
,,...S azért ott laknak mégis az Olümposz
fényes tetőin...? (Euripidész)
Az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki osztályának szervezésében idén, az olimpia évében tizenkilencen jutottunk el Görögország legmagasabb hegyére, az antik, görög istenek lakhelyére, az Olümposzra.
A hegység Görögország északi részén, az Égei-tenger partjától néhány kilométerre található, szép időben már a közeli strandokról is jól láthatóak a gyakran felhőbe burkolózó, hatalmas hegyvonulat hófehér sziklái.
Mi autóbusszal közelítettük meg a hegyet, a szép hegyi település, Litohoró után szerpentineken jutottunk Prioniába, az 1100 méteren található kiindulópontig, ahol autóparkoló, néhány eligazító tábla és víz is található. Ez a hely egyben az 1937-ben létrehozott Olümposz Nemzeti Parknak is a bejárata. Ez volt az ország első nemzeti parkja. Prioniából jól követhető jelzéseken indultunk el. Az ösvény kezdetben erdőben halad, majd ahogy egyre emelkedik, úgy fogyatkozik a növényzet, és kb. kétórai gyaloglás után megjelennek a hegység méltán híres, kopár csúcsai. További félórás nehéz kapaszkodó után elértük a Szpiliosz Agipatosz menedékházat. Közben nagyon sok turistával találkoztunk, sajnos, közülük többen láthatóan rosszul viselték a nem mindennapi megterhelést, elfáradtak, vagy megsérülhettek, mert társaik hátán vagy több társuk segítségével próbáltak lefelé ereszkedni. Mi valamennyien feljutottunk a menedékházhoz, ahol elfogyasztottuk ételünket, majd nekivágtunk a Mitikaszhoz (a hegység legmagasabb csúcsa) vezető, piros sávval jelzett útnak. Kezdetben még néhány fenyő, dacolva minden nehézséggel, ,,megpróbálta? biztosítani számunkra a tûző nap előli menekvést, de az utolsó két óra mászás már végig a tûző napon, a kopár sziklákon történt. Fáradtságunkért bőséges kárpótlásban volt részünk, hiszen a táj lenyûgöző még a maga sivárságában is. Jobbra a tenger kékje, előttünk a vakítóan fehér csúcsok, az ég valószínûtlenül sötétkék keretében biztosították a továbbhaladáshoz szükséges energiát. A gerincen már könnyebben haladtunk, és nemsokára elértük a Skala 2866 méter magas csúcsát. Innen két lehetőség adódott, megmászni a 2911 méteres, könnyebben elérhető Skoliót vagy nekivágni a 2917 méteres Mitikasznak. A társaság nagyobb része, köztük lányok és idősebbek is (a legidősebb közel a hatvanhoz!) az előbbi lehetőséget választották, négyen pedig az utóbbi mellett döntöttünk. Azt tudtuk, hogy a csúcsra először 1913-ban jutottak fel, de azt csak az első méterek után már kezdtük érteni, hogy ez nem csak az istenek iránti tisztelet és a tőlük való félelem miatt volt így. Nagyon meredek és nehéz kapaszkodón próbáltunk biztos fogásokat találni. A falban voltak biztosítások, de hiányoztak a kifeszített kötelek, ami - figyelembe véve a hegység látogatottságát és a csúcshoz vezető út nehézségét - elég furcsának tûnt (nálunk kevésbé nehéz helyeken is vannak láncok). Persze, így volt teljes a hegy meghódításának élménye, hiszen az utolsó 200 méter egy közel 500 méteres szakadék mellett vezetett, az időnként meglazuló kövek hang nélkül tûntek el az itt-ott még fellelhető hófoltok vagy a hatalmas kőtenger végtelenjében. A csúcsról nagyon szép volt a kilátás. Alattunk felhők gomolyogtak, melyek között néha átsejlett a tenger végtelenje. Jobbra és balra kopár hegycsúcsok, szürkésfehér kősziklák, hatalmas szakadékok és sziklafalak csillogtak a sziporkázó napfényben. A csúcsfotó elkészülte és a naplóba való beírás után közel húsz percet töltöttünk ott, közben felidézve Zeusz kicsapongásait, Héra féltékenységi jeleneteit, Prométheusz emberbarát tetteit, Héraklész rendkívüli történeteit.
Miután elfogyasztottuk az otthonról hozott csokit, visszaindultunk a csapat tagjaihoz. Az ereszkedés jóval nehezebb volt, pókemberekként tapadtunk a sziklákhoz, vigyázva minden mozdulatnál... Az autóbuszhoz kevéssel sötétedés előtt érkeztünk meg, poros bakancsokkal, fáradtan, de egészségesen és az átélt élményektől boldogan. A sors iróniája, hogy az autóbusznál maradt sofőrök mindketten sántítva fogadtak, egyikük térdéből szivárgott a vér, kollégája pedig kificamította a bokáját.
Utunk itt nem ért véget, hiszen hazafelé még megmásztuk a Balkán legmagasabb hegycsúcsát, a Rila-hegységben található Musalát (2924 méter), ahol szintén nagyon jó időben és csodálatos élményekben volt részünk. Az egész út során egyetlen negatívummal szembesültünk, és az a román-bolgár és bolgár-görög határon tapasztalható ultrabalkáni, riasztóan primitív, nyílt pénzrablás. Adó, ,,taxa?, ,,souvenir? néven annyi pénzt szednek össze, hogy józan ésszel nehezen felfogható. Ami pedig a Giurgiun való áthaladásért kifizetett 1 800 000 lejes ,,taxa transit?-ot illeti, úgy gondolom, hogy városatyáinknak is - akik egyébként tízmillió lejjel minket is támogattak - el kellene gondolkodniuk valami hasonlón, természetesen, csak a jelzett megye átutazóival szemben.
Köllő Zsolt
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.