3.
Illyés Gyula: a politikusokat nem szeretem
Időben ismét előreszaladtunk, a máról beszélünk, s ez természetes.
- Ahhoz a témához kellene még visszatérnünk - próbálom visszaforgatni a lendkereket -, hogy Téged nem csak a honiak támogattak és segítettek, hanem külföldiek is. Ez rendkívüli védelmet is jelentett számodra. Beadványaidat kijuttatták az országból, ellenállásodnak híre ment. Többek között ellátogattál Illyés Gyulához is. Ezt a kapcsolatot ki hozta létre, ki egyengette az utat?
Király Károly: Az első karánsebesi számûzetésből visszatérhettem Marosvásárhelyre. Alig akartam elhinni, amikor megtudtam - a beadványom már fenn volt Bukarestben -, hogy egy küldöttséggel Magyarországra megyek pihenőszabadságra, a Balaton-partra. Azt hittem, hogy csapdát állítottak, ezért még a beadványom fogalmazványát sem mertem magammal vinni. Azt hittem, a határon lecsapnak rám. De azt is gondoltam, ha már kimehetek az országból, akkor elmegyek, s megkeresem Illyés Gyulát, akit személyesen nem is ismertem. Hogy Illyés Gyulához bemenetelt nyerjek, nem volt könnyû. Nyár volt, szabadságon volt, nekem a budapesti telefonszáma volt meg. Azon a számon csak a lánya jelentkezett. Elmondtam, mi a szándékom. Először nem volt hajlandó megmondani az édesapja tihanyi címét, de amikor részletezni kezdtem a dolgokat, akkor ideadta Gyula bácsi telefonszámát meg a címét, de megkért, arról ne beszéljek, miként kaptam meg. Mivel a mi szállodánk Füreden volt, egy vasárnap átmentem Tihanyba, és megkerestem a cím alapján anélkül, hogy előbb felhívtam volna telefonon.
Illyés Gyula azt kérdezte: - Te ki vagy? - Mondom: politikus. - Ajajajaj! A politikusokat, azokat nem szeretem. - Hát - mondom - most én itt vagyok, akár szeret Gyula bácsi, akár nem. Itt van ez a pár sor? - Ááá, te Sütő Andrást ismered? ? Igen, a jó barátom. - Hát ha te Sütő András barátja vagy, akkor az én barátom is vagy. - Rögtön megváltozott a helyzet. ? a naplójában úgy írja le: ,,Nagy darab ember?, s még azt, hogy öttől nyolcig vagy kilencig voltam nála. Ez nagyon kellemes beszélgetés volt, tényleg részletesen érdeklődött az erdélyi magyarság helyzete iránt.
Az igazság az, hogy Illyés Gyulához eljuthassak, előbb elmentem Sütő Andráshoz. Arra kértem, adjon nekem valami papírt, mert én nem ismerem személyesen, és ő sem ismer engem. Andris egy Romániai Magyar Szóra (Előrére? - S. L.) írta fel Flóra néninek, hogy fogadjanak engem. A mai köztudatban ez úgy maradt meg, és Sütő Andrásnak is az a meggyőződése, és Illyés Gyula is a Naplójában úgy írja le, hogy én ajánlólevelet vittem tőle. Nincs ajánlólevél! Andris azután is kérte, nincs-e másolatom, mert neki szüksége lenne rá. Nincs másolat, mert nem volt levél. Az újság szélére írta fel. Telik az idő, fakul az ember emlékezete. Illyés Gyulával abban is megegyeztünk, hogy a levelet ki kell juttatni Nyugatra, s ott valamelyik nagynevû kommunista lapban közöljék. Lehetőleg a L?Humanitében vagy ehhez hasonlóban, hogy az otthoniak ne vehessék annyira zokon. Végül ebből semmi sem lett, de volt egy ilyen elképzelés is.
Az igazság az, hogy én Kádárral akartam találkozni. Illyés Gyula azt mondta, ő ezt meg tudná tenni, de sajnos, Kádár szabadságon van. És nem tudja, hol tartózkodik. Ettől a pillanattól tértem rá a részletekre, hogy mit akarok. Kádárra azért lett volna szükségem, hogy az ügy maradjon a pártokon belül.
Illyés Gyula akkor már, az volt az érzésem, beteg volt. Nyár volt, meleg, kinn ült egy fotelben, de be volt burkolózva, és végig ott volt a veje is, Kodolányi Gyula. És Flóra néni. Mikor Flóra néni elment valamit, teát, süteményt hozni, akkor arra kért: ,,Károly, várjon, míg visszajövök, mert Gyula holnap reggel engem kérdez, hogy is mondta Károly ezt vagy azt a dolgot?? Gyula bácsinak a hallásával is baj volt, nem olyan nagy, mint az enyémmel most, de máskülönben ez a találkozás nekem egy életre szóló élmény marad.
Gyula bácsi felkért, hogy vegyem fel a kapcsolatot Csoóri Sándorral, Czine Mihállyal. Vele már volt kapcsolatom, őt ismertem. Tehát így alakult ki az a mag, amelyet lényegében Illyés Gyula irányított, s az ő szellemi nagyságával érte el, hogy a levelem nagy sajtóvisszhangot kapjon. Ezért hálás lehetek neki, s azoknak is, akik a nemzetközi közvélemény felé közvetítettek ebben az ügyben. Tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy ép bőrrel megúsztam az egészet.
Karánsebesi hajtóvadászat
Ennél a momentumnál is meg kell állnunk. A Király Károllyal folytatott beszélgetésünk szerkesztett változatát eljuttattam Csoóri Sándorhoz. Miután a szöveget átolvasta, itthon, Erdélyben keresett, és hátrahagyta, hogy a Király Károly-Illyés Gyula-találkozóról kell beszélgetnünk, mert a történet Király előadásában nem hiteles. Én Budapesten éppen a Király-filmen dolgoztam. Csoóri viszont vidéken volt, ott értem el telefonon. Hosszú beszélgetésünk lényege a következő:
Illyés Gyula akkori állapota már nem tette lehetővé, hogy személyesen foglalkozzék a Király-üggyel. ?k már a tihanyi találkozó előtt ,,léptek?. Csoóri személyesen vitte ki Párizsba a Király Ilie Verde? számára elküldött levelének másolatát. Itt jegyzem meg, hogy K. K. a beadványait nem címezte közvetlenül Ceau?escunak, mert akkor azok eltûntek volna ,,valamelyik fiókban?. A nagyobb nyilvánosság biztosításáért közvetítőket keresett - egyúttal ezeket is ,,helyzetbe hozta?, nyilatkozniuk (elutasítaniuk vagy vállalniuk) kellett az ügyet. Szóval Csoóri kiutazott Párizsba, hogy ottani összeköttetései révén valamelyik francia lap tegye közzé Királynak az erdélyi magyarság sorsa jobbításáért fogalmazott beadványát. A párizsi közvetítők ezt nem tartották lehetségesnek. Egyrészt a lap lehetőségeit messze meghaladó terjedelem miatt - húszoldalnyi gépelt szöveg -, másrészt ennek a nyugati világ számára minimális hírértéke miatt. A nagyvilágban annyi és olyan méretû katasztrófa történik, hogy ehhez képest az erdélyi magyar oktatás csendes elsorvadása és a magyarság békés beolvasztása nem szenzáció.
Csoóri, amint mondta, lelombozódva érkezett vissza Párizsból.
Nem sok idő múltán Erdélyből újabb hírt kapott: Király Károlyt másodszor is számûzték Karánsebesre. Az intézkedésekből kitûnik, hogy ez a második számûzetése akár az életébe is kerülhet.
Mindebből K. K. annyit érzékelt, hogy őt újra eltávolítják Marosvásárhelyről, kényszerlakhelyre küldik, mert az akkori állomáshelyén népszerûsége ,,veszélyeztette? a rendszert.
K. K. a karánsebesi faipari kombinát vezető beosztású embereit nagyjából már ismerte, a gyárvezetés, előzetes karánsebesi tapasztalataira is alapozva, nem tûnt megoldhatatlan feladatnak. Helga asszony, K. K. felesége karánsebesi szász, végül is ,,hazamennek?. A pártélet belső logikája szerint nincs abban semmi különös, ha a marosvásárhelyi túlfûtött légkörből kiemelik, és egy csendesebb régióba helyezve eltávolítják a közérdeklődés fókuszából.
Király Károlyt az lepte meg - amint ezt a kamera előtt is részletezte -, hogy megérkezése után rögvest jelentkezett a dévai szekuritáté főnöke, és személyesen hívta meg, menjen el az autósok klubjának megyei közgyûlésére. A meghívást elfogadta. A szekuritátéfőnök szót kért az autósklub tisztújító összejövetelén, Királyt mint ,,párthû és nagy tapasztalatú aktivistát? mutatta be, akit ismét visszahelyeztek a karánsebesi faipari kombinát élére. Egyben felkérte, fogadja el azt a megtisztelő javaslatot, hogy válasszák be a Déva megyei autósok klubjának új vezetőségébe.
Ez meg is történt.
A készülő filmből már az elővágáskor ,,ugrott? Király karánsebesi története, mint fölösleges kitérő.
Miután Csoóri Sándorral átbeszéltük a párizsi kalandját, akkor került a helyére a karánsebesi autóklubos eset az én Király-történetemben. Ha ugyanis gyárigazgatóként csak a szolgálati hely és a családi lakás közé zsugorodik a ,,mozgástere?, problematikusabb egy újabb, a karánsebesinél ,,biztonságosabb? számûzetési helyre, a másvilágra küldése. Az autósklub vezetőségi tisztségében sokfelé kell mozognia, hol a megye egyik felében, hol a másik zugában történik valami rendkívüli, ahová a klub vezetőségének képviseletében valakinek el kell jutnia. És arra már K. K. előző számûzetése idején is volt példa, hogy a soktonnás jármû nyílt úton csak azért nem taposta el, mert K. K. mindig is szeretett maga vezetni, és a gépkocsizásban nagy tapasztalata volt.
Csoóriék, miután tudomást szereztek K. K. második számûzetéséről, azonnal riasztották az éppen Belgrádban konferenciázó emberijog-védő társaságot, akik előzőleg Párizsban ,,nem haraptak? a Király-beadványban megfogalmazott témákra. Azok azt kérdezték: Belgrádtól milyen távolságra található az a Karánsebes?
K. K. Karánsebesen mindebből csak annyit érzékelt - és ez is csak az én kérdéseimre bukkant fel az emlékezetében -, hogy valami francia vendégek valóban érkeztek hozzá, és hogyléte felől érdeklődtek. Az állambiztonság emberei viszont, valószínû, pontosan felmérték, hogy a nemzetközi emberijog-védő társaság erdélyi útjának mi az üzenete számukra.
K. K. arra emlékezett még, hogy Karánsebesre érkezése után a gyári alkalmazottak is figyelmeztették: - Tessék vigyázni, mert az utca bejáratánál a szekuritáté kibérelt egy szobát. Tessék figyelni, mert ide is, oda is beszereltették a lehallgató készülékeket.
Arról fogalma sem volt, hogy tulajdonképpen a Belgrádból Karánsebesre érkező franciák hozták számára a mentőövet, ennek következményeként szüntették meg ellene a Ceau?escu által személyesen kiadott likvidálási ,,eljárást?, és helyezték vissza másodszorra is Marosvásárhelyre, ahol a ?89-es fordulat ismét a konzervgyárnál találta, és a román meg a magyar alkalmazottak határozott felkérésére a Ceau?escu-rezsim ellen kivonuló tömeg élére kellett állnia.
Az igazi hajtóvadászat
Amennyiben a filmes Király-portré kerete, illetve tartóoszlopa lesz a vadászat, ehhez nincs elegendő képanyag. A felvétel eleje egy nagymonológ, forgatás közben váltottunk át a párbeszédes formára. Ezért én igazi hajtóvadászat szervezésére gondolok, amely majd képileg, a természeti környezet azonossága révén hitelesíti a filmet, s a visszaemlékezés szövegének letisztításához is vágóképekre - én inkább takaróképeknek nevezném - szükség van. A forgatást illetően egyeztetnem kell a budapesti stábbal - mikor van idejük, mikor szabad a kamera -, és amit kezdetben nem képzelek ennyire bonyolultnak - meg kell szervezni magát a hajtóvadászatot is.
Rancz Pista mestervadász - még kézdivásárhelyi kisdiák korából ismerem - vállalta is ezt, de amikor először bejárták a terepet, derékig ért a friss hó, alig lehet néhány méternyit mozogni benne. El kell halasztani az akciót. Bennünket viszont az idő szorított, a filmnek már rég el kellett volna készülnie. Ezért én annyival is megelégedtem volna, ha néhány vadásszal csak mímelünk, azaz megrendezünk egy vadászatot. Vad nem is szükségeltetik hozzá, vadnyomokat biztosan találunk, a vadászkutyák, a fegyverek, a táj, minden adott, a fikciós filmek többnyire amúgy is mesterséges ,,díszletben? készülnek. A természeti adottságok mellé régi trófeákat filmezünk, s így ,,hitelesítjük? Király történeteit.
Igen ám, de Rancz és társai igazi vadászok. Mikor a tervemmel előhozakodtam, szinte ingerült hangon utasította vissza a vadászat játékká degradálását. - Ez nem színház - mondta, arra is utalva, hogy valaha színházigazgató is voltam. - ,,Ezt nem lehet utánozni - érvelt -, a vadász sem úgy viselkedik, ha színdarabban kell játszania, mint amikor igazi vadászaton vesz részt, s a kutyák sem úgy ugatnak, ha nincs vad.?
Igazat kellett adnom neki. Vártunk.
Sylvester Lajos