Három minisztérium — a belügyi, az oktatási és az igazságügyi — költségvetésébe utal ki bizonyos összegeket a kormány a következő költségvetés-kiigazításkor — jelentette be Emil Boc kormányfő.
,,A költségvetés-kiigazításkor kiegészítjük a belügyi és az oktatási tárca büdzséjét, de pénzt utalunk ki az igazságszolgáltatás működtetésére is. Azt akarom — mondta a miniszterelnök —, hogy az ország minden törvényszéki bírója és ügyésze tudja: lesz pénz az igazságszolgáltatási rendszer hatékony működtetésére." A kormány az állami költségvetés lehetőségei szerint kiegészíti a belügyi, illetve az oktatási tárca büdzséjét is legalább olyan mértékben, hogy az alkalmazottak bérét ki lehessen fizetni. Gheorghe Pogea pénzügyminiszter is megerősítette, hogy az augusztusi költségvetés-kiigazításkor a kormány 4,5 milliárd lejjel csökkenti a bér- és szolgáltatási költségeket, de növeli a belügyi tárca büdzséjét, valamint a nyugdíjalapot és a munkanélkülisegély-alapot.
Mircea Miclea kételyei
Nem reménykedik Mircea Miclea egyetemi tanár, az oktatási reformot kidolgozó államfői bizottság vezetője abban, hogy a parlament időben elfogadja az oktatási törvényeket, és felkérte a kormányt, hogy foglaljon állást a kérdésben. Miclea kifejtette: az Andronescu-féle oktatásitörvény-tervezet legfeljebb tíz százalékát vette át az általa vezetett bizottság javaslatainak. Az oktatás finanszírozásának példáját emelte ki: az ő javaslatukban mind az állami, mind a magánoktatást állami költségvetésből fedeznék, míg Andronescu tervezete szerint csakis az állami oktatást finanszíroznák az állami költségvetésből. Miclea nehezményezi a decentralizáció hiányát. Míg az elnöki bizottság azt javasolta, hogy az iskolák vezetőségi tanácsa nevezze ki a tanárokat és igazgatókat, a miniszter asszony törvénytervezete szerint az igazgatókat a politikai alapon kinevezett tanfelügyelők ültetik tisztségükbe, és a tanárok versenyvizsgáit úgyszintén a tanfelügyelőségek szerveznék. Hozzátette: noha tiszteli a parlamentet, kétli, hogy a törvényhozó testület képes lesz-e megfelelő időpontban dönteni a törvénycsomagról.
Visszakozott Neamţ megye
Augusztus 14-én a Neamţ megyei hatóságok eltávolították azt a hirdetőtáblát, melyet néhány napja szereltek fel ott, ahol szerintük a megyehatár húzódik. Mindezt annak ellenére, hogy a két megye vezetőinek közös megbeszélésén az az egyezség született, miszerint a helyzet jogi tisztázásáig minden marad a régiben. A tábla elhelyezéséhez a felállítók nem rendelkeztek jóváhagyással sem a Nagyhagymás Nemzeti Park, sem építkezési engedéllyel a gyergyószentmiklósi városi tanács részéről. A Hargita Megyei Tanács azonnal átiratban kérte a kialakult helyzet azonnali kezelését a Hargita megyei prefektusi hivataltól és az Országos Útügyi Hatóságtól egyaránt.
FUEV: kisebbségellenes a szlovákiai nyelvtörvény
Kisebbségellenesnek minősítette a szlovákiai nyelvtörvényt az Európai Nemzetiségek Föderalista Uniója (FUEV) a Frankfurter Allgemeine Zeitung német lap szombati beszámolója szerint. ,,Egy európai ország törvényei közé nem tartozhat olyan jogszabály, amely büntetni rendeli egy nyelv használatát" — mondta Hans Heinrich Hansen, a FUEV elnöke a konzervatív német lap szigligeti keltezésű jelentése szerint. ,,A magyar nem idegen nyelv Szlovákiában, hanem több mint ötszázezer állampolgár anyanyelve. A szlovák nemzetállamnak védenie és támogatnia kell polgárai anyanyelvét, a magyar ajkúakét is" — mondta Hansen. Hozzátette: nemcsak a magyarokat sújtja ez az esztelen törvény, hanem például a rutén, a cigány és a német kisebbséget is. Hansen szerint az új jogszabály riasztó jelzés egész Európa számára, s arra utal, hogy erősödik az eddig elért kisebbségvédelmi normáktól való eltérés trendje. Ez a több országban is megfigyelhető tendencia végzetes a kisebbségek és a többségi lakosság közti egyensúly szempontjából — mondta Hans Heinrich Hansen. A Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósításában megemlíti, hogy Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke az Európai Unió szellemével ellentétesnek nevezte a szlovákiai nyelvtörvényt, Peter Harry Carstensen, a németországi Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke pedig azt szorgalmazza, hogy legyen külön kisebbségekért felelős biztos az Európai Bizottságban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.