
A novemberi ojtozi világháborús emlékmûavatás megrendítő mozzanatai közé tartoztak azok a pillanatok, amikor a második világháborús honvéd- és határőrveteránok társaságában megjelentek a hősi halált halt katonák hozzátartozói és a leszármazottak. Az avatóünnepség szervezői nem sejtették, hogy az egyszerû újsághír ennyi emlékezőt szólít majd Ojtozba.
Felső-Háromszék emlékezik
Hodor Jolán a felső-háromszéki Sárfalváról érkezett az egykori határ menti településre, hogy az Ojtozban elesett édesapjára és testvérbátyjára hatvan év múltán emlékezzék. Hodor Domokos 1904-ben született. Fiával, az 1925-ös évjárathoz tartozó Hodor Bélával együtt vonult be a székely határőrség kötelékeibe. A veterán apa és leventekatona fia együtt harcolt. Mindketten ugyanazon a napon és ugyanabban a csatában estek el, holttestüket a szovjet betörés után nyolc nappal hantolták ki és vitték haza Kézdisárfalvára. Az akkor még gyermek Hodor Jolán most idős asszonyként gyászba öltözve jelent meg Ojtozban, és az iránt érdeklődik, hogy apja és testvérbátyja nevét miként örökíthetné meg.
A kurtapataki Albert Antal első világháború idején bekövetkezett martírhalála valóságos horrortörténet. Albert Antal bélafalvi falubíró volt. Az első betörés idején a falu lakosságát, az állatokat, sokféle ingóságot az erdőbe menekített. Egy falubéli perszóna, akinek első dolga volt, hogy összevegyüljön a beözönlő horda fattyaival, rávezette ezeket a falubéliek búvóhelyére. Azok, ami érték elmozdítható volt, magukkal vitték. A bélafalviak - ahogyan Zonda Attila, Albert Antal egyik leszármazottja az ojtozi emlékmûavatás alkalmával a balladás történetet meséli - visszaszivárogtak a faluba. Az édesanyja által sokszor idézett történet szerint, amikor a falu lakosságát eláruló perszóna a kisbíró kapuja előtt lófrált, az kiugrott a portáról, és ülepen rugdosta. Albert Antal, a történetet felidéző Zonda Attila dédnagyapja kiszólt a kapu mögül: rúgjál egyet az én nevemben is! Ezért a Háromszékről kiszorított rablók a bírót magukkal hurcolták Ojtoz felé, és ott, az erdőben lefejezték. A fejét bedobták a hegyoldalon, az ojtoziak egy árokban találtak rá, s a helyszínen elhantolták. Mikor a testére is rátaláltak, azt a kivégzés helyén temették el. Így került két sírba ugyanaz a halott. Albert Antal lánya, amíg idős korában ágynak nem esett, minden évben felkereste apja két sírhelyét, és két szál gyertyát gyújtott emlékére.
Ugyanebből a családból Zonda László tüzérhonvéd is Ojtozban harcolt a második világháborúban. A front áttörése után a géppuskát magához vette, és a harcok utáni zûrzavarban magányos farkasként kószált az erdőben. Mikor észrevette, hogy rezesbandával az élen újabb csapat vonul be, a hegyoldalban kialakított tüzelőállásból lőni kezdte őket. A lenti masírozók a földre vetették magukat. ? csak lőtt, lőtt eszeveszetten, amíg a háta mögé vonuló katonák el nem fogták. Fogságba hurcolták, ahonnan évek múltán szabadult. A családban és az ismeretségi körben sokan tudtak a történetről, de ösztönös önvédelmi parancsnak engedelmeskedve úgy beszéltek a háborús históriáról, mint ami távoli ismerőssel, más faluban élő emberrel történt meg.
A lemhényi Lukács András emlékét Gelencén élő felesége, második férje után Kocsis Gézáné Szotyori Ilona ápolja. Az első férje Ojtozban volt katona, és a front áttörése, Ojtoz feladása után szülőfalujában, Lemhényben harcolt. Felső- és Alsólemhény között a vasúti töltés mentén alakult ki az Ojtoz völgye után a második arcvonal. Férje ott, a szülőfalu védelmében esett el. Ilona néni később újra férjhez ment. Második férje az Úz völgyében volt katona, s az ottani harcokban, Aklos-tetőnél sebesült meg. Aknaszilánkokkal megtelt a teste. Többször is orvosi konzíliumot ültek fölötte, mert a szilánkok olyan testrészekbe és fejsebbe kerültek, amelyet nem mûthettek meg, s attól tartottak, hogy a repeszdarabok a vérkeringésbe bekerülve a halálát okozzák. Tizenöt évig élt, illetve szenvedett. Ilona néni tehát kétszer maradt hadiözvegy. Most az iránt érdeklődik, hogy bár első férje a szó földrajzi értelmében nem az Ojtoz völgyében esett el, hanem harcokban visszavonulva a tizen- és egynéhány kilométerre lévő Lemhény védelmében halt hősi halált, lehetséges-e, hogy első férje nevét itt, Ojtozban örökíttesse meg.
Az ojtozi Fülöp Jenő története: izraelita vallásból kikeresztelkedett munkaszolgálatos volt. Lengyelországban esett el. Kézdivásárhelyen élő unokaöccse azt szeretné, hogy az ő neve is felkerüljön az emlékmû köré elhelyezendő egyik kőtömbre. A másik testvért, Fülöp Adolfot Ojtozból zsidóként hurcolták el, pedig már rég kikeresztelkedett, s a család a római katolikus vallást követte. Auschwitzban pusztult el.
Két háború emlékjele
Ojtozban a hadiözvegyek, hadiárvák, ezek rokonai és leszármazottai második világháborús veteránokkal és hozzátartozóikkal ismerkedtek. Az volt döbbenetes és egyszersmind felemelő érzés, hogy vannak családok, amelyek az első világháború hősi halottainak emlékét ma is elevenen őrzik. A történetek egy részét, valószínû, a szájról szájra adás, a sokszori elmesélés idők múltán tömörítette és kiszínezte. A megtorlás és egyéb negatív következmények veszélye miatt bújtatva és álcázva óvták a családi história bizonyos, nem a hatóságok vagy a denunciáló elemek fülének való történeteit.
Az ojtozi emlékmûavatás alkalmával megdöbbenve érzékeltük, hogy mennyi, számunkra eddig ismeretlen ember kutatja-keresi hozzátartozóit és ismerőseit, vagy az övéihez hasonló sorsú falusfeleit, magyar nemzettársait.
Vajha rekonstruálni lehetne azoknak a második világháborúban Sósmezőnél elesett katonáknak a névsorát is, akik Cseh György hadnagy parancsnoksága alatt három napig tartóztatták fel a szovjet ármádiát, amely az Ojtoz völgyén keresztül rohamozott, s a hetvenegy harcosból csupán egy szál ember menekült meg, aki felvergődött Ojtoztelepig. Cseh György katonái a szó szoros értelmében az utolsó töltényig és az utolsó csepp vérig harcoltak. Csaták múltán ojtozi suhancok merészkedtek le a sósmezei harctérre, ahol puskatussal szétvert koponyájú, megcsonkolt tetemekre találtak, s nem egy esetben egymást védelmezően összeborulva hevertek a temetetlen halottak.
Az Ojtozban jelen lévő mostani veteránok legnépesebb és legösszetartóbb csoportja az Úz-völgyi katonák közül való. ?k bérelt autóbusszal érkeztek Sepsiszentgyörgyről. (A kedvezményes viteldíjért és anyagi támogatásért köszönet Vajda Lajosnak, a megyei tanács alelnökének és Bokor Sándornak, a városi szállítási vállalat igazgatójának.) Az Úz-völgyiek az Ojtoz-völgyi katonákkal ismerkedtek. Ezek egyike Bagoly Vilmos nyugalmazott iskolaigazgató. Fia, Bagoly Miklós az ojtozi emlékmûállítás szorgalmazója és anyagi támogatója volt és marad. Az avatóünnepségre más ,,családi kötelékekből? is érkeztek vendégek. Sepsiszentgyörgyről a Horváth és Máthé família ugyancsak az Úz-völgyben jeltelen sírban nyugvó apára emlékezett, a kétszer is özvegyen maradt Váncsáné Fábián Erzsébet ojtozi születésû-illetőségû óvónőként volt jelen.
Az ünnepség szervezői hagyományteremtő szándékkal határozták el, hogy az augusztus végi Úz-völgyi megemlékezések után hazafelé jövet az ojtozi stációnál is megállnak, és kegyelettel adóznak az itt és a tágabb térségben elesett hősi halottak emlékének.
Kőtömbök a leendő emlékparkban
A tervek szerint a faragott kaputorzó mellé kőtömböket helyeznek el, amelyekre Kárpát-medencei régiónként jegyzik fel a feledés homályából előkerülő neveket. Erre van remény, hisz ezen az ünnepségen is számos ismeretlen katona neve és élettörténete buggyant elő, s az Úz-völgyi tapasztalataink is azt bizonyítják, hogy a világ különböző sarkaiból még évtized múltán is kerülnek elő nevek és adatok, aszerint, ahogyan az információk szétgyûrûznek.
Az Ojtoz völgyében elesett hősi halottak nevének összegyûjtésére Kelemen Dénes nyugalmazott iskolaigazgató vállalkozott (Ghelin?a - Gelence 448. szám), aki máris listát állított össze a hősi halottakról. Az ojtozi emlékmû környezetének megfelelő kialakítására és díszkerítésépítésre Páll Andor vállalkozó jelentkezett, aki az új emlékjel felállításában is önzetlen segítséget nyújtott, s az ojtozi munkahelyteremtésnek egyik alapembere.
Az adatgyûjtés az emlékezés fontos bázishelye az ojtozi Pittino Anselmo fogadó, illetve a Rózsa és Jenei család, akik az Ojtoz-völgyi emlékhelyek, eszközök és tárgyak megmentését és megőrzését vállalják.
A fő támogató természetesen Bereck község tanácsa és a berecki RMDSZ Dimény Zoltán polgármester vezényletével, a berecki civil szervezetek és alapítványok.
Támogatókra lehet számítani Magyarországról és Felvidékről is, hisz Ojtozban a két háborúban a Kárpát-medence egészéből teljesítettek harci feladatokat besorozott katonák és hivatásos tisztek.
Halottaink már a kettős állampolgárság megszerzésével sem okoznak gondot az ezt ellenző jelenlegi magyar kormányzatnak, amely a más jellegû ünneplései közben hajlamos megfeledkezni arról is, hogy Magyarország határai egykor meddig terjedtek, s úgy tûnik, arról sincs fogalmuk, hogy a nemzet egységét a hazáért való közös halál, a közös sírkertek és a közös emlékmûvek is megalapozták.
Az ojtozi kaputorzó aktuális érzelmi töltetû térplasztikai telitalálat: szétszabdalt és összetört, mint az egykori ország. De amint Ojtozban is tapasztalhattuk, vannak még, akik gondolatban, érzelmekben és most már jogilag is képesek ezt a torzót - a szétszóratott nemzetet - egészként és együtt láttatni.
Sylvester Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.