4.
12. ,,?sajnálom, magát fentről nem engedik?
,,Amikor kissé zúgó fejjel kijöttem a Borsos Tamás utcai épületből, forgott velem a világ. Nem, nem éhes voltam, finom flekkennel etettek meg, de azt nem mondhatnám, hogy nem voltam, hogy is mondjam csak, kissé ?kiakadva?, újra meg újra lepörgettem a nap eseményeit, próbáltam mérlegre tenni szavaimat, kihallgatóm megjegyzéseit, aztán a bentlakásban mindent elmondtam elejétől Bárányi Feri barátomnak, aki örült annak, hogy semmit nem írtam alá, így nem vagyok a továbbiakban zsarolható??
,,A karrieremnek talán ártottam, de megmentettem egy életre a lelkem nyugalmát. Igaz, abban csalódtam, mikor azt mondtam, kollégáim között akarom leélni az életem, mert később, mikor különböző üldöztetéseknek voltam kitéve, bizony sokan úgy tettek, mintha nem is ismernének.? (Háromszék, 1997. jan. 18.)
- Voltak következményei a szeku ,,megtisztelő? meghívásának?
- Látszólag egy ideig nem történt semmi, s az is csak a következő évben derült ki, hogy nincs béke az olajfák alatt. Akkor, amikor bevezették az ún. extern és intern rendszert. Az internes minimális bérezésért a klinikákon dolgozhatott, nem kellett látogatnia az előadásokat sem, nem kellett körorvosi szolgálatot sem vállalnia falun. (Ez azt is jelentette, hogy nem kellett kivárnia a kötelező három esztendőt, hogy szakvizsgát tehessen?) Ennek előmenetelünk szempontjából - talán nem is kell részletezni - nagy jelentősége volt. Hiszen én és társaim tényleg feltettük az életünket a gyógyításra, orvosok szerettünk volna lenni, és ezen a pályán előbb-utóbb szakosodni kell, választani kell egy területet, ahol azután? Hát így gondolva láttam meg azonnal az internes szolgálatban rejlő nagy lehetőségeket. Olyan volt ez nekünk, süvölvény orvostanhallgatóknak, mintha bevetettek volna a mély vízbe. A helyszínen, gyakorlat közben sajátíthattuk el mindazt, amiről tanultunk. Akkor jöttem rá, hogy feketelistán vagyok, amikor a nevemet sem vették fel a listára, nem fogadták el szakorvosi jelentkezésemet. (Egyébként a Bárányiét sem?) De akkor sem adtam fel, volt bennem egy érthetetlen makacsság, amit valószínû, falusi őseimtől örökölhettem, nem szerettem veszíteni. A tüdőgyógyászati klinikára nem jutott elég jelentkező, azonnal odamentem beszélni a professzorral. Dr. Barbu, a nagy hírû orvos kedvesen fogadott, viszont lakonikusan közölte velem, hogy ,,sajnálom, magát fentről nem engedik? Én akkor se tudnám felvetetni, ha?? Úgy ért az egész, mint a hideg zuhany? Egyébként is, mai fejjel visszaemlékezve azokra az elsüllyedt esztendőkre, nagyon furcsa idők jártak akkor. A mai ember nem is érti a szkizofrén helyzetet, amelyben éltünk?
,,Emlékezetes egy általános sebészeti előadás, melyen Pápai professzor a sterilitásról beszélt. Elmondta, hogy a jó sebész az autójához sem nyúl hozzá, nem kezdi szerelgetni, hogy a kezét óvja. Az előadást követően valamennyien közmunkán vettünk részt. A város parkját rendeztük, és trágyaszórás közepette ott állt előadó tanárunk is. A jó elvtárs képéhez az aktív szerepvállalás kötelezően hozzátartozott.? (Szász István Tas: Egy haza - két ország II., Accordia Kiadó. Budapest, 2002)
13. Kádár János Marosvásárhelyen
- Az akkori időszak számomra egyik gyûlöletesen emlékezetes eseménye volt és maradt Kádár János számunkra akkor érthetetlennek tûnő marosvásárhelyi látogatása.
- Visszatekintve: nyilván az internacionalizmushoz ,,foggal és körömmel? ragaszkodó, soraikat rendező magyar elvtársak szempontjából nagyon is logikus volt. Moszkva kiadta az ukázt, csináljanak rendet, ráadásul a Romániával való kapcsolat Kádárnak akkor azért is fontos volt, mert Nagy Imrét és társait a Bukarest melletti Snagovon tartották fogva.
- És a nacionalizmus vádját is szerette volna elhárítani. Nem létezik, hogy ne hallott volna arról - ne jelentették volna neki -, hogy milyen visszhangja volt az erdélyi városokban az ötvenhatos forradalom eseményeinek? Természetesen a mi egyetemünkre is ellátogatott. A kor uralgó, szép szokása szerint mindenkit, akit lehetett, aki csak élt és mozgott, kiparancsoltak az egyetem tágas udvarára, és sorfalat állva fogadtuk Magyarország új vezetőjét. Noha akkor még semmit nem hallottunk?
- ?mert nem is hallhattatok, a tárgyalások a kor ugyancsak jellemző ,,táncrendje? szerint titokban folytak, az ,,egyszerû elvtársakat? nem avatták bele mindabba, ami a vezetők szerint nem rájuk tartozott?
- ?hogy álláspontja szerint a nemzetiségi kérdés Románia belügye volt és marad, s Magyarország örök időkre lemond Erdélyről. Álltunk az udvaron, s néztük a magyar párt legendás alakját, aki börtönben is volt a Rákosi-rendszerben, állítólag a szájába is vizeltek brutális kihallgatói, és a kínvallatások során a körmét is letépték, de aki behívta a szovjet csapatokat, s kezébe ragadta a hatalmat. Emlékszem, hamuszürke arccal botorkált a sorfalat álló, néma diákok között, mert azt el kell mondanom, hogy egyetlen taps, egyetlen üdvözlő kiáltás, hurrázás el nem hangzott! Álltunk és néztük, ahogy a közszeretetnek ugyancsak nem örvendő Andrásofszky rektorral együtt megteszi a mintegy negyvenméternyi utat a bejárattól a lépcsőig?
14. ,,?vigyázzon jobban magára?
- Visszatérve saját sorsom alakulására - ma hajlamos vagyok úgy látni, hogy egy előre elkészített forgatókönyv szabályai szerint zajlott, s ezek a szabályok szigorúak voltak, létrehozói nem voltak hajlandók eltérni tőlük -, felcsillant azért akkoriban egy reménysugár is, Dali Sándor közbenjárására - akkoriban az egyetem IMSZ-titkára volt - visszavettek az ifjúsági szervezetbe. Király Károly adta vissza a könyvemet, ma is fülemben csengenek a szavai: ,,?vigyázzon jobban magára!?? A diákszövetségbe is visszavettek, sőt meg is dicsértek, hogy milyen kitûnően tanulok. Mégis volt egy általános rossz előérzetem?
- Féltél?
- Igen, de nem mutattam, s talán még magam számára sem szívesen vallottam volna be ezt a félelmet. Közben a kultúrcsoportban is tovább tevékenykedtem, jártunk fáradhatatlanul az előadásokra, jó volt a hangulat? Mai fejjel visszagondolva világos, hogy ebben a csoportban is szép számmal lehettek beépített emberek (mellesleg engem is ilyennek szántak, amikor a szekustiszt felajánlotta, hogy szívesen fogadnák közremûködésemet?), de én akkor már igyekeztem elővigyázatosabban viselkedni, s azt hiszem, az ötvenhatos őszi események után már nem is adtam sok esélyt rágalmazóimnak, a legcsekélyebb sebezhető felületet sem engedtem meg magamnak. Így jött el a számomra szintén nyomasztóan emlékezetes ötvenkilences esztendő? Egy járvánnyal, az egész környéket megfertőző és megfélemlítő grippéjárvánnyal kezdődött, s mivel az orvosok is mind kidőltek, minket, orvostanhallgatókat is kivezényeltek terepre. Gyakorolhattuk tehát az orvos szerepét, amelyre akkor már hosszú évek fáradságos munkájával, kitartó tanulással készültünk. Így kerültem én Vajdaszentiványra. Sok gyógyszer természetesen nem állott a rendelkezésünkre: aszpirin, C-vitamin, s ajánlottuk az iparosnak, hogy feküdjön le, s addig maradjon ágyban, ameddig jobban nem érzi magát. Tíz napig dolgoztam éjjel-nappal, amikor egy szép téli napon, váratlanul értesítést kaptam. Visszarendeltek Marosvásárhelyre?
15. A retorziók
- Amikor visszaérkeztem a bentlakásba, általánosan ideges hangulat fogadott. Kiderült, néhány nap múlva nagygyûlés lesz az egyetemen. Ugyanekkor tartották Kolozsváron is, csak ott a két egyetem egyesítése volt a cél. Nálunk az egyetemet nem volt, mivel egyesíteni, de azért a nagygyûlésre természetesen sor került a kultúrpalota nagytermében. Leonte R?utu és Alexandru Moghioro? elvtársak képviselték a bukaresti felső pártvezetést, ott ültek Andrásofszky mellett az emelvényen, más helyi nagyságok társaságában. Három napon keresztül tartott a rendkívül rossz hangulatú ülés, hajánál fogva előráncigált érvekkel próbálták bizonyítani, hogy közveszélyes nacionalisták vagyunk. Megpróbálták megfélemlíteni és megzsarolni professzorainkat is. Lőrinczi Ernő András öreg nőgyógyászt különösen sarokba szorították. Ellene az volt a vád, hogy lánya, aki ötvenhatban Kolozsváron volt egyetemi hallgató, elmondta apjának az ottani eseményeket, és a professzor továbbadta valamelyik beosztottjának, aki besúgó volt?
- De lehet, hogy már akkoriban lehallgatták az irodákat, a diákotthont, a klinikákat?
- Lehet, de azért a besúgók általános alkalmazása is divatban volt. Nos, amikor az öreg Lőrincz védekezni kezdett, ráförmedtek. Szokatlanul durván szóltak rá, ami mutatta, hogy a hangvétel is változott az ötvenhatos nagygyûlés óta. Aztán Szerémi Lajos tanársegéd következett, említettem már, hogy az ülés előtt tett egy pikírt megjegyzést: ,,fiúk, holnap tapsolni fogunk a saját akasztásunkon!?, s ezt is besúgta valaki. A fejére is olvasták, mire azzal védekezett, hogy ,,nálunk, sebészeknél van egy olyan mondás, miszerint amikor a sebészt kezelik valamivel, azt mondják, az olyan, mint amikor a hóhért akasztják?. Sokan nevetésre húzták a szájukat, akkor azonban Moghioro? elvtárs tört magyarsággal - hogy szándékosan törte-e kerékbe odahagyott anyanyelvét vagy elfelejtette, nem tudom, ráüvöltött, hogy ,,ne játsszon velünk, mint macska az egérrel, mert macskák vagyunk mi, de öreg macskák!?? Utána Koródi Ferenc, a kultúrcsoport vezetője, mellesleg az orosz katedra tanársegédje következett. Terjedelmes bûnlajstromából kiderült, hogy a próbák szünetében nagyon sokszor, a hangulatot emelendő, gyönyörû baritonján elénekelt egy-egy irredentának tartott éneket, olyanokat, mondjuk, mint a Krasznahorka büszke vára vagy a Hazámba vágyom? Ebből kiindulva azután nacionalizmussal vádolták, s mindent ráraktak, amit el lehetett képzelni, a korszak uralgó szavajárása szerint elhajlóvá változott, megtagadta a pártot stb?
,,?1959. március 10-én a kultúrpalotai nagygyûlés alkalmával nacionalizmussal vádolt meg az EME-ben (Egyetemi Mûvész Együttes) kifejtett tevékenységem miatt a baloldali kozmopolitizmus, kommunizmus ?papsága?. Én az egyetem plénuma előtt a szemükbe vágtam, hogy hazudnak. Ezt ők zokon vették, és még azon az éjszakán letartóztattak. Háromhavi vallatás után 17 év kényszermunkát szabtak ki rám első fokon, ami aztán fellebbezésekkel, kegyelemmel stb. leapadt. De így is ültem effektíve három évet, amit a szó szoros értelmében elraboltak az életemből akkor, amikor tudásom legjaván voltam. (?) Kegyelemmel szabadulva még a marhahizlaldához istállótakarító éjjeliőrnek sem vettek fel. Hónapokig tengtem-lengtem állás és munka nélkül én, két gyermek apja. Végül nagy kegyesen bevettek az ARTA-hoz, ahol sakklovakat faragtam? Később átvett a Filharmónia kottamásolónak, majd onnan a kórusba. (?) Szabadulásom után az ügyemben egy formai rehabilitációs per lezajlott ugyan, de valójában soha nem rehabilitáltak. Nem engedtek többé tanítani, elzárták az ifjúsághoz való közeledés minden útját.? (Koródi Ferenc levele a Krónikához, kevéssel halála előtt, 2001 elején)
,,Mai ésszel visszagondolva is bátor és átgondolt védőbeszédet tartott Koródi, tényleg kifejtette, hogy mit csinált mint mûvészeti vezető, hogy a semmiből létrehozta ezt a csoportot, s annyi szép sikert értünk el, s hogy ő ezért nem megrovást, de kitüntetést érdemelne. Nyolcszáz diák - ez is jellemző a kor bizarr hangulatára - vastapssal jutalmazta beszédét, az elvtársak az asztalnál, a taps hallatára, láthatólag elszörnyedtek, és amikor Koródi Ferenc kiment, Andrásofszky rektor jól hallhatóan megjegyezte: ??fut a patkány!? Mivel a mi egyetemünk esetében egyesítésről nem lehetett szó, mondtam már, nem volt, akivel egyesülni, a kétnyelvûség megjelenését határozták el, de látható volt, hogy a diákság körében is példát akarnak statuálni. Általános meglepetésre Csernik Zoltánt, az egyetem egyik, sokak akkori és későbbi véleménye szerint is legzseniálisabb hallgatóját szemelték ki fő bûnbaknak. Ellene és barátai, széles és kiterjedt körû kártyapartnerei, egész baráti köre ellen emeltek különféle légből kapott és sületlen, de az akkori helyzetben már-már a szabadságukat (s nemcsak az egzisztenciájukat) is fenyegető vádakat??
(folytatjuk)
Részlet egy dr. Nagy Lajosról szóló, készülő könyvből
Bogdán László