Élő múlt: A két Zakariás és a bodvaji vashámor

2004. november 3., szerda, Archívum 2003–2007

ZAKARIÁS ANTAL (1804-1871) Gyergyóban született1804-ben, Zakariás Miklós és Szarukán Mária első gyermekeként. Kereskedőnek tanult, de hamarosan ipari menedzserré vált (úgy is hívták a háta mögött, hogy ,,Werkes?), miután 1838-ban az ő tulajdonába került a balánbányai rézbánya, amelyet nagybátyjától, Zakariás Istvántól és társától, Simon Tódortól vásárolt meg. Hamar beilleszkedett Balánbánya bányászközösségébe, ahol irányítása alatt az 1840-es évektől kezdődőleg gyors fejlődésnek indult a kitermelés. Jókai Mór a Fekete gyémántok címû regényének megírásához Balánbánya történetéből meríti adatai egy részét, és Berend Iván alakjában tulajdonképpen Zakariás Antalt személyesíti meg, aki ott lakott a munkások között, ugyanúgy, mint Berend Iván. Zakariás fiatalokat küldött (a regényhez hasonlóan) saját költségén bányász- és bányamérnök-iskolába. Így végzi el a selmecbányai főiskolát Wenczel Károly, a bánya későbbi igazgatója (1871-1894), Hoffman Rafael, a Zsil-völgyi széntelepek feltárója és testvére, Géza, a borszéki köszénbánya feltárója és első igazgatója. Az ő tulajdona volt a bodvaji (Magyarhermány) vashámor is 1834-től, ahol Gábor Áron az első három rézágyút öntötte 1848 őszén. Az általa kiképzett szakemberekkel geológiai kutatásokat végeztet az egész Székelyföldön, Borszéktől Brassóig. Megindítja a bodvaji vashámort, a máréfalvi kőszénkitermelést, telepeket fedeznek fel Tölgyesen, Hollósarkán, társtulajdonosa a szentkeresztbányai vasgyárnak. Egész tevékenységével olyan ipart teremtett, amellyel 16 000 forint bruttó évi jövedelmet tudott biztosítani a bányakitermelés után. Kiterjedt üzlethálózata folytán belekerült az 1848-as események sodrába. Bodor Ferenc volt akkor Zakariás Antal üzemvezetője Balánbányán, és az ő javaslatára az ágyúöntés megindításának helyéül Bodvajt választották, ahol biztosítva látták a megfelelő szakmai tudást, felszerelést és nyersanyagkészletet, amelyet maga a tulajdonos, Zakariás Antal ajánlott fel Gábor Áronnak. Hogy nem üzleti számítás rejtőzött Zakariás Antal segítsége mögött, kitûnik abból a szállóigéből is, hogy a székely ágyúöntő kiadásokra ,,egy forintot kért?. Az osztrák hadsereg kevéssel ezután elfoglalta Erdővidéket, és lerombolta a bodvaji vashámort, így tevődött át az ágyúöntés Kézdivásárhelyre. Gábor Áron eredetileg az erdőfülei vashámorban akarta megvalósítani tervét (amely akkor Rauber Nándor földbirtokos tulajdonában volt), de ezt nem találta megfelelőnek, és ekkor fordult a már régebbről ismert Zakariás Antal segítsége felé, aki szívesen vállalta az anyagi áldozatokkal járó nemes ügy felkarolását. (?) Történelmi tény, hogy 1848 őszén az ágyúöntés értelmi szerzője s nagyrészt kivitelezője Gábor Áron volt, de ehhez nagyban hozzájárult Zakariás Antal és Bodor Ferenc is. Ezt erősíti meg az az elismervény is, amelyet Gábor Áron írt 1849. június 7-én Zakariás Antalnak: ,,500, az az Ötszáz forint vörös rézről amely anyagot a Csík Sz: Domokosi Rézgyárból Salétrom termesztő üstök kikészítésökre az ottani gyár tulajdonossa Tisztelt Zachariás Antal Úrtól mint Álladalmi részletet hogy hiánytalan ki vettem légyen elismerem.?
Zakariás Antal tragédiájának oka jól ismert. Az 1850-es években megindult a nagytőke beáramlása, amely Erdély bányaiparát megkaparintja. Élén a Rotschild bankház osztrák-francia érdekcsoportja, amely átveszi az államtól az erdélyi vasutak és bányák egy részét. Fiókvállalata, az osztrák Creditanstalt létrehozza Erdély második nagykitermelő tőkés csoportosulását, amely minden jövedelmező bányát kezébe akar ragadni, így a balánbányait is. Miután Zakariást nem tudják rávenni, hogy eladja a bányát, tárnát nyitnak az eddig már kitermelés alatt álló bánya mellé, és a munkásokat magasabb munkabérekkel elcsalogatják. A megtámadott tulajdonos ezek ellen az Udvarhelyi Bánya Komisszáriátusnál tiltakozott, de teljesen eredménytelenül. Ilyen módszerekkel lehetetlenítették el az akkor még jólmenő bánya mûködését.
Az állandó zaklatást megúnó Zakariás eladta a rézbányát 1858-ban egy bécsi székhelyû részvénytársaságnak (?), ezt követően családjával végleg Székelykeresztúrra költözött. A bánya még ezután tíz évig viszonylag jól mûködött, de aztán csődbe került ismét, mígnem 1871-ben végérvényesen árverezésre nem került. A bányát különböző cégek mûködtették tovább, de egyre kevesebb haszonnal 1894-ig.
Zakariás Antal 1869 végén agyvérzést kapott és lebénult (?), 1871-ben székelykeresztúri kúriájukban váratlanul elhunyt.
ZAKARIÁS ANDRÁS (1825-1898?) Gyergyóban született 1825-ben, Zakariás Márton (1788-?) és Jursa Mária (1805-1841) gyermekeként. Először kereskedelmi tevékenységet folytatott a Telegdi Baconban (a mai Nagybacon régen két településből állt: a Bardóc székhez tartozó Telegdi Bacon és a Sepsiszékhez tartozó Sepsi Bacon), 42 éves volt, amikor megvette unokatestvérétől a bodvaji vashámort. Zakariás Antal a brassói törvényszék jóváhagyásával 3688 forint vételár feltüntetésével 1867. január 31-én kelt szerződéssel a bányajogosítványokat és a vasüzemet eladta unokatestvérének, a telegdi-baconi lakos Zakariás Andrásnak, aki a kohót és a gyárépületet 1874-ben felújította. A kemence fújtatóberendezését nagyméretû, kétrekeszes szekrénnyel cserélte ki, amelyet szintén az újjáépített hatalmas vízikerék tartott üzemben. A gyár épülete alatt nagy raktárt építtetett a készáru és egy asztalosmûhely számára, míg lejjebb mûködött a hámori vasverő egy nagyobb és egy kisebb vízikalapáccsal. A telep felett malom és molnárház állt. A különféle ágazatokban dolgozók száma meghaladta a százat, ezeken felül 6-8 szénégető is volt. A gyárban vas, acél, fogaskerék, csapágyak, gépalkatrészek, öntött kerítések, kályha, üst, fazék és más öntvények, a hámorban különböző méretû sínvas, további feldolgozásra rúdvasak, a kovácsmûhelyek részére kalapácsok készültek. Csákány-, kapa-, lapát- és jókezû mesterektől formába vert kaszagyártás folyt. András később Nagybacon alatt még egy, a Barót patak vízi erejével mûködő hámort létesített a bodvaji vas feldolgozására. Ez időre esik Bodvaj-bánya virágkora (1875-1880).
(?) 1884-ben Románia lezárta határait az erdélyi kivitel előtt. A gyár termékeit mind nehezebben tudták eladni, így a nagy adósság miatt Zakariás András még abban az évben eladta a bányát Lántzky Sándornak, a lövétei és szentkeresztbányai vasmû tulajdonosának.
Lántzky Sándor, amíg a gyár a kezén volt, semmi újabb befektetést nem eszközölt. Az ott lakók kérésére kevesebb fizetés mellett is üzemeltette még a gyárat és a hámort. 1894-ben tizenkét férfi és három fiatal dolgozott az üzemben. A bányászatot 1897 őszén abbahagyták. A kihozott ércből 1905 tavaszáig, Lántzky Sándor haláláig dolgoztak. Azon évben mindenki elköltözött Bodvajból. A bodvaji limonitrétegben fedezték fel az egész világon egyedülálló, csíkozott opált. A fehér és kávébarna színben, 2-3 mm vastag rétegekben egymásra rakódott, dobostortához hasonló vasérc ma is ritka szép látvány.
Lántzky Sándor népes családja örökölte a gyárat, de egyikük sem vette kézbe, sem közös alapon nem állították üzembe, egy 1914. május 1-jén kelt szerződéssel százezer aranykoronáért eladták a Magyar Államnak. Ezzel együtt a magyarhermányi, kisbaconi, bibarcfalvi, bardoci, száldobosi tárnákat is. Mivel kitört az első világháború, átadásra, átvételre nem került sor. A gyár berendezése, felszerelése a helyén maradt, a lakóházak cserepét, fáját az örökösök eladták, az olvasztó és az üzem többi épülete a háború kezdetén jó karban volt. A tiszti házban a bútorok, a raktárban a sok szerszám és egyebek a kápolna díszes oltárával, miseruhákkal, vastag porréteg alatt úgy állottak, miként az utolsó szertartásnál ott hagyták.
A háború után minden pusztulásnak indul, nagybaconi Nagy Efraim, a Lántzkyak utolsó felügyelője 1919-ig őrt tartott az ingó javak vigyázására, de mivel fizetését nem folyósították, minden gazdátlanná vált. A jogutód román állam illetékes szervei figyelmen kívül hagyták Bodvajt, részükről 1920-1945 között senki még a helyszínen sem járt.
A II. világháború után a vajdahunyadi vasgyár mérnökei jártak Bodvajban, és 1945 tavaszán megkezdték a bánya és a kohó helyreállítását. Az újraépítésnél megtalálták a gyárépület falába helyezett, 1874. évi emlékiratot, melyet ,,N. B. Gecse Sándor vasigazgató? írt azon záradékkal, hogy ,,utódaink ezen írást vegyék jó néven?. Az irat szerint bibarcfalvi Bartalis Sándor volt az öntésvezető, Ülkei Tamás a kőmûves és Kaláka Ferenc az ácsmester. A hunyadi gyár 1946-ban a közbirtokosságtól kibérelte a Lántzkyék által használt területet évi 400 000 lejért. A bérletet két évig fizették, azután nem. A felszínt 1950-ben államosították. A kitermelt ércet tengelyen Ágostonfalvára, onnan a hunyadi kohóhoz szállították, de mivel a szállítást a nagy távolság költségessé tette, 1949-ben a szentkeresztbányai gyár vette át a termelést. Az újított kemencében az első olvasztás 780 kg nyersvas volt (libavas), ami rövid idő alatt 3000 kg fölé emelkedett. (?)
A bányászást 1950 márciusában beszüntették azzal, hogy az érc kifogyott. A jelentésre két mérnököt küldtek ki. Ezek a magyarhermányi bányászok elmondása szerint semmi érdemleges vizsgálatot nem tartottak. A termelés ideje alatt új tárnát nem nyitottak, csak a régi tárnák közeit, az úgynevezett ,,láb-támaszokat? bontották el. A tervszerûtlenül végzett termelés miatt a hegy beszakadt, odatemette a sínhálózatot, a beomlás a felszínen ma is megfigyelhető. (?) 1954. április 1-jén kialudt a tûz a kemencében. A gépeket és felszereléseket átvitték a Száldoboson épített olvasztóhoz. Közhírré tették, hogy Bodvajban az épületek eladók. (?)
Zakariás András az 1898 körüli években halt meg erdővidéki otthonában.
Bécs, 2004. Nagyboldogasszony havában
Dr. Száva Tibor-Sándor
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2004-11-03: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás