
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat - a város színházainak fenntartója - kifogásokat emelt a két intézmény tevékenységével kapcsolatban: részint az előadások minőségét, részint az alacsony nézettséget róják fel. A kettő összefügg egymással, bár a megcsappant színházlátogatói számnak más - külső - okai is vannak. Az önkormányzat mûvelődési bizottsága előbb ajánlásokat fogalmazott meg az intézményvezetők múlt év végi gazdasági beszámolója alkalmával, de a bizottság egy alaposabb tájékozódásra és kérdőre vonásra is készül a jövő héten. Az önkormányzat kifogásairól Keresztély Irmát, a mûvelődési bizottság elnökét kérdeztük, a Tamási Áron Színház álláspontját pedig Nemes Levente igazgató közölte lapunkkal.
n Milyen kifogások merültek fel a Tamási Áron Színházzal kapcsolatosan az önkormányzat részéről?
- A színházigazgatók beszámolójakor néhány olyan javaslat fogalmazódott meg a mûvelődési bizottság részéről, amelyeket a színházaknak a következő években figyelembe kell venniük. Az első: mûvészeti mûsoruk összeállításánál az átlagembert célozzák meg, mert a kivételesen avantgárd típusú rendezések kisebb közönséget vonzanak, kevés emberhez jutnak el, viszont a tanács az átlagember számára tartja fenn ezt a színházat.
n Voltak visszajelzések a közönség részéről, vagy csak a nézők számának apadása jelezte ezt az igényt?
- Mindkét szempont erre utal. Az igazgatóval kötött szerződés értelmében a Tamási Áron Színháznak évente legalább 150 előadást kell tartania, és legalább 50 000 háromszéki nézőt kell bevinnie a színházba. A kiértékeléskor azt tapasztaltuk, csak 124 előadást tartottak Sepsiszentgyörgyön, a többit megyén, illetve országon kívül tartották. Ami önmagában nemes dolog, és lehet, a színészcsoportot szakmailag kielégíti, ugyanakkor tevékenységüket elismeri, de a helyi tanácsnak az az érdeke, hogy a nézőközönség főként sepsiszentgyörgyi lakosokból, illetve a megyéből idevonzott bérletesekből álljon. Elvárásunk a jelen, illetve a következő színházi évadokban az, hogy a színház produkcióival az átlagembert is megcélozza és vonzza a színházba, ugyanakkor a kötelező évi bemutatókon kívül jó volna, ha az előző évek sikeres előadásait mûsoron tartanák.
nA minőségi mellett mennyiségi kifogások is felmerültek.
- A színház éves költségvetésének egy részét a helyi tanács közpénzekből finanszírozza, de az intézménynek saját bevételt is kell elkönyvelnie. A 2004-es költségvetési évben a Tamási Áron Színháznak 2,6 milliárd lej saját bevétel volt előirányozva, amit 240 millió kivételével teljesített is ugyan, de a saját bevételüknek csupán egynegyede származott a jegyekből, bérletekből, a többi pedig különböző pályázatokból, főleg a magyarországi civil szervezetek, illetve közalapítványok vagy a magyar kormány által nyújtott támogatásokból jött össze. Mi úgy érezzük, a 800 millió tükrözi azt is, hogy a beütemezett előadások száma, tehát a közönségnek a színházba vonzása nem történt meg valósan, és ezt évről évre egyre inkább fejleszteni kellene.
nA kifogások valamilyen ajánlás szintjén, netán szerződésmódosításban fognak megfogalmazódni, vagy csak észrevételek maradnak?
- Nemes Levente igazgatóval a megkötött szerződést nem fogjuk módosítani, de a színház költségvetésének megítélésekor figyelembe vesszük, a különböző teljesítménymutatók mennyire fejlődtek az utóbbi években. A helyi tanács azt szeretné, a színháznak jól meghatározott szerepe legyen a város életében, de nagyobb közönségréteget is vonzzon magához. Ilyen értelemben akár teljesítménybérezés bevezetése is lehetséges.
n A gazdasági megkötések nem válhatnak a minőség rovására?
- A kettő között nincs ellentmondás, a teljesítménymutatók évről évre való emelése a minőségi elvárás emelését is jelenti. A színháznak megvan az a szabadsága, hogy a mûvészeti konzultatív tanáccsal egyeztetve egy vagy több évre kidolgozza koncepcióját a mûsorfüzet összeállítását illetően, de meg kell találnia az egyensúlyt a magas szintû, de keskeny sávú közönséget megcélzó színházi produkciók és az átlagembert megszólító előadások között. A színház rendeltetése az, hogy az emberek általános kulturális igényét megfogalmazza és fejlessze. Ezt pedig csak a mûsorfüzetek megfelelő alakításával lehet elérni és fokozni. Lehet, ezzel a módszerrel fokozatosan a Tamási Áron Színház eljut oda, hogy csak nagyon magas szintû előadásokat fog majd felvállalni.
n
A színházlátogatók számának csökkenése az 1989 előtti évekhez képest más okokkal is magyarázható: átértékelődött a színház szerepe mostanára, és ez különösen érvényes az erdélyi magyar színjátszásra. De átértékelődött a kultúra iránti igény is, a mûanyag kultúra elterjedése és rohamos térhódítása, a televízióból áradó igénytelen szórakoztató mûsorok sokasága mind-mind a nívós kultúra rovására megy - és ez nem csupán a színházmûvészetre, de az irodalomra, a zenemûvészetre is kihat. Ennek Nemes Levente színházigazgató is tudatában van.
- Valóban erről van szó. Az 1989 előtti színháznak is részese voltam, jól tudom, a közönség miért jött el, miért szokta meg azt a fajta nyelvszínházat, azt a fajta szemléletû színházat. Petróleumlámpa, fûtetlen terem - zokszó nélkül csinálta a társulat, mert pontosan tudtuk, miért kell csinálnunk. De ebben a helyzetben az akkori elvárásokat visszacsinálni oktalanság lenne. Egy teátrumnak el kell döntenie, milyen fajta színházat csinál. Hogy a szórakoztatásra vagy a mûvészi produkcióra helyezi a hangsúlyt. A Tamási Áron Színház utóbbit választotta - kifogásolható valóban, hogy egy úgynevezett elitnek játszik, de ezt sem lehet felróni, mert ha jól csináljuk az elitnek a színházat, akkor nagyon meggondolkodtató azt mondani, ilyen színház nekünk nem kell, tessék szórakoztatóbb színházat csinálni. Ha azokat a nézőket kérdeznénk, akiket kinevelt ez a színház, akikben kialakított egyfajta ízlésvilágot, színházszemléletet, akik értik azt a nyelvet, amelyet ez a színház beszél, ők nehezen mondanának le arról a színházról, amit éppen csinálunk.
n Csakhogy e réteg eléggé kisszámú.
- Való igaz, csökkent a nézők száma, de mi is álljunk be a sorba, és csináljunk olyan előadásokat, amilyenek a tévés mûsorok? Megpróbáljunk a tévével versenyezni, ne önmagunkkal, ne a világszínház szintjét próbáljuk megközelíteni, vagy éppenséggel átugrani? Nekem is gond, hogyan lehetne a nézők számát ebben a térségben is növelni. Van rá esélyünk. De azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a színház így, amilyen, a város jó hírnevét öregbítette. Akárhová elmegyünk, a hírnevünk megelőz, mindenhol tudják, jó színházat csinálunk Sepsiszentgyörgyön.
n Csak épp a háromszékiek nem kíváncsiak rá.
- Ez sem százszázalékosan így igaz. Nehogy azt higgye valaki, számszerûen 1989 előtt jelentősen többen jártak színházba. Az akkori identitásmegőrző színházra csakugyan szükség volt. Identitást megőrizni továbbra is kell, de nem úgy, mint akkor. Különösen, ha vannak olyan mûvészek a színháznál, akik képesek magas szintû mûvészi produkciókat létrehozni. Mit csináljunk velük? Csapdahelyzet az, hogy alulról kezdve kellene kinevelni a közönséget. Nem! A közönséget legfelülről kell kezdeni, megtanítani arra, hogy megtanulják élvezni ezeket az előadásokat.
n Leginkább a szilveszteri szórakoztató előadás hiányát róják fel most.
- A mindenkori bevételét a színháznak 1989 előtt egy sajátos ,,mûfaj? kialakulása biztosította: a szilveszteri kabaré. Ezt tudta eljátszani a színház évente 150-szer, 200-szor is akár, ebből tartotta fenn önmagát. Nem Illyés Gyula Kegyencével vagy a hatalom és társadalom, egyén és hatalom viszonyát vizsgáló történelmi drámákkal - amelyek nem hiába íródtak meg akkor, és most nem hiába nem íródnak meg. Ezeket érzékelni és tudni kell. Kétségtelen, ezeket is nagyszámú közönség látogatta, de a mindenkori kabaréval csináltuk a pénzt. Nem véletlen, hogy színészeink elkezdtek tülekedni, hogy játszhassanak a kabaréban, mert jóformán csak ott találkozhattak a közönséggel.
n Nem lehetne, nem kellene ezt a mûfajt a Tamási Áron Színháznak felújítania?
- Érdemes lenne kabarészínházzá válni megint? A színház egyébként megpróbálta a kabarét visszacsinálni, de nem sikerült. A lelkét húzta ki az idő. Akik mégis kabarészínházat tudnak csinálni, azok a marosvásárhelyi Gruppenhecc társulat, de az egy vállalkozás. Ha erdélyi színházi életben gondolkodunk, figyelembe kell venni, hogy Nagyvárad egyfajta színházat csinál, a Csíki Játékszín másfajtát, a szatmáriak megint mást, és így tovább. Ha globálisan nézzük, ezek kiegészítik egymást, s ebből részesedik a sepsiszentgyörgyi közönség is, hiszen mi elhozunk másfajta előadásokat, mesejátékot, könynyebb mûfajt, történelmi drámát egyaránt.
Váry O. Péter
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.