
A nagy visszhangot kiváltó Trianon címû film szombati, sepsiszentgyörgyi vetítése után azt kérdeztük a bemutatón jelen lévő Raffay Ernő történésztől - aki egyébként a dokumentumfilm egyik ,,főszereplője?, azaz hosszasan beszél a békediktátum történelmi, politikai előzményeiről, illetve máig ható következményeiről - és Koltay Gábor filmrendezőtől, hogy mi az, amit ma, Versailles után 85 esztendővel, az Európai Unió küszöbén mindenképpen szem előtt kel tartani Trianon kapcsán.
Raffay Ernő: Nagyon fontosnak tartom a trianoni kérdés kapcsán, hogy itt korántsem csak történelemről van szó, hiszen a trianoni békediktátumnak a 85. évében már nagyon komoly hatása van az egész magyarságra, tehát ez nem csak történelmi kérdés, amit történészeknek kell mûvelni, hanem mûvészembereknek, mint a filmrendező Koltay Gábor, színészeknek, íróknak, költőknek szembe kell nézniük ezzel a kérdéssel. Másrészt úgy látom, hogy a román-magyar viszony addig nem válhat békéssé és korrektté, amíg a trianoni békediktátum hatásaival románok és magyarok - lehetőleg békés tárgyalásokkal - szembe nem néznek, hiszen az úgy nem mûködik, hogy Románia elvesz 1920-ban 103 000 négyzetkilométert egy számára akkor kedvező nemzetközi diplomáciai, hatalmi, katonai konstellációban, és akkor ez a világ végezetéig így marad. Én nem a határkérdésről beszélek, csak arról, hogy már megint nincs magyar egyetem, nincs rendes magyar oktatási rendszer, a magyar ingatlanokat nem adják vissza, amiket a román kommunisták (akik között magyar kommunisták is voltak) elvettek a magyar egyházaktól, magyar emberektől. De persze ugyanúgy vissza kell kapniuk a román embereknek is a maguk tulajdonát, például a görög katolikus román egyháznak, tehát tisztázni kell valahogy, lehetőleg békés tárgyalásokkal, ezt a kérdést.
A harmadik, amit Trianon kapcsán mondani akarok, hogy vannak, akik azt állítják, ki kell kapcsolni az érzelmeket. Nem lehet kikapcsolni. Soha. Nem lehet kikapcsolni az érzelmeket, hiszen Trianonban Magyarországot olyan sokkhatás érte, amely Európa egyetlen népét sem érte a XIX. és a XX. században. Ezt a románoknak meg kell érteniük, a román politikusoknak és a román értelmiségnek is, próbálják talán úgy megközelíteni, bár tudom, hogy nehéz, hogy gondoljanak bele abba, mi lett volna, ha ez fordítva érné őket, és 85 éve egy gyûlölködő magyar soviniszta hatalom elnyomná, kizsákmányolná, tönkretenné és rendszeresen emberileg megalázná őket, ugyanis ma - immár nyolcvanötödik éve - ez történik a romániai magyarokkal. Úgyhogy jó lenne, ha az érzelmeket le lehetne a nulla felé szorítani, de hát pillanatnyilag még nem ez a helyzet.
Koltay Gábor: Azt tartom a legfontosabbnak, hogy történelmi ismereteket szerezzünk. A XX. század második felében, országhatáron innen és túl, tehát az anyaországban és az elszakított nemzettestekben ugyanazon problémaként jelentkezik, hogy nincsenek történelmi ismereteink, elvágtak minket a gyökereinktől azért, hogy ne legyen egy határozott történelemszemléletünk és egy erre épülő nemzettudatunk. Tehát én a legfontosabbnak azt tartom, hogy megismerjük az őszinte, valós, igaz történelmünket, anélkül nem fogunk tudni eligazodni a világ dolgaiban. Másodsorban azt emelném ki: nagyon fontos Trianonról úgy gondolkodnunk, hogy ez egy 85 éve tartó folyamat, tehát nem egy távolba vesző, nyolc évtizedes múltba vesző történelmi esemény, amiről persze illene többet tudnunk, hanem a mindenkori jelenig húzódó történelmi folyamat. Rendkívül sok politikai gyötrelmû problémánk mind-mind ebben gyökerezik.
Ha már a történelmünk a XX. században így alakult, akkor nekünk, magyaroknak a XXI. században meg kell találnunk az együttmûködés és egy közösen megrajzolt jövőkép kimunkálásának a lehetőségeit, a realitás talaján állva, nem vágyálmokat kergetve, nem fölösleges szenvedélyeket szítva, de igenis nagyon erőteljes magyarságtudattal. December ötödike, amit nem akarok semmiképpen sem megkerülni, erre figyelmeztet minket. Itt el kell kezdenünk egy nagyon sokoldalú nemzetépítést, és én úgy gondolom, s ez a legfontosabb: egy alulról építkező konstrukcióra van szükségünk, tehát ne a mindenkori felső politikától várjuk a problémák megoldását, hanem mi kezdjünk el alulról építkezni. Mit jelent ez? Az értelmiség sokkal jobban figyeljen egymásra, találkozzanak, utazzanak Erdélybe, az elszakított nemzetterületekre, mert egyébként nem lehet a gondokat és a problémákat megismerni, tehát alakuljanak ki személyes kontaktusok. Kettő: nagyon fontosnak tartanám például, hogy minden magyar iskolának legyen egy testvériskolája, így aztán az iskolai időszak négy-öt-hat-hét-nyolc éve alatt egymás lakhelyére utazva, személyes kapcsolatokat kötve, ezeket ápolva, meg lehetne ismerkedeni.
Én azt hiszem, hogy Trianon sebeit, Trianon fájdalmát, ezt a borzasztó közép-kelet-európai helyzetet igazán akkor lehet majd feloldani, hogyha rádöbbenünk arra: közös a történelmünk, és képesek vagyunk ezeket a kapcsolatokat nagyon sokoldalúan kialakítani és ápolni. Ebben tizenöt éves késésben vagyunk, mert 1990-ben, a rendszerváltozás időszakában már el lehetett volna kezdeni. Persze, vannak, akik ezt csinálják, de ezek egyének, én azt szeretném, ha sokkal nagyobb léptékben történne, olyan eltéphetetlen kapcsolatok alakulnának ki, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy közösen gondolkodva, alulról szervezett nyomással próbáljuk a politikát egy kicsit abba az irányba terelni, hogy megértőbben kezelje ezeket a kérdéseket, és a XXI. század végére legyen újra egy erős, határok fölött egyesülő nemzet. Ez egy hosszú építkezés, nem fog egyik évről a másikra menni, de én rendületlenül bízom benne, hogy itt a nemzetépítés felé fogunk haladni, és nem a nemzethalál víziója felé.
Én a filmemben voltaképpen ezekre a kérdésekre szerettem volna felhívni többek között a figyelmet, azaz nem csak az 1920-as eseményekről beszélni, hanem erről a folyamatról szólni, hogy ennek hatásaként milyen körülmények között élünk, és próbáljunk ezeken önerőből mi magunk változtatni. Fantasztikus értékek vannak itt, körülöttünk, nem hagyhatjuk veszendőbe! Meg kell mutatni ezeket a felnövekvő generációknak, akik már tisztább lélekkel gondolkodnak a világról, hogy döbbenjenek rá: fantasztikus, értékes múlt gyökerezik mögöttük. Én rendületlenül hiszek ebben, és most is nagyon sok olyan fiatallal találkoztam, akik itt akarnak létezni, itt akarnak boldogulni, és akik egészen nyitott világképpel szeretnének ezeken a dolgokon változtatni. Ami apáink és a nagyszüleink korosztályának nem sikerült - bár rendkívüli értékeket mentettek át, és ezt sem szabad lebecsülnünk -, nekik kellene kiteljesíteniük. Nekünk itt nincs más lehetőségünk, össze kell fognunk, és tudomásul kell vennünk, hogy a huszadik század eseményei után nagyon nehéz ez a közös nemzetépítői tevékenység, de hozzá kell kezdenünk, és tenni kell a dolgunkat.
Lejegyezte: Mózes László