Ma pontosan hatvan esztendeje lépték át a szovjet csapatok Magyarország keleti határait, s a Kárpátokban kiépített Árpád-vonal alig napokra tudta föltartóztatni a keleti kolosszus elsöprő erejû támadását. Az újabban megint ,,dicsőségesnek?, de legalább méltánylandónak kikiáltott 1944. augusztus 23-i román szövetségesi szakítás (hogy ne mondjak árulást) egyszerûen fedezetlenül hagyta az akkori Magyarország keleti határait, s az ott összevont, jobbára leventékből, tartalékosokból és túlkoros határőrökből álló székely kontingensek a győzelem legparányibb esélye nélkül vették fel a harcot az iszonyú túlerővel szemben. Akkor még csak az oroszokkal, de néhány nap múlva már a román királyi hadsereggel is, mely - az augusztusi puccs megrendüléséből gyorsan fölocsúdván - győztes hadviselő félként, a szovjet-orosz hadsereg nagy ,,szövetségeseként? támadta korábbi szövetségeseit és - állítólagos - fegyverbarátait.
Ma hatvan éve a Keleti-Kárpátok hágóin és szorosain támadtak az oroszok, s a vélük szemben felsorakoztatható magyar erők teljesen a székelység védelmi képességeire alapoztak, melyet sem szakszerû parancsnoklással, sem pedig igazi katonai logisztikával nem tudott támogatni a magyar hadvezetés. Még a legjobb szándékok ellenére sem, hiszen szûkös erőforrásait nem a Székelyföld határaira, hanem az Erdős-Kárpátokba összpontosította, ahonnan valóban várható volt a Vörös Hadsereg Magyarországra való beözönlése. Nem így történt: a nagy augusztusi átállás után megnyílt a balkáni front, s az orosz hadvezetés fölismerte, hogy akár a kés a vajba, úgy hatolhat be az orosz hadsereg Közép-Európa szívébe. Erdélyen keresztül. Erdély, a magyarok és románok közötti örökös ,,viszályalmája? kiszolgáltatott idegen érdekeknek. Ami ezután következett, az a történelem egyik legnagyobb szégyene: Románia föladta-eladta a döntő többségben román Besszarábiát, hogy visszaszerezhesse Észak-Erdélyt, mely akkor még magyar többségû volt. Valamit valamiért, ugyebár...
De térjünk vissza az Úz völgyébe, az Ojtoz szorosába, ahol maroknyi magyar kontingensek védték a határt. Vesztettek itt is, ott is, nem is lehetett ez másként. Az iskolapadokból, az eke szarva mellől frontra irányított kiskatonák, a lelkes karpaszományosok nem védhették meg a határokat. De helytálltak. Voltak közülük, akik a hátráló védelmi harcokban egészen Ausztriáig tartottak ki a zászló mellett, voltak, kik az Úz völgyében, az Akloson elszenvedett vereségek után hazamentek, a világ új alakulását várván. Lehet, hogy emberileg a hazatérőknek volt igaza, mégis az ő sorsuk lett keserûbb, hiszen a ,,győzők? legnagyobb részüket a földvári haláltáborba és szibériai hadifogságra szánták. 1944 ősze a székely golgota lett, egy bûntelen nép bûnhődése és büntettetése, mely nem tett egyebet, mint azt, hogy hazáját védte. Katonai esküje, becsületérzése parancsára. Lehet, hogy a hadsereg mellett maradva, a végsőkig kitartva, szerencsésebbek voltak az elszántak, hiszen közülük többen térhettek haza. Ma mindannyiuk előtt fejet hajtunk. Tisztelgünk az Úz-völgyi, ojtozi, Görgény-völgyi hősi halottak előtt, s tisztelettel emlékezünk meg azokról is, kik túlélték a halálra szántság próbáját, de még közöttünk élnek. Hősök, a haza, a szülőföld hősei.
Magyari Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.