Egy idő után - ez a ?89-es decemberi kapunyitás - a háromszékiek, illetve az erdélyiek egy része olyan otthonosan térült-fordult Bécsben - a hajdani császárvárosban -, mintha csak itt, ne, mondjuk Lisznyóból kilépne a Borzásponk vagy a Köszörûsponk oldalába borsika ostornyélért. A furcsa hasonlat akkor villant át az agyamon, amikor Szabóné Jáni Edit halálának híre belém nyilallt. Férje, Székely Szabó Zoltán telefonon keresett Bécsből, és elcsukló hangon mormolta: meghalt Edit, még nem tudom, mikor temetjük. Nem várta meg, hogy valamit is kérdezzek, egy stimmelés közben elpattant zongorahúr hangján közölte: oda viszem vissza, ahonnan elhoztam.
Edit haló porait holnap helyezzük örök nyugalomra a Jáni család ősi fészkében, Lisznyóban.
A falu neve számunkra ismerős, úgy az emberélet útjának felén vagy még azelőtt a lisznyói Jáni-kúriában és az ezt körülölelő gyümölcsösben gyakran megfordultunk, és fürdőztünk a Jáni família szeretetének melegében, emlékezetes hét végi kirándulások, szilveszterezések estek meg itt, derû, életkedv termett ott füvön és fán, olyannyira, hogy fél napokra, napokra feledtetni, enyhíteni tudta az átkos diktatúra léleknyomorító kínját is.
Aztán ritkultak, majd elmaradtak lisznyói kiruccanásaink. Az utóbbi években már csak temetésekre jártunk. Előbb Jáni Feri bácsit kísértük ki a köves és agyagos hegyoldalba, aztán fél évvel ezelőtt Jáni Öcsit, a csorduló életkedvet megtestesítő fiát, és most Edit asszony haló porait kísérjük ki a domboldalra azzal a döbbenettel, hogy távoztával számunkra igen megfogyatkoztak és fekete gyászba takaróztak a vidámság és életrevalóság lisznyói meg háromszéki színei.
Megkopott és roskadozik a patinás udvarház, ritkulóban a hajuk a Lisznyó fölötti hegyeknek is, akárcsak nekünk, és én most értem meg, hogy másfél évtizeden át hogyan és miért forgolódhattunk mi, erdélyi értelmiségiek olyan otthonosan a császárvárosban, mint itthon, a Barabás-hegy alatt. Ott volt mindig erdélyi szolgálatosként Edit asszony. Lakásukban a férje által Bécsbe csődített és pódiumra lépő értelmiségiek elkoptatták, kávés-boros foltokkal mintázták a padlószőnyeget. Tágas, modern lakásuk, amelyet saját ízlése szerint varázsolt lakályossá, emlékezetes indóházzá, szállodává, színházi jegypénztárrá alakult át. Százak sirültek oda be. Nyugatra szakadt erdélyi, felvidéki, délvidéki, minden vidéki magyar seregek fordultak meg ott, s kaptak honosítást, annyiféle állampolgárságot, amivel európai uniós polgárrá lehettek. Edit asszony a szó földrajzi és spirituális értelmében is bécsi kalauzunk volt, önzetlen és fáradhatatlan, mindig kedves baráti vezetőnk.
Bécsben is teljes életet élt - éltek férjével együtt -, nagy szavak nélkül: számunkra a magyar nemzetegyesítés nagyasszonya volt.
Most a szó köznapi értelmében eltûnt ugyan körünkből, de egy mosoly, a kuncogó kacagás egy foszlánya s egy könnycsepp a szemünk sarkában az ő emlékére csordul, akár Bécsben, akár a háromszéki Lisznyóban térülünk-fordulunk.
Sylvester Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.