4.
Újra átnéztem az addigi forgatások képanyagát, s meggyőződtem arról is, hogy a soron lévő kiszállásra nem csak egy igazi vadászat filmkockái miatt van szükségünk, hanem a készülő film mondandója miatt is. Az előző Király-interjúkból ugyanis egyértelmûen pozitív megvilágításba kerülnek azok a mészárlások, amelyeket vadászat ürügyén a Géniusz és társai elmûveltek. Rá kell kérdeznem, illetve meg kell tudnom, hogy interjúalanyom mennyiben érzékeli ennek az etikátlan és törvénytelen voltát?
Mikor a tervezett hajtóvadászatra sor került, arra Király Károly ágynak esett. Mûtét után volt, éppen lábadozott, és még egy mûtéten át kellett esnie. A forgatás miatt elhalasztotta a második kórházi beavatkozást, a helyszínre viszont nem tudott kijönni. Nem vehetett részt a hajtóvadászaton. (Ennek utólag örültem, mert ha jelen van, népszerûsége a vadászok körében olyan nagy, hogy mindenki a közelébe akar férkőzni, és ,,a kutyák is újra másképp viselkednek?.)
Ismét K. K. sepsiszentgyörgyi lakásán forgattunk. Jobb formában volt, mint az előző felvételek idején. Ami engem meglepett, hogy nem tartotta oly mértékben elítélendőnek a Géniusz ,,medveöléseit?, mint én, vagy általában a kívülállók. Vadászati szabály, hogy a legnagyobbat kell kilőni, bár ez nem történt mindig így, mert puskacső elé került háromévesnél fiatalabb vagy fejletlenebb anyamedve is. Ezt, természetesen, nem tartja éppen szabályosnak, s azt sem, hogy egyetlen alkalommal akár hat medvét is kilő az ,,Elvtárs? - vagy kilőnek helyette -; éppen nem menti fel a Géniuszt, de magyarázatot talál arra, hogy az állam első és második emberének, az általuk meghívott kiváltságosoknak ezt is szabad. (Ezt a medveölők körében manapság is tapasztalhatjuk.)
Ehhez képzeljük hozzá, hogy a Ceau?escu-érában egy országos hálózat továbbította a napi, illetve az órányira friss információkat Bukarestbe: hol, mikor jelent meg a beetetett medve, hol lehet a legnagyobb eséllyel lőni az áldozatokra.
K. K. hivatali asztalán is minden reggel ott volt a friss ,,medvejelentés?, hány óra, hány perckor jelentek meg, mekkora a legnagyobb, miként viselkednek a medvék, és így tovább. A végén már helikopterrel közlekedett, a leszálláshoz külön reptereket építettek ki. Egyetlen pozitívum, amit K. K. mondani tud, s amit később a vadászok is megerősítenek, hogy a vidék lakossága örült annak, ha kilövik a vadakat, mert a vaddisznók - az utóbbi időkben a medvék is - hatalmas károkat tettek a szántóföldekben, a gyümölcsösökben. Maurer is tudott a lakosság elégedetlenségéről, de ő ,,elütötte? egy viccel a panaszok élét, mondván, hogy milyen állam az, amelyik a két legfőbb embere számára nem tud eltartani néhány medvét? A másik ,,pozitívum?, hogy a vadászok is inkább élhettek szenvedélyüknek, a vadak elszaporodása függvényében éppen K. K. járta ki nekik, hogy több őzbak, vaddisznó kilövésére kapjanak engedélyt, mint más vidékeken.
Alapjában véve ezzel a beszélgetésünkkel elégedett voltam, következett a kinti filmforgatás.
Úgy éreztem, könnyedén és természetesen váltunk képzeletben színhelyet, behozunk a képbe a kisbaconi Benedek Elek Emlékház létesítésének élményéből is egy foszlányt.
A történet az ,,Elvtárssal? addig hasznosítható, amíg együtt utaznak az éppen esedékes vadászatra. Ceau?escu, csak úgy megszokásból, kérdezi, hogy vagytok, mi újság nálatok? K. K. becsempészi a beszélgetésbe: jól megvolnának, de rá bizony néha neheztelnek az itteni emberek. S erre előadott egy történetet, hogy éppen ebben a faluban - Kisbaconban - élt egy magyar Creang? - így érthető Ceau?escu számára is a téma -, sok jót tett az emberekért, a magyar irodalom egyik nagyja, valami emlékhelyet kellene létesíteni számára, a hagyatéka itt található, a kúria, amelyet építtetett, és amelyben lakott, ide látszik az útra. Benedek Elek azon magyarok közé tartozott, aki, amikor mindenki menekült Erdélyből, visszajött oda, ahol született.
- Csináljátok meg - mondta Ceau?escu.
Lássuk a medvét
Következett a tulajdonképpeni hajtóvadászat. Reggel korán érkeztünk Erdővidékre, ahonnan félórás késésünk miatt már el is indult a vadászkaraván a ,,hadmûveletek? színhelyére. Most kimondottan örülök, hogy Rancz Pista, a mestervadász nem ment bele holmi imitált vadászatba. Hatalmas hópaplan borította az erdőt, a szikrázó napfény miatt hunyorogtunk a hegyek felé. A vadászmester megtartotta az eligazítást. Nagyjából ismerem ennek szövegét, egy dologra figyeltem: kétszer is nyomatékosította, rókára nem lövünk. (Előbb arra gondoltam, hogy már nem értékes a szőrméje, amin nagyon csodálkozom, hisz még kemény tél volt, másodszor az jutott eszembe, hogy valami miatt időszakos védelemben részesítik a rókákat. Kiderült, hogy ,,mellélőttem?, egyszerûen az az oka a tilalomnak, hogy a hajtásból legelőször a róka menekül ki, s ha arra rádurrantanak, az egyéb vad irányt vált, nem közeledik a lesben álló vadász felé. Ilyen egyszerû).
Meglepett instrukciók közben az is, hogy farkast lehet lőni. Úgy tudtam, egész Európában védett. Nálunk, a Királykőn nemzetközi pénzekkel fenntartott farkas- és zergerezervátum is van, magam is megtekinthettem egy német és egy lengyel kutatócsoport társaságában, a román szakemberek vezetésével. Elvileg a farkasok által elpusztított háziállatokért az állam kárpótolja a kárvallottakat, de ez, amint a helyszínen elhangzó panaszokból kihámozhatom, olyan bonyolult procedúra után lehetséges, hogy a hegylakó pásztornak nincs módja a végére járni.
Erdővidéken az is utólag derült ki, a farkasok éppen védettségük miatt annyira elszaporodtak, hogy immár a kilövésüket is engedélyezik.
Rancz Pista előbb a hajtók csoportját jelölte ki. Önkéntes, illetve önzetlen vállalkozókból állt, hisz nekik nincs esélyük, hogy elejtsenek valamilyen vadat. Kölyökkorú gyerekeket is maguk mellé vesznek, akik a hidegtől, az izgalomtól kipirult arccal készülnek a szerepkör betöltésére, pedig a hó térdig, combközépig ér, felszíne az előző napok felmelegedése és az éjszakai lehûlések miatt kérgesre fagyott.
A vadászmester kijelölte a lesállásokat. Ez láncszerû, a Kormos vize mentétől a hegytőig befogja az egész jól belátható terepet. Egy-egy nagy tölgy - árnyékfa, makkfa - tarkítja a terepet, itt-ott törpe bozót, de azon sincs levélzet, jól átlátni rajta. És ami a lényeges - gondolom én -, a vadászok egymást is szemmel tarthatják, nem történhet baleset.
A vadászmester bennünket, a forgató stábot maga mellé állította. Nem kérdeztem rá, de sejtettem, hogy nem a legesélytelenebb helyet választotta ki magának a hegy dereka táján, a sûrû erdővel szemben. Minden vadcsapást jól ismernek, valószínû, ebből az irányból próbálnak a hajtók elől kitörni a vadak.
Hangmérnök és operatőr van velem, pesti emberek, egyikük mondja, hogy már több vadászaton is részt vett. Andris, az operatőr, akivel már több ízben forgattunk együtt, helyet tapos magának a hóban, átszellemült arccal figyeli a természet csodáit, a jellemző apróságokat is, egy, a fán felejtődött levelet, vadnyomot, zúzmarás ágacskát, a hatalmas cserefa törzsének támaszkodó vadászt. Városi emberek, néha megfeledkeznek arról, hogy itt tökéletes csendben kell lenni, másképp a jó szimatú vad messzi elkerül bennünket. A vadászmester az órájára pillant, mondja, nemsokára meg kell jelenniük a vadaknak.
Igaza volt, mikor rendelkezett: rókára nem lövünk. Legelsőnek egy ravaszdi róka jelent meg. Hosszú farkát maga után vonszolva, sunyítva surrant egy nyomon, egyenesen neki az ott lesben álló vadásznak. Megérzi vagy meglátja; megfordul, s visszaoson az erdő sûrûjébe. Három vadász is a célkeresztbe foghatta volna, de nem teszik meg.
Az operatőrt, Andrist nézem, filmezte-e ezt a jelenetet, s uramisten, sehol sincs. A dombtetőn pillantom meg. Nem fogta fel, hogy a vadászmester miért állította maga mellé. Ennél jobb kilátót keresett, ahonnan beláthatja az egész terepet, de nem lát majd vadat - gondolom én. Magamban bosszankodom - de fel is mentem: hátha szerencséje lesz. Három őz, majd egy őzbak rohan elő. Szügyig süppednek a hóban, de még nem fáradtak. Ha farkas eredne a nyomukba, gond nélkül torkon ragadná őket. A vadászok fegyelmezettek, ismét nem lő rájuk senki. Az őzek nekiiramodnak a patakmedernek, és ott tûnnek el.
A vadászok a disznókat várják - nemrég kapitális példányt lőtt ki egy német vendég -, a disznók helyett viszont megérkezik egy farkasfalka. Velünk szemben törnek ki az erdő sûrûjéből, a vadászmester lő, a farkas mintha megingana, hirtelen megfordul, a második lövésre elterül a havon. Tőlünk vagy hatvan méterre. A másik ordas a ciheres felé iramodik, a mester lő, az állat megrezzen, lentről is lövések hallatszanak.
Hét farkast számoltunk össze. Kettő elesett, kettőt megsebeztek, a vérnyomokon indultak utánuk.
A kilőtt farkasok tetemét bevonszolják a nagy hóban a patak mellé, a gyülekező helyre. A számonkérések percei ezek, ki miért nem lőtt. Ki miért mutatott erdőt a farkasnak. Különösen sajnálják azt a hatalmas hímet, amelyet megvérzett a rálövő vadász, de tapasztalt öreg falkavezér lehet, mert rögtön a patak medrébe inalt, ahol puskával nem lehet elérni. De ugratják is egymást, estére vadászvacsorára készültek, ilyen szempontból ez a hajtás rosszul sikerült, a farkasok bemerészkedtek ebbe a településhez közeli erdőrészbe, a disznók pedig máshol kerestek menedéket. Mondják, hogy az őzek a farkasok elől, s élelem szûkében a kertek aljáig is belopakodnak.
A két, kiterített példánynak hatalmas szája, gyönyörû fogazata van. Operatőrünk immár csak az elejtett vadat filmezheti, s a vérnyomokat. Szerencsére az őzeket még lencsevégre kapta. Ha mellettünk marad, egészen közelről filmezhetett volna igazi farkaslövést.
Farkasszemet nézni a farkassal
Arra figyelek, miként vélekednek a vadászok a vadakról, s azoknak is a legveszedelmesebbjéről (?), a farkasról. A lakosság sokszor eltorzult vadellenes ítélkezését nagyjából ismerem. Tanúja voltam, amikor Gidófalván egy vérmedvét erős fémcsapdába csalt a vadőr. Szerencsétlen medvét, mire az erdész megérkezett, félholtra döfködték, ha éles körmeivel belekapaszkodott a fémrácsokba, nagy husángokkal csaptak a mancsára. Szerencsétlen, nyeszlett állat volt, de több számosállatot megölt, ezért váltotta ki a falubéliek dühét. Fémketrecestől hozták be a községbe, ott csodát látni jártak rá az emberek. Meglepett, hogy senki sem siratja szerencsétlent. Vidékünkön több embert is megskalpoltak a medvék, Ceau?escu hajtóvadászatain is megölt egy vadászt a medve, a falusiak talán még a mesében sem szeretik itt őket. A pórul járt gidófalvi medvét állatkertbe szállították, de fogalmam sincs, ennyire megkínozva, körmeit leverve ott mire mehettek véle.
Érdekes, hogy a vadászok viszonya teljesen más a vadhoz. Tisztelettel mustrálják az elejtett farkasokat. Nincs bennük gyilkoló indulat, senkinek eszébe sem jutna, hogy meggyalázza a tetemeket. Még a kutyákon sem lehet észrevenni diadalérzetet, éberen őrködnek a tetemek mellett, nehogy ,,mozduljon a tetszhalott?. A farkas-vadász viszony érdekelni kezd, s faggatózom. A legidősebb vadászok tisztelettel szólnak a farkas kitartásáról, szívósságáról, s a csapatmunkáról, amiként az áldozatot kiszemelik maguknak, és elejtik. Nincs bennük önzés - akkor elszalasztanák a fürgébb vadat -, becserkészik az áldozatot, riasztják, télen például, ha nincsen hó, a szarvasbika vagy az őz esélyét, de a vaddisznóét is úgy csökkentik, hogy a patak medre felé ûzik, ott a patás állat elsiklik a jégen. A farkasok ritkítását viszont helyesnek tartják. - Hat orvvadász nem tud annyi kárt tenni a vadállományban, mint egy falka farkas - mondja egyikük. A farkasok nem elégednek meg egy állattal, képesek széttépni a juhnyáj egy részét, valóságos vérfürdőt rendeznek. Amit nem tudnak elfogyasztani, annak a húsát otthagyják, de a tetemre visszatérnek. - Egyetlen farkas - mondja valamelyikük - tizenhét-tizennyolc kiló húst is képes egyszerre elfogyasztani. Ha veszélyhelyzetbe kerül, úgy könnyít magán, hogy kiokádja, amit megevett.
Királyi vadászatok
K. K., akiről a film készül, nincs jelen. A hangulatot is megfelelőnek érzem, hogy rákérdezzek, milyenek voltak az akkori vadászatok. Sajnálom, hogy a készülő filmből ki kell hagynom ezeket a reagálásokat. Ha csak K. K.-val voltak vadászni, az volt az igazi élmény számukra. Igazságos volt, esélyt adott a vadnak, és megbecsülte a hajtót is. Az elvtársak vadászlakomáira is minduntalan be akarta invitálni őket. Ha csak Maurer volt jelen, akkor szívesen részt vettek a mulatságon. Ilyenkor sziporkázó szellemességgel telítődött a légkör. K. K.-nak mindig volt jó szava a vadászokhoz, és még vad is maradt számukra. Ha a medvelövést, a szarvasbikák kilövését fenn is tartotta a Géniusz magának, legalább disznóra, apróvadra vadászhattak.
Volt ,,Királyukat? túldicsérik. Egyiküknek még a könnye is elered. Nosztalgiáznak, s érdekes ez is: most a vadászcsoport a maga ura, kibérelnek egy területet, tagdíjat fizetnek, területüket gondozzák, védik, kiszûrik az orvvadászokat, felszabadultan élhetnek - ez természetesnek tûnik -, s mégis mintha nagyobb élményt jelentene az idősebbek számára egy akkori vadászat, amikor teljesen mellékszereplővé degradálódtak. Persze, ebben a pakliban az is benne van, hogy ,,hja, milyen fiatalok is valánk, tíz perc alatt kiértem arra a tetőre, s most egy fél óra is kevés?.
Nekünk pedig marad egy igazi vadászat élménye, s az az érdekesség, hogy K. K. ezekben a helyzetekben érezte magát a legjobban a ,,nagyok? között. Ceau?escut nem kedvelte, de Maurert rendkívül tisztelte - üldöztetése idején is ő állt ki mellette, s haláláig jó barátságban voltak, s ez pedig, vaj? ki tudja, talán azzal is járt, hogy Királyt, a nagyvadat nem terítették le.
Bár voltak rá kísérletek.
Sylvester Lajos