
1919-1925
Néhány dátum
A békeszerződést 1919 júniusában írták alá, a Magyar Szövetség, amely első ízben testesítette meg intézményesen az erdélyi magyar politikai gondolatot, 1920. július 6-án tartotta alakuló nagygyûlését. A békeszerződés kétségtelenül új helyzetet teremtett, de az aktivitástól már elszokott magyarság csak nagy nehezen akart tudomást venni róla. Az esküt le nem tett tisztviselőket most újra felszólították eskütételre, a postások, vasutasok, akikre az államnak igen nagy szüksége volt, le is tették az esküt, bevonultak hivatalaikba, csakhamar követték őket a magyar ügyvédek is.
Politikai szervezkedésről 1920. nyár derekáig nemigen esik szó, a magyarság vezetőinek munkássága inkább közmûvelődési természetû. A felekezetközi konferencia javaslatot tesz a kormányzatnak egy magyar egyetem felállítására Marosvásárhelyen, de az Averescu-kormány ezt a tervet visszautasítja. Megalakul a magyar felekezeti tanárok egyesülete is, a kormány nem adja meg a mûködést. Munkába akar állani az Erdélyi Múzeum Egyesület is, legjobb szándékait elgáncsolják. Szervezetet létesítenek az erdélyi magyar színészek, de az egyesület csak úgy mûködhet, ha fiókja lesz a román színészegyesületnek.
Ilyen körülmények között a magyarság szellemi és gazdasági téren óvatosan kinyújtott csápjait is visszahúzza. Legjobban szeretne a tökéletes passzív rezisztencia homályában elmerülni. Politizálni azonban mégiscsak a létfenntartással jelent egyet, és ennek az elkerülhetetlen megmozdulásnak első bátortalan jele, amikor politikai ötös-bizottság alakul, amelynek dr. Grandpierre Emil, dr. Paál Árpád, dr. Róth Hugó, Sándor József és Zágoni István a tagjai. Pár hét múlva határozatba is megy, hogy az erdélyi magyarságnak nemzeti keretet fognak adni. A lappangó érdekellentétek, szemléletbeli különbségek máris jelentkeznek, a szervezkedés elposványosodik, még jó, hogy a nagy üggyel-bajjal megalakított Magyar Szövetséget - amelynek első irodai helyisége egyébként a kolozsvári Uniópáholy épülete - a kormány feloszlatja, mert maguk a széthúzó elemek robbantották volna szét.*
Most csak dátumokról beszélünk, és nem bocsátkozunk az egyes pártmozgalmi tüneteknek szellemtörténeti taglalásába. 1922. január 14-én megalakul a Magyar Néppárt, február 12-én megalakul a Magyar Nemzeti Párt. Most már két tessék-lássék politikai szervünk is van, sőt, három is, mert közben a Magyar Szövetség mûködését újra engedélyezik. A politikai pártok megalakulását siettette az a körülmény is, hogy ez év márciusában országos választásokat tartottak, amelyekre a magyarság is benevezett, de a magyarok jelöléseit csaknem mindenütt a legtörvénytelenebb megokolással viszszautasították. Az általános választásokon egyedül Bernády György volt marosvásárhelyi főispán került be Nyárádszeredán, a pótválasztásokon pedig Sándor József és Zima Tibor.**
Van már szerény parlamenti képviseletünk is, de ennek hangját igazán csak egy képviselőnk hallatja, le nem fékezhető makacssággal, Sándor József, aki remekül beszél románul, Bukarestben született és nevelkedett. A parlamenti ,,csoport? nemigen tud vitézkedni, a Magyar Szövetség még kevésbé, mert mûködését újra betiltják. Br?tianu Ionel, aki négy évig igazgatja despota módon Románia ügyeit, tudni sem akar kisebbségi különmozgalmakról, minden önvédelmi lépésben irredentát szagol, és a Magyar Szövetségben is a gyûlölt magyarországi feudális rendszer csökevényeit látja. Az elkeseredett magyarság, amelyet több gyengédséggel kellett volna kezelni, mint bármikor, most egyszerre ráeszmél a ,,liberális? politika erőszakának kendőzetlen voltára, és bizonyára ez is hozzájárul, hogy a két magyar kisebbségi politikai párt báró Jósika Sámuel elnöklete alatt egyesül. Jósika Samu, aki a magyar többségi életben a főrendiházi elnökséget töltötte be, kétségtelenül a tekintély elvére támaszkodik, és ennek hódol az erdélyi magyarság akkor is, amikor a rákövetkező évben, Jósika halála után Ugron Istvánt, a volt varsói nyugalmazott nagykövetet teszi meg elnöknek.***
Az egyesült Magyar Párt első jelentékenyebb politikai megmozdulása 1923 októberében történt, amikor Goga Octavian csucsai kastélyában Br?tianu Ionel leghatékonyabb ellenfelével, Averescu tábornokkal megköti a sokat vitatott csucsai paktumot. Ez az első alkalom, amikor az erdélyi magyarság egy többségi párttal szövetkezik a maga érdekeinek védelmére. A paktum körül a magyarság kebelében is viharok keletkeztek. Vajon szabad-e a magyarságnak a többségi párttal ,,bratyizni?, nem a legtermészetesebb-e, ha harcát önállóan, vagy legrosszabb esetben kisebbségi pártokkal való szövetkezésben vívja meg? A politikai gondolat most a többséggel szemben való magatartás tekintetében kettéhasadt. A parlamenti harc gondolatkörébe beszövődik az Erdélyben lakó népek együttes fellépése a Regát ellen, a transzszilvanizmusnak az a bizonyos változata, amelynek fenőkövén majd az irodalompolitika élesedik. A csucsai paktum tudatosította az egyes kisebbségi politikusokban a taktikai különbségeket. Averescunak fő hívei, Paál Árpád és Gyárfás Elemér, Sándor József és Kós Károly Maniuval rokonszenveznek, Bernády György, Zima Tibor stb. az elpusztíthatatlannak látszó liberális párttal ajánlják a legeredményesebb szövetkezést. Valamelyik többségi párt árnyékába való húzódás kísértésének nehéz ellenállni a csucsai paktum után. Ha a magyarság feladja belső önállóságának az elvét, és Averescunak nyújt segédkezet, nem olyan megengedhető-e a romániai többségi pártok bármelyikével füzéri láncba kerülni? Rövidesen bebizonyosodik, hogy a csucsai paktum gyakorlati értéke nagyon törékeny. E korszak többségi történeti eseményei mindazt a látszatot igazolják, hogy a román többség nem őszinte a magyar kisebbség békeszerződés támogatta igényeivel szemben, fütyül Wilsonra, törvénytelenséget törvénytelenségre halmoz, és ami a legfájóbb pont volt, még az anyanyelv használata kérdésében sem tesz engedményt, sőt, első nagyobb alkotása, az új köztisztviselő-törvény nyelvvizsgára kötelezi a magyarokat. Újabb alkalom, hogy azokat a visszafogadott tisztviselőket is kihajtsák, akikre már nincs szükség. Román részről viszont minden megmakacsolást azzal indokolnak, hogy az erdélyi magyarság magatartása még ma sem lojális, nem tudja helyét, hogy hol van, nem illeszkedik be hûségesen az új állam kereteibe, és 1924 júliusában T?t?rescu liberális alminiszter, a nagy Ionel igen jóeszû mozgalmi-főnöke hivatalosan kijelentette, hogy a Magyar Párt egyes tagjait nem tartja alkalmasnak a két nemzet közötti konszolidáció létrejöttéhez. (?)
Ligeti Ernő
* Páll Árpád kitûnően fejti ki (A magyarság pártalakulásai. Napkelet, 1921. II. évfolyam) cikkében a politikai képviselet kifejlődésének vívódásait. A Magyar Szövetség alapeszméjének kialakításában, munkaprogrammal való ellátásában, politikai akvititás felé irányításában legfőbb része van - úgymond - egynéhány újságírónak, akiket demokratizmusukért csúfolni és gyanúsítani szoktak mostanában magyar társaik. Az alapeszme olyan kényszerítő erejû volt, amelyik a magyarság helyzetének passzív átérzőit is bizonyos mérvû aktivitásra ragadta. Ez a tiszteletre méltó oldal a passzivitás és a magyarság sérelmeinek belső vérzéseit magunkba fojtottan szerette volna hagyni, hogy még jobban fájjanak, s a fájdalom között lobogjon és fokozódjék az átmeneti érzékenység. Csak éppen azzal nem számoltak, hogy a nemzeti eszme érvényesítéséhez az érzékenység nem elegendő erő, sőt, inkább elzsibbasztó és elgyötrő lélekfolyamat, amely a nemzeti eszme érvényesülését nemhogy elősegítené, hanem inkább kockáztatja. Átmeneti kilobbanásokra talán elegendő, de huzamos időn keresztül csak öngyötréssé válik.
A passzív oldal talán azt féltette, hogy az aktív oldal egymaga is hajlandó kiállani a cselekvésre, s akkor a magyarság népkisebbségi törekvései e kilépéshez csoportosulnak, és a kormányzat is, a népközösségi fórumok is e csoportosulás akaratnyilvánulásai nyomán ítélik meg a magyarság helyzetét. A passzív oldal veszélyeztetve érezte a saját politikai súlyát, és ezért siettette a Magyar Szövetség alapeszméjét, és a nyilvánosságra való kilépés hangulatát a maga számára lefoglalni és az aktív oldal cselekvési vágyát odamérsékelni, hogy mégis inkább a sérelmi politika maradjon a magyarság politizálásának legfőbb eleme, s valahogy bele ne vegyüljön a magyarság Románia politikai életének alkotó együttmûködésébe. A passzív oldal tehát burkolt passzivitást akart, s a Magyar Szövetségnek aktivitást jelentő formájában is lényegében e passzivitás talajává kívánta tenni. A tetőre vont Magyar Szövetségben a passzív oldal az ,,egység? gondolatát élezte ki, mint olyan módszert, amely a magyarság politikai törekvését legjobban sikerre vezetheti. Ezzel szemben az aktív oldal a ,,teljesség? eszmét hangoztatta, mint olyan követelményt, mely a Magyar Szövetséget minden magyarnak összefogó és összegyûjtő testületeként súlyossá és igazi népkisebbségi képviseletté tudja tenni. Az együttrímelés kialakulását elválasztja az összhangtalanság, mely a cselekvés és a várakozás indulatai között ellentmondóan megnyilatkozik. Az aktivisták abban a felfogásban vannak, hogy ezt nem várni kell (a népkisebbségi jogok tálcán kínálását), hanem ezért dolgozni, küzdeni. A romániai Magyar Szövetség most éppen ennek a fordulatnak a lázában remeg. Még egyfelől belesikolt a passzivisták kínos képzelődése, hogy a pártalakulások: egységbontások és pártoskodások egymás ellen, másfelől pedig hangzik az aktivisták gyakorlati felfogása, hogy megtévesztő játék, ha a pártalakulást a pártoskodással vesszük egyértelmûnek, s ha egységbontás vágyával riasztjuk el egymás tenni akarását. Egység még nincs sehol, amit megbontani lehetne. A Magyar Szövetség még halvány körvonal, amibe éppen a pártalakulásokkal kell belehoznunk az életet és a vérkeringést. Azután majd lesz egység.
** Bernády György az erdélyi magyar közéletnek már békeidőben is kimagasló alakja. 1900-1912 között Marosvásárhely polgármestere, öt évig főispánja, megelőzőleg országgyûlési képviselő. Marosvásárhelyt középítkezéseivel ő tette naggyá, ő adta meg városi jellegét. Makacs, különutakon járó egyéniség. Minden adottsága megvolt, hogy az erdélyi magyarság hivatott vezére legyen, de pártelnöksége elé jórészt személyi akadályok gördültek. Később a Magyar Párton belüli ellenzéket ő irányítja, majd sértődötten ki is lép a Pártból. Meghasonlásának oka személyi ellentéteken kívül nyilván az is lehetett, hogy a liberális orientációnak volt a híve, de ebben is csalódnia kellett. Nagy kár, hogy Bernády György nem a megfelelő helyen fejthette ki ritka politikai képességeit.
Zima Tibor már a kisebbségi korszakot megelőzőleg az aradi Kereskedelmi Kamarának volt a főtitkára. E hivatást megosztotta az újságírással. Már 1902-ben az Aradi Közlöny munkatársa, 1917-től kezdődőleg az Erdélyi Hírlap főszerkesztője. Remek tollú publicista, eszményei a szabadelvûség szolgálatára kötelezték. Mint képviselő, ő is egyike volt azoknak, akik a legszélesebb politikai múlttal léptek be a közéletbe.
Sándor József a kisebbségi politika great old manje. Ma 84 éves. Közéleti tevékenységének nagy korszaka már 1919-ben lezajlott. Egyike volt azoknak, akik a legszélesebb politikai múlttal léptek be a közéletbe. Részt vett az EMKE alapításában, e kultúregyesületnek a felszabadulásig vezetője volt. Mielőtt a román parlamentbe bekerült volna, már a magyar parlamentben is két cikluson keresztül képviselősködött. Róla éppen úgy, mint Bernádyról és Zimáról, e könyv során több ízben is megemlékezünk.
*** Jósika Sámuel született 1851-ben, meghalt 1923-ban. A háború előtt Kolozs megye főispánja, majd képviselője, belügyminiszteri államtitkár. Később (1895) miniszter is, 1910-ben a főrendház elnöke. Nincs név az erdélyi kisebbségi életben, amely mögött a Ferenc József-i korszaknak annyi személyi és tekintélybeli apportja állana, mint az ő neve mögött. Igen nagy úr, még a kisebbségi életben is. Bukását az okozta, hogy Ferdinánd király meghívóját visszaküldte. Bár egyéniségének súlya inkább nehezítette, mint könnyítette vezérlő szerepét a kisebbségi életben, arisztokratikus elzárkózó egyénisége ellenére is tisztán látta a helyzetet, hajlott korban is rendkívül tevékeny volt, nehéz feladatát nem politikai becsvágyból, hanem megható áldozatkészségből vállalta. (...)
(x)