A hét végén tartották Kommandón a hagyományos falunapokat, amelyekre a helybeliek mellett számosan érkeztek a környező településekről, de távolabbról is. Jelen volt a falu apraja-nagyja, hazajöttek az elszármazottak és a külföldön dolgozó helybeliek, a magyarországi Ecsegfalva testvérfalu küldöttsége, valamit ott voltak a nemzetközi cigányfolklór-tábor résztvevői is, akik kilenc országból érkeztek, többek között Kanadából és Ausztráliából is.
A gazdasági válságra való tekintettel a szervezők igyekeztek olyan műsort összeállítani, mely nem kerül sokba, de szórakoztatja is a közönséget. Ez nagyrészt sikerült is, hiszen voltak olyan rendezvények, amelyek több száz nézőt vonzottak a színpad elé. Ilyen volt például a favágó verseny, a nemzetközi cigányfolklór-tábor gálaműsora vagy Kozma Attila és Lung László Zsolt Székelylend című humoros előadása, sikeresek voltak az esti koncertek és az azokat követő szabadtéri mulatságok is. A kisvasút szerelmeseinek külön élményt jelentett a nosztalgiavonatozás, hiszen Georg Hocsevar osztrák vállalkozó jóvoltából mindkét nap óránként közlekedett a gőzös. Egy utazás a régi erdei vasútállomástól az ötös kilométerig és vissza 8 lejbe került. Külön gasztronómiai különlegességnek számított a 200 kilogramm rókagombából készült paprikás, egy adag 5 lejbe került, és mind az ezerkétszáz adag elfogyott. A rendezvény tegnap este hatalmas tábortűzzel zárult, mely a tűzijátékot helyettesítette.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.