Történelmünk: Áthelyeznek a rohamszázadba

2004. augusztus 26., csütörtök, Archívum 2003–2007

(?) Az első hetekben elméleti oktatásban részesültünk. Ezen alkalmakkor fiatal, szakképzett tisztek tartottak előadásokat. Így megtanultuk többek között a harckocsi-elhárító módszereket: a harckocsik elleni, 5 kg súlyú tányéraknák lerakását az utakra, az aknák hernyótalpak alá húzását, a tapadóaknák és ,,fauszpatronok?1 használatát. Megismertük és gyakoroltuk a diverziós célokra használt robbanóanyagok (dinamit, trikettő stb.) használatát.
A harcászati eszközök oktatásán megismertük az új típusú, modern, T-34-es orosz harckocsit is. Mi, akik civilben földmûvesek vagy erdőkitermelők voltunk, nemhogy orosz tankokat, de még magyart vagy németet sem láttunk, csak képes folyóiratokban. Ez alkalommal alaposan megismerhettük a félelmetes szovjet T-34-es tankot, olyanformán, hogy kartonpapírból elkészítették a harckocsi kicsinyített mását. A kezünkbe vettük és tanulmányozhattuk. Az oktatótisztünk elmagyarázta, hogy miben áll a harckocsi különlegessége és előnye a német és a magyar harckocsikkal szemben: tûzerőben, páncélzatban és mozgékonyságban minden más harckocsit felülmúlt. A páncélzata ferdén volt építve, a páncéltörő gránátok nehezebben ütötték át, könnyebben elcsúsztak rajta, vagy lepattantak róla.
Mivel ez a harckocsi minőségileg jobb volt, mint a német és magyar, és nehezen lehetett kilőni, a németek új, hatékonyabb fegyvereket igyekeztek feltalálni-gyártani: ilyen volt a tapadóakna és a ,,fauszpatron?. A tapadóaknát úgy kellett használni, hogy a tankvadász közvetlen közelről ráugrott a tankra, az aknát a tank oldalára helyezte és leugrott. Az akna, ahogy a páncélzathoz ért, óriási hőt fejlesztett, átlyukasztotta a páncélt, és a tank belsejében robbant fel2. Ez nagyon hatékony lett volna, de ritkán sikerült annyira a tank közelébe férkőzni, hogy mozgás közben reá lehessen ugrani és az aknát reáragasztani. (...)
Az igazsághoz tartozik, hogy a terepen való gyakorlatozáshoz nem rendelkeztünk valódi harckocsival, amin kipróbálhattuk volna az új fegyverek alkalmazását, ezért, hogy legalább jelképesen érzékeltessék velünk a harckocsik elleni harcmódot, a gyakorlótéren kőből, földből és gyepkockákból építettünk egy nagyméretû T-34-es harckocsit, és azt kellett kúszva megközelítenünk és felrobbantanunk. Mivel minket gyalogosnak képeztek ki, és a robbanószerek alkalmazásához nem értettünk, a rohamszázad keretében arra is megtanítottak. Az oktatónk fiatal mûszaki hadnagy volt, székely származású. Az ősei háromszéki főnemesek voltak, tőlük örökölte nemesi előnevét is: vitéz nemes lécfalvi Gyárfás Győzőnek hívták.
Ennek a tisztnek nem csak az előneve volt különleges, hanem a természete is. A robbanóanyagok gyakorlati alkalmazásának oktatásakor a kezébe vett egy tízdekás trikettőt, vágott hozzá egy elég rövid gyújtózsinórt, azt belehelyezte a gyutacsba, a gyutacsot a trikettőbe. A zsinórt meggyújtotta, és mintegy tíz méterre tőlünk letette a földre és visszajött hozzánk. Alig ért vissza, már robbant is. Miután meggyőződött róla, hogy megértettük a robbanóanyag veszélyességét, elrendelte, hogy feküdjünk le körben hasra, a kör átmérője nem volt több két méternél. Akkor magához hívott egy katonát, és utasította, hogy szerelje össze a trikettőt a gyutaccsal és a gyújtózsinórral, gyújtsa meg a zsinórt, futólépésben vigybe be a körbe, tegye le, és feküdjön közénk. Eddig nem lett volna semmi baj, de olyan rövid gyújtózsinórt vágott, hogy a kör közepéig lévő öt métert csak nagy rizikóval lehetett megtenni. Minden percben ki volt téve az ember, hogy a töltet a kezében robban. A hadnagy úr valósággal élvezte, hogy az illető mennyire meg van ijedve. Szerencsénkre baleset nem történt, de kiképzésünknek ezt a részét nem felejtem el soha.
A különleges kiképzésnek 1944. augusztus 20. táján lett vége. Hogy a zászlóalj-parancsnokság is meggyőződjön kiképzettségünk magas színvonaláról, 1944. augusztus 23-án gyakorlati bemutatót szerveztek a parancsnokság számára3.
Gyalogsági harcok a Hegyes-hegyen
Az 1502 méter magas Hegyes nevû hegyen és körzetében, egyéb alakulatokkal együtt, az első vonalba kihelyezett első és második székely határőr zászlóalj védekezett. A hegy keleti oldalán, ahonnan az oroszok támadtak, nem mindenütt volt sûrû az erdő, a csúcs felé ritkás, alacsony fenyőcserje borította, a hegytető közelében pedig a terep teljesen kopár volt. Az oroszok naponta többször is megrohamozták állásainkat, és közeledéskor szüntelen lövöldöztek dobtáras géppisztolyaikból, a székely határőrök szinte ki sem dughatták a fejüket a lövészárkokból, mert rohamsisak hiányában könnyen fejlövést kaphattak, és kaptak is. Így aztán inkább csak a golyószóróval lőtték a támadókat, mert elavult fegyvereikkel sokra nem mentek volna, és bevárták, amíg a támadók 25-30 méterre megközelítették a magyar állásokat, akkor vezényszóra dobálni kezdték feléjük a Vécsei-kézigránátokat. Ez a kézigránát nem volt túl veszélyes, mert külső burkolatát vékony fémlemez alkotta, de ha földet ért, azonnal robbant, nagyot szólt, és tölcsér alakban szórta fölfelé a szilánkokat, megsebesítve a támadók kezét és arcát. Mivel már az első támadáskor kitapasztalták, hogy a kézigránátoktól az oroszok meghátrálnak, a további támadások alkalmával is ezt a módszert alkalmazták. (?)
A Hegyes gerincén, az oroszok felőli oldalon a terep nem volt egyforma, mert az általuk védett sávon a hegyoldal mintegy két kilométeren teljesen kopár volt. Ott az oroszok nappal nemigen támadtak, inkább csak estefelé, mert dobtáras géppisztolyaikból hatékonyan csak közelre tudtak lőni. Viszont a székely határőrök a géppuskáikkal, golyószóróikkal és kézi fegyvereikkel 200-300 méterre is célba találtak, és így ők voltak fölényben, az oroszoknak elég nagy veszteséget tudtak okozni. Így aztán öt napig, a visszavonulásig tartani tudták az arcvonalnak ezt a szakaszát.
Amint a leírtakból kitûnik, a támadó orosz gyalogság nem okozott sok veszteséget, annál inkább a szüntelen tüzérségi és aknavető-támadás. Ezt a veszteséget még tetőzte az a sajnálatos tény is, hogy a német nehéztüzérség két lövedéke téves adatok miatt a magyar állásokat találta el, és több halálos sebesülést okozott soraikban. A tölgyesi arcvonalszakaszon az orosz támadóerő azért sem tudott áttörni, mert a Moldvából Erdélybe vezető országútnál igen erős völgyzár állt, a 21/4. erőd, és ugyanolyan erősségû volt a 21/5. számú völgyzár is, amely a Békást Tölgyessel összekötő úton, a (...) Balázsnyakánál épült más, szintén áttörhetetlen erősségek mellett. Mind a két völgyzár erődszázada hősiesen védte állásait. Az úton semmilyen szovjet utánpótlás, harckocsi nem jutott át. A Tölgyes-Bélbor arcvonalszakaszon folyó védelmi harcokkal kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy az ott harcoló székelymagyar katonák mindvégig keményen helytálltak, a szeptember 10-én elrendelt általános visszavonulásig nem hátráltak meg. A tölgyes-bélbori arcvonalról való visszavonulást 1944. szeptember 10-én a késő délutáni órákban rendelték el. A visszavonulási parancs úgy szólt, hogy akik könnyû jármûvekkel (szekerek, aknavetőket szállító, kétkerekû kocsik stb.) vannak, azok Ditró község irányába vonuljanak vissza, a gyalogság pedig az erdőkön keresztül járható utakat keresve, észrevétlenül, szervezetten, nyugat felé húzódjon, a Maros mentén lévő (Gyergyóhodos, Galócás stb. nevû) helységekben álljon meg, és ott várja be az újabb utasításokat4.
Ivás István
1 Helyesen: ,,Fauszt patron? - hátrasiklás nélküli, egyszer használható, német kézi páncéltörő fegyver.
2 A tapadóakna mágnessel tapadt a harckocsi oldalára, páncéltörő képessége a páncélökölhöz hasonlóan a kumulatív hatás elvén alapult.
3 Ezen a napon következett be a román átállás. A hátországban folytatott kiképzés alatt a fiatal katonák mit sem tudtak a Kárpátok előterében folyt harcokról. A propaganda gondosan ügyelt arra, hogy csak a győzelmek, a katonai sikerek jussanak el a hátországban lévőkhöz. Még három nap, és a szovjet-román csapatok megjelentek Magyarország határán. Persze, mindezt senki nem tudta előre. Még folyt a békés hétköznapokon megszokott kiképzés. A harcok több mint 500 kilométerre dúltak.
4 Az általános visszavonulás a Székelyföld katonai kiürítését jelentette. A német-magyar hadvezetés ezzel meg akarta előzni, hogy az ún. ,,székely zsákban,? harcoló német-magyar csapatok bekerítésbe kerüljenek. Felismerték a veszélyt, hogy ha a szovjet 40. hadsereg a kosnai-nyakon át, Dorna Vatra felől délnyugati, illetve a román 4. hadsereg Marosvásárhely térségében északkeleti irányba betör, akkor nem sok esély marad a magyar IX., a német LVII. páncélos hadtest, valamint a német Gruppe Siebenbürgen gyors visszavonulására a Székelyföldről, azok katlanban rekedhetnek. A Székelyföldet a szûk értelemben vett Észak-Erdélytől elválasztó szûkületben, az Erdélyben 1940-ben meghúzott magyar-román határtól a Kárpátokban lévő történelmi magyar-román határig légvonalban mintegy 75 km volt a távolság. A Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnak nem volt számottevő tartaléka, egy ilyen kétoldalú betörés esetén nem lett volna mivel elreteszelni a betört erőket, azok két-három nap alatt találkozhattak volna az arcvonalban harcoló magyar-német seregtestek hátában. A Hegyes-hegyen védekező székely határőr zászlóaljak, mivel a székelyföldi arcvonal északi szárnyán helyezkedtek el, és csak kisebb utat kelett megtenniük, 10-én kezdték meg a szervezett visszavonulást. A teljes arcvonal visszatételére a hadsereg-parancsnokságok szeptember 7-én kapták meg a parancsot. A visszavonulást a Maros-, illetve az Árpád-vonalig kellett végrehajtani. A 7-én reggel elfoglalt helyzet és a Maros-vonal között három közbeeső állást (A, B és C vonal) határoztak meg.
(Szabó József János)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép