Nem hiszem, hogy létezne olyan magyar ember e széles és mély Kárpát-medencében, aki ne ismerné, ne olvasta volna, vagy ne tudná kívülrol zseniális, a szabadságért életét is áldozó, halhatatlan nagy költonk, Petofi Sándor versét: az Anyám tyúkját, amely költeményt másfél évszázada újra- és újraolvasunk, és amelyet okvetlenül megtanítunk gyermekeinknek, unokáinknak is azóta?
Itt és most én nem errol a ,,tyúkanyóról? szeretnék szólni, hanem arról a szimbolikus ,,anyatyúkról?, amelyrol azt hittük mindeddig gyenge, naiv, puha kis csibécskék, hogy természetesen a szimbolikus védoszárnyai alatt vagyunk akkor is, ha a történelem viharai egy kissé távolabb sodortak bennünket a múltban.
Azt hittük mindeddig, hogy ez a szimbolikus szárny meleget, biztonságot, szeretetet nyújt mindig a számunkra, amelynek védelmében még szárnyalni is megtanulunk majd, ha eljo az ideje, ha végre kino majd a saját szárnyunk, amellyel nemcsak a kakasüloig tudunk majd fölrepülni, hanem egy kissé magasabbra is. De ilyenszeru ,,magasröptu? elképzeléseinknek egy csapásra vége lett, Mikulás-napi ajándékként?
Mert mi is történt tulajdonképpen? Nemrég összeült a tyúkudvar, és összekárálták a népszavazást. De azelott már hónapok óta kétfelé, sot, hétfelé rugdalták a nagy szimbolikus trágyadombot. Mindez úgy tunt, mintha értünk tennék, de nem. Nem ám! Nekünk gesztenyét, akarom mondani: kukacot vagy végtelen gilisztát nem kapartak ki! Hiába hittük azt, hogy az anyatyúk, a kotló a talált vagy kikapart magvakat megosztja csibéivél. Így tenne különben egy igazi ,,édesanyatyúk?, de a mi tyúkanyánk, tyúkanyónk mostohaanyatyúk! Olyan egoista, mostoha, aki mindennap, minden percben megszámlálja kendermagkészletét, nehogy egyetlen árva mag is elgurulhasson a fészekaljon túl került csibék csorének közelébe? Olyan mostoha kotló, aki kígyó- és sárkánytojásokon kotlik, és nem óvja meg, nem ismeri el a saját véreit?
Ez a jércének, tojónak született kotló még mielott megtojt volna, már világgá kotkodácsolta az eredményt: sokan vannak a tyúkudvarban tojók, betojók, de leginkább tojnak ránk! Ez a színtiszta végeredmény! Hogy velünk mi lesz majd a jövoben? Hogy bedolgoznak-e bennünket mirelitnek vagy jobb esetben grillcsirkének, az már nem a kotló dolga?
Hiábavaló volt tehát a határon, a patakokon, folyókon túl került csibék kétségbeesett csipogása, le-fel szaladgálása, tyúkanyójuk nem nyújtotta oda a szárnyát?
Pedig Kasza élesen fogalmazott, és egyenesen... Tokés könyörgött, imádkozott és énekelt... Kányádi szépen példálózott Nagy Imre jércéjével? Markó a legszebb esszéjét mondta el a ,,fészek? kellos közepén? De nem és nem és NEM! A válasz immár végleges és nemleges. Nem kellünk! Lassan már senkinek.
Befejezésül azt tanácsolnám, hogy ápolják azokban a kórházakban, amelyek állami tulajdonban vannak, mindazokat, akik a kórházügyre IGEN-nel és a kettos állampolgárság ügyére NEM-mel szavaztak, és minél elobb kárálják össze a tyúkudvart egy újabb véleménynyilvánításra, szavazásra, amelyben azt döntsék majd el, hogy az anyakotlónk által tojt és a még meg nem tojt tojást melyik végén kell feltörni a jövoben?
Simó Edmund
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.