Újabb heves vitákat váltott ki az oktatási reform a kormánykoalícióban. A pártoktól már látszólag sem független államfő bírálta Ecaterina Andronescu tárcavezetőt az ágazati reform ,,hátráltatása" miatt, és azzal vádolta, hogy — a szakszervezetekkel együtt — a diákok helyett a tanárok érdekeit helyezték előtérbe.
Băsescu ugyanis az elnöki hivatal keretében korábban létrehozott egy szakértői bizottságot, és ez a testület kidolgozott egy oktatási törvénycsomagot, amelyet most a kormánynak kellene elfogadnia és parlament elé terjesztenie. Csakhogy az oktatási tárca nem az elnöki vezérlésű D-LP-nek, hanem az SZDP-nek jutott, és a szociáldemokraták minisztere nem fogadja el az elnöki tervezetet, mert az szerinte kiegészítésre szorul. Növeli a feszültséget, hogy a demokraták a gyorsított elfogadás érdekében felelősségvállalással terjesztenék a parlament elé a jogszabálycsomagot, ami azt jelentené, hogy parlamenti vita nélkül léphet hatályba. Erről azonban hallani sem akarnak a szociáldemokraták, és ha Emil Boc lecseréli Andronescut, az SZDP kivonul a kormányból.
Csökkentik a pénzügyi személyzetet
Elbocsátások lesznek az ország minden pénzügyi hatóságánál, mert korszerűsítették az adóügyi iratok kiadását: a pénzügyminisztérium gyorsnyomtató egységet avatott tegnap Râmnicu Vâlceán, amely az ország összes pénzügyi iratának a kinyomtatását biztosítja. Itt harminc ember dolgozik, és azoknak, akik eddig ezeknek a dokumentumoknak az összeállításával foglalkoztak, megszűnik a munkakörük. Miután Traian Băsescu államfő minden ötödik közalkalmazott elbocsátását követeli, az érintettek tiltakozni készülnek. Tegnap két politikus — az NLP-s Cristina Pocora és az SZDP-s Bogdan Ciucă — is elismerte, hogy nagyon sok jól fizető hivatalnoki állást politikai alapon, ismertséggel, rokonsággal töltenek be, és a leépítésekkel valószínűleg éppen a rosszabbul kereső, de szakértelemmel rendelkező munkaerőt fogják eltávolítani.
Alkotmányt a kormány diktatúrája ellen
Visszaél a Boc-kormány a sürgősségi kormányrendeletek és a felelősségvállalás nyújtotta alkotmányos lehetőségekkel: végrehajtó hatalomként magához ragadta a törvényhozó szerepét is, futószalagon bocsátja ki a sürgősségi kormányrendeleteket, a parlamenti vita és jóváhagyás egyre gyakoribb megkerülésével utánfutójává alacsonyította a demokrácia egyik alapintézményét, a parlamentet ― állapította meg az RMDSZ államelnökjelöltje a magyar politológushallgatóknak megszervezett táborban Torockón. Kelemen Hunor szerint Romániában mélyebb reformra van szükség, ezért új alkotmány kidolgozását sem tarja kizártnak a meglévő alkotmány javítgatása helyett, de mindenképpen be kellene zárni a kormány által végletekig kihasznált kiskaput.
Törölné a vizitdíjat
A vizitdíj eltörlése mellett foglalt állást Kelemen Hunor Nagyváradon; az RMDSZ államelnök-jelöltje helyes és szükséges kezdeményezésnek tartja az e célból megszervezett aláírásgyűjtést. ,,Először azt kellene tisztázni a hazai egészségügyi ellátórendszerben, hogy melyek azok az alapszolgáltatások, amelyeket az egészségügyi biztosítás tartalmaz. Erre jelen pillanatban senki sem tudja a választ" ― mutatott rá Kelemen, aki szerint a vizitdíj révén a kormány csak az azonnali haszonszerzést tartja szem előtt, nem az embereket érintő problémákra keres megoldásokat. Gazdasági válság idején ne az emberek kifosztása legyen a kormány intézkedéseinek legfőbb végeredménye, a lehető legrövidebb idő alatt meg kell tenni azokat a lépéseket, amelyekkel a válság enyhíthető ― jelentette ki. Kelemen egyesítené az egészségügyi biztosítóházakat, szerinte a különintézmények léte nem indokolt. A legsürgősebb három intézkedésként az egységes adókulcs 16-ról 14 százalékra való csökkentését, továbbá a kis- és középvállalkozásokat zsákutcába kényszerítő átalányadó, valamint a profitadó eltörlését nevezte meg.
Egyszerűsítési minisztériumot
A bürokrácia csökkentésével foglalkozó ,,egyszerűsítési" minisztérium létrehozását kérték tegnap Emil Boc kormányfőtől a hazai és külföldi üzletemberek. A különböző hivatalok ugyanis csak saját működésük igazolására rengeteg fölös papírt követelnek a cégektől, vállalkozóktól. Boc szerint az államapparátus tervezett csökkentésével lerövidülnek az eljárások, hatékonyabb lesz az ügyintézés.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.