
Egy dokumentumfilm elő- és utójátéka
Pályázatot nyertem: a dokumentumfilmekre szakosodott Dunatáj Alapítvány mûhelyében kellett Király Károly emberi-politikai életútját filmszalagra rögzítenem. Én volnék a film rendező-riportere, társaim a mûhely összeszokott szakemberei. Nem ez az első közös munkánk, együtt dolgoztunk az Úz-völgyi hegyomlás címû alkotáson, ennek a csapatnak a munkája nyomán születetett meg a moldvai magyar oktatás történetét megjelenítő filmünk, én voltam a rendezője A szembejövő ember címmel futtatott Benedek Elek-filmnek és több, a Tálentum rovat számára készített háromszéki portréfilmnek is.
Sor került az első sepsiszentgyörgyi forgatásra. Először Király Károly életének időrendi feltérképezése volt a célom. Bár tudtam, hogy ifjúkorának történéseiből kevés illeszthető majd a filmbe, azért a forgatást ezzel kezdtük, próbáltam időrendi sorrendben nyomon követni ezt az érdekes életpályát. Nemcsak amolyan ,,bemelegítő? mozzanata ez a forgatásnak, amely megteremti a kötetlen, vallomásos beszélgetés hitelességét, hanem a filmbe be nem épített képsorok archiválhatóak lesznek az utókor számára. A film rendező-riportere vagyok, kérdéseimet kimetsszük majd, ekképpen, elméletileg, jobban érvényesül a riportalany mondandója. Kérdéseimre viszont szükség van, mert mederben kell tartanom a beszédfolyamot. Partnerem minduntalan felbontja az időrendet, rendszerint nem a konkrétan megfogalmazott kérdésre válaszol, hanem szerteszét indázó felvezetésekbe bonyolódik; az esemény, az élmény előzményeit tisztázza, s a sokmondatos kalandozásokban elkeveredik a tulajdonképpeni téma. Ez még nem lenne gond, a digitalizált technika viszonylag könnyûvé teszi egy tetszőleges időrend kialakítását.
A baj ott kezdődik, amikor kiderül, hogy múltbéli kapcsolataink túl személyesek ahhoz, hogy K. K. elvonatkoztasson jelenlétemtől, és úgy beszéljen közös élményeinkről, méghozzá az én faggatózásomra, mintha jelen sem lennék. Személyes párbeszéd alakul ki köztünk, két bennfentes ,,bratyizásává? válik, ez viszont zavarni fogja a nézőt, engem is a történések részévé avat, holott a film nem rólam ,,szól?.
További gond, hogy a riportalany túl emelkedetten, ha úgy tetszik, ünnepélyesen néz a kamera mellett rám, öltözete sem hétköznapi, holott nem egy politikai reklámfilm készül, sem kívül, sem bévül nem kellene nyakkendőt viselnie. Ezen a merevségen valamennyit sikerül is lazítanunk, de a kazetta megtekintése előtt is érzékelem, hogy a riportalany túl ideologizál, szónokias. Egy valamikor kialakult életforma ,,köszön vissza?. A sepsiszentgyörgyi lakásán forgatott anyag emiatt is felemás, hol pajtásias a hangneme, hol túlságosan komolykodó, mintha az egykori első titkári intarziás asztal mellett vagy a parlamentben beszélgetnénk.
Forgatás a Kakukkhegy alatt
A második forgatás színtere módosított e helyzeten. Kinn vagyunk a Dél-Hargita alatt, a Kovácsok patakának egyik tisztásán, az Esigmann-vadászház közelében, Ceau?escu egyik legkedveltebb vadászterületén. Vendéglátónk Rancz Pista egykori vadászmester, ma erdővidéki faipari vállalkozó.
Nem csak én, interjúalanyom könyveinek, visszaemlékezéseinek olvasói, K. K. egykori munkatársai is tudják, hogy a ?60-as évek végén, a ?70-es évek elején, amíg rá nem jött arra, hogy aki farkassal tart, annak együtt kell vonítania véle, és amíg ki nem lépett a pártvezetés felső ördögi köreiből, addig egy sor ,,magyar ügy? rendezését főleg a sikeres vadászatok közben intézte. Egy kultúrház építését, emlékmû felállítását, a város- és vidékfejlesztés sokféle ágbogának ügyeit.
Elképzelésem részben beválik. K. K. felszabadultabb, gátlásai oldódnak, amint visszaidézi egykori élményeit. Közvetlenül a helikopter leszálló betonplatói egyike mellett vagyunk, egy hatalmas, több száz éves cserefa törzsének támaszkodva beszél.
Már az akkori forgatás közben tudtam, hogy élete vázának - a film gerincének - megformázásakor erre a jelenetre kell alapoznom, s meg kell próbálnom eköré szervezni élete előző eseményeit. Tehát időrendet bontok, ,,a királyi vadászatok? kerülnek a középpontba, ezek látványként is inkább ,,eladhatóak? a nézőnek, érdekesek, a felvételek gyönyörûek, a táj maga varázslatos.
K. K. lezseren támaszkodik a hatalmas rönknek, ez is matuzsálemi kort ért meg, holta után sem akar elpusztulni. S alighanem azért kellett kivágni, hogy a helikopter-leszállópályákat kiépíthessék.
S. L.: Volt-e utólagos kellemetlenséged a vadászatok miatt, a közvetlen környezetében élők próbáltak-e ,,keresztbe tenni? neked, rontani a hiteledet Ceau?escu előtt, mert igen közeli viszonyba kerültél vele?
K. K.: Egyetlenegy esetem volt, s ez is egy vadászatból eredően. Egy nagy fekete medvét lőttem a Margit-villától jobbra. Erre egy hónapra, itt fenn a Kakukkhegyen Ceau?escu is megsebzett egy fekete medvét, szintén nagyot, de csak a hátát érte, ezt onnan tudtuk, hogy a menekülő medve a faleveleket vérezte be. Két napig helikopterekkel kerestette, én meg kiadtam a parancsot, hogy lőjenek egy nagy fekete medvét, s hát, mit csináljunk, rámondjuk, hogy az volt az övé. Azt a medvét annyira szívére vette, azt hitte, a világ legnagyobb medvéjét lőtte meg, hogy amikor látogatásra ment Szófiába, onnan is felhívott telefonon, s érdeklődött, megkaptuk-e az ő nagy fekete medvéjét. Ez a medve nem került meg soha, de beadták neki, hogy arról a medvéről van szó, amelyet én lőttem meg egy hónappal azelőtt. Más szóval: elsajátítottam az ő medvéjét.
A dolog oda jutott, hogy Budapesten volt egy trófeakiállítás, melyre én is elküldtem annak a medvének a bőrét, illetve felküldtem Bukarestbe, mert onnan vitték a kiállításra. Akkor felhívott a Központi Bizottság titkára, Vasile Patiline?, s elmondta, miről van szó. Ceau?escu azt hiszi, hogy az az ő medvéje. ?, mármint Patiline?, tudja, hogy ez nem igaz, Hanche?, a szekuritáté megyei főnöke is tájékoztatta őt erről, de az Elvtárs meg van győződve, hogy a medvebőr az övé, mert Feni?er, a fővadászmester is azt mondta neki. Vigyem haza a medvebőrt - mondta -, ne küldjék el Budapestre, mert ebből utólag is problémák kerekednek. Jó barátok voltunk, mondom: te, én nem vonom vissza. Vigyétek el a kiállításra, s ha ő azt mondja, hogy az övé, neki tetszik ez a medvebőr, legyen úgy, ahogy ő mondja. - Te, nem gondolod, hogy ebből mi kerekedik ki? - Mi? - kérdezem. - Én nem vettem el az ő medvéjét sem most, sem máskor.
Mikor legelőször vadászatra jött, az autóban megkérdezte: hogy is volt avval a nagy fekete medvével? És akkor én elmondtam neki mindent, ahogy történt. Valamit dünnyögött, s ezzel a kérdést lezártuk.
S. L.: Az állambiztonság, a szekuritáté ezeken a vadászatokon mindig jelen volt. Milyen volt a biztonsági felügyelet, mennyire félt az Elvtárs a vadaktól és a ,,nem vadaktól??
K. K: Hát azt nehéz megkülönböztetni, hogy ki volt a ,,vad?, és ki nem volt az. A kezdet kezdetén szinte normálisan viselkedett. Fenn, Bukarestben, a gyûléseken is türelmesebb volt. Ahogy telt az idő, s egyre biztosabban érezte magát a nyeregben, erősítette a biztonsági őrizetet is, és mindig jött egy tábornok vele vadászni. Innen is voltak emberek, akiket beosztottak, s az utak mentén álltak. ?k biztosították az utat. Később aztán filmesek, fényképészek is jöttek, legalább öt-hat tiszt. Ezek külön géppel. Tehát folyamatosan növekedett a biztonsági erő is.
Pedig itt nem volt, amitől félni, soha semmi nem történt, a székely ember nem terrorista típus. Nem alázatos, de nem is szemtelen, hogy úgy mondjam, a törvényes hatóságokkal szemben. Tehát semmi ok nem volt ezekre a nagy biztonsági intézkedésekre.
Később már annyira ment a dolog, hogy szinte körülállták az egész vidéket, ahol a vadászat volt. A helikopterek a közvetlen közelben szálltak le, tehát nagy volt a ,,menet?. Ilyen eset volt legutoljára a Piliskén - azért mondom, hogy ,,legutoljára?, mert én 1971 februárjában voltam utoljára vele együtt vadászni. ? nagy társaságot hozott magával. Az volt a rend, hogy az első titkár mellette áll, a jobb oldalán, balról a belügyminiszter vagy a szekuritáté főnöke. Utána felsorakoztak a többiek.
Ekkor történt az incidens, mert neki úgy tûnt, hogy ahová állítottuk, az egy magas állás volt, s nem a legjobb. Átellenben volt egy árok, egy mélyedés, oda ment át gyalog, pedig közismert volt, hogy a medvék abban az árokban húznak el. Nem hallgatott senkire, rám se, hogy ott nem szabad a földön állva várni a vadat. Ez nagyon veszélyes. ? nagyon bátor volt, azt hiszem, meg is bánta, többet aztán nem legénykedett. Igaz, abból az állásból akkor lőtt öt nagy medvét és hat disznót. ?, egyedül. De egy nagy medve, amelybe többször is belelőtt, nem esett el. Már alig volt tőle pár méterre, s akkor a vadászmester - államtitkári rangban, az a Feni?er nevezetû -, akinek a kezében egy ,,nagy ágyú? volt, egy ilyen kilencnyolcvan... mit tudom én, hányas golyóval, s aztán azzal adta meg a medvének a kegyelemlövést.
Én akkor nem voltam mellette, nem mentem véle, csak figyelmeztettem, hogy az a hely veszélyes. Amikor az incidens után odaértem, nagyon izgatott volt, mindene remegett, a frász beleesett...
Idő teltével már nem is a vadaktól félt, hanem az emberektől. Elzárkózott, elszigetelődött, s egyre jobban elhitette magával, hogy neki nagy hivatása van nem csak az országban, hanem az egész földön, és hogy ő tényleg a Burebista, Decebal, meg a Mihai vitéz utóda. Meg volt győződve, hogy ?tefan cel Mare után ő a legnagyobb fejedelem, s ő az utolsó is.
Hát abban, hogy ,,utolsó?, igaza is volt.
,,Célkeresztben? a film
Beszélgetés közben már bizonyos voltam, hogy a filmet erre a lőállásra, tehát a vadászatra kell építenem. A nem vadászati vonzatú történeteket is, ami a film lényege, ehhez a szálhoz kell fûznöm.
Azt is felmértem viszont, hogy ez az elképzelés, amely ,,menet közben ugrott be?, egy új forgatást is igényel majd. Át kell hangolnom a beszélgetést, nekem kell irányítanom, ebből a ,,vadászlesből? kell vissza- és előretekintenünk, ebbe a tömbbe kell időben és térben, tematikában hátra- meg előreugranunk, s felmutatnunk, hogyan lesz a legmagasabb pártnómenklatúrához tarozó, a Géniusz kegyeihez igen közel álló, Ion Gheorghe Maurerrel barátságban lévő K. K.-ból ellenálló, határokon túl is közismert ember. Az elképzelés filmes kivitelezését zavarja majd, hogy a természeti környezetből, a külső felvételek színtereiről mindegyre belső felvételekre kell átváltanunk.
Hetek múltán érkezik meg Budapestről a forgatás VHS-kazettákra átmásolt hétórányi anyaga, ebből kell majd ötvenpercnyit kiollóznom, egyberaknom, mondandónk hordozójává tennem. A forgatás alapos átnézésével, a filmbe kerülő képsorok időkódjainak kijegyzetelésével napokat kell eltöltenem.
A cím is ekkor ugrott be: Királyvadászat.
Két konkrétum is magasban tartja a főcímet: Király a neve az interjúalanynak, államfők, hercegek, tehát trónvárományosok társaságában is vadászik, és - rá is vadásznak majd Ceau?escu fogdmegjei, az utolsó fázisban, személyesen a Géniusz is. A szó átvitt értelmében is ,,ki akarja lövetni?.
Azon is érdemes eltöprengni, hogy miért a királyi vadászatok felvételei a legsikeresebbek, miért időzik a legtöbbet ennél a témánál K. K? Miért ,,hozza hitelesebben? e hatalmas rönk mellől visszatekintve a témát? Közel másfél évtizeden át az életére is vadásztak, a szó szoros értelmében is állandó veszélyhelyzetben volt, de ezekhez mintha hozzászokott volna, semlegesen beszél róluk. Utólag már nem keltenek akkora és annyi izgalmat, mint a vadászatok? És ha szóba kerülnek az akkori dolgok - mert szóba kell hoznunk őket, hiszen nem egy vadászati kalandfilmet szándékozunk készíteni, hanem egy kommunista ellenálló portréját -, előbb-utóbb csak visszafordulunk a Kovácsok pataka mellé, a Hargita déli lejtőjére vagy más vadászati színterekhez.
A jelenség egyértelmû: K. K. a vadászatok alkalmával érezhette magát egyenrangú félnek az ország első emberével, sőt, helyette is lőtt vadat, ha annak trófeaértéke nemzetközi mércével is mérhető volt. A mellette gazsuláló, sok esetben kocavadász meghívottak csak haptákoltak itt is, akárcsak Bukarestben. Egyedül Maurer élcelődött, sokszor egészen vaskos, a Géniuszt ugrató megjegyzéseket is megengedett magának mindenki füle hallatára. ,,Látod, Nicu - mondta -, az a disznó azért disznó, mert nem tudja, hogy te vagy itt a legfontosabb ember. Ha tudná, akkor a te célkereszted elé állna, de akkor nem lenne disznó.? Ilyesmik is elhangzottak, amit a körülötte szorongók sunyítva engedtek el a fülük mellett, Maurer hahotázva élvezte az ugratást, a vadászok, hajtók pedig titokban kuncogtak. Ceau?escunak nem volt humorérzéke, Maurer incselkedését viszont ,,le kellett nyelnie?, hisz nem csak vadászemberként volt nagyobb tekintélye, mint neki. Maurer már vagy hatvan és valahány kilőtt medvénél tartott akkor, Ceau?escu csak negyven körül.
Sylvester Lajos