Barót helyi tanácsa támogatja a Bodosi testvérek leszármazottjainak kérését, és hozzájárul emléktábla avatásához, illetve gazdag életpályájukat bemutató füzet megjelentetéséhez.
Az 1994-ben a város díszpolgárává avatott Bodosi Dániel (1913—2006) Erdélyben és Magyarországon is elismert festőművész volt. Bodosi Mihály (1909—2004) főorvos kiemelkedő szakmai sikerei mellett ifjúkorában többször volt a magyar atlétikai válogatott tagja, 1934-ben pedig Európában ő volt az első, aki két méternél magasabbat ugrott. Bodosi Antal (1916—1992) előbb ferences szerzetesként, majd papként szolgált Marosvásárhelyen és Mikházán, a Maros-parti városban pedig templomot és paplakot is épített. Az avatóünnepségre augusztus 30-án, Bodosi Dániel halálának harmadik évfordulóján kerül sor. (hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.