Több mint háromezer-kétszáz háromszéki család jogosult szociális segélyre, becslések szerint ez azt jelenti, hogy mintegy tízezren élnek a legrászorultabbaknak járó minimális juttatásból.
Július elsejétől emelték a szavatolt minimáljövedelem értékét, így az 125—462 lej között változik, aszerint, hogy hány tagú egy család. Ennél fontosabb, hogy ezt a pénzt szintén júliustól az állami költségvetésből utalják ki az önkormányzatoknak, tehát a jogosultak kivétel nélkül megkapják a szociális segélyt.
A megyei munkaügyi és társadalomvédelmi igazgatóság legutóbbi összesítése szerint Háromszéken 3217 családnak jár ez a támogatás, legtöbben (817) egyedülállók kapják. Becsült összesítés szerint közel tízezer lakos él ebből a pénzből, főként a roma közösség tagjai. A legtöbb szociális segélyből élő család Előpatakon (340), Gelencén (261), Sepsiszentgyörgyön (213), Zágonban (213), Bölönben (205) és Baconban (176) található. Júniusban a polgármesteri hivatalok 554 100 lejt fordítottak ennek az illetménynek a kifizetésére, az első fél évben a megyében összesen 2,75 millió lej szociális segélyt folyósítottak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.