Mindig lesz annyi híve az MSZP-nek, az SZDSZ-nek Magyarországon, hogy valahogy becsusszanjanak a parlamentbe — jósoltam keserűen magamban, tehetetlenül lecsüngő kezekkel és figyelve négyévente a kampányhajcihőt.
Most eljött ismét a reménykedés ideje, eljöttek a hatalmas pénzeken megvásárolt külföldi — na nem moldovai — politikai szaktanácsadók, keverik, cinkelik a kártyákat, ugratják be a választókat, ugratják lovaikat, mint eddig is.
Most azt gondolom: talán nem lesz annyi, most már talán nem lesz annyi választójuk, hogy...
Itt állnak a tények kiterítve, és láthat, aki nem vak, mindent, érezheti a gyomrán, fázós bőrén, feje fölül elárverezett lakása láttán a Nemere-hidegségű politikai áramlatokat, szélveréseket. Eközben, s ezt is látván, itt áll egy egész nemzet kifosztva, és kíváncsian várja az idegen választási guruk újabb trükkjeit: mi jöhet még? És neveznek bennünket jobboldalnak. Miért? Hol van az a baloldal, mely zászlajára tűzte a néptömegek sorsának jobbítását? És kinyögöm emitt végre a belső nemzeti daganat fájdalmát: miért s meddig vagyunk mi ellenzékben? Medgyessy kommunista besúgó főtiszttől, de még az 1956-os szabadságharc leverésében dicsőséges Horn Gyulától, Gyurcsányon, Bajnain át eleddig a kommunista utód MSZP-ig és a végelgyengülésben bandzsító SZDSZ-ig minden kormányuk, minden miniszterük, le a bejárati kapusig mindent ellenzett itt, itthon, ami nemzeti, ami megmaradás, mindent elleneztek, ami gátat vetett volna az ő milliárdjaiknak, a külföld és fél Ázsia eluralkodásának.
Mindent elleneztek Magyarországon ezek a pártok, ami a hazai föld s hazai levegő, a fillér, a termés megmaradását jelentette.
Elleneztek mindent, s ellenzik a mi magyari s hazai megmaradásunkat. Miért minket neveznek ellenzéknek?
Nem szófejtés kérdése ez, nem, ez a magyar élet és a magyar nemzeti, a kirótt halál kérdése.
Meddig van ellenzékben árulók uralma alatt, meddig van ellenzékben az, aki dolgozni, lépni, élni akar itt? Mi vagyunk itt a bennszülöttek, a gyarmat népe Magyarországon, és ellenzékben suttyogva, bandzsítva várjuk, hadd lám, az idegen tanácsadóktól megszabott irányban besettenkedhetnek-e újból, újbóli hazugságaikkal a parlamentbe azok, akik gödröket, aknákat raktak elénk, bennszülöttek elé, ha lépni akartunk. Igaz, én csak 22 éve taposom itt a földet, és az elveszejtésre szánt nemzet útját igyekeztem mindig mindenütt egyengetni, legalább a megértés, a tájékoztatás szerszámaival.
Akik a létünket, kenyerünket, fedelünket ellenzik, azok neveznek bennünket ,,jobboldali ellenzéknek".
Nevetséges, ha még van akasztófahumor. Mert hóhér és akasztófa, az van.
Emberek, magyarok, ha úgy akarjuk, a nekünk szánt akasztófa is kivirágzik! De hát küsdeni kell, nem sírdogálni, szól Tamási Áron.