Nemzet-nemzetiség: A kettős állampolgárság, avagy a nemzetállami ábránd keserû pirulája

2004. december 14., kedd, Archívum 2003–2007

A cím - azt hiszem - magyarázatra szorul: miként kerül a kettős állampolgárság összefüggésbe a nemzetállami ábránddal?
A kérdés történelmi előzményeit Kende Péter, Párizsban élő ?56-os emigráns, napjaink egyik legjelentősebb és legelismertebb nemzetközi jogásza szavaival szeretném összefoglalni: ,,(?) térségünk az elmúlt háromnegyed évszázadban a nemzetállami koncepció tévelygésének, elvadulásának és - végső elemzésben - ismétlődő kudarcainak volt a színhelye?. Az első világháborút lezáró, a második világégés közbeni és azt követő térképátszabások mindegyike - amelyek legalább annyi problémát teremtettek, mint amennyit megoldottak - mögött a nemzetállami ábránd kergetése állott.
Sajnos, a három térképátszabásból a magyarság vesztesként került ki. A kisebbségi sorsba taszított magyar kultúrközösség Trianont Mohácsnál is fájdalmasabban éli meg, mert talán nem annyira a magyarságot sújtó vereségként, hanem igazságtalanságként magyarázza.
Ellenben a teljes igazság kedvéért azt is ki kell mondanunk, hogy az integrális magyar nemzetállam széthullása nem Trianonnal kezdődött, hanem legalább egy évszázaddal korábban. Sajnos, még a liberális reformnemzedék sem tudta ezt a problémát kezelni, mert nem tudott az integrális Magyarország nemzetiségi problémájával megküzdeni, ,,nem tudott a románokkal, szerbekkel, horvátokkal, szlovákokkal stb. való együttélésre olyan megoldást találni, amely amazok nemzeti igényeit és a történelmi Magyarország integritását egyidejûleg kielégítette volna, s voltaképpen máig ennek a non possumusnak a büntetőkamatjait fizetjük?. (Kende Péter, 1994)
Közép-Kelet-Európa átka, hogy tisztán nemzetállami alapon az itt élő népek együttélése nem rendezhető, ellenben az itt élő népek a német eredetû kultúrnemzeti felfogást tették magukévá, azaz úgy vélik, hogy az egynyelvûség a közösségi összetartozás legfontosabb, talán egyetlen tartópillére (nyelvében él a nemzet!). Másrészről Közép-Kelet-Európában ma már képtelenség az etnikai és politikai határok egyeztetése, tehát az együttélés nem rendezhető nemzetállami megoldásokban. Fontos hangsúlyoznunk, hogy a probléma nem az etnikumok és kultúrák keveredésében gyökerezik, hiszen ezek Európa nyugati felén is legalább ennyire keveredtek, hanem a történelmi fejlődés eltérő voltában. Nyugat-Európában a nemzetállami megoldás még napjainkban is elképzelhető, mert nem attól lettek politikai értelemben egységes nemzetállamok, hogy etnikailag és kulturálisan egységes közegre épültek (német kultúrnemzeti felfogás), hanem megfordítva. Európa keletibb régióiban ennek a fejlődésnek útjába álltak azok a dinasztikus keretek (Habsburg-birodalom), amelyekben az állameszme egyáltalán nem kötődött a nemzeteszméhez. Amikorra az érintett nemzetek mint nemzetek ébredezni kezdtek, már adva volt az egy területen való együttélés vetélkedésre késztető alaphelyzete.
Mindezekből kifolyólag a közép-kelet-európai probléma gyógyírját nem nemzetállami, hanem föderatív megoldásokban kell keresni. A több mint egy évszázada megálmodott Duna menti államföderáció kialakítását, az etnoföderatív alapon való újjárendezést ellenben kizárta a nemzeti mámor, az integritásra való törekvés, a kelet-közép-európai népeknek a német kultúrnemzeti alapon meghatározott nemzeti öntudata és ezekre a hagyományokra épülő értékrendszere.
Ennél a kifejezésnél jutottunk el a problémánk lényegéhez: a magyarországi népszavazás eredménye azért keserû számunkra, mert ellentétben van a kisebbségi sorsunkban a kollektív tanulás, azaz a szocializáció által kialakított értékrendszerünkkel. Mert tulajdonképpen mi is történt? A mi sajátos értékrendszerünk szerint a politikai Magyarország állampolgárai, rosszindulatú, alattomos manipuláció eredményeként, rosszul döntöttek egy számunkra (is) fontos kérdésben. Ugyanis az értékek a tudati felfogásunkban létező ,,jó? és ,,rossz? ítéleteket tükrözik vissza (Hofstede, 1980). Az értékek határozzák meg, hogy mit tartunk jónak és fontosnak az életben, mit tartunk követésre érdemesnek. Értékeinkre jellemző, hogy nem föltétlenül racionálisak, de ennek ellenére a sajátjainkat teljesen akként fogjuk fel. Ebből kifolyólag az egymással kölcsönhatásban álló értékeink, az értékrendszerünk nem harmonikus (Bakacsi et al., 1996), egyidejûleg jó néhány egymásnak ellentmondó értéket követünk.
Gondoljunk arra, hogy a romániai magyarság értékrendszerében a kultúrnemzeti felfogás előkelő helyet foglal el (ezért is érezzük árulásnak a magyarországi döntést), ennek ellenére hevesen ellenezte - és máig sem ért egyet - Románia alkotmányilag nemzetállamként történő meghatározásával. Vagy gondoljunk arra, hogy a romániai magyarság értékrendszerében vezető helyet foglal el az önrendelkezés. Ellenben a magyar nemzeti öntudat nemcsak hogy múltba tekintő, hanem egyenesen a dinasztikus jog korszakának az államkeretéhez kapcsolódik. A magyar nyelvterület államformái több mint egy évtizede ismét köztársaságok. De úgy tûnik, hogy sem az anyaország, sem a székelység, sem más kisebbségi sorsba került magyar közösség nem különösebben boldog ettől. Alig hivatkozik rá, s azt is minden büszkeség nélkül teszi. Még az sem valószínû, hogy a polgárok többsége tudva tudja, hogy hazájuk köztársaság, illetve hogy emberi jogok és politikai jogosítványok tekintetében ez a dolog - a puszta elnevezésen túl - milyen fontos következményekkel jár. A királyságnak még mindig jobb csengése van a köznapi tudatban, mint a nemzeti dicsőségekkel alig összekapcsolható köztársaságnak. (Gondoljunk arra, hogy a Magyar Köztársaság címere koronás!)
Ezek az ellentmondások, az integrális magyar nemzet eszméjével össze nem egyeztethető kisebbségi sors, az értékrendszerünk kibontakoztatásának lehetetlensége egy olyan frusztrációt alakít ki bennünk, amit a pszichológia kognitív disszonancia néven határoz meg, és ami kellemetlensége végett erős motivációs alapot képez a helyzet megváltoztatására. E kellemetlen, frusztráló helyzet részbeni orvoslását vártuk a kettős állampolgárságtól. Mondom ezt, mert merem állítani, a kettős állampolgárság kívánsága többségünkben inkább érzelmi, mint racionális volt. Hiszen többségünknek a kettős állampolgárság nem jelentett volna sem életminőség-javulást, sem több vagy hosszabb magyarországi tartózkodásokat, sem bármi más, racionálisan kimutatható előnyöket, hanem a nemzeti öntudatunkkal jobban összeegyeztethető állapotot.
,,Akinél ész és szív összhangban van, annál nincs meghasonlás? - vallotta Lao-Ce. A székelység esetében sajnos nem valósult meg ez az összhang. A múlt bûvöletében élünk, és problémáink orvoslását igen gyakran ugyancsak a múltban keressük, vagy egy kívülről bekövetkező csodától (Magyarország, Európai Unió) várjuk. A nagy múltunkat bálványozó önsirató (,,Maroknyi székely, porlik, mint a szikla?; ,,Ott, hol szenvedni jó??) bánatunkban sokszor nélkülünk hagyjuk történni a jelent, és másoknak engedjük át megépíteni a jövőt. Ahelyett, hogy rekviemet zengenénk a székelységért, inkább egy jövőbe néző, korszerû székely nemzeti önképet kellene teremtenünk.
Ha nem ezt tesszük, az eljövendő történéseknek is a vesztesei leszünk. Az európai uniós csatlakozás a remélt nemzetegyesítés helyett újabb csalódást, keserû pirulát fog jelenteni, ugyanis a jelenlegi nemzeti öntudatunk nem kapcsolható össze a közösségi értékrendszerrel. Teljesen mellékes az a kérdés, hogy a kettős állampolgárság összhangban van-e vagy sem a közösségi jogrendszerrel (különben összhangban van). Jövőnk szempontjából az a lényeges kérdés, hogy milyen sikerrel találjuk meg a helyünket az unió államok fölötti (föderatív, konföderatív?) rendszerében. Az a lényeges kérdés, hogy nemzeti öntudatunkat mennyire tudjuk összhangba hozni a közösségi gyakorlattal. A jelenlegi gyakorlat szerint léteznek népközösségek, amelyeket összekapcsol a közös nyelv, közös kultúra, közös történelmi múlt, és léteznek államok, még ha határaikat külső diktátumok fektették is le.
Fontos az, hogy a közösségi értékrendszer értelmében sem a népközösségek, sem - kevés kivételtől eltekintve - az államok nem alkotnak ,,nemzetet? (Kende P., 1994).
Ugyancsak fontos kiemelni, hogy a közösségi joggyakorlatnak megfelelően az államoknak tudomásul kell venniük, el kell fogadniuk, hogy csak részlegesen ,,nemzetállamok?, és kultúrnemzeti egységesülésüknek határt szab igazgatási területük etnikai-nyelvi sokszínûsége.
A maximális cél, amelyet maguk elé tûzhetnek, az, hogy nemzetközösséggé alakulnak: nemzet a politikai szuverenitás és önkormányzat értelmében, közösség, mert vegyes népösszetételû.
Ez a megfogalmazás két hallgatólagos konvenció elfogadását feltételezi: a területi közösséggel való politikai azonosulást és a dominanciáról való lemondást.
A népközösség és nemzetközösség fogalma tehát nem szükségszerûen fedi át egymást, de egyik sem zárja ki a másikat, sőt, fogalmi keretet kínál arra, hogy a kettő együttesen legyen megélhető.
,,E fogalmi rendszerben a székely ember tehát a magyar népközösség része, egyszersmind a romániai nemzetközösség tagja. A román ?nemzet? tagja nem lehetne, mert az kultúrfogalom, s székelyünk a magyar kultúrához tartozik. De a magyar ?nemzet? tagja sem lehet, mert politikailag az nem terjed túl a magyar államhatárokon; annak tagja székelyünk csak áttelepülés árán lehetne. Amíg ezt nem teszi, a romániai nemzetközösségbe tartozik, miközben joggal tekintheti magát a magyar népközösség részének.? (Kende Péter, 1994, Szakítani a nemzetállamisággal)
A kettős állampolgárság intézménye lehetőséget teremthetett volna arra, hogy ,,székelyünk? egy időben lehessen tagja mind a magyar ,,nemzetnek?, mind a romániai nemzetközösségnek. Ezt a lehetőséget csupán a magyar ,,politikai nemzet? és nem a magyar kultúrnemzet utasította el, és nem csorbíthatta azt az érzésünket, hogy továbbra is a magyar népközösséghez tartozunk.
Rajtunk, mindnyájunkon múlik, hogy a székelység milyen mértékben lesz képes alkalmazkodni az átformálódó európai politikai viszonyokhoz, mennyire lesz képes értékrendszerét intelligensen formálni és nemzeti öntudatát frusztrációmentesen megélni.
És végül is mi történt vasárnap? Kulturális, nyelvi vagy történelmi összetartozásunk érzése szenvedett csorbát? Dehogyis! Pusztán politikai életünk értékrendjében a Budapest-Bukarest-Brüsszel háromszög Budapest csúcsa zuhant vissza az őt megillető helyre. Vonjuk le a tanulságokat, és lépjünk tovább!
Dr. Klárik László Attila
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép