Riport: Új fészek az életnek Árkoson

2005. január 26., szerda, Archívum 2003–2007

Elmúlt ősszel Árkoson a Pro Vita Hominis Társaság ünnepélyes külsőségek között, külföldi vendégek és magyar katolikus főpapok jelenlétében és áldásától kísérve felavatta az Irgalmasság Anyja Otthont, mely az áldott állapot idején s utána négy hónapig a teljesen támasz nélkül álló terhes nőket fogadja be, készíti fel a szülésre, az új élet fogadására, tanítja, gondozza, ellátja őket, majd engedi, hogy maguk próbálják életüket rendezni.
Hatalmas munkát tud maga mögött a Pro Vita Hominis Társaság, mely e házat létrehozta. Tizenöt helyiségből áll, a kápolnából, hat tágas szobából, társalgóból, konyhából és mellékhelyiségekből. Az építőmunkán tehát túl vannak, a létesítmény beindításán a sor, mely a korábbihoz hasonló felelős folyamat, hisz nem könnyû megtalálni azokat az embereket, kik a ház mûködtetését magukra vállalják, ráadásul nem csak a jó fizetség reményében, hanem az emberi élet megmentése érdekében.
Az anyaotthon létrehozásának terve valamikor 1998. szeptember 18-ában gyökeredzik, mikor a Berlinben tartott első Pro Life-fórumon, a hazai abortuszhelyzetről szóló beszámoló meg­döbbentő adatai hatására, a svájci Ja zum Leben testvéri társaság elnöke, Pius Stössel felajánlotta: segítséget nyújtanak egy kismamaotthon beindításához, ahol a magukra maradt, áldott állapotban lévő anyáknak támaszt nyújthatnak a várandóság ideje alatt és utána még négy hónapig. Az a kétely akadályozta akkor meg az ajánlat elfogadásában - meséli dr. Kovács Zita gyermekorvos, a Pro Vita Hominis Társaság elnöke -, hogy úgy érezték, nem tudják feldolgozni, mi lesz az említett négy hónapot követően a kiszolgáltatott, magára maradt anyával és csecsemőjével. A 2001. év hozta el a fordulatot gondolkodásukban, és az ima és hit erejére támaszkodva cselekvésre szánták el magukat. Elfogadták a sokadik, vásárlásra felajánlott családi házat, mely épp Árkoson volt, abban a reményben, hogy a jó és nemes céljuk megvalósításában az Úr, akár korábbi tervek idején, melléjük áll és segíteni fog. A dolgok közepébe vágva döntöttek, hogy megveszik az ingatlant, melyet aztán természetesen át kellett alakítani, a vállalt feladat betöltésére alkalmassá tenni. Ahogyan az mifelénk szokásos, a tervhez képest a pénz ugyancsak kevésnek bizonyult, szerencsére jó szándékú támogató annál több akadt. Sok-sok magánszemély, vállalkozó segített, volt, aki a tervrajzok elkészítését vállalta, volt, aki áfamentesen az építkezés egy részét is, volt olyan, aki nemcsak dolgozott, de megelőlegezte az anyag egy hányadát. Már folyt a munka, mikor kiderült, az addig benyújtott tíz pályázatuk valahol az ígéret szintjén megrekedt. A svájci adományozó, a Ja zum Leben részéről érkezett ez alkalommal a gyakorlati segítség. 2002 augusztusában egy kitûnő ácsmestert küldtek, Joseph Kollert, aki négy önkéntessel átépítette a manzárdot, elkészítette az új tetőt. Menet közben kiderült, változtatni kell a tervrajzokat, és erre is akadt olyan vállalkozó, aki ingyen elkészítette. Az égető pénzhiány dacára a St. Helens angol csoport - mely tizenkét éve támogatja a Pro Vita Hominis Társaságot - ez alkalommal sem hagyta cserben őket, folytatták a munkát. Közben újra pályáztak. A gyulafehérvári érsekség Revonabilis Alapítványától reméltek és kaptak jelentős anyagi támogatást. Folyamatos anyagi gondok, akadozó pénzügyi források ellenére szépen alakult az építkezés, év végére elkészült az új lépcsőház, az emésztőgödör, majd a szobák, a mellékhelyiségek és a svájci adományozó által elvárt házi kápolna, ahol csütörtökönként szentségimádást végeznek.
A svájciak kívánsága volt, hogy a ház a Szûzanya egyik ünnepéről kapja nevét, választásuk az Irgalmasság Anyja elnevezésre esett, mert mind a Pro Vita Hominis, mind a Pro Life Alapítvány mélyen hisz abban, hogy az isteni irgalmasság mindent felülmúló hatalom, és az emberiség addig nem talál békességet, míg teljes reménységgel nem fordul az Úr felé. Az otthonnak - fogalmaz Kovács Zita gyermekorvos, a Pro Vita Hominis Társaság elnöke - Isten irgalmasságát kell megjelenítenie és megéreztetnie a támasz nélkül maradt kismamákkal, azt a tudatot erősíteni folyamatosan valamennyiükben, hogy a jövőt s egyben a reményt hordozzák méhükben.
Az otthonban ottjártunkkor egyetlen kismama élt, ő is csak bejáró volt, a Pro Vita Hominis Társaság önkéntesei naponta kijártak, foglalkoztak vele, tanítgatták az anyaság nem kis feladatára. Végül karácsony tájékán szült, és visszament a családjához, aminek valamennyien örültek, hisz egyik céljuk épp az, hogy a család visszafogadja a lányanyákat. A megnyitás óta legnagyobb gondjuk három olyan embert találni, akik ezt a házat vezetnék, az ott élőket segítenék és otthonná nemesítenék. Egy ideig itthon kerestek megfelelő embereket, majd Csíkszeredából vártak egy magasan képzett, külföldön végzett szociális munkást, akinek alkalmasságához és ügyszeretetéhez nagy reményeket fûztek, de a lány időközben úgy döntött, családot alapít, s visszalépett. Most egy nyelv és pedagógia szakos sepsiszentgyörgyi tanárnővel egyeztek meg abban, hogy február 4-én munkába áll az árkosi anyaotthonban. Nagy reményeket fûznek személyéhez, munkájához, mert tisztában vannak azzal, mindenfajta alapítványnál, civil társadalmi intézménynél, jótékonysági szervezetnél a munkát felvállaló ember viszonyulása alapkérdés, és csak akkor eredményes, hatékony, ha a feladat és az ügy mellett elkötelezett ember találkozik. Nem vitás, nehéz, kényes, sok emberi beleélő képességet, hitet kívánó munka lesz, de szerencsére élnek köztünk olyan emberek, kiknek az effajta tevékenység a lételemük. Csak meg kell keresni és találni őket.
Modellek az anyaotthon megszervezésére természetesen vannak, számosat közülük a Pro Vita Hominis tagjai az évek során megismertek. Jártak Angliában például, ahol 1991-ben, mikor ott liberalizálták az abortuszt, az anya vagy a család által esetleg halálra ítélt magzatok megmentése érdekében jobb minőségû tömbházlakásban rendeztek be anyaotthonokat, egy vagy két terhes asszony lakott egy szobában, szülés után természetesen már egyedül, illetve a babával. Volt, ahol személyzet dolgozott, volt, ahol az anyukák rendezték magukat és kicsinyeiket, a négy hónap eltelte után a város próbált nekik lakást biztosítani, munkát maguknak kellett szerezniük. Igaz, ott a gyermekek utáni szociális juttatások magasak, ha szerényen is, de meg lehet élni belőlük. Svájcban már nagyobb házakban laknak a ma­gukra maradt terhes nők, a személyzet teljes munkaidőben dolgozik, rendes fizetést is kapnak. E modell szerint szervezték meg Szlovákiában is az anyaotthonokat, és ott jelen pillanatban is jobban állnak, mint mi, nagyobb segítséget nyújtanak a hatóságok, s az egyház részvétele is nyomatékosabb, ugyanis - bármily hihetetlen - sikerült átmenteniük a szocializmus hosszú évei alatt az apácarendeket. Ott tehát volt friss erő a nagyívû szociális programokhoz. Természetesen, az apácák mellett szociális szakon tanuló diákok is derekasan kiveszik részüket a munkából, ráadásul az otthonok maguk is próbálnak önellátóak lenni, kis vállalkozásokat, pékséget, cukrászmûhelyt mûködtetnek, és ami nem elhanyagolható, a települések vezetői is támogatják őket, ráadásul ott is sûrûbb a szociális háló, mint mifelénk. - Szlo­vákiában olyan intézetet láttunk - idézi fel a doktornő -, ahol egy egy­házi birtokon együtt voltak el­hagyott öregek, gyermekek, betegek, lányanyák, drogosok, az élet perifériájára került mindenféle ember, úgy kétszázan - s a vezető, egy katolikus szerzetes mégis kézben tudta tartani a dolgokat. Annak az otthonnak is erős vallási háttere van, a reggeli és délutáni ima, szentmise hozzátartozik a mindennapjaikhoz, és az egymásról való, szeretetteljes gondoskodás. Az ott élők lassan megszelídültek, dolgoztak, felelősséget vállalnak egymásért, mások elmenekültek, mert erővel senkit nem tartottak, de ha visszatértek, újra befogadták.
Minden készen áll Árkoson - a kápolna, a szobák, a konyha, a kamra, a közösségi nappali, a Pro Vita Hominis Társaság önkéntesei - a magukra maradt terhes nők fogadására, mely átmeneti időre menedékház kíván lenni a kritikus helyzetbe került anyáknak. Biztosítaná, megtanítaná a kismamákat leendő feladataik ellátására, a családanyai hivatás titkaira, szeretnék méltó helyére állítani mind a családban, mind a társadalomban a családanyai hivatást, tudatosítani szeretnék majdani lakóiban, hogy az egyén belső békéje feltétele a közösség békéjének is. Keresztény szellemû, családcentrikus nevelést akarnak meghonosítani, olyat, mely bízik a hit és az ima erejében. A napi élet nem lenne túl bonyolult, együtt főznének és étkeznének, megosztanák a háztartási munkát, egészségügyi, csecsemőgondozási szabályokra tanítanák a kismamákat, terhestornaprog­ramokat végeznének, de idegen nyelvet is gyakorolhatnának, aki szeretné, zenei képzést is kaphatna. És ami még igen fontos, a ház nyitott lesz, programjaikon részt vehetnek az árkosi fiatalok is, így lassan beépülhetne a falu és az ott mûködő egyházak életébe. Céljuk, hogy ha csak egy mód van rá, a természetes család újra összeálljon, az apa ismerje el és vállalja gyermekét, a nagyszülők fogadják el unokájukat, esetleg egyedülálló idős emberek - abban a reményben, hogy segítő gondozást kapnak - fogadjanak be egy-egy családot vagy anyát gyermekével - fejtegeti Kovács doktornő. A katolikus egyház biztosítaná a munka lelki hátterét, megtartó erejét, és a segítséget azok, akik eddig is sokat tettek: a Pro Vita Hominis Társaság tizenkét éve önkéntesen dolgozó huszonnégy tagja s közülük kettő, aki igen sokat tett a házért: Bencze Júlia és Vida Izabella.
Az árkosi Irgalmasság Anyja anyaotthon gyönyörû. Még üresen állnak a központi fûtéssel, vezetékes vízzel ellátott helyiségek, a bensőséges hangulatot árasztó kápolna, a szépen és praktikusan bebútorozott szobák, a virágokkal tele előterek és a lépcsőház, a nyugalmat árasztó udvar. Csak az utolsó simításokat és javításokat végző munkások hangja s a Pro Vita Hominis Társaság önkéntesének - ottjártunkkor épp Bencze Júlia - csöndes matatása töri meg a csendet, és Kovács doktornő reménnyel tele hangja: nem kell már sok, s megtelik élettel a ház.
Aki úgy érzi, magára maradt, telefonálhat a 0722 716 262-es számra.
Simó Erzsébet
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-01-26: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás