Riport: Gyarapodó magyarok

2004. december 22., szerda, Archívum 2003–2007

2.
Tanya a faluszélen
Aldobolyi riportunk folytatásaként Imreh József portájára kopogtatunk be. A falu egyik vezető gazdájának számító Imreh József tanyája - háza a falun kívül, a Hollaky-kúria néven ismert, nemrég felújított mûemlék épület szomszédságában fekszik, az Olt termékeny síkságának peremén, ahová korábban, a mederszabályozás előtti korban bizonyára az árvízveszély miatt nem volt tanácsos építkezni - a sikerrel gyarapodó gazdaságok példája, s megkülönböztető vonása, hogy nem annyira a felmenők felhalmozására támaszkodik, sokkal inkább a mai két munkaképes nemzedék szorgalmából és rátermettségéből sarjad. A 65 éves gazda ipari munkás volt évtizedekig, 26 éves, még nőtlen fiával együtt végzi a dolog javát egy szemmel láthatóan szigorú és önkímélet nélküli munkarend szerint. (A házigazda 13 évesen került el otthonról, ,,idegenben jöttem rá, mennyire szeretem a falusi életet?, őt tehát nem sikerült el­ide­geníteni a mezőgazdaságtól, mint oly sokakat, bár csak a nyugadíjazás küszöbén térhetett vissza hozzá.) Kisegítőt nem tartanak maguk mellett, pedig rengeteg tennivaló akad a három ember keze nyomán felvirágzó portán.
Imreh József gondolatait szép magyarsággal, értelmesen megfogalmazó, a riportertől nem ódzkodó ember.
- A faluban hektárszám szerint legnagyobbak közt tartják számon birtokát. Volt-e, amit visszakapniuk a téesz felbomlásakor?
- Túl sokat nem. 2 hektár és 60 ár járt az édesapám után, megvolt az általam vásárolt két és fél hold - a többit azóta vettük.
- Hány hektáron érdemes gazdálkodni, hogy kifizetődő legyen?
- Olyan 17-18 hektáron, amennyi nekünk van. Hárman dolgozzuk meg. Ehhez még 60 árat bérelünk. A saját tulajdon nagy előny, persze. De úgy kezdtük, hogy árendát fizettünk. A szénafüvet megvettük a lábán, megcsináltuk, gyûjtöttük a pénzt, s amikor valahol egy darab földet eladásra kínáltak, megvettük.
- Egymás mellett fekszenek?
- Nem éppen. De nagyobbacska darabok.
- A rendszerváltozást hány évesen és hol érte meg?
- 1939-ben születtem, ötvenéves voltam. Korábban? Hát egy brassói szakiskolába jártam (az egész falu a húsz kilométerre fekvő Brassóba ingázott évtizedeken át), a golyóscsapágygyárba navétáztam, utóbb a kenyérgyárba. Aztán hazajöttem a szent­györgyi legelővállalathoz, az Avicolánál is dolgoztam. A nagy kitolás az, hogy 33 évi állami szolgálat után csak kétmillió lej a nyugdíjam. Pedig nagy fizetésem volt, a legmagasabb kategóriában. Azzal jártam rosszul, hogy nem dogoztam le az utolsó tíz évet, a munkanélküli-segélyt sem adták, mert földem volt. Ha ötvenöt évesen megyek nyugdíjba, jobban jártam volna, így a kétmillióval kell beérnem.
Imreh József gazdaságilag végig kétlakinak számított.
- Brassóba jártam, akkor is tartottunk teheneket, úgy is volt, hogy két kanca egyéves csikóval, két tehén, két bikaborjú állt az istállóban, s még volt hetven juhunk, és olyan hét-nyolc disznót is neveltünk. Már abban az időben!
Ismerjük el, valóban átlagon felüli ambíciókra vall, s aki a hatvanas-hetvenes évek körülményeit ismeri, beláthatja, a családnak már akkor e kibővített mellékgazdasága jelenthette fő jövedelmi forrását, tehát a mellékjövedelem, az ipari volt, akárcsak most a nyugdíj. (Hasonló nyugdíjból különben sokan élnek ma faluhelyen az idősebb korosztályokból.) Imréhéknek tehát nyilván átlagon felüli ügyesség révén már akkor sikerült megkezdeniük a felhalmozást, jövedelmező, ún. peremgazdaságot teremtve, amikor a lakosság zöme a mindenható állam és téesz kiszipolyozottjaként csak megélhetéséről, esetleg egyéb fogyasztási javai - jégszekrény, bútor, gépkocsi stb. - beszerzéséről vagy szerényebb családi háza építéséről tudott gondoskodni.
Saját lábon állni
- Már Ceau?escu alatt ennyi állattal bírtak? Akkor volt, amiből újrakezdeni az önállóságot 1990-ben!
- Mi valójában nagy veszteséget értünk. Mert pénzünk három kocsira volt betéve a takarékba. Nekem s a gyerekek nevére - mostohalányomat is neveltük-, s elveszett az egész.
A Dacia-vásárlásra letett összegeket, a 70-80 000 lejeket rövid idő alatt felemésztette az infláció, tízezrek megtakarított pénze úszott el emiatt.
- Valamit ugyan kivettem, mikor láttam, több kettőnél, de a három kocsi árával alig tudtam a csûrt bedeszkázni. Nagy volt a veszteség, én nem sirattam olyan erősen, de sokat veszítettünk.
- Három kocsi ára hatalmas összegnek számított akkoriban, lakást is többet lehetett volna venni vele.
- Nekünk azonküjjel volt olyan 300 000 lejünk, amivel megvettük a juhhodályt, a szajvánt a kollektívtől, amikor áruba bocsátották. Azt is régen gyûjtött pénzből. Tessék elképzelni, mit dolgozott az a család! A feleségem az öt-hat éves kislány és a csecsemő mellett! Én reggel ötkor mentem munkába, és sokszor este kilenckor jöttem haza. ? látta hát el egyedül a nyolc darab marhát, a hetven juhot, a disznókat, mindent!
- Aranyba kell foglalni!
- Nem csinálta volna meg három se! Amilyen asszonyok vannak! - teszi hozzá választásával elégedetten.
Beszélgetésünk visszakanyarodik a rendszerváltáshoz.
- A pénzt elvesztettük - jórészt. Traktor nem volt, viszont egy kitûnő kancánk hármat csikózott. Eladtuk a csikókat, és letettük a pénzt traktorra. Azt állami segítséggel vettük meg, 15 százalékos kedvezményes kamattal.
- Rögtön megvették?
- Úgy kellett volna, de késtünk a kocsikra betett pénz kivételével, mert reménykedtünk abban, amivel hitegettek, hogy megnyerjük az állammal szemben a pert. Az a pénz elértéktelenedett.
Imreh József portáján jól nyomon követhető a gazdaságtörténeti fordulat, melynek családja egyik úttörője a faluban, s mely a földkoncentráció plusz gépkezelői tudás plusz korszerû mûvelési-tenyésztési módszerek kulcsszavakban foglalható össze. Mindez a szívós paraszti szorgalommal párosulva csodákat mûvelhet. A traktorvezetést fia is elsajátította azóta, s hozzáláttak a bővítéshez.
- Van egy 650-es és egy 445-ös kisebb traktorunk, van eke, vetőgép, tárcsa, kombinátor, kicsi pityókaültető, kaszálógép, gereblye. Úgyhogy a szénát a gyerek egyedül meg tudja csinálni. Lekaszálja, megforgatja, megszárítja, s mi csak akkor jövünk, mikor fel kell rakni és haza kell hozni. Gépeket hát vellegettünk, amikor pénzünk volt, arra fordítottuk. Kombájn, az hiányzik nagyon.
- Akkor másoknak is dolgozhatnának?
- Attól függ, milyen képességû lenne. Nagyra nem számíthatunk, legfeljebb a külföldi használtak jöhetnek szóba. A hazai gyártmány másfél milliárdba kerül, ha felét a kormány állja, akkor is hozzáférhetetlen számunkra.
- Fiának a jövője ezek szerint biztosítva van.
- Valóban. Felsőbb iskolába nem akart menni. Ha szerette volna, én nem vergődöm annyit. A mostohalányom orvosi asszisztens, én a fiamért harcoltam annyit. Hogy meglegyen a megélhetősége, ne másnak dolgozzék, mint szolga, hanem végezze a sajátját. Igaz, nagyon sokat dolgozik. Mi irányítjuk, de magának dolgozik, minden az övé lesz.
A családban tehát a döntési jogkör nyilván a fiú házasságkötéséig-családalapításáig egyelőre az idősebb, erejének még teljében lévő nemzedék ,,birtoka?. A feszített munkát nem győzik, nem is győzhetik mindig magukra.
- Egy ekkora gazdaságban idegen munkaerőre biztosan szükség van.
- Van. Pityókagyûjtéskor napszámosok nélkül nem boldogulnánk. Idevalósiak is jönnek, de főleg a hetei cigányokat fogadjuk fel. A baj az, hogy nem lelkiismeretesek, és körmösek is, a válogatást nem úgy végzik, ahogy kéne, de más nincs. Az ittvalók inkább a kocsma előtt ülnek naphosszat, de munkát nem vállalnának.
- No de mit vet, és hogyan mûveli a földet a gazda? Mi kifizetődő és mi nem? Hát az állatok?
- Mindent vetek, pityókát, répát, búzát, árpát, lucernát, herét az állatoknak. Mindenre szükség van a tizen s annyi marhának. Ezeket mi hárman fejjük. Piacra disznókat tenyésztettünk, tavaly, sajnos, százszázalékos reafizetéssel az olcsó importhús miatt, ezért lemondtunk róla. Az idén jobb ára van, jól fogott volna. Tavaly a gabona nagyon drága volt, s a disznónak 25 000-ben kellett hogy adjuk kilóját, bizony ráfizettünk. Pedig vagy félszáz állatot neveltünk, de kárba ment. Szerencsére a gabonánk saját termés volt, mert ha azért is pénzt kellett volna hogy adjunk, akkor leégtünk volna.
- Eddig mi hozott jobban?
- Mostanig abból lehetett jobban pénzelni. De a mezőgazdaság olyan, hogy egyszer az egyik, máskor a másik megy jobban. Hiába tartom magam nagy specialistának, mert végső soron az Úr a gazda! A juhok? Azokat eladtuk, amikor a földeket megvettük. Akkor már 120 darab juhunk volt, de ahogy a világ változott, mindenki a saját földjéből kell hogy megéljen, s nehezebbé vált a legeltetés. Nyáron kiadtuk őket a seregbe, de télen mi voltunk a pásztorok. Aki ma tart, az sok vetésben kárt tesz. A juhval ki kell járni, különben nem jövedelmező. Azért adtuk el, ne legyen örökké vitánk másokkal. Na most, a gépekhez motorina kell, az pedig drága. Sokba kerül a tejhez képest. 6000 lejt kapunk literjéért, mikor a városban 16-18 000 lejért árulják? Régen? Majdnem egyenlő ára volt a liter tejnek és motorinának! Most ez 27 000-be kerül. Arra pedig nincs időnk s pénzünk, hogy felvigyük, és mi adjuk el Szentgyörgyön a tejet, ahogy egyesek teszik.
Egy terv: a szövetkezésé
Imreh József azt mondja, az ő korában már nagy terveket nem forgat a fejében, annak örvend, hogy sikerült birtokát lábra állítania. De nagy lehetőséget lát az összefogásban.
- Hogy megmondjam a valóságot, ha fiatalabb volnék, én neki mernék fogni, hogy szövetséget csináljak. Dobolyban sok földet eladtak más falukba, mert nincs, aki megmûvelje. Mondjuk, nem is a legjobban termő a föld, hogy rajonganának érte, de mégis. Ha trágyázod, terem. Szövetkezetet tehát érdemes lenne csinálni.
Íme egy terv, melyet vitára kellene bocsátani. A gazdaköri kezdeményezés, a tejbegyûjtő terve vagy a Nyeső mérnök által több tíz hektárra kiterjedő, bérleti rendszerben megmûvelt gazdaság is arra vall, a földek és tőke koncentrációja folyamatban van, s a szövetkezés akár egy újabb formája útján is növelni lehetne a jövede­lmezőséget és megtartani a földeket a dobolyiak birtokában. Mert a dobolyi határ bizony oszlásnak vagy inkább széttagolódásnak indult. Erről szólunk a következőkben.
B. Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép