Nemzet-nemzetiség: Kiáltó szó Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros magyarságához!

2004. augusztus 20., péntek, Archívum 2003–2007

,,?Akkor megkérdék őtet: Te kicsoda vagy, Illyés vagy-e te? És monda: nem vagyok. Próféta vagy-e te? És felele: nem vagyok.
Mondának azért néki: Kicsoda vagy tehát, hogy meg tudjunk azoknak felelni, akik minket elküldöttek; mit mondasz magad felől?
És monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában!?
(János evangéliuma, 1. 21-23.)
Két keserû esztendeje már, hogy szemünk nyugat felé néz. Láttuk, hogyan hanyatlott le ott a nap. Reménykedő, bízó, sóvárgó és fájó szemünk nézte, hogy a könnyünk csordult ki attól.
Mert a nap csak haladt lefelé, hanyatlott egyre; eleinte lassan, aztán gyorsabban, végül lebukott, és az égen csak a vérveres fellegek maradtak.
Most már megdörzsölhetjük szemünket: egyelőre nincsen tovább. Ez a nap lebukott, ennek vége. És arcunkról letörölhetjük a könnyeket. Még a nyomukat is.
*
Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen az zárva örökre.
Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk, és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket.
Tudjuk: miért.
*
Régi zászlónk összetépve, fegyverünk csorba, lelkünkön bilincs.
De tudom: talpra kell állanunk mégis.
De tudom: újra kell kezdenünk az izzadságos, nehéz munkát.
Tudom: vágni fogjuk kemény, vad sziklába az utat, melyen egy kemény, régi nép lép majd velünk és utánunk újra csak felfelé!
*
Halljuk, látjuk és tudjuk immár, mert valóság: a régi Magyarország nincsen többé!
Nem akkor halt meg, amikor Párizsban temetését rendezték, de akkor, amikor ő maga is bejelentette, hogy igenis: nem vagyok már a régi. Ez az igazság!
Hetven esztendeje, hogy apáink kimondották azt a szót egy akarattal és fél százada, hogy megtestesült az ezeresztendős álom: az a Magyarország, amelynek a fejére Párizsban mondották ki az ítéletet.
Félszáz esztendeig élt az egy Magyar föld, a nagy, ifjú, erős magyar mûhely. Nem hagyatott úgy tovább dolgoznia. Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros magyar népe: minket kiszakítottak, kidobtak abból a mûhelyből, amely a mi izzadságos munkánk segedelmével épült fel egykoron.
Nem kérdezték: akarjuk-e?
Mi pedig mai napig nem akartuk elhinni, hogy ez megtörtént, hogy ez megtörténhetett.
És két esztendeje, hogy nem dolgoztunk. De vártunk. (?)
Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros kétmillió magyarja, nem én mondom neked, de a megcsonkított Magyarország mondta ki a szentenciát rólunk: nem tehetek mást, elfogadom az ítéletet, mely akaratom és hitem ellenére fejemre olvastatott, kihirdettetett és végrehajtatott: Én rólatok, akiket erőszakkal leszakítottak rólam: lemondok.
Ez az igazság!
Aki mást mond: hazudik az; aki mást hiszen: álmodik az; aki másban reménykedik: délibábot kerget az.
Le kell vonnunk a tanulságot: szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk. (?)
*
Fölébredtünk. Látni akartunk tisztán. Szembe akarunk nézni az Élettel, tisztában akarunk lenni helyzetünkkel. Ösmerni akarjuk magunkat.
Számba kell venni erőinket, szerveznünk kell a munkát, tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni.
Aki fél, aki gyáva, aki nem bízik, aki nem hisz, aki gyenge - az lépjen ki a sorból. Az menjen. Az nekünk bajt csinál, az a mi munkánkat akadályozza, az a mi lábunk elé gáncsot vet, a mi árulónk az!
Senkit se sirassunk, aki elmegy innen. Senkit se tartsunk vissza. De biztassuk azt is, aki habozik; az ingadozónak nincsen helye most.
Kiáltó szó vagyok: ezt kiáltom!
*
Az ítélet végrehajtatott: Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros kétmilliós magyarsága bekebeleztetett Romániába?
Nem rekriminálunk. Nem keresünk árulókat, nem keressük a megalkuvókat, a gyávákat, a bûnösöket, avagy a bûnbakokat. Nem vigasztaljuk magunkat gyáván azzal, hogy mást hibáztatunk. De viseljük sorsunkat, ahogyan az reánk méretett.
Nem keresünk jogot vagy jogtalanságot, nem igazságot vagy igazságtalanságot, nem várunk méltányosságot, sem kegyelmet.
Nem is kérünk.
Nem kutatjuk, hogy az a nélkülünk, rólunk készült és kötött trianoni szerződés miféle koldusalamizsnát rendelt számunkra.
Nincsen sok értelme ennek.
A mi igazságunk: a mi erőnk!
Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak.
A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akaróknak, a kötelességtudóknak, a látni akaróknak, az előrenézőknek.
Álljanak elő, ne szégyenkezzenek, ne aludjanak, ne duzzogjanak.
Az Élet nem vár, az Élet rohan.
Kiáltó szómmal ezt kiáltom!
*
A fundamentum, amire nyugodt lelkiismerettel és bízó lélekkel építhetünk: kétmilló magyar. (?)
Velünk, Erdély magyarságával minden időben számolnia kell annak, aki szuverenitását reánk kiterjesztette. Számolnia kell Romániának is, ha azt akarja, hogy területi s népességben való gyarapodása erőgyarapodást is jelentsen, nem pedig fölös terhet, súlyos kölöncöt.
Nem szabad elfelejtenie, hogy mi nem az egységes magyarságból elszakasztott egyszerû lélekszám vagyunk, de külön históriai egység ezer esztendő óta, saját külön erdélyi öntudattal, önálló kultúrával, önérzettel.
Mi, kétmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár felséges erőgyarapodása vagyunk Romániának. De mi, kétmillió nem dolgozó, improduktív, gyûlölködő, alattomos belső ellenség: borzalmas rákfenéje vagyunk Romániának.
Nyíltan és őszintén valljuk azonban: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek.
De azzal a feltétellel, ha megadatik számunkra az új keretek között az a minimum, melyet mi nemzeti kultúránk, ősi szokásaink, faji öntudatunk, szociális érzésünk, gazdasági fejlődésünk szempontjából ezeresztendős múltunk tanulságaképpen nélkülözhetetlennek tudunk.
Kétmillió magyarra mint fundamentumra akarjuk felépíteni az új keretek közt nemzeti autonómiánkat, melynek egy részét saját szabad elhatározásából ígéri nekünk Románia szentesített törvénye: a gyulafehérvári határozat, más részét megszerzi egyfelől akaratunk és erőnk, másfelől Románia józan belátása.
Amit ma a magunk számára kérünk, amiért holnap harcba szállunk, és holnapután talán már szenvedünk is, de amit hitünk szerint végre is kivívunk, azt fogják kérni, azért fognak harcolni, szenvedni, és azt fogják végül kivívni maguknak szász és román erdélyi nemzettestvéreink is.
Nyíltan és bátran kiáltom ki ezt a végső célunkat. Minden hátsó gondolat nélkül, őszintén. És hiszem, hogy ott lappang ez az akarás mindnyájunk lelkében, akik tisztán igyekszünk látni új helyzetünkben az új célt.
Mert mi, magyarok megsemmisülhetünk - bár ez nem valószínû -, és eltûnhet Erdély földjéről a szász is, de élni fog akkor is Erdély, mert geográfiai egyéniség, gazdasági egyéniség, históriai szükségesség.
Nyíltan és bátran kiáltom a velünk megnagyobbodott Romániának: mi, magyar fajú, magyar hitû és magyar nyelvû polgárai Romániának nemzeti autonómiát akarunk, aminek birtokában bennünk Nagy-Románia megbízható polgárságot fog nyerni.
*
Valóságokat akartam láttatni; igazságokat akartam kiáltani. Valóságokat és igazságokat, amik fájnak a gyávának, elnémítják az árulót, megrontják az ellenséget, megállítják az elnyomni akarót. Amik bátorságot adnak a csüggedőknek, világot gyújtanak a sötétben tévelygőknek, fegyvert adnak a védteleneknek.
Ezt akartam kiáltani, és lehet, hogy kiáltó szó leszek a pusztában?
Mégis kiáltok! Neked: Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros ezeresztendős magyarsága: Ébredj kétesztendős álmodból, szemedet nyisd ki; nézz széjjel, és állj az új életben tusakodni akarók közé!
A rohanó idő füledbe harsogja: elég a passzivitásból. Ami eddig orvosság volt, és védelem is talán, de mindenesetre becsület volt, méreg az ezentúl és gyávaság.
Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk hát a munkára.
Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.
De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való, mert az a mi ellenségünk: a mi árulónk.
Ezt kiáltom, és hinni akarom, hogy nem leszek mégsem pusztában kiáltó szó csupán?
(Kós, 1921)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2004-08-20: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás