Közel hatvan év távolába visz az emlékezés. Olyan tanítóm, nevelőm alakja magasodik elő az eltelt idő ködéből, aki az idei adventtől iskolám panteonjában fő helyre kerül. Olyannak láttuk őt fiatalon, harmincévesen, a háború utáni felfordult időben, mint csodaembert, az Ég küldöttét. Amint belépett az osztályba, valamilyen megmagyarázhatatlan nyugalom és derû költözött belénk, az a tudat, hogy a külső világ zaja és zûrzavara ide, közénk nem jut el. Komoly, közmegbecsülésnek örvendő, idős tanáraink voltak, akiket tisztelt a város és egész Háromszék népe. Huszonkét esztendő kisebbségi sorsa barázdálta arcukat, pápaszem kölcsönzött nekik tudósi tekintélyt. A fiatalabbak többsége akkoriban még hadifogságban sínylődött.
? más volt. Belépett az osztályba, vesébe látó, mégis játékos, ingerkedő mosollyal végignézett a padsorokon: ,,Hát maguk, urak, nyársat nyeltek, hogy olyan mereven ülnek?? Pedig csak a kiskorunkban belénk nevelt drillt követtük felsősként is: csendben, kihúzott derékkal, egyenes háttal várjuk órára a tanár urat. ,,No, eresszék ki a levegőt, csücsüljenek szabadon.? Nem tudnám, mit tiszteltünk-szerettünk benne jobban, tudását-e, tanítási módját-e vagy humorát, és el ne felejtsem, férfiszépségét.
Sok-sok év múltán láttam újra. Már magam is könyvesember lévén, felkerestem Budapesten az Akadémiai Kiadó lexikonszerkesztőségében, amelynek vezetője volt. Akkoriban készült a Kriterion is kézikönyvek, lexikonok kiadására, ami tapasztalat híján nagy próbatételt jelentett szerzőnek, szerkesztőnek egyaránt. Kérdeztem, s ő türelmesen eligazított. Időnként felnézett, és az ismert huncutsággal a szemében megkérdezte: ,,Érti, uram, felfogja??
Meghívott haza ebédre, délután elmentünk a Kerepesi temetőbe. Nem nemzetünk nagyjainak mauzóleumait magyarázta, hanem elvitt egy félreeső helyre, ahol fakeresztekkel, falusiasan megdőlt sírkövekkel besüppedt, gyomos sírhalmokat lehetett látni. A szegényes, lepusztult parcella nyomasztó, elszomorító ellentétben állt a történelmi sírkert többi részével. Betûzni kezdtem az elmosódott, lekopott sírfeliratokat: név, és? élt 21 évet, élt 20 évet, ?élt 23 évet, ?élt 18 évet? Az 1956-os forradalomban elesetteket hantolták el sebtében itt.
Megszólalt: ,,Ne felejtse el, s mondja el otthon is, hőseink sírját se gondozzuk félelmünkben!? Nézett merőn fekete szemével, nem tette hozzá, hogy ,,uram?, és hiába kerestem arcán az ismert mosolyt. Más lecke volt ez, másfajta tanítás. Kicsi Sándor tanár úr nyolcvanöt éves korában, karácsony szombatjának kora délutánján meghalt Budapesten, a Péterffy utcai kórházban.
Domokos Géza
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.