16.
Útinapló
Ápr. 17., New Brunswick
Amerikai kisváros New Jersey államban, New York közelében, alig több mint félszáz kilométerre a sokemeletes buszmegállótól. Ahogy elindulunk feléje, feltárul a világváros panorámája. Belepillantunk New York épületrengetegébe, nézzük a Manhattan-félsziget felhőkarcoló-rengetegét...
Fények, fények, fények. Kocsik áradata a nyolcsávos úton. Csúcsforgalom. Empire State Building. A kocsiban beszélgetünk... Annyi a lámpa az út két oldalán, mintha ott is folytatódna a város. Micsoda energiapazarlás! - gondolom hazai eszemmel. Vendéglátóink a Szt. László-plébániára visznek, az emeleti hálószobákban kapunk helyet. Sem a zajtól, sem a melegtől nem tudok aludni. Éjszaka az autók ugyanúgy közlekednek, mint nappal. Ezenkívül a fiatalok csoportosan haladnak el az épület előtt, és hangoskodnak. (B. I.)
Ápr. 18.
Délelőtt elsétáltunk a Magyar Intézethez, a múzeumhoz, ahol Molnár Ágoston professzorral ismerkedtünk meg. A szép, rendezett hallban beszélgetünk vele. Végigjárjuk, megmutatja a házat, a könyvtárat, az egyik szekcióban sok amerikai magyar személyes levelezése, könyvei. Nagyon sok könyv, kiadvány, cserkészet, régiségek. Az emeleten bemutat Kovács Ilonának, aki a Széchényi Könyvtárban dolgozik, és kilenc hónapra jött ide ösztöndíjjal a könyvtárt, a levéltárt, a hagyatékokat rendezni. Nagyon kedves hölgy, jól elbeszélgetünk, és segít az interneten megtalálni az indián gyógyászati forrásokat. Érdekli az én témám, és mondta, hogy eljön az előadásunkra is. A professzor úr megmutat egy most rendezés alatt álló kiállítást is, mindenki kedves, könyveket, katalógusokat, reklámlapokat ad. (B. I.)
,,Ez a kiállítás magyar mûvészek az utóbbi 4-5 évben hozzánk érkezett munkáit tartalmazza, melyeket vagy végrendeleti alapon hagytak ránk, vagy másképp, ajándékként kerültek hozzánk, azokat fogjuk bemutatni. Kb. 150 darabot kaptunk a Hellenbrandt testvérektől. Elena és Berta itt éltek New Brunswickben, Magyarországon magyar akadémiát jártak. A családjuk látta, hogy van egy hely, ahol el lehet helyezni. Hasonlóképpen mások is úgy döntöttek, hogy ide ajándékozzák a dolgaikat... Ez a Verhovai Rákóczi Egylet levéltári anyaga. 115 évvel ezelőtt alakította a Verhovai Egyesület mint biztosítóintézet. Mikor ide kerültek az emberek a bányákba, nem volt semmi biztosításuk. Ezek a kis csoportok temetkezési egyletekbe tömörültek? Ha százan voltak, el tudták temetni az embert. A Bethlen Gyûjtemény kb. 70 évnek a gyûjteménye. Ezt a református lelkészek gyûjtötték. S ide került hozzánk, hogy katalogizáljuk. Hogyan lehet megtalálni a dolgokat, hogy hol vannak beosztva, és hogy mi volt, ez mind bekerül majd az országos katalógus hálózatába. Amit az ENSZ-könyvtár gyûjtött ?56-58-ban, az a zúzdába került volna. Van, aki lapkivágásokat gyûjtött. Brigportban élt egy ember, írta a naplót, és akkor ráragasztotta az újságkivágást. A napló megint folytatódik. Itt van ez is nálunk. Mindig az a gond, hová fér el?? (Molnár Ágoston)
Megismertük úgy-ahogy a várost, a Magyar Intézetet, annak vezetőjét, Molnár Ágostont, ezt a 75 éves férfit, az itteni magyarság egyik megtartóját, kutatóját. Hosszúkás arc, középmagas termet. Az ő elgondolása szerint alakul ez az épület. Ide ajándékozzák a tehetősebb emberek könyvgyûjteményüket, magyar dolgaikat. Hosszasan sétálunk az épületben, mutogatja a kincseiket... Főleg a régi, a II. háború előtti időkről, az egykori magyarokról tudósít. ,,A texasi magyarok már Kossuth idejében érkeztek. ?k először Iowa államban települtek le, s ott egy Új Budát alapítottak, az egy rövid életû település volt, onnan Texasba és Missouri államba költöztek. Nem mindannyian hagyták ott Iowa államot? - meséli. Az ő szülei is az I. világháború előtt érkeztek Amerikába.
- Én Cleveland Ohióban születtem 1927-ben, március 24-én. 75 éves voltam két héttel ezelőtt. Édesapám 1910-ben jött Amerikába Ózdról? Mikor kijött először, természetes volt, bányába kell menni, mert valahol el kell indulni. Minden bevándorló keresi az ismeretséget, és akkor egy ismerőshöz ment. Bányavidékre, Michigan államba. Az 11 hónapig volt, nem akarta ott tölteni az életét, szakember volt, kőmûves vállalkozók voltak bátyámmal együtt Magyarországon. Philadelphiába került, akkor New Brunswickba. Egy évig volt Philadelphiában, egy kalapgyárban dolgozott. Úgy került tovább Pittsburgh felé, ahol megint a szakmájában dolgozott, és akkor Clevelandban, és ott is a szakmájában dolgozott. És már 1918-ban megépíti a clevelandi magyar baptista templomot mint vállalkozó. Akkor elindult ezen a vonalon, és az egész életpályája ez volt, építész és vállalkozó. Több templomot épített Clevelandban, a nagy magyar református templomot ?32-33-ban, s ?48-49-ben a másik templomot. Görög katolikusoknak, presbiteriánusoknak. Gyárépületeket. Szóval egy ilyen családban nevelkedtem. Két húgom van, távol laknak, egy sincsen Clevelandban, a család elkerült szülővárosából, szegény Irénke Oklahomában lakik, ő a fiatalabb, Ilonka meg Floridában, már majdnem 25 éve. Én a középiskolai éveimet először Clevelandban a nyugati oldalon, és akkor ott kint a keleti oldalon, Lyndhurstben jártam főiskolára. Onnan kerültem el az elmhursti főiskolára. Ott 1941-ben indult el a magyar nyelv, irodalom és történelem tanítása. Erről, a magyar szakosztályról, amelyet dr. Dienes Barna indított el, számolok most röviden be. Ez az amerikai magyar református egyházaknak és közegyházaknak az egyik főiskolája volt. Azt megelőzőleg egy másik református főiskolán, a Franklin & Marshall College-ban volt magyar tanítás, az meg Lancaster, Pennsylvaniában, és ott dr. Tóth Sándor volt a tanár, ?27-ben került oda, a clevelandi református egyház lelkésze volt, hogy tanítsa az Amerikában nevelkedő eljövendő lelkészeket, kétnyelvûeket. Legalább 150 diák végzett itt, ha nem több. És ezekből sok kiváló lelkész lett, akik elfoglalták helyüket a ?30-as években az amerikai magyar református egyház életében. Mikor ez a munka ott megszûnt, akkor az volt a cél, hogy megint valahol folytatni kell a kétnyelvû lelkészek képzését itt, Amerikában, s Dénes Barna - aki a magyar egyházkerület elnöke volt - lett annak a munkának a vezetője és tanára. ? chicagói magyar református lelkész volt akkor. Apám nagyon komolyan vette a magyar múltat, mi is magyar gyülekezetben nevelkedtünk, nyáron magyar iskolába, szombati magyar iskolába is jártunk. ?45-ben a háború folyt, nyáron vége volt, akkor úgy mentem oda, hogy készülök a lelkészi pályára. És már ?45 nyarán megkezdtem a tanulást, és ?49 januárban végeztem, s rögtön elmentem a michigani egyetemre, ott történelemből mesteri fokozatot szereztem egy év alatt, s folytattam teológiai tanulmányaimat a lancasteri teológián, 1952-ig, amikor végeztem. Még abban az évben vissza is hívtak, hogy tanítsak az elmhursti magyar szakosztályban. Közben Dienes Barna meghalt, és a munkát mások vezették, a főiskola elnöke nagyon kért, hogy menjek vissza, s vegyem át. Mivel ő visszahívott, ez alkalmat adott, hogy beindítsuk az Amerikai Magyar Alapítványt ?54-ben. Ott én ?59-ig tanítottam, és aztán kerültem ide, a Rutgers Egyetemre, New Brunswick, New Jerseyben, és beindítottuk itt a magyar nyelv és magyar tanulmányok programját. Ez most már egy magyar intézet az egyetemen. Az alapítványunk könyvtára az egyetem könyvtárának a fiókja. A levéltár, amelyen dr. Kovács Ilona dolgozik, hasonlóképpen ilyen fiókja, és belekerül a nemzetközi hálózatba. Most készülünk már a múzeum anyagának katalogizálására is.
- Elkötelezettsége, hogy egy életet szentel az amerikai magyarság kutatásának, vezetésének, honnan ered?
- Én nagyon becsültem Dienes Barnát, aki tanárom volt, és ?47 végén Elmhurstból elment, az ő munkáját igyekeztünk továbbvinni, reméltük, vártuk, hogy majd visszajön közénk. ?t a közegyház hívta meg Európába a magyarok segítségére, akik táborokban éltek akkor, hogy szervezze meg ott a magyar reformátusokat, s képviselje őket a kormányokkal szemben, egy évig ott volt - majd Dél-Amerikába ment ismét egy évre, s ott halt meg Brazíliában. Soha nem került vissza tanítani. Akkor a főiskolának az elnöke visszahívott, folytassuk ezt a munkát. Ez egy nagyobb koncepcióvá vált, mint egy főiskola magyar szakosztálya, hiszen az amerikai magyarság jövőjéről volt szó, mivel már a ?40-es, ?50-es években Magyarország és a magyar kapcsolat kiesett a mi életünkből, s valamit tenni kellett. Így indítottuk be az alapítványt. A Rutgers Egyetemen, más egyetemeken. Ösztöndíjakat adtunk. Kiadtunk egy közlönyt, a Hungarian Studies Newslettert, amely beszámol azokról a könyvekről, cikkekről, melyek angol nyelven jelennek meg, de magyar tárggyal, magyar tudományos munkával foglalkoznak.
Konferenciákról számoltunk be. A magyar intézményekkel, könyvtárakkal, egyetemekkel próbáltunk fenntartani kapcsolatot. Mint intézmény, alapítvány, mi nem politizáltunk. Távol tartottuk magunkat minden politikai felfogástól, ez nem volt célunk. A magyar kultúráért s az amerikai magyarság jövőjéért való harc volt a mi feladatunk, ezt valahogy továbbfejleszteni, ahogy csak lehet. És gyûjtöttük az anyagokat. Kármán Tódor édesapja iratait meg könyveit nekünk adta. S adott 30 000 dollárt a fenntartására. ? is itt halt meg. Passadenában, Los Angeles mellett volt a lakása. Igyekeztünk megünnepelni azokat a híresebb magyarokat, akik hozzájárultak az amerikai élethez tudományos vagy kulturális téren, s ezzel őket is belevonni az alapítvány mûködésébe. Mert ők ilyen elzárt életet éltek. Kármán Tódor is. Megvolt neki a tudományos tere. Egy kis magyar csoport volt körülötte, de az amerikai magyarság életében nem vett részt. Nem volt ideje rá, akárcsak Wiegner Jenőnek. Ez nem jelenti azt, hogy nem érdekelte őket a magyarságuk. Wiegner Jenőnek ott volt Princetonban legkedvesebb, már gyermekkori barátja, Neumann János, akivel együtt jártak a Fasori iskolába Pesten. Próbáltunk ilyeneket is bevonni az amerikai magyarság vérkeringésébe, valahogyan érdekeltté tenni őket is, hogy támogassák valamiképpen az alapítvány munkáját. Van két díj, amelyet adunk, egyiket évente, másikat többször is évente. A Washington-díj: 1906-ban az amerikai magyarság ajándékként adott Budapestnek, Magyarországnak egy Washington-szobrot, ez a díj jelképezi, hogy az amerikai magyarok nem felejtették el, honnan jöttek, s akartak valamit adni Magyarországnak, s megmutatni, hogy mit találtak itt, s hogy megmaradtak magyaroknak itt is. A másik az Abraham Lincoln-díj, ezt most adtuk át épp a múlt héten Washingtonban, posztumusz díjként Bakó Elemérnek, aki nyelvész és könyvtáros volt, a kongresszusi könyvtárnak 30 évig volt könyvtárosa. Az ő keze alatt 50 000 kötetről 250 000-re nőtt a magyar könyvállomány, a finn könyvek meg hasonlóképpen ugyanilyen számban nőttek. ? is nagyon komolyan részt vett az Amerikai Magyar Alapítvány életében. ?61, ?62, ?63-ban itt, a Rutgers Egyetemen dr. Bakóval beindítottunk egy magyar szemináriumot Népnyelvkutatás Amerikában címmel arról, hogy mi maradt meg, hogyan maradt meg a magyar népnyelv. Bakó Elemér hangszalagjait most átírják Debrecenben. Dr. Némethy Judittól jelent meg egy doktori disszertáció a dél-amerikai magyar irodalomról. Ezért is jó, hogy legyen egy hely, ahol gyûjtjük ezeket az anyagokat. Nem csak az amerikai magyarságról, hanem magyarokról a nagyvilágban. Hogy hát mi történt velünk? Az alapítvány koncepciója kétirányú, nemcsak Amerikában hat, hanem vissza az anyaországra. Ez egy híd, hogy legyen kapcsolatunk, s tudjunk segíteni valamit. Ha nem is tudunk mindenre anyagilag válaszolni, de szellemileg igen, s akkor elősegítjük az ügyeket. Most ugye tervbe vettük azt, hogy kiszélesítjük ezt az épületet a gyûjtemény, a könyvtári-levéltári anyag számára. Nagyon sokan vannak, akik az ötvenes években érkeztek ide, s gyûjtöttek, s most mi lesz az ő anyagjaikkal? (Molnár Ágoston)
Bernád Ilona-Gazda József