Rákóczi útja

2004. szeptember 2., csütörtök, Archívum 2003–2007

(részlet)
Míg Rákóczi a francia memoire-irodalom klasszikusában kapott tisztes helyet, a magyarok háza Abbé Prévost remekében nyert említést, s több mint egy évszázad múlva, 1913-ban Szekfû Gyula hatvanhárom vármegye határozati haragját vonta magára e kártyaház említésével, valamint azért a ,,hazaárulásért?, hogy Rákócziról a bécsi levéltár adatait is figyelembe vette. Holott szükségszerûen ez volt a leggazdagabb: a bécsit egy más kémszolgálat sem múlta felül Rákóczi iránti érdeklődésben? Mégis Szekfû szorgalma olyasféle felháborodást keltett, mivel ,,Rákóczi szent mocsoktalan nevét? beszennyezi, amilyen a Bánk bánban Melindával kapcsolatban jelentkezik. Holott a kor szerinti valóság az volt, hogy mivel Párizs városa a hazárdjátékot eltiltotta, kártyabarlangot csak olyan nagyurak nyithattak, akiknek udvari befolyása a városi rendőrséget sakkban tartotta: ez a lehetőség csak kiváltságos előkelőségek számára volt nyitva. A ,,Maison? intendása, Brenner prépost Rákóczit miniszterként szolgálta, s beadványaival külügyi terveit mozdította elő alacsonyabb hivatalokban, s a párizsi rendőrfőnök okvetetlenkedéseinek tárgyában interveniált, vagy Párizs várostól sürgette az esedékes kamatokat. A király ugyanis Rákóczira testálta a fővárosnak adott hatszázezer livre kölcsön négyszázalékos kamatát, amit az adós város ritkán folyósított. A Napkirály számjegyszerûen bőkezû adományairól Saint Simon azzal a pontossággal számolt be, amely anyagi kérdésekben arisztokratákat jellemezni szokott, se ezek, se a kártyaház nem akadályozták meg, hogy a fejedelmet ,,bölcs, szerény, meggondolt? emberként becsülje.
A BUJDOSÓ már Franciaországban megérlődik: Rákóczi a Napkirály halála évében vett meg remetelaknak egy házat a kamalduliak kolostora mellett, Grosbois-ban. Ezt erkölcscsősz történészek legszívesebben azzal magyarázták, hogy a tiszta lelkû Rákóczi megcsömörlött a francia udvar romlottságától, s a vallás vigaszára vágyott. Megemlítve, ezt mellékesen, hogy XIV. Lajos halálával az ,,ancien court?, amely támasza volt, befolyását vesztette? Hogy a vallás vigaszára vágyott, arra elég bizonyíték van írásaiban. Érthető, hogy nem mondta ki, bár valószínûleg hamar észrevette, hogy az agg Napkirály már nem ugyanaz a XIV. lajos, s Franciaország se az a nagyhatalom, Párizsból nézve, aminek Patak vagy Krakkó messzeségéből látszott, régebben. Azt, hogy az európai status quo megmerevedett, hogy Bécs hatalma mindenkit nyugtalanít, s nem következik, hogy bárki áldozatot hoz ellensúlyozására, nem igazán volt érdemes meditációképp papírra tenni. A király halála rég véget ért korszakra tette rá a pontot, s vele nem Rákóczi személyes becsülete csökkent: Bécs politikai súlya nőtt a francia udvarban. A császár követe a külügyi hivatalban már odáig ment, hogy követelte, a Rákóczinak nyújtott ,,támogatást? és ,,védelmet? szüntessék meg, s utasítsák ki Franciaországból, mire a régens minisztere azzal válaszolt, hogy nem Rákóczi politikájának támogatásáról és védelméről van szó, hanem arról, hogy a király Sáros grófjának ,,menedéket? nyújt és ,,ellátmányt? biztosít. (...) A rebellis iránt, aki csakis eretnek lehetett, az élelmes Bécs szorgalmasan élesztgette Róma gyanúját, a kúrián, hiába. ,,Vallomásai?-hoz a mintakép túlzottan nagy volt ahhoz, hogy követésével remeket írhasson, de ahogy a kuruc hadak vezérlése nem semmisítette meg benne se a világfit, se az udvari embert, se az európai diplomatát: a ,,remeteség? és vallás vigasza se pusztította el a nagyurat: vadászni továbbra is eljárt hetente kétszer, Grosbois-ból is a fontainebleau-i erdőbe. A spanyol királlyal tovább levelezett. De az európai megnyugvás következtében már a szultán követét hallgatta egyre figyelmesebben. Ez Isztambulba hívta, jelezve, hogy a Porta Erdély irányában katonai vállalkozásra készül. Erdély hatott: a Rákóczi-fejedelmek emléke. Az örökség, Grosbois-ban se halványult el, az erdélyi csillag fénye rontott a tiszta látásán. 1817 márciusában a régens, aki éppoly lelkiismeretes volt közügyekben, amilyen léha magánügyekben, holott Rákóczi jelenléte inkább csak tehertétel volt már, igyekezett maradásra bírni: kevés realitást látott a szultán terveiben? A fejedelem mégis hajóra szállt a Márvány-tenger felé. Ezzel a lépéssel kapcsolatban, amit Párizsban mindenki faux pas-nak tekintett, jegyezte meg Saint Simon azt, hogy ,,tehetség és szellem nélküli? ember, ,,bár a nagyságot nem nélkülözheti?. Nem értette, miképp bízhatja magát a hullámok kedvére s egy kudarcra ítélt török vállalkozás kényére az, akinek a világ közepén ilyen kiváltságos helyzete volt; neki se Erdély, se Rákóczi fejedelmei nem mondtak sokat. Ezt a mondatát, holott csak az elhajózásra célzott, ugrásra kész magyari érzékenység ugyancsak gőgös francia lenézésre magyarázta a barbár keleti iránt. A remény, hogy Konstantinápolyon át Erdélybe visz az út, már füstbe ment, mire megérkezett. Máshova vezetett. A helyet maga Rákóczi így írta le Conti hercegnőnek küldött levelében:
,,Amióta ismét városban élek, újfajta csodálatosságokat láttam? mihelyt a mezei munka és betakarítás befejeződött, az egész város bárdok kopogásától hangos: vágják a napon szárított gyenge bivalyhúst, hogy kolbászba töltsék. Ezután kezdődnek az esküvők rendszerint éji időben, meglehetősen gyászosan lobogó lámpások fényénél. Az élen duda visít, éles félhangjai az éj békés csöndjében sértik a fület. Az ünnepség fényét még inkább emeli, ha e pásztori hangszer mellé egyhúrú hegedû is kíséretet ad. Nagyon illik az itteni áriákhoz, melyek nem egyebek, mint közönséges bélhúr-nyekergetés. Ne lepődjék meg, asszonyom, de itt mindig egy nóta járja, melynek kádenciáját vad kurjongatás adja meg, a görög vagy örmény érzelmek finomságainak ékes kifejezéseképpen? Képzelni se tudok nevetségesebbet, mint az itteni lakosok tánca ilyenkor. Körben táncot járnak ők is, de a nők külön járják, és a férfiak alig lépnek előre egyet-kettőt, máris ugyanannyi lépést tesznek hátrafelé, miközben a legvígabbak iszonyatos bőgéssel adnak kifejezést jókedvûknek. Így szorgalmatoskodnak a városi lakosok szaporításán, hogy pótolják azokat, akiket a pestis elragadott.? A levelet Ferenc Fejedelem aláírással jegyezte, a fordítás Köpeczi Béláé. Ki beszél itt? Tomiban Versailles Ovidiusa? A várost Rodostónak hívják?
,,Ostorod!? - cserélte a városnév betûit értelmére Mikes. A magyarok az örmények házait kapták. Urukat, aki erdélyi fejedelemség felé menet rekedt meg ott, a helybeliek következetesen ,,magyar király?-nak nevezték. Melléje húzódtak Lengyelországból a tábornokai: Bercsényi, Eszterházy, emezt a többiek lenézték, mert rangon alul házasodott. Rákócziné, mihelyt Rákóczi Konstantinápolyba hajózott, átköltözött Párizsba német földről, ahol férje párizsi éveiben élt. A férj a rodostói szálláson két haza: Magyarország és Európa számkivetettje. Vele volt még a kuruc sereg haditanácsa maradékaiban. Belőlük megteremtette maga köré Versailles-t, belőle azt, amit lehetett az örmény negyedben. A maroknyi magyarok fejedelmi szertartásrendje olyan, mint Versailles-ban a királyé: felkelésénél részt vett a háznép. Lenôtre kertet nehéz ott kiépíteni, nehezebb, mint Postdamban vagy Pétervár mellett: de a szélső házak előtt a partra néző területet kertesítette, francia ízléssel. Lugasát ,,Belvedere?-nek hívta, ez a Márvány-tengerre nézett. Voltaire Candide-jának, amikor Konstantinápolyba ér végül, ezt mondta Cacambo:
,,Kedves gazdám, Kunigundád a Márvány-tenger partján tányért mos egy fejedelem házában, noha annak igen kevés a tányérja: Kunigunda rabszolga egy bizonyos Rakotski nevû hajdani uralkodónál, akinek a török császár naponta három tallért adott a menedékhelyén. De ami sokkal szomorúbb, az az, hogy Kunigundának oda a szépsége, iszonyúan megcsúnyult.?
Rákóczi még Rodostóban is bekerült a francia irodalom egy remekmûvébe, s a harmadik még maradandóbbnak bizonyult, mint az idézett kettő. Akár Párizsban, Rodostóban is két udvara volt. Egy magyar, egy nemzetközi. Itt azonban a magyarok voltak többen, ők is civakodtak többet. Rákóczihoz nem ért fel ez, a szertartásokat leszámítva a magányt kereste. S dicsérte is, ha élte. Esztergályozott, elmélkedett, írt. Külföldiek is jelentkeztek szolgálatára, külföldre ezeket küldte, köztük egy franciát, ,,akinek neve Viguru? - ahogy Mikes undorral írta. Ez bejárta Európát a fejedelem követségében és költségén; az iratokat eladta a császár ágenseinek is. Ebben a korban akadnak bőven ilyen kalandorok; megint feltûnik Rákóczi életében a kalandregény, most már valóban a fikció elemeivel. Az eszes franciát ötletességben egy angol udvaronc múlta felül. Ploutmannak hívták, s Rákóczihoz ezzel a plánummal fordult: a törököknek hajóra van szüksége; ő jó kapcsolatot tart egy kalózcsoporttal, amelynek van hajóhada; ezt a flottát el kellene adni a szultánnak, cserébe egy szigetért a Márvány-tengeren; ahol a kalózok letelepednek; s Rákóczi lenne a fejedelmük. ,,Egyedülvalóság, lelki elhagyatottság, gondolatainak senkivel nem közlése, külső szellemi hatás tökéletes hiánya, egyszóval a számûzöttség természetes nyomorúságai megtették a magukét? - vonja le Szekfû a kínálkozó következtetést az emigránslét kilátástalanságáról. De hát igaz ez? Ez is igaz.
Ahogy az is, hogy Rákóczi plánumok szövögetésével nem bujdosásában kezdett el foglalkozni, s szolgálatot - ha nem is a saját ügyének és a magyarok ügyének - a francia királynak Rodostóban is tudott tenni. Hatalom nélkül, remény nélkül, pusztán a képességeivel. 1732-ben, épp az elszigeteltség és elidegenültség tizenötödik esztendejében Bonnac francia követtel ő közvetítette a békét az orosz és török birodalom közt. Bonnac utóda állandóan kérte a tanácsát, közbenjárását. A török-orosz határt kijelölő bizottság is őhozzá fordult. Nem veszett ki belőle a ,,bölcs, szerény, megfontolt? ember az örménynegyed elszigeteltségében se? Elszigeteltség volt-e egészen? A francia követ holtáig nagy elismeréssel emlegette a rodostói magános ember diplomáciai érzékét. Emlékiratot kért tőle európai politikai kérdésekben, hogy Versailles-ba küldje. Fejedelmi tekintélye Rodostóban, az egymás hegyén-hátán élő kurucok, e megtorlott falka juh, közegében sem csökken. Vallásossága mélyült. Magánya is. Latinul fejezte ki a Meditatio in forma soliquiorum címû munkájában. Franciául a fejedelmek keresztény morál által előírt kötelezettségeiről értekezett török földön. (...)
Második Rákóczi Ferenc ötvenkilenc évet élt. Az ötvenkilencből huszonnégy évet élt Magyarországon. A huszonnégyből tizenkettőt kicsi fiúként. Felnőtt éveiből mindössze tizenkettőt tölthetett el hazájában. Tizennyolcat Törökországban morzsolt le. Négy esztendeje telt Párizs közelében, közel ennyi Lengyelországban. Magyarországon volt olyan európai, mint idekinn. Idekinn volt olyan magyar, mint Magyarországon.
Szabó Zoltán
Melun, 1967.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép