Az erdővidéki sporthorgászok több jelentős eredményt is elértek már, de minden bizonnyal legnagyobb sikerük mégis abban áll, meg tudták mutatni, képesek úgy együttműködni, úgy gazdálkodni kis vagyonukkal, hogy mindannyiuk számára megfelelő körülményeket biztosítsanak. A kezelésükben levő pumpaházi tó fejlesztésével, folyamatos karbantartásával elérték, hogy országos verseny szervezésére is érdemesnek minősítsék vízfelületüket. Múlt hét végén Baróton bajnokot avattak.
A Rika Sporthorgász-egyesület létrejöttét némileg a kényszer szülte: az erdővidékiek úgy érezték, a megyei vadász- és sporthorgász-egyesület nem fordít elég gondot vizeikre, hogy az általuk befizetett tagdíjból nem fejleszt, nem telepít eleget, ezért 2006 februárjában úgy döntöttek, saját útjukat járják. A szervezést lelkes tizenöt fős társaság vállalta, s novemberre sikerült egyesületüket bejegyeztetniük, majd az országos szakegylethez csatlakoztatniuk. Első lépésként öt esztendőre szóló gazdálkodási tervet készítettek az erdővidéki vizek többségére (Barót és Vargyas pataka kivételével), s különös gondot fordítottak az Olt szabályozása során létrejött holtágak lehetséges hasznosítására.
A tagok nem féltek a közmunkától sem, horgászhelyeik kialakítására, a környezet rendezésére és a vízfelület megtisztítására napokat áldoztak szabad idejükből. Marian István egyesületi elnök szerint az elvégzett munka pénzre átszámított értéke jóval meghaladja az ötvenezer lejt. A baróti erdő-közbirtokosságtól három esztendőre bérbe vett köpecbányai tónál a lefolyó csövezetét cserélték ki, majd elkészítették az erdő felé vezető utat, végül — hogy gyökereik a partot erősítsék, néhány esztendő múltán lombjuk árnyékot vessen — a partra és környékére fenyőt, égerfát, nyírfát és hársot ültettek. A halállomány pótlására tavaly 4,5 tonna pontyot, busát, amurt és kárászt hoztak a szentpáli tógazdaságtól és az anyaországi Bajáról, idén pedig már két tonna kárászt és másfél tonna pontyot telepítettek.
,,Ezt mind ki kellett tudnunk gazdálkodni. Annak köszönhetően, hogy tagjaink száma időközben tizenötről háromszáztízre nőtt, s több fizetős vendég is megfordul a szomszéd megyékből, ráadásul a három őrön kívül mindenki önkéntesen végzi feladatát az egyesületben, így igencsak sokat tudunk spórolni. Ha szűkösen, de arra is jut, hogy a versenyekre készülő tagjainknak segítsünk a felkészülésben, a minél jobb eredmények elérésében" — mondta hangjában némi büszkeséggel Marian István.
Az egyesület tagjai közül a legjobb eredményt a mindössze tizenhárom esztendős Ágoston Szilamér érte el, aki nemrég országos bajnok lett. A hasonlóan fiatal Antal Tímea hetedik helyet ért el az országos bajnokságon, ifj. Marian István B osztályos döntőbe került, Balázs Magda pedig a felnőttek közt országos döntőben versenyezhetett.