Siklódi Ferenc, a Transkurier vezetőedzőjének őszi mérlege
- A kiesés után keletkezett káosznak csak úgy vethettünk véget, hogy a szó szoros értelmében újraszerveztük a csapatot. Újra fel kellett eleveníteni a játékosi státust, új szerződéseket kellett kötni az új klubbal, meg kellett oldani a munkahelyek kérdését, a sportbázis használati jogát, tisztázni kellett az új egyesület, a Transkurier jogi státusát, törleszteni az elmaradt fizetéseket, pótolni kellett a felszerelés hiányait (a volt klub vezetőségi tagjai, az úgynevezett szponzorok a felszerelés egy részét is vitték magukkal). Ebben a káoszban előnyben részesült a csapat morális talpra állítása.
Kőröspatakon már az elmúlt bajnokságban komoly munka folyt, adott pillanatban esélyesebb voltak a csoportelsőségre. Kevésen múlott, hogy nem Kőröspatak nyerte a bajnokságot. Ha játékosai értékbelileg nem is nőttek fel a B-osztály szintjére, a lelkesedés, a komolyság, a pozitív hozzáállás, a csapatszellem tekintetében jobbak voltak, mint azok. Így aztán Kőröspatakra szerződtem mint edző, hogy közösen megpróbáljunk egy ütőképes csapatot kialakítani, mellyel megpályázzunk egy C-osztályos helyet. Megkezdtük a felkészülést. A széthullott, volt B-osztályos csapat még nem jelezte részvételi szándékát (senki sem vállalta fel a csapatot, hogy elindítsa a C-osztályban) az új bajnoki év küzdelmeiben, és ekkor támadt az ötlet: az ambíciós kőröspataki együttes játékosaiból és a B-osztályból maradt labdarúgókból hozzunk össze egy C-osztályos együttest. Így született meg Transkurier - a csapat támogatását felvállaló szállítási vállalat, cég, ha így jobb, nevét véve fel - Sportegyesület, természetesen, számítva a városi tanács hathatós segítségére is. Azzal a céllal vágtunk neki az új bajnoki évnek, hogy kiharcoljuk a C-osztályban maradást. (Tudom, egyesek szerint a C-osztály megnyerése kellett volna legyen a cél, s a visszajutás a második vonalba.).
A félidőben jegyzett helyzetünk nem rózsás, de minden esélyünk adott, hogy teljesítsük a kitûzött célt, sőt, alapozva az őszi idényben szerzett tapasztalatokra, a jó középmezőnyben is zárhatjuk a bajnokságot.
- Tanár úr, magad mögött tudva a hosszú őszi idényt, milyen tapasztalatokat szereztél a felkészülés első edzése és a bajnokság utolsó mérkőzése közötti időszakban?
- A játékosok egyéni értékeinek felmérésével - ezt szolgálták az edzőmérkőzések - kellett kezdenem, s úgy, hogy egy pillanatra se feledkezzek meg az általános és specifikus állóképességük megismeréséről. Nem ment ez könnyen, egyik napról a másikra, mert közben szorított az idő, hétmérföldes csizmákkal közeledett a rajt időpontja, ráadásul a szövetség határozott: a C-osztályban kötelező egy ifjúsági játékos szerepeltetése a mérkőzés egész idején, ami azt jelentette, hogy ifit csak ifivel szabad cserélni. Ez újabb feladat megoldására késztetett. Rendelkezésünkre állt néhány fiatal játékos, akik nagy általánosságban komolyan, lelkiismeretesen dolgoztak edzéseken, mérkőzéseken pedig igyekeztek jó teljesítményt nyújtani. Nem a hozzáállásukkal van gond, hanem az alapadottságaikkal, de meggyőződésem, ha komolyan folytatják, és nem a mai fiatalokra jellemző ,,melléfaragás? elvével élnek, akkor a labdarúgában is egy értékelni való pályát futnak be? Voltak nehéz pillanataink az őszi idényben - sárga lapok, kiállítások, itthoni vereség, itthoni, be nem számított döntetlen, viselkedési gondok, téves bírói ítéletek, de szerencsére közös összefogással, jó ráhangolással sikerült kievickélnünk a bajból. Hogy elkerülhettük volna a bajt, hogy jobban is tehettük volna a kievickélést? Lehet, de most ez így sikerült? Jól kezdtük a bajnokságot, győztünk 2-1-re Ludason. Ez a siker becsapott, azt hittük, ez a C-osztályos színt. S jött is mindjárt az ébresztő, a hideg zuhany, az itthoni vereség a Gázmetántól (0-2), s itt ugorjunk egyet, egészen Nyárádtőig. Itt, ha a csapat 50-60 százalékban teljesít, már döntetlen, de nem, a játékosok egymás kritizálására összpontosítottak, nem a saját maguk és az összjátékra, s ez lett a vesztünk. Mert hiába volt jó a bíráskodás, hiába nem volt agresszív az ellenfél, hiába lehetett istenigazából focizni (az a mintegy ötven néző fele rendőr és gyermek), nem éltünk a tálcán kínált lehetőségekkel. Szomorú születésnapi ajándékban volt részem. Bokor már itt kimutatta a foga fehérjét, de a saját énjét még nem? Aztán jött az itthoni 0-0 Predeál ellen, az újabb bizonyíték arra, hogy a rangsorban elfoglalt alagsorbani helyünk mindenekelőtt eredménytelenségünkkel magyarázható. Szerencsére a soron következő két kiszállásról pontokkal tértünk haza, s ez megerősítette véleményem: nem a múltunk, a nevünk vagy az ismeretségi körünk viszi előre a csapat játékát, hanem amit produkálunk a pályán. Sajnos, a marosvásárhelyi mérkőzésen megritkultak soraink, Mátyás, Bocz (ők két-két sárga lap miatt), Gaál, Kónya Árpád a kispadra került (utóbbi hat fordulóra), s így erősen tartalékosan kellett folytatnunk a küzdelmet. Ez pedig arra volt jó, hogy néhány játékos bizonyítson - gondolok itt Buceceanura, Baloghra, Ruzsára és Pállra. Bizonyították, hogy tényleg számíthatunk rájuk.
- Összegezd, kérlek, az őszi idény teljesítményét.
- A 10. helyen zártunk (ha figyelembe vesszük, hogy az elmaradt Predeál-Ludas mérkőzésen győzni fognak a predeáliak) 10 rúgott és 10 kapott góllal. A rúgott gólok rangsorában az utolsó előtti helyen állunk, a kapottakéban a 3-4. helyen. Ebből tisztán kitûnik a csapatrészek teljesítménye. 18 pontot gyûjtöttönk össze a 39 lehetségesből. Százalékban kifejezve 46%-os a teljesítményünk. Lehetne jobb is, de? Azt azért hadd mondjam el gondûzőként, hogy a 3. és a 10. helyezett között mindössze 3 pont a különbség. Ez is bizonyítja, hogy egy kiegyensúlyozott mezőnyben szerepelünk, s ha jobban odafigyelünk a tavasszal, akár dobogóközelben, a 4-5. helyen is zárhatunk.
- Az őszi idény előestéjén két csapatra való játékoskereted volt?
- Harmincnál több játékos készült az őszi idényre, de menet közben sokan lemorzsolódtak, az idényt huszonkét játékossal kezdtük. Erre a 22 játékosra lehet számítani.
- Tudom, osztályoztad őket mérkőzésről mérkőzésre. Elmondanád az őszi idény átlagosait játékosról játékosra?
- Két csoportra osztottam őket: a) akik 10 mérkőzést vagy annál többet játszottak, b) akik tíz találkozónál kevesebben szerepeltek. Az A-kategóriában: Kiss Róbert 6,91, Papp Sándor 6,75, Bende Lajos 6,42, Dobricza Ferenc 6,26, Szilveszter Árpád 6,04, Kádár János 5,81, Bocz József 5,80, Kurtuly Róbert 5,56, B-kategória: Fábián Csaba (5 mérkőzlés, sajnos, lesérült) 7,20, Mátyás Endre (7) 6,85, Balogh László (6) 6,75, Gaál Kónya Árpád (8) 6,75, Rusandu Lucian (5) 6,70, Berde István (7) 5,90, Bokor János (6) 5,33, Buciuman Ovidiu (6) 5,20. Játszottak még csereként, keveset, így aztán értékelni nemigen lehetett: Ruzsa, Tóth Cs., Audi, Kedves, Pál, Vass - valamennyiükre számítunk a tavasszal, hiszen szûkre szabott lehetőségeik során fel-felvillantották valós kvalitásaikat.
- Tanár úr, még egyszer, mit vársz a tavasztól?
- Mindenképpen jobb és főleg eredményesebb játékot. Jeleztem már, hogy nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, hogy a harmadik és a tizedik helyezett között mindössze három pont a különbség, tehát azt mondom, megpályázzuk azt a dobogóközeli eredményt. A siker érdekében kérem a szurkolók türelmét, a támogatók kitartását, a játékosok hozzáállását.
- Sok sikert hozzá, tanár úr! És kellemes karácsonyt, sikerekben gazdag új évet minden játékosnak!
- Köszönjük. És mi is hasonló jókat kívánunk minden támogatónknak, szurkolónknak a közelgő karácsonyra és az új esztendőre.