A Háromszék világhálós kiadását böngészve december 7-én azonnal megakadt a szemem Sylvester Lajosnak a (mostoha)anyaországi népszavazást értékelő igen kemény, szókimondó, ostorozó, de való igaz írásán. S az igazság, mint szinte mindig, ezúttal is fáj, kellemetlen és kínos, de valakinek ki kellett azt mondania, mert Magyarországon 2004. december 5-én a lakosság tekintélyes része olyan gyalázatosan viselkedett, hogy arra nincs mentség, megbocsátás vagy magyarázat.
Talán kissé elcsépelt fordulatot használok, amikor leírom, hogy bennem aznap este, az eredmény kitudódásakor egy világ omlott össze. Valami nagyon feszített, fájt a bensőmben. Pedig tudom, nem nekem kellene elsősorban pironkodnom, szégyenkeznem, hiszen a népszavazást megelőző kampány időszakában éjjelente enyves vödörrel a kezemben, plakátokkal a hónam alatt, na meg 54 éves fejjel jártam Budapest utcáit, és a társaimmal együtt ragasztottam, illetve szakasztottam szaporán a nemzetárulók NEM-re buzdító fölhívásait. A libanoni háború (1982) poklát is megjárt emberként életemben már átéltem néhány parázs és félelmetes helyzetet. De gyermekkorom óta először aznap, a gyalázat estéjén sírtam taknyos kölyökként. Potyogtak a könnyeim a számítógép előtti asztallapra. Mert tudtam, éreztem, hogy most, ezzel a szégyennel valami biztos megszakad a magyar életben. Ezután nem lesz - és nem is lehet - a világ olyan, mint amilyen december 5. előtt volt. Pontosan ezt kívánták elérni a belső és külső gyûlölőink.
Krisztussal szólva kérlek benneteket: bocsássatok meg az elbutított nemzetárulóknak, mert aznap nem tudták, hogy mit cselekszenek. De ne bocsássatok meg az elbutítóinknak, a nemzet elveszejtőinek. Utóbbiak ugyanis azt akarták, hogy ismét magyar helyezze a magyar nyakára a hóhérkötelet.
2004. december 5-én tehát új időszámítás kezdődött a magyar-magyar kapcsolatok eddig is ingoványos lápvilágában. Ha nem vigyázunk, ha nem tesszük meg a gyors ellenlépéseket, akkor könnyen lehet, hogy sokan gyûlölni fogjuk egymást. S én úgy döntöttem, hogy megteszem ezt a lépést. Továbbra is büszke anyaországi magyarként szeretnék Sepsiszentgyörgyre utazni, és emelt fővel mindenkinek elmondani: nemzettestvérek, én nem tartozom a Kádár János XXI. századba átlegelésző birkanyájához.
A korábbi tiltások miatt csak felnőtt fejjel megismert Reményik Sándor kolozsvári poéta négy nappal a trianoni diktátum aláíratása után megírta a Gyûrût készíttetek? címû versét. Én pedig kitûzőt készíttetek, feketét, amelynek közepén ott virít majd a dátum: 2004. december 5. Így, ezzel a kitûzővel megyek előbb a csíksomlyói búcsúra, majd Szentgyörgyre. Hogy látva lássatok: én nem tartozom a júdásaitokhoz és a magyarságot megvezető idegenszívûekhez.
Hering József
budapesti újságíró
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.