Történelmünk: Ki volt Lósy-Schmidt Ede?

2004. december 18., szombat, Archívum 2003–2007

(1879-1948)
Úgy tûnik, a történelem valóban meg-megismétli önmagát. Amikor 1979 októberében, Lósy-Schmidt Ede születésének centenáriuma alkalmából szándékoztam megemlékezni, az volt a hivatalos ellenvetés: nem lehet, mivel külföldön élt és alkotott. Végül aztán a Megyei Tükör október 27-i számának utolsó oldalára rejtve a következő nyakatekert cím alatt volt olvasható a megemlékező írás: Százéves múzeumunk történetírójának centenáriuma. Negyedszázad elteltével pedig?
Az alábbiakban ismerkedjünk meg a magyar mûszaki történetírás és muzeológia születésileg és iskolai éveit illetően Sepsiszentgyörgyhöz kötődő jeles alakjával. Úgy, ahogyan személyiségét még 1993 nyarán életmûvének alapos feltárására akkor fogadalmat tevő kutatók bemutatták: az Országos Mûszaki Múzeum főigazgatói tisztét negyedszázadon át betöltő Szabadváry Ferenc akadémikus és a kézdivásárhelyi származású Orlai Györgyné, az intézmény főkönyvtárosa. K. Á.
Lósy-Schmidt Ede fényképe az Országos Mûszaki Múzeum tanácstermében függ, egyikeként azoknak, akik jelentősen és évtizedeken keresztül bábáskodtak annak ügyében, hogy létrehozzák a Magyar Mûszaki Múzeumot. A Déli pályaudvar környékén máig áll a Mészáros utcában a Déli Vasúttársaság most piros színûre festett, egykori térfelügyelőségi épülete, melynek tíz szobájában nyílt meg 1935. március 6-án a Lósy-Schmidt Ede alapította Magyar Mûszaki Múzeum, melyhez később még további nyolc szobát engedett át a MÁV, közte a Déli pályaudvar egykori főorvosi rendelőjét.
Az előadásra készülve azonban rengeteg kérdés merült fel bennünk Lósy-Schmidt életével és mûködésével kapcsolatban a kevés adat nyomán. Rájöttünk, hogy még alaposan kutatni kell életét, ami még nem történt meg. ? sokat írt, róla viszont szinte semmi. Még megemlékezés sem. Igaz, hogy rosszkor halt meg 69 éves korában 1948-ban, mit várhatott akkor egy, a megelőző rendszerben érdemeket szerzett, szorgalmas, tisztességes, de már nyugdíjas állami köztisztviselő? Lósy-Schmidt Ede Erdélyben született, Székelyföldön, Sepsiszentgyörgyön 1879. október 27-én. Mérnöki oklevelét a németországi Darmstadt mûegyetemén szerezte 1906-ban. Tanársegédként is dolgozott ott egy ideig. Aztán hazatérve valamikor Debrecenben bölcsészdoktori oklevelet szerzett.
A fiatal mérnök, akit akkor képzettsége alapján kultúrmérnöknek neveztek, ma meg hivatalosan építőmérnöknek hívnak, 1908-ban lépett a MÁV szolgálatába, ahol később főtanácsos lett. A technikatörténészeknek akkor is hobbiból kellett e szakmát mûvelniük, mint többnyire napjainkban is. Megélniük másból kellett. Neki az akkor épülő vagy javítandó vasúti hidak körül végzett munkájából, melyről szintén nem sokat tudunk. Annyit feltételezhetünk, hogy a régi hidak jobban érdekelték. Hiszen írt egy közleményt az 1827-1833 közt létesült híres hortobágyi híd építéséről, meg egy megemlékezést Feketeházy János mérnökről, a szegedi Tisza-híd tervezőjéről, aki ebben Eiffellel rivalizált, s végül kollaborált, és akinek mérnöki képességét az Opera, a Keleti pályaudvar, a Közgazdasági Egyetem tetőszerkezete máig is bizonyítja, s egyébként szintén a MÁV mérnöke volt.
Lósy-Schmidt a nagy hírû és tekintélyes Magyar Mérnök- és Építészegyletnek, a legrégibb, 1867-ben alapított magyarországi mûszaki egyesületnek is igen aktív tagja volt, 1918-tól 1939-ig annak könyvtárosa is, ami nyilván nagyon megfelelt technikatörténeti érdeklődésének. Könyvtárosságától elköszönő beszédében olvashatjuk:
,,Nehéz időkben és nehéz viszonyok között láttam munkához. Hiszen alig az első esztendei mûködésem után már kitört a gyászos emlékû proletárdiktatúra. Idegen célok és eszmék szolgálatában álló és mûködő alakulatok ütöttek tanyát székházunk falai között. Könyvtárunk elkommunizálására is sor került volna, ha résen nem állok, s az akkori hatalmasoknak szándékát meghiúsítanom nem sikerül. A könyvtár kulcsainak az átadását is ismételten követelték már tőlem, hogy a könyveket elhordhassák. De őriztem a könyvtárt rendületlenül tovább, hogy majdan épségben adhassam vissza a Magyar Mérnök- és Építészegyletnek.
A magyar nemzeti kultúrának törhetetlen és rajongó szeretete, megbecsülése irányította minden tevékenységemet. Tisztában voltam azzal, hogy minden nemzet igazi vagyonát szellemi kincseinek az összessége, a kultúrája, szóval mindaz teszi, amit az irodalom, a tudomány és a mûvészet alkotott és hordott össze évtizedeken, évszázadokon át. Hirdettem azt is, hogy gazdasági fellendülését is minden nemzet csak ezeknek a tényezőknek a közremûködésétől és fejlődésétől várhatja.?
A könyvtárban kezdte meg mûszaki emléktárgyak gyûjtését is, teljesen saját szakállára, s a tárgyak raktárául is sokáig a könyvtár szolgált. Itt írta meg legismertebb mûvét, A magyar mûszaki muzeális ügy fejlődése hazánkban és a Magyar Mûszaki Múzeum címû könyvét (1939). Ez valóban egyik forrásmunkája a címben jelzett magyar mûszaki muzeális ügy közel két évszázados tragikomikus fejlődésének. Leírta Lósy az első gyûjtemény, a Nemzeti Múzeumban 1808-ban létesített Technológiai Osztály alig-alig létrejöttét, majd villámgyors és oly alapos széthordását e gyûjteménynek, hogy alig-alig maradt meg belőle néhány tárgyacska. Aztán rátért az 1908-11 közötti szépreményû tervezgetésekre, egy egyetemes jellegû Technikai Múzeum létrehozására.
A Technikai Múzeum ügyében évekig ment a bizottságosdi, 1911-től már némi összegek e célra a költségvetésbe is bekerültek, ebből az egylet három tagja tanulmányozta a londoni, párizsi és müncheni múzeumok szervezetét, és erről szép és jó beszámoló előadásokat is tartott a Mérnökegyletben, aztán kitört az első világháború, bár a költségvetésben még 1918-ig szerepelt a múzeumi tétel, a gyakorlatban leállt a dolog, míg aztán 1919-ben végleg elült minden, nem is csodálhatjuk, hogy nagyobb problémái lettek akkor az országnak.
S itt lépett színre a könyvtáros, aki nem adta fel a dolgot. Mint írja, 1921-ben kezdett a gyûjtéshez az általa alapított Magyar Mérnök- és Építészegylet Technikatörténeti Gyûjteménytára név alatt. Közben újra és újra felelevenedett a Mûszaki Múzeum szükségességének, létrehozásának, illetve a gyûjteménytár megfelelő elhelyezésének gondolata, ami végül is a már említett 1935. évi Mészáros utcai megnyitással oldódott meg számos szebb, fényesebb terv meg nem valósulásának okán.
Lósy-Schmidt könyve eddig jutott el, ő maga azonban még tovább, de nem kedve szerint. 1939-ben ugyanis a MÁV visszavette az épületét. Akkor tért vissza a Felvidék déli része, közte Kassa is. Miért legyen mindig minden Budapesten, adjunk valamit a vidéknek is jelszó alatt összecsomagolt a múzeum, és áttelepült Kassára, a volt csehszlovák vasút-igazgatóság megürült épületébe, ahol 1943-ban nyitotta meg kapuját 71 teremben (!).
Lósy-Schmidt Ede igen széles körû publicisztikai munkát végzett a technikatörténet területén, e munkásság szintén nem eléggé méltányolt, mivel nem eléggé ismert. Tudjuk, hogy több közleményt írt a magyar mûszaki oktatás fejlődéséről, a gyufagyártásról, Kempelen Farkas érdeméről a vakok oktatásának megindításában. Igen érdekes ,,mûszaki nyelvészeti? kutatása. Egyik ilyen közleményében (A Technikus, 3. évf., 1921/22) ,,a technika és az ipar Árpádok korabeli ősmagyar szókincsével? kapcsolatos, igen sokoldalú kutatásának eredményeit ismerteti. Ebben felsorolja azokat az ősugor szavakat, melyeket szerinte már a honfoglalás előtt ismert nyelvünk, és melyeket ma is használunk, ilyenek pl.: híd, út, kő, ház, küszöb, víz, ón, arany, ezüst, hamu, vas, hő (?), gőz (?), erő, mû stb. Nyelvész tudná csak igazolni, igaza volt-e ezekben. Ennél sokkal érdekesebb, hogy jó néhány, máig használt nyelvújítás kori mûszaki szó megszületésének idejét és kitalálóját is ismerteti. Megtudjuk ebből, hogy a térfogat szó Jedlik Ányostól származik (1850), a készülék szó Stoczek Józseftől (1859), a méret szó Beszédes Józseftől (1838), a mûegyetem, építész és mérnök szavak megalkotója pedig Kunos Endre író (1834-1835), az áram szót meg Jedlik kreálta az áramlik stb. igéből.
Lósy-Schmidt közleményei többnyire a Mérnök- és Építészegylet Közlönyében jelentek meg, melyben könyvbírálatokat és recenziókat is gyakran találhatunk tőle. Itt közölte az egylet megalakulása történetének előzményeit is (1927). Igen értékesek a Gyûjteménytár tárgyi gyarapodását tárgyanként felsoroló rendszeres beszámolói, melyekből akár az egykori múzeum leltárát is összeállíthatjuk, tekintve, hogy az eredeti leltárkönyv nincs meg.
Lósy-Schmidt Barát Bélával szerkesztője volt az 1928-ban Győző Andor kiadásában megjelent kétkötetes Technikai Lexikonnak. Ez a könyv a mûszaki magyar irodalomnak úttörő munkája, melyben a kor jeles technikusai és tudósai közremûködtek az egyes részletek kidolgozásában.
Valóban ideje volna e kevésbé ismert, szorgalmas magyar technikai írónak és múzeumalapítónak, Lósy-Schmidt Edének az életmûvét és bibliográfiáját a fentieknél alaposabban felkutatni, amit igyekszünk is megtenni.
Szabadváry Ferenc, Orlai Györgyné
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép