Czegő ZoltánNyári utakon: Magyar oltár a havason

2004. szeptember 14., kedd, Archívum 2003–2007

A Sóvidéken, Szováta fürdőváros alatt, Sóvárad - Király László költő faluja -, Makkfalva - Huszár Sándor író faluja -, Kibéd - Seprődi János népzenekutató, Bartók és Kodály elődjének faluja -, szóval ezen a szakaszon olyan az út, hogy a népzenekutató unokája, Kiss Attila szerint itt a rendőr azt bünteti meg rögvest, aki egyenesen hajt. Merthogy az bizonyosan részeg, hiszen nem kerüli a gödröket.
Aki akart, mindig is eljutott ide. Ha beengedte a román hatalom egyáltalán.
Egyenes úton járunk, föl egészen Felső-Háromszékig, és onnan Kézdiszentlélektől a jó hírrel és reménnyel indulunk neki a Kászonoknak, mert azt mondják, elkészült az út át a havason, nem kell kerengőzni két megyében, hogy Csíkba érjünk.
És igaz! Bárcsak velünk lenne a történész Imreh István is, gyönyörködve a tükörsima úton. Ki tudja, hányszor és milyen utakon, milyen jármûveken járta be Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Jakabfalva utcáit, míg elkészült A rendtartó székely falu (Kriterion, 1973), A törvényhozó székely falu (Kriterion, 1983) nagyszerû könyvekkel. És ha már fûzöm egymásba a gondolatokat, hadd tenném hozzá, hogy esszében jegyeztem meg, nem is mellesleg, hogy az olyan ártalmas embereket, akik saját családjukra, házukra - ott: hazájukra s nemzetükre - emeltek kezet, a rendtartó falvakban bizony lefogták és ártalmatlanná tették, ha éppen nem verték agyon?
Nem jártam én olyan gyakran az Alpokat, mint Printz Gábor exbankár, aki másfél bankot lopott el, s hat esztendeje vizsgálják, de inkább eltakarják a nyomait: ott várja az utolsó ítéletet, fenn a Semeringen az Alpokban, s bizonyára van mit aprítania a tejeskávéba. De járom a Kárpátokat, s lám, székely barátommal együtt, és ki tudja, hányadszor ámulunk, ahogy haladunk a medencéből föl a lugasszerû utakon, lomberdőkön, aztán végül a lombhullatóval a fenyő, hogy fönn a tetőn már csak fenyves, Uz Bence és Nyirő József, Tamási Áron és a székelyek meg legendáik világa.
Kúszik az út föl, s igen a bordák rácsain is a lélek magasra.
A Nyergestetőn megállunk az 1848-49-es szabadságharc emlékmûvénél. A románok nem rontották el sosem, nem merték, mert féltek attól, hogy ha Trianon óta nem lázadtak a székelyek s nem székelyek, és nem robbantottak, és nem lettek szabadságvágyókból újkori ,,terroristákká?, hát az obeliszk lerontásakor bizonyosan fölgyûlnének fejszékkel Csíkból, Háromszékről. Az itteniek úgy tartják, hogy rontás, átok védi az emlékmûvet, s ha ki hozzápiszkál, maga a halál éri utol a fajtáját is.
Igaz, nincs szem előtt, erre esetleg vadászni járnak az urak, medvére, szarvasra, nemigen ügyelnek mihaszna s fájdalomtól megkövült történelmi igazságokra.
Az ég s az Isten van velünk itt, meg Mária, a csíksomlyói. Mert hogy ?, ?k nem ismerik el Trianont, és I. (Szent) István királyunk sem ezt a maradék Magyarországot ajánlotta Mária kegyelmébe s egyik pápáéba se, hanem a Kászonokat is, Kibédet meg Sóváradot is!
A tetőn álló emlékmû egyik oldalán emléktábla, azon az írás: A táblát elhelyezték 1899-ben a bukaresti honfiak és honleányok.
Hát ez a helyzet.
Bukarestet ugyanis a magyar, székely vendégmunkások építették fel kétkezi munkával, ott keresték meg a székely leányok is, ama honleányok a stafírungra való pénzt, aztán hazajöttek, férjhez mentek tisztességben. Igen ritka volt a hullás. A kilencből az első három gyermeket az én anyácskám is ott szülte, aztán haza Udvarhelyszékre férjestül, porontyostul.
Közvetlenül az emlékmû mellett kis kaptató, székely kapun kell oda is fölmenni, a kapun az írás: ,,?seidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hûtlen soha.?
Hát ez a helyzet. Ha kell figyelmeztetés.
Föllépkedünk, és igazi havasi oltár fogad a Nyergestetőn, ahol Gáll Sándor honvéd ezredesnek több mint száz katonája esett el a betörő oroszokat fogadva, iszonyú csatában.
A bordák létráján fölkúszó lélek is elérkezett gégemagasságba, hogy azt érzi az ember, kettészakad rögvest a fájdalomtól, a látványtól. Úgy ötven négyzetméternyi lehet ez a porond, ez a havasi oltár, a külső kört rendre idehozott s elhelyezett faragott kopjafák alkotják, azokon az írás, a település neve, Gödöllő, Hegyeshalom, Ceglédről a Kossuth Gimnázium Leánykara, sok más város az anyaországból, Isaszeg az ottani csata emlékére hozta a kopjafáját. És e körön belül számtalan kis törpe kereszt, valóságosan temető ez; akik itt döbbentek rá, hol is járnak, hát rögtönöztek keresztecskéket, azokat leszúrták, s gondolom, sírva ők is, ahogy a barátom felesége is igen-igen törli megbuggyanó könnyeit.
Tetőn állunk, s tengernyi a látnivaló népünk történelmének kútmélyében, ellátok a sepsiszentgyörgyi Csíki utcáig, ahol Gáll Sándor ?48-as honvédezredes unokája, maga is Gáll Sándor, egy padlásszobában, elképesztő nyomorban élt még 1970-ben is, akkor kellett fölfedeznem a vénséges vén hajómérnököt, akit aztán az ottani traktoriskola kezdett ebéddel ellátni, míg a Doppler-féle autonómiákon töprengett, hallatlan szellem lévén. Ott pusztult.
És hogy a fájdalomból visszarántom magam, pár méteres közelségben olyant látok ismét, amilyent még soha. Húsz méter magas kiszáradt fenyőfát faragott itt meg valaki, valóságos óriási kopját, igazit faragott abból, s azon a tartó kéz, az ujjak, mintegy a földből is kinövő eleven erőt sugallva. Azon is írás: ,,Temető ez a hely, és kopjafa minden szál fa.?
Nincs itt, amit félreérteni.
Nem omlatag itt semmi, ha kell az élőnek megnyugovás a magyari hitben. S ha már ismét a jelenben, akkor arra is gondolok a havasi fenyvesek meg a hármunk csendjében, hogy sok ezer erdélyi magyar telepedett át Magyarországra a megélhetés érdekében. És az erdélyi magyar autonómiának legnagyobb ellensége a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége, az az RMDSZ, amely Bukarest után azokhoz dörgölődzik Pesten, akik Kádár Jánosnak akarnak szobrot állítani, annak a hóhérnak, aki 1958 tavaszán ott járta a hóra körtáncot a románokkal Kolozsváron, akkor, amikor az 1956-os forradalom erdélyi áldozatai, Páskándiék, Dávid Gyuláék, Páll Lajosék és még annyi százan már a román börtönök priccsén tûnődtek éjszaka a szocialista internacionalizmuson, a testvériség szó sztálini meggyalázásán.
Kádár János akkor is, holtában is azt hirdeti, hogy az erdélyi partiumi, bánsági közel hárommilliónyi magyarság sorsa Románia belügye? Ezt teszik mai utódai is, kormányon!!!
Nocsak uraim, nekünk ezt a havasi oltárt is be kell ám cipelnünk az Európai Unióba! Mert mit szólnának ellenkező esetben a bukaresti magyar honfiak és honleányok, s azok utódai?!
Nekünk a jégesőként elhullajtott, Hollandia nagyságú magyar országrész megkövült könnyeit is be kell ám cipelnünk a történelembe.
Temetőt rakott ide a fájdalom, arasznyi, háromarasznyi kis keresztekből erdőt, s igen-igen jólesik látni, hogy az anyaországi látogatók fölkészülten jönnek ide hazulról, hozzák az elkészített faragott kopjafát az írásos táblácskával, elhelyezik. S az Isten sem kérdezi, milyen vallásúak, csak örül ? szent kegyelme is a nemzeti részvétnek: szent volt az a háború, s hősök a halottai.
Erdélyben van még kevéske humor. A meggy románul vi?ine, de ennek a mostani világ-szégyene magyar kormánynak a volt fejét Visináta elvtársnak nevezik emitt. Nem keresgélem a lába nyomát fönn a havasi oltáron, a kis könnytemetőcskében, nem jár az erre, román kollégájával vadászik otthon védett madarakra.
Azt kérdi tőlem Seprődi János unokája, hogy van-e verő Isten. Mert nem tudjuk. Tán van, de úgy látszik, neki több az ideje, hogy igazat tegyen ebben az elpuskázott teremtésben.
Nekünk kevés az időnk. És ha Románia is belépottyan az Európai Unióba, akkor aztán ugyanvalóst le kell mondanunk minden autonómiáról s mindenről. Merthogy ott aztán egyenlőek leszünk, akár a ?49-es hősi halottak.
Itt fenn még érezni mindiglen is a könny s az ima illatát, a koszorúkét s a faragott fákét. És az itt álló ember torkának szorultakor a fenyő hóna alá búvik s ott szorong csendben a fenyőcinke, hogy ne zavarná semmiképp az ég alatti oltár áhítatát.
A Sóvidéken a rendőr azt bünteti, aki egyenesen hajt a gübbenők között. Az Isten is azt, aki egyenesen jár. De ezt a fenyőcinegék nem is tudják, csak félnek erősen az emberi csöndben.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép