A megyei kis- és középvállalkozásokat tömörítő, illetve azok munkáját támogató Asimcov vállalkozói szövetség, valamint a Covimm Consulting Kft. továbbra is menedzseli Háromszéken a budapesti Corvinus Támogatásközvetítő pályázatait, tanácsadást, információátadást biztosítva az érdekelt cégeknek — közölte Vajda Lajos, a sepsiszentgyörgyi inkubátorház igazgatója. A partnerségről szóló szerződést 2010. június 30-ig hosszabbították meg, erre a munkára 1,7 millió forint értékű támogatást kaptak.
A megyei vállalkozók 2001-től 2,5 millió euró értékű vissza nem térítendő támogatást pályáztak a Corvinustól (illetve elődjétől, az Új Kézfogás Közalapítványtól), a legtöbb pénz kamattámogatásra érkezett, főként gazdáknak és kisvállalkozóknak, de pályázhatnak még ISO-minősítésre vagy különböző biztosító-, munkavédelmi és környezetvédelmi rendszerek bevezetésére vagy akár rendezvények szervezésére is, továbbá 15 000 euróig terjedő uniós pályázatok esetében is jelentős összeggel tudják támogatni a cégeket. A Corvinus folytatja programjainak meghirdetését, a vállalkozók ezek alapján pályázhatnak majd. Amikor megjelenik egy új kiírás, értesítik a cégeket, az Asimcov-tagokat, az információkat közzéteszik a sajtóban is — közölte Vajda Lajos.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.