Vita vita hátán - Simó Erzsébet

2009. augusztus 12., szerda, Máról holnapra

A sok gazdasági, társadalmi gond mellett a kormánykoalíció mintha maga keresné a bajt. Újabban a tanügyitörvénykönyv-tervezet miatt veszekednek.

Jó két évvel ezelőtt Traian Băsescu gondolt egy merészet s nagyot, s Mircea Miclea kolozsvári egyetemi tanár, volt oktatási miniszter vezetésével kidolgoztatott egy reformtervet, melyet aláíratott mind a szakszervezetekkel, mind a pártokkal. Erre alapozva szerette volna megreformáltatni azt a román oktatási rendszert, melyet az államfő csak ostobák képzésére tart alkalmasnak. Hogy milyen valójában a Miclea-féle reformterv, kevesen tudják, annyi biztos, főként alapelveket rögzített, igaz, a mifelénk megszokott eljárásoknál igényesebbet, radikálisabbat, gyermekközpontúbbat s a jelenlegi oktatásszervezést alapjaiban átrendezőt. Az államelnök szerelmes lett e tanügyireform-elképzelésbe, s ha törik, ha szakad, ezt akarja életbe léptetni.

Közben Ecaterina Andronescu szociáldemokrata oktatási miniszter saját csapatával — állítása szerint — összegyúrta a Miclea- meg az Adomniţei-féle tanügyireform-tervet saját és pártja víziójával, konzultált a szakszervezetekkel, az oktatásügy szakmai egyesületeivel, s elkészítette azt az oktatásitörvénykönyv-tervezetet, melyet — akár az elhíresült huszonnégy pontos válságkezelő tervet — pártja tanügyi reformprogramjaként kívánt nyilvánosságra hozni. Eme szándékát, ahogyan az mifelénk szokás, valaki megsúgta a demokratáknak, megtudta az államfő is, nosza, gyorsan összedugták a fejüket, s kész is volt az ellenterv, illetve az ultimátum: ne pártkatonáskodjék a miniszter asszony, ne a szociáldemokraták terveként árulja oktatásireform-tervét, hanem tegye azt le a kormány asztalára. És ha majd úgy dönt a kabinet, a demokrata párt, de főként az elnök, sürgősségi rendeletként szeptember 2-án a parlamenttel elfogadtatják. Hogy pontosan ezt-e vagy mást, nem tudni, de az tisztán látszik, a rátarti demokraták ragaszkodnak ahhoz, hogy övék maradjon az elsőhegedűs szerep a kormányban.

Az ugyan titok, kinek ennyire sürgős ez a törvény, s az is, miért akarják társadalmi vita nélkül áterőltetni a parlamenten. Legvalószínűbbnek az látszik, hogy az Andronescu-féle tanügyitörvény-tervezetet arra kívánják felhasználni, hogy szakíthassanak Geoanăékkal. Szeptember elején, bő két hónappal az elnökválasztás előtt. Ahogy azt néhány orákulum már megjósolta.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye az iskolakezdésről?







eredmények
szavazatok száma 1019
szavazógép
2009-08-11: Közélet - x:

Farkas báránybőrben (Magasles) — Bogdán László

A Romoşan-ügy és a Cotidianul lapnál kialakuló, gyors elbocsátásokkal ,,fűszerezett" botrány alaposan felkavarta a román értelmiségi elit kedélyeit…
2009-08-12: Közélet - x:

Aratás végén (Mezőgazdaság) - Ferencz Csaba

Végéhez közeledik az aratás, a búza betakarítása már befejeződött, a tavaszárpát és a zabot fele-, illetve harmadarányban vágták le a kombájnok.