5.
19. ,,?politikailag aláaknázott terepen?
Hogy milyen is volt a hangulat a vásárhelyi orvosi egyetemen a kizárásokat, az államvizsgáról való eltiltásokat megelőzően - amelyek az 1959-es, már felidézett nagygyûlések egyenes eredményei voltak -, arról sokat elárul Dali Sándor Schneider Izabellához írott levele is a Marosvásárhelyi télforduló címû könyvben (Budapest, 2003): ,,?politikailag aláaknázott terepen tapiskáltunk - írja. - Engem 1955 októberében neveztek ki egyetemi IMSZ-titkárnak. Nem éppen jószántamból. Pedagógia-pszichológia fakultást végezvén a Bolyai Tudományegyetemen és a ?Dögiben? (egészségügyi szakközépiskola) érettségizvén igen alkalmasnak találtattam a titkári tisztség betöltésére. Kinevezésem után nem kellett sok idő, hogy érzékeljem, milyen mély szakadék tátong az egyetemi vezetés és a diákok között. A bizalmatlanság, a nagyfokú érdektelenség jellemezte a diákok viszonyulását a politika iránt is. A tantestület körében sem volt különb a helyzet. A diákok magatartásának okaira hamar megkaptam a magyarázatot. Többször becsapták, átverték a diákságot azzal, hogy az egyetemisták által nyaranta gyártott téglából nem bentlakás épült, hanem ki tudja, mi. Bizonyára hallottak Önök is az ?Akadémiáról? (a diákok szellemes szakmai vetélkedéseinek összejöveteleiről), amelynek ?leleplezését? és felszámolását (1954) az egyetemről való kizárások, megtorlások követték. Mindez és a káderosztály, valamint a wienerek osztályharcos magatartása még nyomasztóbbá tette a légkört??
,,Amennyiben emberek vagyunk, akkor amit csinálunk, legyen jó vagy rossz; amennyiben rosszat vagy jót csinálunk, emberek vagyunk, és paradox módon még mindig jobb rosszat csinálni, mint semmit sem csinálni: akkor legalább létezünk.? (T. S. Eliot)
Amint az eddigiekből következik: ez a félelmetes meghatározás érvényes a marosvásárhelyi orvosi egyetem esetében is. Ott aztán ugyancsak egymás sarkára hágva tolongtak azok, akik bizonyítandó létezésüket, túlzás nélkül szakmányban ,,csinálták? a rosszat? Minderre természetesen mindig mindenki talál felmentést önmaga számára. Az ember változik! Ez az egyik legfontosabb alaptulajdonsága. S mivel az egyetemen (is) dühöngött az ,,osztályharcos szemlélet? - bokorban gyertyával keresték az osztályellenséget -, némelyek utólag a ,,damaszkuszi úton? mindent megfontolva, meggondolva és megbánva idézhették volna Marxot, miszerint a társadalmi rendszerek legfőbb sajátossága az lenne, hogy részvételre köteleznek. Csakhogy (és a létező szocializmus egész nyomasztó története - amint az a nemrég magyarul is hozzáférhető, A kommunizmus fekete könyvének tanulmányaiból és dokumentumaiból is világosan kiderül) nem volt mindegy, hogy a résztvevő cinkos, hóhér vagy áldozat, besúgó vagy besúgott, üldözött vagy kivételezett személy!?
20. A kizárás
Nagy Lajost - tizedmagával - 1959. április 29-én kizárták az egyetemről. A rektorátuson okként ,,ellenséges magatartását? jelölték meg.
- Később mindannyiunknak ,,engedélyezték?, hogy visszatérhessünk befejezni tanulmányainkat?
- ?ha már a népi demokrácia annyi pénzt és energiát áldozott abba, hogy orvossá képezzen ki titeket, mert ez is benne volt a pakliban, az áldozat, ugyanaz a kéz, amelyik lesújtott, tudott simogatni is?
- ?legkésőbb öt év múlva Csernik Zoltán, a főkolompos jöhetett vissza, és a két Soós testvér - László másodéves, míg bátyja negyedéves volt kizárásakor, ők már részben románul tanultak; ellenük is bizarr volt a vád: bátyjuk, a kolozsvári teológus ellen eljárás folyt már akkor, később koholt vádak alapján ki is végezték. Hulljon a férgese?
- Hogy élted meg azt a pillanatot, amikor közölték veled, hogy vége!?
- Döbbenetes és lesújtó élmény volt. Gondolj bele, nem tudhattam, mi következik? A kizárás két héttel utolsó vizsgáim és pár hónappal véglegesen orvossá válásom előtt történt. Hirtelen szakadék nyílt meg előttem. Nem volt kellemes. Utólag, évtizedek után sem tudok mást mondani, mint ami akkor gomolygott bennem: tették ezt velem csak azért, mert gondolkodtam, s a véleményemet nagyon sokszor ki is mertem mondani. Huszonéves fiatalember voltam, hittem magamban, s egészen addig a percig abban is, hogy a világ, ha sokan akarjuk, tényleg megváltozik. Azonkívül belejátszhatott kizárásomba a szekuritátén tanúsított magatartásom is, nem voltam hajlandó az emberi méltóságommal összeegyeztethetetlen szerepet vállalni. Cinikusan azt ajánlották nekünk, menjünk a bányába dolgozni, amint már bátorkodtam említeni: tanuljuk meg a munkásosztály erkölcsét.
- Simó Erzsébetnek így emlékezel: ,,Jóval később, évek múlva egy felsős kollégám meg is kérdezte: ?Miért vagytok olyan nagyra az évfolyamotokkal, mit tartotok oly sokra, mit csináltok ti?? Azt mondtam: a mi évfolyamunk volt az első az egyetem történetében, amely szembeköpött a hatalommal. Elgondolkodott, és azt mondta, igazad van. Benne volt a kor szellemében, mi a farka voltunk a fényes szellők nemzedékének. Három évvel később, amikor ezek a dolgok (az 1956-os események miatti felelősségre vonások - B. L.) ismét szóba kerültek, már csak minket kaptak el. Az utánunk jövők körében is volt egy kis mozgolódás, közülük is néhányat exmatrikuláltak 1959-ben, de talán mégis mi voltunk a legrebellisebbek azok közül, akik még nem végeztek, és velünk statuáltak példát.? (Háromszék, 1997. január 21.)
,,A derék rektor - ti. Andrásofszky (aki ?előtte mondott valamit az ásó s kapa tisztító hatásáról? - B. L.) -, mikor megalázott állapotunkban, ami ?neveltetésünk? folytán megszokott állapot volt már, az utolsó szalmaszálba kapaszkodva bementünk bejelenteni: a munka mezején fogjuk bizonyítani, hogy nem vagyunk elveszettek a szocialista társadalom számára, kezet sem adva tessékelt ki irodájából. Ma is emlékszem egyetlen sajnálkozó szempárra a titkárságon. Gönczi Kornélné nézett ránk szótlan, együtt érző szomorúsággal?? (Szász István Tas levele Schneider Izabellához a Marosvásárhelyi télforduló-ban)
Mit lehet ide még hozzátenni? Az ideológia elszánt bajnokai előbb-utóbb kitûntek a képből, elmentek, maguk után hagyva a romokat. Idéztük már: az egyetem egykori párttitkárai kivétel nélkül mindannyian kitelepedtek vagy disszidáltak Romániából (Wiener Ferenc például 1969-ben ment Stockholmba látogatásra, azután úgy döntött, ott is marad stb.). Ezeknek az éveknek a fullasztó légköréből az egyetem egyik legtovább kitartó magyar állampolgárságú professzora, Obál Ferenc is vall Erdély az orvostudomány szolgálatában címû visszaemlékezésében, amely az egyetem történetének egyik fontos, s tegyük hozzá, lebilincselően izgalmas dokumentuma (Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2003). ,,Az ún. Tudományos Bizottságnak Haranghy volt az elnöke. Rendszerint valami nagyobb ideológust (Spielmann József) küldtek megvitatni, hogy valóban a szocializmus építésének megfelelő témáin dolgozunk-e, a pavlovizmust képviseljük-e kellőképpen stb. Néhány óra csûrés-csavarás után sikerült megmentenünk az álláspontunkat. Ezt később, pl. 1983-ban egyik évfolyam több évtizedes diplomatalálkozóján, amikor az ?ideológiai vonal? már lényegesen enyhült, ugyanaz az ideológus név szerint elismerte. Ugyanis méltatta az aulában tartott gyûlésen Bárányi Ferenc Égbe nyúló kockakövek címû, korábbi években megélt, politikailag elszenvedett történetéről akkor megjelent könyvét. Az első sorban ültem, ezt mondta: Obál professzor mindig megmagyarázta, hogy jó-jó, de van más is, és nem feküdtünk le. A vitában meg tudtuk menteni és védeni a már eretneknek minősített, később mégis újraigazolt tanokat a fejlődéstan, örökléstan stb. témákban is, illetve hogy pl. a fertőző betegségek, gyógyszerek hatástana stb. kutatható??
21. Újabb levelek
S most visszakerülünk oda, ahonnan indítottunk: Vargyasra. Ez a könyv a nagy visszatérések története is, mintegy azt példázva, amit a már idézett angol költő, T. S. Eliot úgy fogalmazott meg, hogy: ,,?jelen és múlt között a különbség az, hogy a tudatos jelen oly módon és oly mértékben ismeri a múltat, amilyen módon és mértékben a múlt erre még képtelen volt?.
Ezért írnak regényeket, memoárokat?
Megy hősünk a hajnali kápráztató fényben a bánya felé, a vargyasi gerincen, előtte kanyarog az ösvény, zsebében ott lapulnak az újabb levelek. Mert sorsába nem nyugszik bele, küzd fáradhatatlanul az igazáért. Méltánytalannak érzi kirekesztettségét, ő igenis arra tette fel az életét, hogy gyógyítani fog, orvos akar lenni, s céljához ragaszkodik. Demeter tanársegéd második levelében már felcsillan némi remény is. ,,Nemrégen az intézet vezetősége elküldött Nagybánya Tartományba a volt abszolvenseink elosztásában segédkezni (?), nagy örömömre szolgált az, hogy mindnyájan nagyon derekasan megállták a helyüket. A helyi párt- és állami szervek a lehető legjobb véleményt mondták róluk. Kisebb-nagyobb bajok voltak viszont azoknál, akik nem tudnak románul, és akik járatlanok voltak, már egyetemi éveik alatt, a közösségi munkában. A szakmai munkával tehát általában sehol sem volt baj, s ezért minden további nélkül érthető számomra az, hogy ezen a téren maga nem kis eredmények elérésére volt képes, és lesz ezután is. Leveléből az is kicsendül, hogy a társadalmi tevékenység terén sem maradt le. Úgy látom, helyesen ütemezte szakmai és politikai-társadalmi tevékenységét, mert az eredmények alátámasztják. Azért hangsúlyozom ezt, mert bár itt, az Egyetemen is nagy hangsúlyt fektetünk a diákok társadalmi tevékenységére, mégis elsősorban jó orvosokat kell adnunk az országnak.?
Gondolom, erről van, volt és lesz szó!
A többi a korszak őrületének, a nagy nekibuzdulásoknak és a kóros gyanakvásoknak a számlájára írandó.
,,Ígérem - végződik a levél -, hogy ha alkalmam lesz, meglátogatom, és egyben remélem azt is, hogy ha a helyi szervek jelenlétében barátomnak fogom nevezni, nem fognak ezen megbotránkozni.? Örömmel olvashatta a fiatal orvosjelölt, kétségek között vergődve dr. Spielmann József levelét is, amely 1959. november 11-én kelt, s amelyben a neves orvostörténész többek között a következőket veti papírra: ,,?nagyon örvendtem levelének. Nagyon jól tette, hogy írt. Tudja, hisz elmondtam személyesen is, hogy sorsának alakulása érdekel. Meg vagyok győződve arról, hogy megvan a felemelkedés lehetősége. Csak azok az emberek, akik őszinték saját magukkal, állíthatják azt, hogy nem vívódtak egyes kérdések megítélésében. Természetesen, súlyosabb megítélés alá esik, amikor a szubjektív átélés az objektív cselekedetbe tevődik át (naná, mondhatjuk utólag vigyorogva, hiszen enélkül nem lennének forradalmak stb. - B. L.), hisz a szó és a színvallás társadalmi megítélést is jelent. Csakhogy én hiszek és hinni fogok mindig abban a lehetőségben, hogy az emberek cselekedeteikkel maguk javítják ki hibáikat.? Spielmann professzor azt is leírja - újabb reménysugár a számûzött ifjúnak -, hogy ,,?én biztos vagyok benne, ha úgy dolgozik, ahogy mostani levelében arról beszámolt, a Magáról szóló Határozat is reverzibilis lesz, hiszen Bányai László fiát, Metz István lányát, akiket szintén az ?56-os események miatt zártak ki az egyetemről, visszavették. Azt hiszem, legalább még egy évet kell várnunk, amikor már kellő megvalósításokat sorakoztathat fel maga mögött, amíg az illetékeseknek ezt a kérdést felvetnők. Azt hiszem, hogy Bárányi büntetése ekkor jár le.? (Az ő ítéletében az állott, hogy ,,abszolválása után két évig nem állhat államvizsgára, és fenti időtartam alatt csak felcseri beosztásban dolgozhat?.)
Meglepőnek tûnhet ma, de lehet, annak tûnt már akkor is a hírhedett s ebben a könyvben oly sokat emlegetett dr. Wiener Ferenc levele is. ,,Elolvastam a levelét, s az a véleményem, hogy az élet iskolájában kezdi megállni a helyét. Biztos vagyok benne, hogy ez az út az egyetlen lehetséges és helyes út. Ígéretemhez híven eljártam a kérdésben, szóba álltam az elvtársakkal, kikértem véleményüket, s ígéretemhez híven megírom őszintén a lényeget. Egyöntetû vélemény, tehát az enyém is, hogy kérdésének újrafelvétele nem aktuális. Ebben van egy fontos pozitívum, mégpedig az, hogy elvileg az elvtársak egyetértenek a maga kérésével és törekvésével, hogy orvos legyen. (Különben mi a nyavalyának ölt volna annyi energiát és költött volna annyi pénzt a népi demokratikus állam abba, hogy kiképezze? - Az elvtársak egyetértettek, igen? - B. L.) Tehát ezt eléri. A mikor kérdése, ez több tényezőtől függ, elsősorban tevékenységétől (a két szó aláhúzva a kézzel írott levélben - B. L.). S ez a két hónap még nem elegendő a mikor kérdésének eldöntésére? Nem szeretném, ha félreértene, s különösen nem, ha elkeseredne, s ez kihatna munkájára is. Nincs semmi oka az elkeseredésének, ha a téli időszakban még nem engedi az Intézet vezetősége vizsgázni. Meg vagyok győződve, hogy munkája révén ez a kérdés is egyre aktuálisabb lesz??
És Wiener elvtársnak megint csak igaza volt. Ez kevesekről ugyan, de bizonyos elvtársakról ebben a könyvünkben vizsgált korszakban is büszkén mondható el. Egyebekben Hamlettel mondhatjuk: sok dolgok vannak földön és egen, Horatio, amit értelmünk felfogni nem képes!? De mi legalább igyekszünk?
A készülő könyv közlése itt megszakad. Egy későbbi időpontban folytatjuk.
Bogdán László