmazkodni kellett hozzá, hiszen nem árt figyelmeztetni az olvasót, történetünk 1959-ben történik, és nem ma, s a tanársegéd, aki nyilván a névtelen olvasóknak is fogalmaz - innen levele irálya, lendülete, könyörtelensége -, azt is őszintén közli szépreményû, egykori tanítványával, hogy az ő egyéni véleménye szerint? ,,korai lenne egy néhány hónapos munka után visszajönnie. Ez egyrészt saját ügyének és érdekeinek is ártana (ugye, meglepi a dolog ilyetén való beállítása?). Tudja, miért? Azért, mert még nem csillapodtak le teljesen a maga személye körül felkavart hullámok, azért, mert egypár hónap alatt még nem tanulhatta meg eléggé megbecsülni a munkást és a munkát, azért, mert a termelésbe való küldésének a célja?? stb., stb.
Ez utóbbi mondat ismét aláhúzva a levélben.
A szolgálatos szemek nem gyanakodhattak, vagy ha igen, másért gyanakodhattak. Demeter természetesen tanácsol is, azt írja: ,,?igyekezzék minél jobban, odaadóbban dolgozni szakmai munkájában, vegye ki alaposan részét a közösségi munkából, emellett igyekezzék képezni magát minden irányban. Mindezt könnyû mondani, de nehéz megtenni. Hát igen! Nehezen, de minden megvalósítható, és én bízom magában, hogy szegényparaszti sorsából magával hozott energiája, erős akarata (ahogy maga írja, dacos akarata), jövőbe vetett hite le fog küzdeni minden nehézséget.?
A továbbiakban Demeter arra biztatja reménykedő tanítványát, hogy szívesen veszi, ha a továbbiakban is ír neki életéről, munkájáról, s homályos ígéretet tesz arra is, hogy beszélni fog az ,,elvtársakkal? is Nagy Lajos ügyének állásáról, s reméli, hogy egy következő levelében még az övénél is kedvezőbb véleményt is közölhet, hiszen - fejtegeti - levele ugyan ,,szárazra? sikerült, de reméli, a következőkben, ha levelezésük folytatódik, sikerül jobban megismerniük egymást, s akkor leveleik hangja és egymás iránti érzelmeik is inkább felmelegednek. ,,Erre minden lehetőség megvan, mert a lényeges kérdésekben nincs ellentmondás közöttük?? S további levelek írására biztatja a számûzött tanítványt, aki meglehetősen felemás érzelmekkel olvashatta az első levelet, amelyet - nem szerencsés ennyire előreugrani a történetben, de megkockáztatható a jóslat - több is követ majd, ír egykori professzora, dr. Spielmann József is, és becsületére legyen mondva, levelének hangvétele nemhogy ellenséges lenne, de a Demeteréhez hasonlóan nem is titkoltan együtt érző és baráti. De mindenről a maga idejében, ne mindig mindent elsietve, ne mindig mindent idő előtt?
5. Csak képzelet, mi?
És most képzeljük magunk elé a huszonhat éves, Vargyason dekkoló fiatalembert, akinek egyetlen vágya, hogy orvos legyen, de akit rövid úton távolítanak el úgyszólván a célszalag előtt, hogy sportos hasonlattal éljünk, az egyetemről, de elképzeléséről nem mond le, s minden számára elérhető eszközzel igyekszik elérni célját, hogy orvos legyen, és gyógyíthasson!?
Ennek 1959 szeptemberében egyetlen, de súlyos akadálya van, az egyetem továbbra is ellenséges, elutasító magatartása. Vissza kell kerülnie oda, hogy letehesse vizsgáit, de hogyan?
Így hát bejár munkahelyére, idegesíti is a semmittevés, meglepi eljövendő kollégái baráti és szívélyes magatartása, a helyi körorvos támogatja, bizonyos receptjeit is elfogadja az olaszteleki patikus pecsét nélkül is stb. És közben fáradhatatlanul írja leveleit, és életén töpreng.
Nem, nemcsak képzelgés, hogy reméli, gyerekkori álma végül is valóra válik. Beszélgetésünk elején, 2003 decemberében dr. Nagy Lajos kissé mélabúsan így fogalmazott: ,,?elmúltam hetven, az egészségügy kitöltötte az életemet... Mint a jó gazda ősszel, én is számba veszem a ?termést?, összegezek, megpróbálom elkészíteni a ?mérleget?!??
Bogdán László
(folytatjuk)
* Az alkotmány szavatolta ugyan a levél titkosságát, de ezt nem tartották be.