Ne bolygassuk az emberiség történetét. Az se más, mint népek, országok, nemzetek meg háborúk története. Foglalásoké, melyek után hol az egyik, hol a másik söpörte le a gyengébbek, az elárultak padlását, hogy szem se maradjon.
Az emberiség történetében valóban kevés ötven esztendő, de hát azt a történelmet Isten vezényli, az ő dolga. A magunk történetében, amikor immár nyolcvannégy esztendeje alig vagy alig sem lehet szólni magyarul s magyarért, ötven év nagy idő. Nem is beszélve iskolánk, jómagunk egyszeri történetéről.
Ötven esztendővel ezelőtt szedett össze tíz-tizenöt fiút a sepsiszentgyörgyi 1-es számú Fiúlíceum nevelőtanára, Albert Ernő, frissen a Bolyain végzett, csíkdánfalvi illetőségû tanár, és puhatolódzott, lenne-e kedvünk egy székely tánccsoportban dolgozni. Mi igen, mi már hogyne, volt a tizenhat éves rögtöni válaszunk.
Tán sikerült, esetleg nem olyanná perdülni a semmiből, amilyennek elképzelte az ifjú tanár; most már az is a múlté, ahogy a múlté s az azt megbecsült iskoláké meg leányoké leve az ifjúságunk is.
Ötven esztendeje azonban nem lankad, de egyre növekszik a néptánc iránti lobogás a mára eredeti nevéhez, a Székely Mikó Kollégiumhoz visszatérő iskolában. Ötven év alatt minden esztendőben gyûjtötte és szórta a nép közé a babért az intézet diákserege, és hála Albert Ernőnek, majd Péter Albert tanárnak, a város életéhez úgy hozzátartozott az immár együttessé növekedett csapat, ahogy a romániai magyarság küzdelmébe belétartozott a nem kis szerepet vállaló Háromszék megye és székhelye, Sepsiszentgyörgy.
Az idő csak azokkal bánik el, akik könnyelmûen bánnak ővele. Lett az iskolából a reáliák híres intézete, Albert Ernő rektor úrból népköltészeti gyûjtő, majd író, s leve bizony a város honosított, megbecsült férfija mindmáig.
Aki egyszer tagja volt az együttesnek, soha nem felejti; rang volt az és egyben terü, melyet odébb kellett vinni a következő nemzedékig, átadni. Ma immár három nemzedékes találkozók is vannak, hiszen az első évek táncosainak az unokái figyelnek népdalra, ritmusra, melyre lépni lehet, s lépni kell.
A Mikónak testvérintézete a Pécsi Leöwey Klára Gimnázium, látogatták egymást, ahogy lehetett, még a diktatúra idején is. Jó kőhajításnyira Baranya s Háromszék, ám nemzeten belül lennénk, ha igazat számítunk, mondja a székely és igen a baranyai is. Hát menni kell egymás felé.
Örege vagyok, vénje ennek az ügynek, de az ötven évvel ezelőtti lépésekből ki nem térhettem, tizenegy esztendeig aktív táncos voltam, s ma is elmelegedik a térdem, ha látom a tomboló ifjakat odafönn a színpadon.
S ha majd a térdem már nem melegszik, a szívem akkor is. Vannak nemzeti ügyek, melyek nem meszesednek, nem köszvényesednek. Az élet megyen tovább. Ezt nem mondta annak idején, most ötven éve a tanár, de hát rájön az ifjú, s úgy igazodik.
Lett, s légyen Isten áldása azon a munkán, mely magyarrá egyenesíti az ifjak gerincét! Egyszer s mindenkorra, ahogy illik.
Ennyit a tisztelet s a köszönet hangján, vallomásos víg üzenetként.
Czegő Zoltán
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.