Nyílt tér: Zsidóvédő csendőrök is voltak

2004. szeptember 10., péntek, Archívum 2003–2007

Egykori uzoni lakosként uzoni barátaimmal ma is kapcsolatot tartok, főleg Széplaki Károly volt iskolaigazgatóval. Nemrég kezembe került a július 9-i Háromszék, amelyben Az uzoni zsidók segítői címmel az Izraelben élő Hirschhorn Tibor visszaemlékezik a vészterhes időkre. Édesapám, Almási Géza csendőrtiszthelyettes volt akkor, 1940-től Uzon csendőrparancsnoka, s ő akadályozta meg a zsidóellenes pogromot. Több akciója volt, ahol tudott, emberi magatartásával segített a bajba jutottakon. Én mikós diák voltam akkor, s jól emlékszem erre.
Természetesen, a régi emlékek elmosódnak, de még egy esetre visszaemlékszem. 1943-ban édesapámat áthelyezték Bibarcfalvára (ott is parancsnok volt). 1944-ben a német megszállás után a magyar kormány engedett a német nyomásnak, parancsba adta a zsidók begyûjtését, s ezt a piszkos munkát a csendőrségnek kellett végrehajtania. Bibarcfalván csak egy zsidó személy volt, az egyik tanító felesége. (A nevükre már nem emlékszem, két tanító volt a faluban.) A zsidó asszonykára jól emlékszem, kis molett nő volt, kedves modorú. Két, tíz év körüli kisfia volt. Tanító férje tartalékos zászlós volt, keresztény. Eljött a végzetes nap, amikor jelezték az őrsön, hogy teherautó érkezik, amely begyûjti és a megyeszékhelyre szállítja a zsidókat. Én a csendőrőrsön tartózkodtam, szemtanúja voltam a történteknek. A férj, a tanító felvette zászlósi egyenruháját, és két kisfiukat kézen fogva feleségével jelentkeztek az őrsön. Megjött a begyûjtő teherautó, az anyuka sírva búcsúzott férjétől és két kisfiától, de könnyezett édesapám és én is. Az egyik kisfiú azt kérdezte apjától: ,,mikor jön haza anyukánk?? ,,Csak a jó Isten tudja? - válaszolta könnyezve az apa. S búsan, letörve távoztak otthonukba. Másnap édesapám beutazott Sepsiszentgyörgyre. Hogy kivel tárgyalt, nekem nem mondta (kerülő úton tudtam meg, hogy a főszolgabíró előtt megverte az asztalt), de a kis zsidó asszonyt hazahozta, és visszaadta családjának. Ennyi a történet.
Szeretném megtudni, hogy Bibarcfalván él-e még ebből a családból valaki. Sajnos, a nevükre már nem emlékszem. De ha szerencsénk van, és még él, emlékszik valaki, egypár sorral igazolná a történetet.
Édesapám 1951-ben halt meg.
Én mint volt katona és volt parancsnok nagyon jól tudom, hogy voltak emberséges csendőrök. A nácizmus után a nyakunkba szakadt az átkozott és embertelen kommunista diktatúra, melynek jómagam is szenvedő alanya voltam. A magyar csendőrségnél is voltak humánus emberek, és főleg a háború alatt sokan adták életüket Erdélyért és a magyar hazáért.
Kérjük olvasóinkat, hogy aki tud valamit a fenti történet szereplőinek, elsősorban az akkori bibarcfalvi tanító családjának további sorsáról, értesítse szerkesztőségünket. Előre is köszönjük! A szerk.
A legnagyobb tisztelettel köszöni egy obsitos öreg katona:
Almási Géza nyugalmazott állományú honvéd alezredes, Debrecen
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép